Teltek a napok, egyre jobban érezte magát, de Maximilian nem engedte, hogy bármivel is megerőltesse vagy túlterhelje a szívét. Időre volt szüksége, illetve rengeteg türelemre, de már alig fért meg a bőrében. Mozogni akart, újra harcolni, segíteni a csapatoknak, de csak a háttérből támogathatta őket. Rengeteg megbeszélésen vett részt azóta, technikai és hadászati tippekkel látta el az embereket. Lassan, de biztosan kezdték megszokni a jelenlétét, még ha nem is volt ínyükre, hogy ott volt, attól függetlenül a tanácsaival sikereket értek el. Utált a háttérben dolgozni, megszokta, hogy a frontvonalon harcol, azonban most várnia kellett.

– Mi a helyzet, sikerült már elérniük a támaszpontot? – lépett be a parancsnoki eligazító szobába, miközben az egyik koordinátorhoz intézte szavait. A férfi meglepve felnézett rá, aztán visszapillantott a kijelzőre maga előtt, amin koordináták és apró pontok mutatták, hol jár a csapat.

– Tíz percre vannak a megadott koordinátáktól. Jól haladnak, viszont volt pár apróbb baleset az út során – válaszolt a férfi, fején fejhallgatós headsettel, miközben átküldte a csapat képét a holografikus kivetítőre. Sky ahhoz sétált, felvette a kesztyűt, ami segítségével háromdimenzióssá alakíthatta a képet maga előtt, hogy rácsatlakozzon a kamerákra, amiket az emberek viseltek magukon. Pár mozdulat volt csupán, de rutinosan használta a szerkezetet, bár kissé elavultabb volt, mint amit Hannibál használt az eligazítóban, nem figyelt a csodálkozó hangokra maga mögött.

– Mik voltak a problémák? Sorban akarom hallani.

– Több kihelyezett csapdába futottak, volt olyan, amitől páran megsérültek; de sikerült hatástalanítani őket. Valószínűleg a vadászok hagyták kinn ezeket, hogy élelmet szerezzenek.

– Látja, ezért nem maga vezeti őket – fordult hátra egy pillanatra, úgy nézett áz a válla fölött, mire a férfi döbbenten lesett rá. Nagyot sóhajtott és visszafordult a kivetítőhöz. – Mikor kezdődtek a balesetek?

– Pontosan kilenc óra negyvenötkor – válaszolt a férfi, végül Sky visszatekerte az órát pontosan arra az időszakra, amit a másik mondott, onnantól indította el a felvételt. Alaposan felmért mindent, váltogatta a képeket a holografikus kivetítőn, próbált rájönni a mintázatra, ami végül sikerült is. – Kapcsolja azonnal a vezetőt, hadd beszéljek vele! – szólt a férfihoz, aki visszafordult a gépéhez, ujjai pörögtek a sima felületen, akár a motolla, mire átnyújtotta a fejhallgatót. Ahogy meghallotta Max hangját, nem is várt tovább. – Figyelj! Ez csapda, most azonnal forduljatok vissza, amíg még éltek!

– Mégis miről beszélsz, Sky, ezt hogy érted? – recsegve ugyan, de válaszolt Max. Látta az apró pontokból, hogy a csapat azonnal megállt.

– Az apróbb balesetek. Felvilágosítalak, hogy ez Balthazar műve! Ha élni akartok, most azonnal visszafordultok, megértetted?!

– Biztos vagy ebben, nem lehet, hogy csak összekevered a dolgot valami mással? – kérdezett vissza bizonytalanul Max, mire hatalmasat csapott az asztalra, úgy válaszolt a férfinak. Látta, hogy többen is felé fordultak, nem tudták mire vélni a dolgot.

– Ennél biztosabb nem is lehetnék, pontosan tudom, mire képes! Nem akarsz vele ujjat húzni, úgyhogy hátraarc és gyertek vissza! – fejezte be mondanivalóját, lekapta magáról a fejhallgatót és visszanyújtotta a koordinátornak. – Ha két percen belül nem fordulnak vissza, azonnal hívjon. Addig tartsa szemmel őket. Megértette?

– Igen, uram! – válaszolt a férfi, aztán visszafordult a kijelzőhöz. Sky lehúzta a kezéről a kesztyűt, ledobta az asztalra és otthagyta a parancsnoki szobát. Nagyon remélte, hogy soha nem kerül újra szembe Balthazárral, erre most pontosan sikerült belefutni a pók hálójába. Az az alak már a kiképzés alatt sem volt normális és valószínűleg az elmúlt években még rosszabb lett a természete, mint amilyen akkor volt. Lendületes léptekkel haladt végig a folyosókon, nem figyelt az emberekre, csak ment előre céltalanul. Mikor végre megállt, Elyse ajtaja előtt találta magát. Ideje lenne beszélni a nővel, hogy vegye le róla a bilincset. Már a szerkezet nélkül is segítene neki, nem kellene hozzá semmilyen kényszerítő szerkezet. Persze, voltak titkaik egymás előtt, ahogy mindig is lesznek ilyenek, azonban a bizalom már kialakult Elyse irányába. Remélni tudta csak, hogy a nő is hasonlóan érez. Az elmúlt napokban pontosan ez lett világos előtte, de hallania is kellett erről.

Bekopogott az ajtón, s mikor hallotta a hívó szót, óvatosan benyitott a nőhöz. Odabenn ugyanaz fogadta, mint a saját szállásán. Puritán, egyszerű berendezés, viszont amiben különbözött, az a falakon elhelyezett temérdek lap, tele írással. Nem értette, ezek micsodák, Elyse nem volt hajlandó beszélni róla, így inkább nem figyelve oda sétált be és csukta be az ajtót maga után. Zsebre tett kézzel állt egyhelyben.

– Baj van, nem szoktál ilyenkor jönni? – lépett oda hozzá Elyse, közben a kezét törölte egy rongyba, amit a fürdőszobából hozott át. Érdeklődve állt meg előtte a nő, s türelmesen várt.

– Nem, dehogy! Csak amiatt jöttem, hogy... – De nem tudta befejezni, mert ekkor egy ciklon rontott be az ajtón teljesen kifulladva. Mindketten meglepve néztek Babyre, mégis mit akar itt ilyenkor? Azóta kerülte egymást a két nő, mióta összevesztek az orvosiban.

– Te mit keresel itt? – mordult a nőre Elyse, mire Sky a lány vállába markolt és megrázta a fejét. Ne vesszenek össze, ha nem volt muszáj.

– Azért jöttem, hogy szedd le a bilincset Skyról! – fordult oda Baby Elyse-hez, Sky pedig csak kapkodta a fejét a nők között. Érezhetően egyre csak nőtt a feszültség közöttük, nem tett jót az ellentét sem.

– Ezt szépen is lehetne kérni! Egyébként meg nem! – válaszolt Elyse, mire meglepve pillantott a mellette állóra. Nem értette, hogy mi az, de volt valami a szépszemű pillantásában, ami félelemre adott okot. Baby pedig ugrott a válaszra egyből.

– Mi az, hogy nem?! Megmentette az életed, hálátlan picsa és arra sem vagy képes, hogy levedd róla azt a szart? – lépett fenyegetőn előre Baby.

– Ezt hagyjátok abba! – szólt rájuk, de mintha ez a kettő észre sem vette volna. Egymásnak feszült a két nő, mire Elyse bűnbánóan lehajtotta a fejét és motyogott valamit az orra alatt.

– Úgy mondd, hogy én is értsem! Szóval, miért nem veszed le róla?

– Mert nem tudom! – felelt dühösen Elyse, Baby pedig meglepetten nézett a nála alacsonyabb nőre. Ezt Sky sem értette, mi az, hogy nem, aztán végül leesett a tantusz. Nagyot sóhajtva, fejét fogva ült le az ágyra, kezébe temette az arcát.

– Hogy érted, hogy nem tudod? Amikor megvetted, akkor kaptál egy parancskódot, amivel leállíthatod a bilincset!

– Baby, hagyd! – szólt rá a nőre, Baby pedig mérgesen nézett rá, miután felnézett kettejükre. Elyse bűnbánó arccal a padlót bámulta, tisztán leolvashatta az arcáról, hogy ha tudná, akkor már rég levette volna róla a kinetikus bilincset, csak sajnos nem tudta a parancskódot. – Azért nem tudja levenni, mert nem vett meg.

– Tessék?!

– Nem vett meg, Baby. Csak elhozott, miután feltették a bilincset. Gondolom, akkor kaptad volna meg a kódot, mikor fizetsz, igaz? – nézett komolyan Elyse-re, aki bólintott a kérdésre.

– Sajnálom. Sietnem kellett és ha akkor megvárom, nem tudtalak volna elhozni.

– Mi?! Ugye csak szórakoztok velem? – kelt ki magából Baby indulatosan. Ennyit arról, hogy olyan könnyen megszabadul a bilincstől, mint azt elsőre gondolták. Az egész bázison megkérdezett mindenkit, hogy ismernek-e mechanikust, de senki nem volt, akihez fordulhatott volna a problémával. Ráadásul titkon remélte, hogy Elyse majd magától elengedi.

– Nem viccelek! Ha tudtam volna, már rég levettem volna róla a bilincset, te észlény! – nézett fel Elyse Babyre, aki végül fejét fogva és hitetlenkedve, szitokszavakat morogva az orra alatt lendületesen elhagyta a szobát.

– Ne haragudj, Skyler.

– Már mindegy. Akkor marad az a lépés, hogy vagy meghalok és lekerül rólam a bilincs, vagy találunk egy mechanikust, aki leveszi. – Állt fel az ágyról és magára hagyta Elyse-t. Hiába kiabált után a lány, nem foglalkozott vele, csak ment előre. Értette, hogy a nő mit miért tett akkor, csak arra volt szüksége, hogy egy erős férfi mellette legyen, aki vigyáz majd rá a szorult helyzetekben, soha nem az volt a cél, hogy megkíméli az életét. Csak az élet nem úgy alakult, ahogy azt eltervezték.

– – – – –

Órákkal később Maximilian és csapata visszatért a bázisra. Úgy tűnt, a férfi nagyon ideges a kudarcba fulladt akció miatt, de nem hibáztatta ezért. Ha tovább mentek volna, bekerülnek Balthazar hálójába, azt pedig senki nem akarta. Az emberek hamar megtörnek a kínzás hatására és Balthazar nagyon jól értette a dolgát, elvégre a csapattársa volt. A kiképzés után egyből mellé osztották a férfit. Ő volt Hannibál szeme és füle, ha kellett, eljárt a keze, mikor valamit nem akart megtenni vagy nem volt kedve hozzá. Tiszta szívvel gyűlölte a férfit, aki alig pár évvel volt idősebb, de nála elvetemültebb és kíméletlenebb harcost még soha nem látott. Ezt egyedül az apja tudta felülmúlni.

– Nagyon nem tetszik ez nekem. Mit keresett ott a volt társad, Sky? – lépett közel hozzá Maximilian, miközben elvonult a többi ember mellettük. A férfi csendesen beszélt, épp annyira hangosan, hogy csak ketten érthessék, mit is mond valójában. Már így is kiakasztottak sokakat azzal, hogy génmanipulált katona; de ha megtudják, hogy egyedül Hannibál volt a főnöke és az apja, ráadásul a Kényszerítők tagja, akkor máglyán fogják elégetni.

– Ezt inkább máshol beszéljük meg, de nem tudom, mit keresett ott. Csak abban vagyok biztos, hogy ez az ő műve volt. Ap... Hannibál valamiért őt küldte, de nem tudom, mi volt az indok; viszont a csapdák mintájából ítélve biztos vagyok benne, hogy Balthazar keze van a dologban – felelt, még épp visszafogva magát, mielőtt Hannibált a nyilvánosság előtt is az apjának nevezi. Na, az lett volna csak a szép, ha ezt bárki más is megtudja Maxen kívül.

– Grey nem szokott ok nélkül támadni és nem ilyen formában. Valamit sejthet velünk kapcsolatban.

– Szerintem kezdi kapizsgálni, hogy képzett katona van veletek. Ugye tudod, hogy veszélyes játékot játszol egy olyan harcossal, aki megannyiszor elvert sakkban? – válaszolt, miközben elkísérte Maxet a szállására. Az ajtóban állva pillantott vissza rá a férfi.

– Tudom, hogy mit teszek és megsúgom, nem mindig Hannibál nyert azokban a játszmákban – felelt Max apró mosollyal az arcán, végül betessékelte a szállására, hogy ott beszéljenek tovább. Kényelmesen helyet foglalt az asztal melletti széken, miközben Max lefejtette magáról a felszerelését.

– Visszatérve a te helyzetedre, beszéltél már Elyse-szel?

– Igen és a válasz nem. Nem tudja levenni a bilincset – felelt a fel nem tett kérdésre, hisz annak idején Max ötlete volt, hogy kérdezze meg a nőt a kinetikus bilinccsel kapcsolatban. Maximilian a félbehagyott mozdulat közben nézett rá.

– Ezt hogy érted, ennyire nem bízik benned?

– Nem, inkább úgy fogalmaznék, hogy fogalma sincs, hogy vegye le – válaszolt, közben előre dőlt és megtámasztotta a könyökét a két térdén. – Mint tudod, Elyse valójában nem vett meg, csak elhozott. A semlegesítő parancskódot akkor kapta volna meg, mikor kifizeti értem a díjat.

– Hát fiam, úgy tűnik, hatalmas bajban vagy.

– Kösz az együttérzést, de erre magamtól is rájöttem. Szóval vagy kerítünk egy mechanikust, vagy valaki megöl. Két lehetőségem maradt és egyik sem túl nyerő opció.

– A mechanikust bízd rám, de ehhez időre van szükségem – lépett oda hozzá Max, közben a fegyvereket sorban lepakolta az asztalra.

– Tudod, hogy nekem olyanom nincs. Minél előbb kerítenünk kell valakit, különben eltemethetsz a kiskertedben – tette hozzá felvont szemöldökkel, Max erre csak nevetéssel válaszolt.

– Hogyne, temesselek talán a liliomok közé, vagy esetleg a tulipánok jobban tetszenek?

– Nem, legyen inkább a tölgyfa. Az nyáron árnyékot ad – válaszolt nevetve a férfi felvetésére. Max maga volt a rejtély, soha nem tudta, mit keresett az apja mellett vagy, hogy mit csinált ott, csak azt tudta, hogy egyedül a férfira és szokatlan humorára támaszkodhatott. Már a kiképzés során is Max volt az egyedüli, aki arról biztosította, hogy vigyáz Lizyre, amíg küldetésen volt. – Viccet félretéve, tényleg nincs sok időnk. Ha nem tudod levenni rólam ezt a vackot, akkor segíteni sem tudok. Ráadásul Baby említette, hogy látta megint itt a férfit, aki annak idején bántotta.

– Ebben biztos vagy, nem lehet, hogy csak összekeverte valakivel? – nézett rá komolyan Max, mire nemet intett a fejével.

– Biztos benne, hogy ő az. Annyit említett, hogy a legelső gyűlésen, amin részt vettünk, látta őt. Az a baj, hogy egyszerűen képtelen vagyok visszaemlékezni rá, egyáltalán nem rémlik, hogy ott lett volna.

– Ezen meg sem lepődöm. Akkor láttad őt utoljára, mikor idekerültél és hatalmas dózisban dolgozott a szervezetedben a pörgető. Csoda, hogy egyáltalán azokra az időkre emlékszel.

– Tehetek én róla, hogy akkor kerültem ki apa befolyása alól?

– Nem azért mondtam. – Ült le beszéd közben Max az asztal másik felére. – Viszont nem jó hír, hogy az a fickó megint itt van. Folyton figyelem az embereket, de eddig még nem láttam őt. Lehet, hogy Baby látott rémeket...

– Nem hinném; tudod, hogy ok nélkül nem csinálna fesztivált.

– Ez igaz. Maradjunk abban, hogy mindketten nyitott szemmel járunk, aztán meglátjuk, mi lesz. Beszélj Babyvel, hogy egy időre állítsa le magát, mostanában túl sokszor panaszkodnak rá a többiek. Nem akarom őt elküldeni, de ha így folytatja, akkor nincs más választásom – nézett rá komolyan Max. Tudta, hogy a férfi soha nem küldene el senkit ok nélkül a bázisról, azonban első volt az egyensúly és az, hogy mindenki tudja a helyét. Ha folyton a kihágások és viták miatt kellett volna aggódnia, akkor szélnek ereszthetett volna mindenkit, ezzel aláírva az emberek halálos ítéletét. – Most menj, szeretnék végre én is pihenni.

– Öreg róka nem vén róka, nem te szoktad mondani? – Állt fel a székből, hogy magára hagyja Maximiliant.

– De igen, de nekem is szükségem van néha a magányra. Szóval tünés innen, taknyos kölyök! – Azzal a lendülettel kilökte az ajtón, végül becsapta utána azt. Fejcsóválva hagyta ott Maxet, hogy visszatérjen a többiekhez, viszont Elyse-t megint azzal a férfival látta, akivel a megbeszélésen is. Úgy tűnt, nagyon jól szót értenek egymással, bár nem tudta, miről ment a diskurzus, de nem tetszett neki a másik alak. Rühellte, ha egy ilyen férfi volt Elyse közelében, sőt, ha egy férfi volt a nő közelében. Komolyan, agyára ment az elmúlt időszak, megpróbált nem tudomást venni róluk, viszont a másik pillantása megállásra késztette. Volt azokban a szemekben valami, ami ismeretlenül is ismerős volt, mellé a gúnyos mosolyt nem tudta mire vélni. Nem értette, miért vagy, hogy, de úgy érezte, hogy ez a férfi lesz a másik, akinek a vesztét köszönheti. Aztán, mintha mi sem történt volna, a férfi újra Elyse-szel foglalkozott, újra hallotta az embereket maga körül csevegni.

Fejét csóválva hagyta magukra az embereket, nem gondolva arra, hogy élete második hatalmas hibáját követte el azzal, hogy hagyta Elyse-t azzal az ismeretlennel beszélni.