Csak ülünk szótlanul Ádámmal, halljuk, ahogy csapódik az autó ajtaja többször is, de nem foglalkozunk vele. Mindketten elveszünk a másik szemében. Összerezzenek, amikor hallom, ahogy valaki annyira durván nyitja ki az ajtót, hogy az egyből leveri a falat a másik oldalon. 

- Köszönöm, hogy vigyáztál az anyukámra. - mondja Teó, majd odasétál mellénk és leül a kis helyre, ami köztem és Ádám között van.  
- Én köszönöm, hogy vigyázhattam rá. - mondja Ádám, majd puszit ad a hajára. 

- Arra gondoltunk a Bercivel, hogy elmehetnénk most horgászni, és majd utána pakolunk meg minden. Mert a Viliék már kint vannak reggel óta a tón. - mondja Teó. 
- Figyelj kis hölgy. Kevered őket. - mondja Ádám, majd felnéz Vilire. - Ő itt Vilmos, és a Berci ment el reggel horgászni. 

- Mármint olyan vilmos, mint a körte? Az a féle, amit Anyával is ittatok a múltkor? - kérdi Teó.
- Igen. De csak Vili. - világosítja fel Ádám. 
- Hát nekem édes mindegy. - mondja, majd megfordul és ránéz Vilire. - Ugye nem baj, ha néha majd eltévesztem és te leszel a Berci? Vagy hívhatnálak körtének is. Akkor tuti nem tévesztenélek el. 
- Dehogy baj. Ahogy te neked jó. - mosolyodik el. 

- Ugye rendesen viselkedtél? - kérdem, Teó pedig azonnal hevesen bólogatni kezd. 
- Tényleg rendesen viselkedett? Nem tetszik, ahogy neki állt bólogatni, kis hölgy. - kérdi Ádám, miközben öccsét kezdi el vizslatni. 

- Persze. Tényleg rendes volt. Leszámítva az állatkertet, amit kiharcolt magának. - mondja, én pedig ránézek Teóra.
- Mit csináltál? - kérdem, ő pedig ránéz Vilire, majd vissza rám. 
- Megérdemlem. Igazán rendes voltam, nem is bántottam. Pedig, amikor Ádámot megismertem, őt egyből meg is ütöttem. És amúgy is felnőtt férfi, és jogai vannak, és nehogy már ti döntsétek el, hogy el vihet-e az állatkertbe. - emeli egyre jobban fel a hangját, majd az utolsó mondatnál a kezét is csípőre teszi. 
- Hé, elvégre én még az anyád vagyok. És pontosan azért nem kötelessége Vilinek elvinni, mert felnőtt ember és vannak jogai. Ha nem akar elvinni, akkor nem fog. - mondom, miközben én is felemelem a hangom. 

- Hé, lányok. Én senkinek nem vagyok senkije, de most senkinek nincs igaza. - szól közbe Ádám is. 
- Dehogynem vagy. Anya szeretője vagy. Azt hiszed nem láttam azt a múltkori csókot, vagy a puszikat, amiket "titokban" adsz neki? - kérdi, miközben apró kezeivel idézőjeleket rajzol a levegőbe. - Arról meg aztán ne is beszéljünk, hogy ti ketten, hogyan néztek egymásra. 

- Miért, hogyan nézünk egymásra? - kérdem, mire ő megforgatja a szemét.
- Mint aki odaadná a kakaós csigája közepét a másiknak. - mondja Teó, én pedig elkezdek nevetni. 
- Szívem, lehet, hogy kezdek érezni valamit iránta, de ez nem jelenti azt, hogy odaadnám neki a kakaós csigám közepét, az a legjobb része. - mondom, miközben puszit nyomok a fejére. 

- De most eltekerted a témát. - mondja, majd duzzogva feláll. - Na gyerünk, keljetek fel ti is. Megyünk horgászni. 
- Óhaja, sóhaja számomra parancs. - mondja Ádám, majd feláll ő is, engem pedig felhúz. 
- Cseréltünk autót is, hogy le tudjunk menni a tóig. - mondja Vili.
- Remek. Én vezetek. - szólal meg Ádám. 

- Helyes, mert Körte mellém ül. Elmesélem neki, hogy Anya néha milyen bunkó tud lenni velünk. - áll neki magyarázni Teó, én pedig elképedek. 
- Nem is szoktam az lenni. - nézek rá lányomra, aki csak megvonja a vállat.
- De azért a múltkor is ki tudtál zavarni minket a konyhából. Arról meg ne is beszéljünk, amikor azt mondtad nem ebédelhetünk, mert felmostál. - mondja, miközben az autó felé sétál. 

- Hát borzasztó egy gyerek vagy te. - mondom, ő pedig megfordul. 
- Te sokkal borzasztóbb vagy. - mondja, mire mindannyian elkezdünk nevetni. - De azért szeretlek, mert az én anyukám  a legjobb. 
- Én is szeretlek. - mosolyodom el, majd bezárom az ajtót. A kulcsom a táskámba dobom, majd én is az autó felé kezdek sétálni, majd beülök előre Ádám mellé. Vili becsatolja Teót, Ádám pedig egyből utána be is sorol a forgalomba. 

- Nem felejtettél el valamit?  - kérdezem, de ő csak értetlenül mered rám. 
- Hoppá. - mondja, majd megragadja az övet, és becsatolja magát. 
- Hová megyünk egyébként? - kérdem.
- Hát Ráckevére. A családunk évek óta ott horgászik mindig. - szólal meg hátulról Vili. 
- Hé, rám figyelj ne anyáékra. - csapja meg a lábát Teó.
- Igen, rád figyelek. - mondja, majd minden figyelmét kislányomnak szenteli. 

- Amúgy van valamim neked. Még németben vettem egyszer, és  a másik a tiéd. - szólal meg Ádám, én pedig kérdőn pislogok rá. - Ott a kesztyűtartóban. 
Kinyitom a kesztyűtartót, és két sapkát találok, az egyiken King felirat szerepel a másikon meg Queen. 
- De jók. - mondom, majd szétnyitom és Ádám fejére húzom az egyiket, a másikat pedig a sajátomra. 
- Nem akartam odaadni még, mert nem tudtam, hogy mennyire tetszene. 
- Nagyon tetszik. - mondom, majd megfogom kezét, ami a sebváltón pihen. Elnéz mellettem, amikor kanyarodni akar, de a semmiből egy autó száguld belénk, pont azon a felén, ahol én ülök. Csak a hátulját kapja el, így megpördülünk, majd az autó neki csapódik a szalagkorlátnak, én pedig hallom, ahogy Teó sírni kezd, és minden régi emlék felelevenedik bennem. Félve nézek balra, ahol Ádám van, de csak azt érzem, hogy megszorítja a kezem. 

- Minden rendben lesz. - mondja, majd megpróbál kimászni a kocsiból, ami teljesen széttört. Amikor elnézek Ádám mögött látom, ahogy egyre több autós áll meg, hogy megnézzék tudnak-e segíteni. 
- Ne hagyj itt. - mondom, majd hátra nézek Teóra. Érzem, ahogy arcomon folyik a vér, de nem tudok másra koncentrálni, csak a többiekre. 

- Minden rendben lesz szívem. - mondom Teónak, éppen akkor, amikor Ádám felrántja az autó ajtaját, és kiszedi őt az üléséből. Ránézek Vilire is, de ő csak mozdulatlanul fekszik. Szeme lecsukva, de látszik, ahogy mellkasa mozog.

- Szedd ki onnan. - szólalok meg, amikor megérzem a füstöt az autóban. Ádám bólint egy aprót, majd kihúzza testvérét. Amikor a földre teszi elég messze az égő autótól, visszajön hozzám. 
- Gyerünk kicsim, lélegezz. - mondja, én pedig próbálok levegőt venni, de amikor beszívom a levegőt, az egész tüdöm égni kezd. 
- Nem tudok. - suttogom, majd tanulmányozni kezdem arcvonásait, hogy a fejembe véssem őket. Arcának ívét, azt a pici ráncot az arcán, a mosolya miatt, a szemöldökét, ahogy ráncolja, kérlelő szemeit, amelyek értem sikítanak. Nagy nehezen megszabadít a biztonsági övemtől, majd kifelé kezd húzni az autóból. Lábaim fájnak, de már nincs annyi erőm, hogy sikítsak. Ádám ütni kezdi a lábam, amitől a fájdalom kicsit alább hagy. 

- Vigyázz rá. - nézek fel arcára, ő pedig aprót bólint. 
- Ne hagyj itt. Hallod? - ordít rám, én pedig minden erőmet összegyűjtve pislogok még egyet. 
- Igaza van a lányomnak. Beléd szerettem. - mondom, majd lehunyom szemeim, ahogy magával ránt a sötétség. 

Hát elérkeztünk az utolsó előtti részhez. Jövő héten jön az utolsó sajnos😢