Nem is tudtam, hogy ennyire honvágyam volt, amíg ki nem léptem a reptérről, ahol egyből testvérembe és kislányomba futok. 
- Anya. - kiabál, majd már rohan is felém. 
- Szia kicsikém. - kapom fel, majd puszilom arcon. 
- Hiányoztál. - mondja, majd nyakhajlatomba fúrja arcát. 
- Te is nekem. - mondom, majd lerakom.

- Ugye nem késtem el? - jön oda hozzánk Krisztián is, Zsóka vőlegénye.
- Innen nem. De a barátnődnek nevelés kell. - nézek rá, pont, amikor Zsóka is kilép a fotocellás ajtón. 

- Dehogy kell. Te is tudod, hogy igazam volt. Csak gondolkodj el, és rájössz. - mondja, majd bevágja a sértődöttet. De én már ismerem. Engem nem ver át. Tudom, hogy nem sértődött be igazán, csak megjátssza. 
- Miért is? - néz ránk Krisztián és Bence is értetlenül.
- Szalai rástartolt, ez a hülye meg kikosarazta. - vall színt Zsóka. - Én meg lehet segítettem Ádámnak kicsit. 

- Ki az a Szalai? - kérdi Teó, én pedig leguggolok hozzá.
- Egy csúnya bácsi. - mondom neki, ő pedig megvonja a vállát.
- Tudod, hogy nem ítélek el egyből mindenkit. - néz rám a lányom, én pedig bólintok. 
- Tudod, Teó, szerintem te imádnád Ádámot. - néz rá Krisztián.
- Szerintem is. Képzeld el a bátyust, egy kicsit magasabbként, egy kicsit izmosabbként, és sokkal de sokkal helyesebben. - mondja Zsóka, és hallom, ahogy Bence nagyon horkant. 
- A bátyus is jól néz ki. Csak ne húzna ilyen szakadt dolgokat. - mondja, majd lejjebb veszi a hangerőt, mint aki suttog, pedig mindenki hallja. - Olyankor úgy néz ki, mint aki hajléktalan. 

Ezen a kijelentésén mindenki hangosan kezd nevetni, még Bence is, pedig most ő volt az áldozat. 
- Annyira imádom ezt a kislányt. - mondja Petra, én pedig rámosolygok. - Mindig tudja, hogy hogyan kell valakit megalázni. 
- Máté is ilyen volt. - szól közbe Bence, én pedig előbb Bencére, majd Teóra nézek. 
- És ugyanilyen szőke haja volt kiskorában. - mondom én is, és elmosolyodom, ahogy eszembe jut, hogy mennyit mutogatta a kiskori képeit, csak mert ő mennyire helyes volt már akkor is. Észrevétlenül folyik le egy könnycsepp az arcomon, amit Bence azonnal le is töröl, nehogy Teó észrevegye. 

-Menjünk haza. - veti fel, én pedig bólintok. 
- Ígérd meg, hogy mielőtt elmentek elköszönsz tőlünk. - mondja Petra, majd megölel.
- Nem hagynálak csak úgy itt titeket, azok után, hogy mennyi mindent tettetek értem nem menne. - mosolyodom el, majd mindenkit megölelek, még Zsókát és Krisztiánt is. Majd bepattanok kislányom mellé, és útnak is indulunk Bence lakása felé, hiszen most ott lakunk. Nem tudok visszamenni még a házba, ahol Mátéval laktunk. Szerencsénkre nincs nagy forgalom, így viszonylag gyorsan hazaérünk. Már ha 45 perc alatt gyorsan hazaér az ember a reptérről. Belépünk a lakásba, és egy hatalmas csokor rózsaszín-fehér-piros rózsa van az asztal közepén. 

- Hát ez? - nézek rájuk, mire Bence megvonja a vállát. 
- A tiéd Anya. - mondja Teó, majd feláll a székre, és onnan az asztalra ül. - De nem tudom ki küldte. Nem tudok még olvasni. - hajtja le fejét.
- Majd megtanítalak. - mondom, ő pedig nagyot bólint.
- Addig meg olvasd fel hangosan. - parancsolja, én pedig teszem, amit mond. Kiveszem az apró papírt a rózsák közül, és szétnyitom.

- Olvastam, hogy a rózsaszín rózsa a megbocsátás szimbóluma, míg a fehér a kiérdemelt szerelemé, a vörös pedig a szereteté. És én mindet szeretném. Szeretném, ha megbocsátanál, amiért egy hatalmas fasz voltam, szeretném kiérdemelni a szereteted és a szerelmed egyaránt. Remélem egyszer adsz rá esélyt. Á. - olvasom hangosan, majd mérgemben összegyűrőm a papírt, és a kukába hajítom. Már majdnem felkapnám a csokrot is, amikor Teó kezemre teszi a sajátját.
- Azt ne dobd el, Anyu. Annyira szép. - mondja, én pedig visszarakom. 
- Telefonálok egyet. Megleszel addig? - kérdem, ő pedig bólint. Kisétálok az erkélyre, majd telefonomban előkeresem Zsóka számát. 

- Valami baj van? - szól bele a telefonba. 
- Semmi. Semmi. - válaszolom a legnyugodtabb hangnemben. - Remélem tudsz nekem segíteni. 
- Attól függ miben. - válaszol, én pedig nagyot sóhajtok. 
- Ádám telefonszámában. Kellene nekem. - mondom, és hallom, ahogy felsikít. 
- Tudtam én csajszi, hogy megjön az eszed, és adsz neki egy esélyt. Elküldöm sms-ben. - mondja.
- Köszönöm. Szia. - nyomom ki a hívást, és pár percen belül már, Szalai Ádám telefonszámával szemezek. Eddig fel szerettem volna hívni, de most még sem megy. Nagy levegőt veszek, majd rányomok a számra, és tárcsázom is. Azonnal megbánom, így imádkozom, hogy ne vegye fel. De amikor ki akarnám nyomni a telefont, meghallom rekedtes hangját a vonal túlsó végén.
- Igen? Ki az? - kérdi, én pedig lefagyok.