Csendben hallgatta a vitatkozó embereket, miközben könyökét megtámasztotta a térdén, úgy dőlt előre, de volt pár hajmeresztő pillanat, mikor majdnem hangosan felnevetett azokon a képtelenségeken, amikről beszéltek. Nem egyszer Elyse könyökölt az oldalába, nehogy hangosan felröhögjön. A nő nem tudhatta, mi olyan vicces és hiába kérdezett, inkább csak legyintett egyet. Mókás volt így látni az embereket, hisz apró porszemek voltak csupán az életben, amiket tovafújt a lágy szellő.

– Maximilian, értsd meg, ez nem mehet tovább! Most kell rajtaütnünk Grey bandáján ahhoz, hogy átvegyük a vezetést, különben ő fog győzni, mint mindig! - kiáltott fel az egyik nagyobb darab, tagbaszakadt férfi, miközben olyan lendülettel pattant fel a székről, hogy az hangos csattanással vágódott neki a betonpadlónak.

– Átvenni a vezetést? Teljesen elment az eszed, Alex?! Méghogy átvenni a vezetést, inkább örülj, hogy még életben vagy! - replikázott vissza a néger férfi, immáron megemelve a hangját. Sky közben akaratlanul is felnevetett, amit köhögésnek próbálta meg álcázni, de már késő volt. Elyse mellette majd felrobbant a méregtől, hogy nem vette komolyan a megbeszélést.

– Te meg mit röhögsz, taknyos?! Egyáltalán, ki engedte ezt ide? – kiabált Alex, amitől Skynak igazán nevethetnékje támadt. Már egyáltalán nem fogta vissza magát és a hangját, kényelmesen hátradőlt, hátát a falnak vetette, úgy mérte fel a tőle nem olyan messze álló férfit. Nála sokkal idősebb volt, legalább tíz-tizenöt évvel. Kigyúrt, kopasz alak, akinek nagyobb a szája, mint a fegyvere.

– Csak azon röhögök, amiről beszéltek. Még hogy átvenni a vezetést és legyőzni Grey bandáját! Nektek tényleg elmentek otthonról – válaszolt, közben felhúzta az orrát és úgy nézett a majd felrobbanó férfira. Max a nagydarabtól pár méterre állt, nemet intett a fejével, hogy fejezze be, azonban figyelmen kívül hagyta az idősebb férfi kérését, most más volt a célpontja és a kiszemelt áldozat.

– Mit szólsz bele a felnőttek dolgába, csak egy taknyos vagy, semmi keresnivalód itt!

– Sky, fejezd be, ne kérjem többször! – kiabált most rá Max, ami meglepte ugyan, de oda sem hederített a figyelmeztetésre.

– Oh, csak nem? A híres-neves Sky; a kölyök, aki mindent megkap, miközben a kisujját sem mozdítja érte. Max kedvence személyesen!

– Alex, ne kezd te is! – fordult most Maximilian az Alexnek nevezett felé, de több helyről jött a helytelenítő morgás vagy kiabálás, nem tetszett nekik, hogy Max megvédi a férfitól.

– Ne szólj bele! Ez a ripacs nem tett semmit, nem érdemli meg, hogy a védelmünket élvezze, mégis itt van! Takarítsd el innen, különben valaki még ma este halott lesz! – Alex lépett egyet előre Max irányába, mire Sky leugrott az asztalról, bakancsos lába hangosan csattant a betonpadlón.

– Na-na, én a helyedben nem tenném. Nem tudod, kivel húzol ujjat, kisfiam.

– Ch... nekem te nem mondod meg, mit tehetek és mit nem! Taknyos kölyök vagy és nem több!

Még mielőtt bárki bármit tehetett volna, váratlan gyorsasággal szelte át azt a pár méter távolságot, ami elválasztotta Alextől. Ösztönösen cselekedett, a drog hatásaként bal lábával a férfi combjára taposott, fellendült a levegőbe, a másik lábával átkulcsolt a férfi nyakát és az így keletkezett többlet energiával kibillentette az egyensúlyából, majd a földhöz csapta a másikat, hogy a falak is beleremegtek körülöttük. Nem tétovázva rántotta ki az övébe dugott kötelet, amit áthurkolt Alex nyakán, hasra rántotta a férfit, aztán felfelé kezdte el húzni a kötelet, hogy alatta a nagyobb darab elkezdett vergődni a szorításában. Kéretlenül beletérdelt a hátába, úgy feszítette a kötelet Alex nyakán, nem ismerve irgalmat. Hirtelen megemelkedett az adrenalinszint az egész szobában, mindenki kiabált, de senki nem mert hozzájuk nyúlni, Alex pedig egyre inkább kékült a fojtás miatt. Agya átkapcsolt vörös üzemmódba, észre sem vette, ahogy Max és Elyse kiabálnak hozzá, hogy engedje el Alexet, csak akkor eszmélt fel, mikor váratlanul áram csapta meg a szíve tájékon. Dühösen nézett fel Elyse-re, a nő ijedten lépett egyet hátra.

– Ezt ne merd még egyszer! – mordult mély, rekedt hangon, közben még mindig fojtotta Alexet a kötéllel. Karizmai megfeszültek a kötél szorítása miatt, nem kellett nagyon belefeszülnie abba, hogy a másikat lenn tartsa a földön, úgy tűnt, Alex mindjárt kileheli a lelkét. Akkor érte a következő meglepetés, mikor Elyse előre lendült és hatalmas pofon csattant az arcán. Letaglózva nézett fel a dühösen előre meredő nőre, hirtelen azt sem tudta, mégis mi a fene folyik körülötte.

– Engedd el, ne mondjam többet! – Elyse hangja nem ismert kegyelmet, aztán már a jól ismert pisztoly csöve meredt egyenesen az arcába. A zár kattant, s látta, ha nem engedelmeskedik, Elyse meghúzza a ravaszt. Engedelmesen eleresztette a kötelet, hagyta kicsúszni a kezei közül, miközben felkelt Alex hátáról. A férfi köhögve és hörögve próbált ismét levegőhöz jutni, eddig elkékült feje ismét normális színt öltött, mialatt mindenki más kettejüket figyelte. Ahogy felállt, a pisztoly csöve úgy mozdult a mellkasa irányába, egyenesen a szívére mutatott, Elyse pedig nem tágított.

– Indulj el kifelé, most! – A nő nem ismert félelmet, mint akkor, amikor először találkoztak. Ugyanazok a hideg, szürke szemek néztek vele farkasszemet. Tett egy lépést oldalra, a barna pedig követte minden mozdulatát. Hátat fordított neki, de tudta, ha csak egy rossz mozdulatot tesz, Elyse nem rest golyót ereszteni a hátába. Már az ajtónál jártak, mikor meghallotta Alex rekedt hangját maga mögött.

– Menj csak gyáva féreg és vidd a kis kurvádat is! – Abban a pillanatban, ahogy a férfi ezt kimondta, váratlanul megállt és mély levegőt vett. Érezte, hogy az agressziószintje megugrik, még magasabbra, mint amilyen eddig volt. Nyakán kidagadtak az erek, ahogy próbálta visszafogni magát, így csak a válla fölött nézett hátra, egyenesen Alex barna szemeibe. A férfi azonnal hátrált több lépést, ahogy meglátta az arckifejezését és az eddigi tengerkékből feketébe fordult íriszeit.

– Vigyázz magadra! Ha elszakítom a láncaimat, már nem állít meg semmi, hogy széttépjelek – mordult mély hangon a férfi irányába, aztán visszanézett maga elé és kilépett a teremből, még mielőtt tényleg megteszi azt, amit az előbb ígért. Gyors léptekben haladt egyenesen, nem is nézve, merre megy tovább, csak azt hallotta, hogy Elyse ott van mögötte és nem hagyja magára.

Több sarkon befordultak már, mire képes volt arra, hogy megálljon az egyik részen és hátát a falnak vesse. Két kezébe temette az arcát, szíve ijesztő tempóban diktálta az ütemet, a torkában érezte annak dobogását, miközben Elyse túl közel volt. Ha nem vigyáz, még a nőnek is baja eshet.

– Teljesen elment az eszed?! – És már jött is az áradat, egyenesen becélozva nem épp túl jó állapotban levő idegeit. Úgy tűnt, a nő teljesen elfelejtette, mit kért tőle nem olyan régen. – Nézz rám, ha hozzád beszélek!

Azonban mielőtt mást tehetett volna, elvette a kezeit az arca elől és egyenesen Elyse-t célozta be. A fegyvert gyorsan és könnyedén kicsavarta a nő kezéből, messzire hajította maguktól, miközben a lány hátrált előle, egyenesen a falig. Úgy követte őt, akár a ragadozó a prédáját, ajkai gonosz mosolyra húzódtak. Agya hátsó szegletében tudta, hogy rossz az, amit tesz, de a nő kezdte az egészet. Elyse váratlanul egy kést rántott elő és a hasa felé szúrt ügyetlenül, de csak rámarkolt a lány vékony csuklójára, hogy az felkiáltott a fájdalomtól, aztán megrántva őt egyenesen a mellkasának csapódott a hátával. Bal kezének könyökhajlatával elkapta a nő torkát, satuként szorítva a testéhez, miközben jobb keze még mindig a lány csuklóját markolta iszonyatos erővel. Elyse nyikkanni sem tudott, nem engedte, hogy akár egy kicsivel is több levegő jusson a nő tüdejébe azon kívül, amennyit eddig megengedett neki. A kés hangosan koppanva ért földet mellettük. Hallotta a lány fuldoklását, ahogy vergődött a kezei között képtelenül arra, hogy meneküljön a szorításából.

– Nem vagyok a kutyád, hogy láncon rángass! Még egy ilyen lépés és nem úszod meg olyan könnyen. Megértetted?! – morgott a szépszemű fülébe, miközben az csak menekülni próbált a fojtásból, Elyse már alig kapott levegőt, szabad kezével a karját csapkodta, hogy engedje el végre.

Távolról lábdobogást hallott, aztán egy igazán mérges Max rohant oda hozzájuk, kezében fegyverrel. Abban a pillanatban elengedte a nőt, ahogy az idős férfi odaért hozzájuk és egy szó nélkül magára hagyta őket. Gondolkodnia kellett, messze tőlük, még mielőtt tényleg megteszi azt, amit a lánynak ígért.

Nem figyelt senkire és semmire, csak ment előre fogait csikorgatva, távol akart lenni mindenkitől és ettől a zajtól, ami folyton a fülébe csengett. Elcseszte, hülyeséget csinált, de akkor is a nő hibája volt, minek kellett beleavatkoznia?! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejében, mikor kilépett az épület tetejére nyíló ajtón. Hangos dörrenéssel becsapta maga után azt, hogy az kis híján kifordult a zsanérjaiból és nyekkenve csapódott vissza a földre. Nagyot nyögve, fejét rázva szelte át azt a pár méter távolságot, ami a párkányhoz vezetett, majd felugrott rá. Ruhájába belekapott a szél, a távolban nem lehetett sok mindent látni, csak a sivatagos tájat, a másik irányban erdő és a hegyek voltak, onnan hozhatták le ide kettejüket. Maga mögött már sötétedett az ég, viszont előtte látta, ahogy a nap alábukott a horizonton, vérvörös és narancs színbe borítva mindent körülötte, olyan volt ez, akár az élete. Egy gyilkos volt, nem több, nem kevesebb! Már megtanulhatta volna, hogy a tetteinek milyen súlyos következményei vannak, jobb lett volna inkább, ha meghal, maga mögött hagy mindent és mindenkit. Még akkor kellett volna kiszállnia, de az élni akarása túl erős volt.

Nem tudva önmagáról, a feszültség egyre inkább gyülemlett a szervezetében, tombolni akart, gyilkolni, kiontani mások vérét, csak hogy enyhüljön ez az émelyítő érzés. Tudta jól, hogy egy romlott lélek, egy kegyetlen alak aki nem rest másokat megölni a saját maga és a szerettei védelmében. Nem ismert könyörületet, nem érdekelte mások élete a sajátján kívül, a drog a szervezetében arra késztette, hogy büntessen meg mindenkit, aki ellenszegül az akaratának. Kezei ökölbe szorultak, egész testében ugrásra készen megfeszült, végül kiadta magából a feszültséget, ami az elmúlt napokban és hetekben felgyülemlett benne. A folytonos hajsza, rettegés, félelem, hogy alig pár pillanaton múlik az élete; az, hogy mégis vigyáznia kell valaki olyanra, akit eddig nem ismert és csak játszott az életével. Ordított, ahogy csak a torkán kifért, a pusztába kiáltotta minden keserűségét, félelmét, fájdalmát. Hallotta, hogy az ablakok berobbannak körülötte, de már nem érdekelte semmi más, csak ordított és ordított, amíg ki nem fulladt és teljesen be nem rekedt.

Ahogy a nap teljesen alábukott a horizonton és teljes sötétség lepte el a környező területet, Sky is úgy zuhant vissza a tetőre. Hátratántorodott, majd hanyatt vágódott a kemény betonra. Nem érdekelte a fájdalom, ahogy nekicsapódott a tetőnek, nem érdekelte már semmi más, csak azt figyelte, ahogy a csillagok felbukkannak a feje felett. Nem jött utána senki, nem zavarta senki ebben a magányban. Mindig is tudta, hogy egyedül van, hiába biztatta a nővére, hogy vele lesz mindig, hiába bizonygatta ugyanezt Elyse; mégsem volt itt egyikük sem. Magára maradt, ahogy azt az apja megmondta régen. Csak magára számíthat, senki másra, mert nem több, csak egy szörnyeteg, egy gyilkológép, aki nem ismer félelmet és kegyelmet. Végül eldöntötte, nem fogja engedni, hogy ismét mások bábja legyen, csak egy eszköz, akit bárki felhasználhat a céljai érdekében. Nagyot nyögve kelt fel a földről, leporolta magát, aztán visszasétált a szobájához. Magához vett mindent, ami csak volt, a combjára erősítette a tokot, amiben a Desert Eagle pisztolya lapult. Övébe csúsztatta a késeket és egyéb felszerelését, magához vette a régi holmiját, amit még itt hagyott Maxnak. A maszkkal a kezében azonban megállt egy pillanatra, nem akarta újra használni; de soha nem lehet tudni, mikor lesz rá ismét szüksége.

Most, hogy felépült és végre megfelelő tápanyaghoz is hozzájutott a szervezete, úgy nyerte vissza minden erejét. Az övére csatolta a maszkot, hogyha kell, kéznél legyen, úgy hagyta el a szobát, hogy felkutasson egy olyan embert, aki le tudja venni róla végre a kinetikus bilincset, hogy többé már ne egy nő rabszolgája legyen, hanem a saját maga ura, ahogy már régen lennie kellett volna. Azonban úgy tűnt, a sors keze nem engedte, hogy bárhová is mehessen. Alig haladt át pár folyosón, mikor egy barna, kitetovált bőrű ciklon ugrott egyenesen a nyakába Sky felkiáltással, hogy alig bírta megtartani kettejüket.

– Baby?! – nyögve pillantott fel a vigyorgó nőre, hogy aztán a nevezett húsos ajkait a sajátjára tapassza és nyelves csókba hívja a nő. Búja megjelenése maga volt a kéj és szenvedély, férfi nála többet nem is kívánhatott volna. Csinos volt, nőies és a maga módján kegyetlen, ha a férfiak őrületbe kergetése volt a cél azzal, hogy felhúzta őket. Kiváltságos volt, hogy ágyba vihette annak idején.

– Már azt hittem, rólam teljesen megfeledkeztél. Mégis mikor akartál bejönni hozzám, hm? – kacérkodott vele a nő, miközben letette a földre, s most, hogy jobban megnézte magának, még szebb lett, mint amire emlékezett. Orrában fekete piercing csillogott, ajkai bordó színben tündököltek, miközben sötétbarna haja lágy hullámokban omlott a vállaira. Karcsú, nőies alakja tökéletes volt, formás mellekkel és olyan fenékkel, amibe szíve szerint beleharapott volna. – Nem is érdekel! Most azonnal velem jössz, nagyon sokkal tartozol, remélem tudod.

A csaj a kezénél fogva elkezdte húzni az egyik irányba, ideje sem volt azon agyalni, hogy mégis hova indult, csak mikor már a barna csinibaba szobájában találta magát, akkor eszmélt rá, hogy nem is ide készült. Fel akart volna kelni az ágyról, de Baby nem hagyta, egyszerűen visszalökte, aztán egyenesen rámászott, hogy minden porcikájuk összeért. A nő nem sok ruhát viselt a bakancson, falatnyi rövidnadrágon és egy ujjatlanon kívül, az egész szett láttatni engedte mindenét.

– Ne is álmodj arról, hogy most itt hagysz! – Beszéd közben a nő ajkai a sajátját súrolták, mialatt ágyékával ringatózni kezdett, hogy az őrültbe kergesse vele. Nagyon jól tudta a nő, mivel csavarja el egy férfi fejét. – Fejezzük be szépen, amit akkor abbahagytunk.

Baby nem ismert irgalmat, ajkaival birtokba vette a sajátját, miközben harapta és szívta, nyelve táncot járt az övével. Fülledt, vad csók vette kezdetét, közben kezeivel a nő formás fenekébe markolt, úgy húzta magára keményebben. Baby a szájába nyögött, alig tudta visszafogni magát és már nem is érdekelte, hogy mi lesz. Szinte tépte a nőről a ruhát, hogy minél előbb megszabadítsa a felesleges holmitól, aztán már nem is gondolkodva, kemény farkát kiszabadította a nadrág fogságából és egyetlen erős lökéssel a nő lucskos puncijában volt.

Baby sikított alatta, ahogy a torkán kifért, arcáról a tiszta élvezet tükröződött vissza, úgy vetette magát a nőre, mint egy kiéhezett vadállat. Egyáltalán nem kímélte őt, a magáévá tette, birtokba vette a testét és úgy játszott vele, ahogy az neki tetszett, a nő pedig teljesen átadta magát az irányításának. Kiélte rajta minden fájdalmát és haragját, beleadva mindent, amit csak tudott.