Skyler futva tette meg a távolságot, amíg kijutott a központi irányítóból az utcára, hogy aztán belevesse magát a forgatagba. Mindenütt katonák és lázadók voltak vegyesen, fegyverropogás töltötte be a levegőt, füstöt, port és lőporszagot érzett, érzékszervei hihetetlenül kiélesedtek, rég érezte már így magát. Egy pillanatra meg is kellett állnia mert megszédült,ahogy rohant lefelé a lépcsőn, mintha nem lett volna teljesen önmaga, de aztán a drónok elzúgtak a feje felett, s azonnal közvetítették a képeket, amiket látni akart.

Mintha nem teljesen úgy működtek volna a szerkezetek, amiket megszokott, másabb volt, a bőre alatt érzett mindent, néha megbicsaklott a lába is, de aztán megrázta magát és rohant tovább, kikerülve két csapat civilt, akik próbáltak fedezéket találni a lövöldözők között. A drónokkal egyből Maxet és a csapatot kereste, tudni akarta, merre vannak, hol tud segíteni. Mikor végre feltűntek előtte, a központi tértől bő egy kilométerre voltak, kelet irányában. Azon a részen sokkal több volt a civil, mégis mire gondolt Max, mikor abba az irányba indult meg, teljesen elment az esze?!

Azonban nem sok ideje volt ezen elmélázni, fegyvert ragadott és futva indult a város keleti szektora felé. Futás közben érezte, hogy valami máshogy működik benne, sokkal erőteljesebbnek érezte magát, mint eddig bármikor, érzékszervei fokozatosan kiélesedtek, pedig nem is használta a Pörgetőt, miközben elsuhant a harcolók között. A következő utca sarkán vágott egy jobbost, szaladtában több védőt is le tudott szedni, igaz, ezek nem halálos sérülések voltak. Nem akart felesleges áldozatokat, nem a védők tehettek arról, amit az apja csinált és amire kényszerítette őket, emiatt inkább a nem létfontosságú területekre célzott.

Az utcák egyre szűkültek, sűrűbbek lettek az épületek, sűrűbb lett a csata forgataga is, épp hogy ki tudott térni pár ismeretlen útjából, mielőtt összeütköztek volna. Itt a civilek már fejvesztve menekültek, hogy kikerüljenek a harcokból, egyre erőteljesebb lett a lőporszag, a füst, a hangok is felerősödtek. Robbanások rázták meg a környéket újra és újra, egyre sűrűbbek lettek, több épület kigyulladt, romok hevertek mindenütt, vigyáznia kellett, hogy hova lépett, ha nem akarta kitörni a bokáját. A drónok az egyik utca végén megtalálták Maxet, s innentől tették a dolgukat, amikre kifejlesztették őket. Több lövést adtak le a védőkre Skyler utasításainak megfelelően, kiiktatva a célpontokat, de nem halálos sebeket ütve rajtuk.

Skyler a drónokon keresztül látta Max arcát, ahogy az öreg fellélegzik, de a következő pillanatban az egyik drónnal megszakadt a kapcsolata. A szerkezet hangosan csattanva vágódott a földnek, a többi drón azonnal mutatta, hogy mi történt.

– Balthazar! – sietnie kellett, el is feledkezett arról a nyomorultról. A négy megmaradt drón közül kettő azonnal volt társát kezdte el kutatni az égen, miközben a szűk utcán előre nyomult és még épp időben rántott el egy civil nőt a tűzharcok kellős közepéből. A szőkeség riadtan pillantott fel rá, ahogy levágta őt a fal tövébe. – Menj a másik irányba és húzódj fedezékbe! – parancsolt rá Skyler, aztán ment is tovább, nem foglalkozott tovább a nővel. Sürgette az idő, ha nem jut időben közel Maxhez, sokkal nagyobb lesz az áldozatok száma, viszont ezen az utcán nem fog tudni eljutni hozzájuk, túlságosan betemetett a törmelék mindent a robbantások után.

Gyorsan körbenézett, úgy ismerte ezt a várost, mint a tulajdon tenyerét. Átjárót, kiutat keresett az utcáról, mikor észrevette a fém lépcsőt, ami a falon vezetett fel a házak tetejére. Ezek a kocka épületek négyemeletesek voltak, kifejezetten a civileknek épültek. Egyszerű, puritán és most nagyon is jól jött apja előrelátása, hogy mindenhova szereltetett tűzlétrát. Gyorsan arra vette az irányt, ha a harcolók feje felett átjut, akkor még időben fog odaérni Maxhez. Visszatette pisztolyát a combjára erősített tokjába, aztán felmászott a tűzlétrán, egyenesen az épület tetejére. Innen jobban láthatta, hogy mely irányba kellett mennie, a füst elárulta az útvonalat, azonban addig több ház tetején kellett átfutnia. Az utcák alapvetően négy méter szélesek voltak ebben a kerületben, autóval egyébként sem közlekedett itt senki, nem is volt rá lehetőségük, így ennél nagyobb utcaszélességre nem volt szükség és ez most nagyon jól jött neki. Hátrahúzódott az épület másik sarkába, nagy levegőt vett, lecsendesítette viharos gondolatait és felkészült arra, hogy nekifutásból átugorjon a másik épület tetejére.

Az egész helyzet szürreális volt, egy pillanatra lelassult a világ körülötte, megszűnt minden zaj, csak a saját szívverését hallotta ahogy a fülébe dobog, ahogy mély levegőt vesz, nekiindul. A mozdulatai, az ereje, mind egyszerre volt ismerős és ismeretlen is, sokkal erősebben rugaszkodott el, mint eddig bármikor, felvéve a landoláshoz szükséges pózt. Megannyiszor tette ezt meg már régen is, maga alá húzta a lábát, kezével korrigált a levegőben, alatta sötéten ásított az utca, ahogy átugrott felette, aztán landolásnál bukfencet vetett és úgy állt meg. Egy pillanatra nézett csak hátra, ekkor látta, hogy sokkal nagyobb távolságot ugrott át, sokkal messzebbre esett a másik épület tetején, mint régen.

Egy pillanatra összeráncolt szemöldökkel nézte meg újra a távolságot, biztos elszámított fejben valamit, aztán már nem is foglalkozott ezzel az aprósággal. Régen sokszor járta így a várost, pontosan azért, hogyha beütne a baj, akkor tudja, mit, hol és merre talál, milyen távolságban vannak fizikálisan az épületek, az izommemóriája tökéletes volt ezekben a pillanatokban, csak arra kellett figyelnie, merre akar menni, a teste pedig tette a dolgát. Gyorsan felmérte, merre tovább, egyre közelebb került a füsthöz, ahol Max és a lázadók csapata egyre kegyetlenebb harcot vívott a védőkkel, miközben a négy drón közül megint eltűnt egy, így már csak három maradt. Igyekeznie kellett, nem gondolkodott többet, a két drón Maxet figyelte és védte őket, miközben a megmaradt egy pedig Balthazart kereste. Nem tudta, melyik épületre bújt a rohadék, de előbb Maxhez kellett eljutnia.

-o-o-o-o-o-

Balthazar folyamatosan figyelte az épület tetején a csata helyszíneit. Látta, hogy több kerületben füst és lángok csaptak fel a lassan lenyugvó nap fényeiben, ami most vérvörösre festette az eget. Tudta, hogy ez mit jelent. Véres éjszakának néznek elébe és nagyon remélte, hogy hamar le tudják törni a lázadók lelkesedését, azonban nem várt ellenállásba ütköztek a védők. Skyler túlságosan jól felkészítette őket. Ha nem találja meg időben a néger rókát, akkor nagyon hosszú éjszakájuk lesz.

Még mielőtt azonban bármi egyebet tehetett volna azon kívül, hogy szemmel tartotta a védőket, a Kényszerítőket és lázadó csapatokat, ismerős drón tűnt fel a színen. Egy pillanatra tátva maradt a szája, azt hitte, Skyler nincs magánál és még nem is lesz sokáig, de valamiért ez a nap a meglepetések napja még számára is. Nem teketóriázott sokat, célba vette az egyiket, ami a lázadók feje felett körözött és kilőtte. Tudta, hogy ezzel felkelti a férfi figyelmét, de nem akarta, hogy azok a drónok bármikor is a közelébe férkőzzenek. Utálta őket és utálta, hogy ezáltal Skyler mindent látott és hallott, több helyszínen lehetett egyszerre. Fogalma sem volt arról, hogy volt képes erre az a rohadék, de tudta használni mind az ötöt, mialatt ő maga is épp harcolt. Kívülről félelmetes volt látni a profizmust és precizitást, amit ezeknek a ketyeréknek köszönhetett Skyler.

Újra töltött, kibiztosította a puskát, majd ismét áldozatok után kutatott. Hason feküdt az épület tetején, a hosszú csövű fegyver kifejezetten neki készült, idomulva a képességeihez és ahhoz, amilyen feladatokra kitalálták. Mesterlövész volt és büszke is volt erre. Szerette ezt a típusú ölési módot, nem kellett közel kerülnie az áldozatokhoz, csak egy újabb strigulák voltak az életében, újabb célpontok, akiket ki kellett iktatnia. A nyolc Kényszerítő közül egyedül Balthazar volt mesterlövész, minden egyes Kényszerítő más módon és eszközökkel harcolt, a kiképzés során kiaknázták minden képességüket és specialitásukat, s amikor mindannyian jelen voltak, nem ismertek irgalmat. Régi emlékek képei elevenedtek meg előtte, ahogy távolról eljutott hozzá a csata zaja, a robbanások remegtették alatta az épületet, a füst keserű, maró szaga felkúszott az orrába.

Megannyi harcban vett részt Skyler és a többi szörnyeteg oldalán, ő is egy volt közülük, miközben hátulról biztosította őket. A drónok a fejük felett zümmögtek, Skyler megfigyelt mindent és mindenkit, zseniális módon tudta irányítani a Kényszerítőket, nem kellettek szavak ahhoz, hogy tudja mindenki a dolgát. Az érzés egyszerre volt furcsa, mégis hatalommal teli. Mindenki tudta a feladatát, tudták mikor és mit kell tenniük, bár az is igaz volt, hogy nem kellett túlzottan féken tartani a vérebeket. Skyler szabad utat adott mindig, amikor csak harcba vonultak egy-két különleges alkalmat leszámítva. A drónok zümmögése ismét a fülébe csengett, az egyik felderítő túl közel került hozzá, megcélozta, lassan fújta ki a levegőt, szívverése is elcsendesült. Egész teste fókuszált, elméje összhangba került, mikor meghúzta az elsütő billentyűt. A lövedék sebesen szelte át a levegőt és a távolságot, hogy a drónt eltalálva az a földnek csapódjon. Már csak három volt vissza.

-o-o-o-o-o-

Skyler újabb és újabb épületeket ugrott át, rohant, ahogy csak tudott, mikor végül megérkezett a legnagyobb füst és robbanások helyszínére. A nyitott téren hajdan az itt élő civilek gyűltek össze, beszélgettek, néha még mulatságokat is tartottak, persze csak visszafogottan, nem akarták magukra haragítani Hannibalt és a katonákat, és ezt apja el is tűrte nekik. Tudta jól, hogy a bezárt embereknek szükségük volt szórakozásra, kikapcsolódásra még így is, különben ellene kezdtek volna lázadni. Apja értette a dolgát, most azonban az egyszerű, fákkal körülvett tér lángba borult, mindenhol romok és barikádot voltak, itt volt a legsűrűbb a harc. Lenézett az épület sarkából, hogy a következő házrész egyik kiszögellésére érkezzen. Felvette a megfelelő pózt, ugrásra készen vetődött ki az épületről, mint régen a parkouros srácok Los Angeles utcáin, alatta felkavarodott a füst, úgy landolt pontosan a megfelelő helyre, ahonnan tovább mászva lejutott az utcára a barikádok mögé, amit itt találtak a lázadók, azokat helyezték el, hogy fedezéket nyújtsanak a lövések ellen. Fegyverek ropogtak, golyók csapódtak a falakba, vakolatot és mindenfelé port generálva.

- Max! – kiáltotta el magát, mire az egyik poros ember felkapta a fejét és intett neki, hogy húzódjon le. Még épp időben, ahol eddig állt a fal mellett, most lyuk tátongott a becsapódás után, beterítve Skylert is fehér porral. Gyorsan Maxhez kúszott a földön, úgy nézett öreg barátjára. – Végre, már azt hittem, soha nem jöttök! Mi tartott eddig? – kérdezett kiabálva, alig értették egymást, Max is szemöldök ráncolva próbálta leolvasni a szájáról a szavakat.

- Elfelejtetted, hogy a legerősebb erődítménybe kellett bejutnunk anélkül, hogy bárki észrevette volna? – szólt vissza az öreg, miután több lövést leadott kibújva a fedezékéből, aztán újra visszahúzódott. – Elyse hol van?

- A központi irányítóban. Ki van ütve – felelt, miközben kihajolt a fedezék mögül, több lövést is leadott, aztán hallva az ezt kísérő kiáltásokat is, hogy a golyók célt értek.

- Ki kell jutnunk innen, lassan elfogy a lőszer, a védők pedig nem hátrálnak. Merre tovább? – kérdezett Max, mialatt körülöttük a lázadó csapatok újabb lövéseket adtak le, gránátokkal megfűszerezve. Újabb robbanások rázták meg a környéket, nem messze tőlük az egyik eltévedt gránát lebontotta az épület külső falát, lyukat ütve a ház oldalán.

- Mögöttünk, a következő utcán van egy csatorna, oda vissza tudtok húzódni és tovább haladni a központi tér irányába. Gyertek utánam! – kiáltott, aztán már hátat is fordított a térnek, hogy elinduljon az ellentétes irányba. Több lázadó is követte őt, az épületek fedezékében haladtak, mire elérték azt az utcát, amiről beszélt, s ahol a csatorna fedele ott árválkodott a még érintetlen utca közepén. Nyílt terep volt, de máshogy nem juthattak ki innen. Kinézett a ház takarásából, felmérte a területet, a drónok felülről védték őket, addig tudják fedezni őket, amíg lejutnak a csatornába, onnantól már nyert helyzetben vannak. Nem is figyelt semmi másra, lassan fújta ki a levegőt, tudata szárnyalt, hogy felkészüljön. Nekiiramodott és futva tette meg a csatornáig még hátralévő távolságot, úgy esett a csatornafedél mellé. Gyorsan megfogta a rácsot a tetején, puszta kézzel húzta arrébb azt, fel sem figyelve arra, hogy mennyire könnyen hajtotta végre ezt is, pedig máskor ez a fedél sokkal, de sokkal nehezebb szokott lenni.

A lövések forgatagában, a füstben nem igazán volt ideje ezen merengeni, azonnal intett a csapatnak, hogy induljanak, amíg biztosítja az utcát a drónok segítségével. A húsz főből álló kompánia rohanvást indult meg felé, voltak, akik csúszva estek be az aknába. Menniük kellett, az andrenalin dolgozott mindenki szervezetében. Mikor már csak Maximilien és két ember volt hátra, újabb lövések hasították keresztül az utcát. Az egyik lázadó kiáltva vágódott el a földön, többet nem mozdult, majd a második épp hogy be tudott csúszni az aknába, mikor a fejét eltalálta a következő lövés vérrel és agyvelő darabokkal beborítva mindent. Skyler azonnal Maxre pillantott, de az öreg már elindult, mikor Skyler érezte, hogy újabb lövés száguld feléjük. Fogalma sem volt róla, hogyan tette, amit tett. Túl gyorsan történt minden, szaladt Max irányába, hogy rávesse magát és a testével védje az öreget, mikor koszos ruhája kék fényben felvillant, épp akkor, amikor rávetette magát Maxre, a lövés pedig elérte az előttük felvillanó kék pajzsot. Meglepetten pillantottak egymásra a földön fekve, fedezékben.

– Ezt mégis hogy csináltad? – pillantott rá Maximilien zihálva.

– Fogalmam sincs – felelt Skyler, de nem volt idejük ezen gondolkodni, újabb és újabb lövedékek csapódtak a falba a fejük felett, sietniük kellett, valahogy el kell juttatnia Maxet a központi irányítóhoz.

Nem tudhatták, hogy a térfigyelő kamerák, amik a belső védelmi rendszerhez kapcsolódtak, folyamatosan nyomon követték a mozgásukat, ahogy haladtak a házak fedezékében, hogy elérjék a központi irányítót Skyler útmutatásával, miközben a térfigyelők mögött megbújó idegen már őrülten nevetett a felvillanó pajzs látványára.

– Egyre erősebb és erősebb leszel Skyler, drága gyermekem!