Skyler rohant Elyse-szel a kezei között, ahogy csak tudott. Sietnie kellett, a nő fulladozott a torkába került vértől, hallotta a szörcsögő hangból, a lány egyenetlen szívveréséből, szaggatott lélegzetéből. Teljesen magánkívül volt a kialakult szituációtól, szíve erősebb ütemre kapcsolt, kapkodta a levegőt, össze volt zavarodva, szemét csípte az erős füst, mégis tudta, mi a feladata. Meg kell mentenie a nőt, mégha ez azzal is jár, hogy örök életére meggyűlöli és soha többet nem beszélnek egymással. Meg kell tennie, nem hagyhatja magára, ennél sokkal többet jelent számára Elyse!

Oda sem figyelt, hogy hova megy és mit tesz, csak a cél lebegett a szemei előtt, és ez az orvosi szoba volt! Figyelmeztetnie kell Maximiliant, hogy azonnal jöjjön, ahogy csak tud! Az orvosi részlegnek külön volt kialakítva az óvóhely, oda menekítettek minden orvosi felszerelést, amit csak mozdítani lehetett. Ahogy felért a poros és füsttől terhes emeletre, azonnal berúgta maga előtt az orvosi szoba ajtaját és berontott rajta. Elyse-t a legközelebbi ágyra fektette, csak most vette észre, hogy mindkét kezét és a ruháját is átáztatta a nő vöröslő vére. Szinte sokkos állapotban kereste meg azt a bizonyos ajtót, hogy be dörömböljön rajta, ha tehette volna, ököllel kiüti a helyéről az egész rohadt szerkezetet, de ezt az acélajtó nem engedte, Sky jelenleg túl zaklatott volt ahhoz, hogy bármi mást tegyen.

- Max, vészhelyzet van! - Még saját magának is ijesztő volt az a hanghordozás, amit használt. Kihallatszott belőle a félelem és a rettegés, ami nem igazán volt rá jellemző, de most teljesen kétségbeesetten püfölte addig az öklével az ajtót, amíg ki nem nyitották. Max félelemmel és aggodalommal vegyes arckifejezése volt az első, amit meglátott, aztán hátraarcot vett és visszarohant Elyse ágyához. A nő ugyanúgy feküdt ott, ahogy hagyta. Arca sápadt volt, szinte minden vér kifutott belőle; nyakát, vállát és mellkasát vér borította, még mindig pulzált belőle. Max azonnal arrébb lökte, hogy menjen az útból, miközben két nővér érkezett a segítségére.

Gyűlölte a tétlenséget, segíteni akart, de fogalma sem volt róla, mégis mit tehetne ebben a helyzetben. Csak azt tudta, hogy kell embert ölni, de arról halvány lila gőze sem volt, hogy lehet őket megmenteni. Magában imádkozott minden élő istenhez, akit csak ismert és tudott, hogy Elyse maradjon életben, csak ne veszítse el őt! Most jött rá igazán, valójában milyen sokat jelent neki ez a fiatal nő visszafogott, nyugodt természetével; azzal a magabiztossággal, ami mindig körülölelte őt. Lepillantott véres kezeire, látta, hogy mindkettő remeg; érezte, hogy egész testében reszket, de nem csak amiatt, mert teljesen elázott az esőben. Attól félt, hogy Elyse ezt nem fogja túlélni, és azzal a tudattal hagyja itt, hogy gyűlöli. Ezért nem akarta soha elmondani, kicsoda valójában, nem akarta látni a nő szemében a haragot és a csalódottságot, akkor ott lent megtört ettől a pillantástól. Gyűlölte saját magát ezért, nem akart az lenni, aki valójában volt, ő csak a nő mellett akart lenni, megtalálni azt, ami a szívének kedves ebben a romlott világban.

- Fenébe, ez így nem lesz jó. Vérre van szüksége! - kiabált tőle nem messze Maximilian, miközben újabb utasításokat adott a mellette segédkező nővéreknek. Fél füllel hallotta csupán őket, teljesen elmerült az önmarcangolásban, mikor felfogta, végül miről beszél a néger férfi.

- Mi van vele, ugye rendben fog jönni? - lépett Max közelébe, de ahogy az ágyra nézett, szíve szerint messzire rohant volna. Elyse vére beterített mindent, pirosra festette az egykoron fehér lepedőt is.

- Nem, nincs rendben! - csattant fel indulatosan Max, végül nagyot sóhajtott. Arca komolyságról és szomorúságról árulkodott, nem értette, mi lehet a baj, mégis miért néz így rá a másik, mi a fene folyik itt? - Vérre van szüksége, sok vérre.

- És mi ezzel a baj, hozz vért és kész, rengetegen vagyunk ezen a szájbakúrt bázison?! - felelt indulatosan, tudta, hogy nem Maximilian tehet erről, mégis valakin le kellett vezetnie a belső frusztrációjűt, különben felrobbant volna.

- Ez nem így működik! Elyse vére túl ritka... - sóhajtott fejét fogva Max, kezei vértől voltak mocskosak. Elyse ott feküdt az ágyon, az idős ember mindent megtett, ami tőle tellett, de ez nem volt elég.

- Milyenre van szükséged?

- Nulla negatív. - Úgy mondta ezt, mintha a saját sírját ásta volna meg, hangja elveszett volt és csalódott. - Ez az egyik legritkább, ebből nincs tartalékunk... Sajnálom, Sky.

- Na nem, ne szórakozz velem! - lépett egyet előre, hogy Elyse ágya mellé érjen. Kezével óvatosan nyúlt a nő sápadt arcához, a lány már nem volt magánál, túl nagy volt a vérvesztesége. Hirtelen egy ötlet fogalmazódott meg benne, talán ez működhetne, futott át a gondolat az elméjén. - Használd az én vérem!

- Tessék?!

- Használd az enyémet! - nézett fel Maximilianre. - Megfelel erre a célra, mindenkivel kompatibilis vagyok a génmanipuláció miatt!

- Sky, neked teljesen elment az eszed! - kiabált vele felindúltan Max, de már nem érdekelte, mit gondol a férfi. - Nem használhatom a véred... Elyse nő, nem fogja bírni a szervezete a megterhelést!

- Nem érdekel! Próbáld meg és kész, nincs vesztenivalónk! Már nincs... nem veszíthetem el őt is... - suttogott maga elé, miután visszafordult a lányhoz. Óvatosan kisimított egy tincset Elyse homlokából, ami most vértől és víztől volt mocskos. Nem veszítheti el, ha ez az utolsó lehetőség, meg kell próbálniuk, az nem történhet meg, hogy most, mikor végre valamennyire tisztázódtak a dolgaik, elveszíti őt. Annyi mindenen mentek már keresztül, most nem adhatja fel. - Csináld, amit kell! Használd a vérem.

- Legyen, de ha belehal a lány, akkor magadra vess! Brianne, hozz ide mindent, amire szükségünk lehet a vérátömlesztéshez! - parancsolt a nővérnek Max, aztán alig pár másodperc múlva már egy vastag tű volt bekötve a karjába, amiből vörös vér áramlott át a csöveken, egyenesen Elyse nyaki ütőerébe. Türelmetlenül várt, sikerülnie kell, sikerülni fog! Csak ezt hajtogatta magában, ahogy teltek a másodpercek, aztán valami megváltozott.

Elyse váratlanul kinyitotta a szemeit, egész testében megmerevedett, több embernek kellett az ágyon tartania, miközben háta ívbe feszült, karjait és lábait kellett lefogni ahhoz, hogy egyhelyben tartsák a nőt. Rémülten pattant fel a lány mellől, de képtelen volt arra, hogy magára hagyja, mikor észrevette az apró jeleket. Elyse sebei kezdtek összeforrni, mintha valami csodát látna, és ez talán az is volt. Nem voltak génmanipulált nők, a szervezetük nem bírta a megterhelést, de most talán lehetséges lesz, talán sikerülhet, de a folyamat túl lassú volt, valamivel fel kell gyorsítaniuk. Akármivel, amivel csak lehetne! Kétségbeesve nézett fel Maxre, miközben mindannyian erősen tartották a nőt, hogy a mozgástól az eddig félig összevart és beforrt sérülései ne szakadjanak fel újra, de Elyse nem maradt nyugton.

- Ez így nem jó! Max, vedd le rólam ezt a szart, mindjárt jövök! - kiabált az öregnek, mire az lenézett rá, gyors és precíz mozdulatokkal kivette a tűt a karjából, aztán már rohant is, ahogy csak tudott. Megannyi folyosón szaladt keresztül, mindent belepett a por, füst és a hullák, az emberek kiontott vére, nem egyszer csúszott meg a síkos padlón, azonban ezekkel nem foglalkozott. Versenyt futottak az idővel; sietnie kell, talán ez beválhat, csak érjen vissza időben!

Miután magához vette a szobájából azt, amire most a legnagyobb szüksége volt, sprintet vett visszafelé az orvosihoz. Kerülgette az embereket, nem egyet fel is lökött a rohanásban, de nem foglalkozott azzal, hogy mi lesz velük, egy valaki volt a fejében, egy valaki töltötte ki mindent kétségbeesett gondolatát. Elyse mindenekelőtt!

Ahogy visszaért a szobába, úgy tűnt, a nő megnyugodott, mert már nem fogták, viszont a vérzés ismét megindult. Igyekeznie kell, különben eláshatják magukat. Kérdés és kérés nélkül a karjába kapta az ájult lányt, még Max kiabálására sem figyelt, csak vitte magával Elyse-t abba a szobába, ami talán az életét és egyben Sky halálát is jelentheti.

Több emeletet mentek lefelé, futva tette meg a hosszú távot, nyomában Maximiliannel, aki folyton kiabált vele, de nem volt hajlandó megállni a férfi kérlelésére sem. Rohant, ahogy csak tudott, s mikor elérte azt a bizonyos ajtót, megkönnyebbülve lépett be rajta. Minden ugyanúgy nézett ki, ahogy itt hagyta azon a napon, mikor újra használta a pörgetőt.

Vér, kosz és por lepte be a padlót, a falakban ökölnyi mélyedések és karmolásnyomok. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer ide fog jutni, hogy ezt teszi, rákényszerül egy ilyen döntésre. Ha jól döntött, Elyse életben marad; ha tévedett, akkor mindketten halottak lesznek.

- Skyler, mit művelsz, Elyse-nek orvosi ellátásra van szüksége, teljesen elvette az eszedet a fájdalom?! - kiabált neki Max, miközben letette a nőt a földre, a lány arca elé pedig feltette a maszkot. Kicsit nagyobb volt a méret, mint Elyse arca, de a hevedereknek köszönhetően így is tökéletesen illeszkedett. Tudta, hogy őrültség az, amire készül, de más lehetősége már nem maradt. Túl kétségbeesett volt ahhoz, hogy bármilyen másik ötletben higgyen. Úgy érezte, ez a helyes döntés és ebben Maximilian sem állíthatta meg.

- Menj ki és zárd be az ajtót, megértetted?!

- Ne beszélj ostobaságokat, nem foglak itt hagyni titeket!

- Csináld, amit mondtam! - ordított magából kikelve, mire az idős férfi hátrált több lépést a közeléből, feltett kezekkel. Tudta, érezte, hogy a szemei ismét feketébe fordultak az adrenalinszint emelkedésével, pedig most nem Sky fogja használni a pörgetőt. Lenézett az ájult lányra, sikerülnie kell, menni fog! - Menj és zárd be az ajtót. Bármit hallasz, bármi történik velem, ne nyisd ki, megértetted?!

- Biztos vagy ebben? - kérdezett vissza Max, miközben folyamatosan kihátrált a szobából.

- Igen, a lehető legbiztosabb!

- Akkor legyen, ahogy akarod. Sok szerencsét - nézett még rá megtörten Maximilian, végül fejét csóválva kilépett a szobából, hogy aztán döngve becsapja a vastag fémajtót, ezzel megpecsételve mindkettejük sorsát. Az ölébe húzta Elyse ernyedt testét, szorosan magához ölelte a nőt, apró csókot lehelt a lány homlokára.

- Kérlek, ne haragudj rám. Sajnálom, amit eddig tettem és hogy nem vigyáztam rád. Tudom, hogy nem hallod, de szeretlek! Kérlek, gyere vissza hozzám! - suttogta ígéretét Elyse-nek, bár biztos volt benne, hogy a nő ebből nem értett semmit és nem is hallotta, de nem bánta ezt. Könnyebb volt így, hogy a szépszemű nem volt magánál. Óvatosan felnyúlt a lány arcához, végül nagy levegőt vett és beindította a maszkot, amin keresztül Elyse szervezetébe áramlott a pörgető.

Alig telt bele pár másodpercbe, mikor aranyszínű szemek ragyogtak rá a női arcról, aztán megkezdődött a küzdelem az életben maradásért, a túlélésért kettejük között.