Karácsony napja nem épp úgy telt, ahogy terveztük. Nem volt hó, nem volt nyüzsgés, se forralt bor osztogatás. Vártam a pillanatot, amikor megajándékozhatom Jägert a dolgokkal, amiket vettem neki, de ez az alkalom se a tervezettek szerint jött el.

Csöndben álltunk a kihalt téren, és a feldöntött karácsonyfa hamvait bámultuk. Rajtunk kívül még pár takarító robot, és néhány önkéntes ember próbálta eltüntetni a felfordulást.

- Hogy tehettek ilyet? – Kérdeztem halkan. – Azt hittem, hogy a karácsony az sokat jelent mindenkinek.

- Nekem ez lett volna az első amit megünneplek. – Válaszolt Jäger. – Túlságosan is beleéltem magam ahhoz, hogy az egész zökkenőmentesen folyjon...

Lassan a kisujja köré kulcsoltam az enyémet.

- Sajnálom, hogy elrontották a karácsonyunk. – Néztem, ahogy a szél odébb fúj egy kupac fekete hamut. – De most már vége van, ugye?

Jäger átkarolt, és nyomott egy puszit a hajamba.

- Nagyon úgy tűnik.

- Minden olyan lesz, mint régen?

- Még jobb is. – Mosolygott. – És ígérem, hogy jövőre tökéletes karácsonyunk lesz, jó?

A karjának dőltem.

- Oké. – Elgondolkodtam, hogy mit fogok csinálni magammal. Már semmi se kötelező. Nem kell tanulnom, nem kell dolgoznom, hogy életben maradjak, és ha akarok, akár még drogozhatok is.

- Oh, jut eszembe. – Csapott a homlokára Jäger, és elengedte a kezem, hogy a mellényzsebébe túrhasson. – Ezt nem így terveztem átadni, de...

Egy apró, gondosan becsomagolt, tégla alakú ajándékot húzott elő.

- Boldog karácsonyt, Helen. – Mosolygott.

Meglepetésemben a szám elé kaptam a kezem.

- Úristen, Jäger! Köszönöm! – Visítottam, és elvettem tőle az ajándékot. Nem gondoltam volna, hogy kapok tőle bármit is. Milyen figyelmes.

Kíváncsi voltam, hogy mi lehet benne, hiszen még magam sem tudtam, hogy minek örülnék.

Kibontottam. Egy csoki volt benne, piros szalaggal rárögzítve egy összehajtogatott papírral. A hónom alá csaptam a csokit, és kihajtottam a papírt. Rózsaszínnel egy üzenet állt rajta.

Helennek

Sosem felejtem el a napot, amikor megismertelek. Akkor még nem tudtam, hogy milyen sok mindenen megyünk majd keresztül. Nem tudtam, hogy az emberek képesek kedvesek is lenni, és szeretni minket. De te megmutattad, hogy ez igaz. A veled töltött idő széppé varázsolta az elmúlt három hónapot, és ha visszamehetnénk az időbe se akarnám, hogy ez az egész máshogy történjen. A napom már attól jobb lesz, hogy melletted ébredek, és meglátom a mosolyod. Azt hiszem, még sosem szerettem senkit annyira, mint téged. Veled meg tudok beszélni dolgokat, amiket másokkal nem, és megértesz, és elfogadsz, annak ellenére, hogy robot vagyok. Törődsz velem, megölelsz, és néha azon gondolkozok, hogy mégis mivel érdemeltem ki egy ilyen hihetetlen lány szeretetét. Sokáig nem mertem elmondani, mert féltem, hogy te nem érzel így.

A veled töltött idő emlékeit sosem fogom elfelejteni. Amikor először képen töröltél, vagy amikor kiderült, hogy tériszonyod van, és nekem kellett levinnem a létrán...

(...Jäger türelmesen figyelte, ahogy Helen olvassa az üzenetet. Nem írhatott bele mindent, de igyekezett az összes érzelmét belefoglalni. Az első próbálkozását összetépte, mert olyan dolgokat is beleírt, amikre Helen nem emlékszik. Például, amikor meglátta a kórházban, és a szíve majd kiugrott a helyéről...)

... Tudom, hogy nem lehet szavakba foglalni, hogy mennyire fontos vagy a számomra. De szeretném, hogy tudd, hogy szeretlek. Ha kell, akár ezerszer is leírom. Szeretlek.Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.Elfáradt a kezem.

Boldog karácsonyt, Helen! Remélem, hogy még sokat együtt fogunk ünnepelni.

A meghatódottságtól alig tudtam elolvasni az utolsó mondatokat. Jäger az üzenet végére apró szívecskéket rajzolt. és egy meglepően élethű képet rólam.

- Jäger, ez gyönyörű! – Bújtam a mellkasához, a könnyeim törölgetve. – Köszönöm!

- Remélem, szereted ezt a fajta csokit. – Hallottam magam fölül a hangját.

- Persze. – Kuncogtam, aztán felnéztem rá. – Nem tudtam, hogy tudsz rajzolni.

- Minden robot tud. – Vont vállat.

Kézen fogtam, és vezetni kezdtem.

- Gyere, én is akarok adni neked valamit. – Mosolyogtam.

- Ú, hova megyünk? – Csillant fel a szeme, mire sejtelmesen visszanéztem rá.

- Haza. – Feleltem.

Az arcára hatalmas vigyor ült.

- Nem hiszem, hogy Mike értékelné a dolgot.

- Hülye, nem úgy értettem. – Nevettem.

Bár őszintén megvallva, igazán nem bántam volna, ha végre kettesben maradunk. Hacsak belegondoltam, hogy Jäger hozzám ér, a pillangók kitörni kívánkoztak a mellkasomból. Hálás voltam Mike-nak, hogy megmentett, de azért már igazán felépülhetne, hogy én és Jäger hivatalosan is megünnepelhessük, hogy járunk.

---O---

Jägerrel a nyomomban, izgatottan benyitottam az ajtón. Mike az ágyon ült, és a telefonját nyomogatta.

- Képzeld, Mike, mit kaptam Jägertől! – Újságoltam vidáman, az orra alá dugva az üzenetet.

- Cuki. – Állapította meg, aztán a hónom alatt lapuló dobozra pillantott, és megjegyezte. – De én inkább a csokira lennék kíváncsi.

Felnevettünk, és Mike ölébe dobtam a csokit, amíg megkerestem Jäger ajándékát. Ez viszont rossz ötletnek bizonyult, mivel amíg nem figyeltem, Mike buzgón felbontotta a dobozt. Csak egy pillanatra nem figyeltem oda, Jäger közben rávetette magát, hogy kivegye a kezéből az ajándékom, de Mike úgy szorította, mint a kedvenc alkoholos üvegét.

- Az Helené! – Kiáltott Jäger.

- Nekem adta! – Vágott vissza Mike.

- Az öledbe rakta, hogy vigyázz rá!

- Vigyázok is. A hasamban, hehehe.

A perlekedésük én szakítottam félbe, ahogy a zacskóval a kezemben az ágyhoz álltam, és megköszörültem a torkom. Bevallom, kicsit szégyelltem magam, hogy Jäger gondosan becsomagolt ajándékához képest én csak egy kis zacsit adok, de úgy tűnt, hogy neki még ez is sokat jelentett. A szeme úgy csillogott, mint még soha, és még meg se szólalhattam, Mike-n keresztülesve felvisított.

- Az ott az enyém?!

- Igen. – Nevettem, és átnyújtottam neki a zacskót. – Boldog karácsonyt, Jäger.

- Mi van benne? – Dugta bele Mike is az orrát.

Úgy emelték ki az ajándékokat belőle, mint két izgatott kisgyerek.

- Menj innen, ez az enyém! – Mordult Jäger Mike-ra, és eltolta a fejét.

Akkor jutott eszembe, hogy Mike-nak is vehettem volna valamit, és ismét elszégyelltem magam. A boltban eszembe se jutott.

- Nézd, Mikulás sapka! – Kiáltott fel Jäger, és Mike fejére nyomta a sapkát.

- Én vagyok a Mikulás! – Kiáltott Mike.

- Én meg rénszarvas! – Vigyorgott Jäger, miközben felvette a szarvasos fejpántot. – Majd lovagolhatsz rajtam.

- Azt majd Helen. – Röhögött Mike, mire Jäger odébb lökte a tenyerével. – Vagy talán mégsem...

- Hülye.

- Óvatosan! – Szisszent fel drámaian Mike. – Én meg vagyok sérülve!

- Én meg vagyok sérülve! – Ismételte gúnyosan Jäger, aztán megbökte Mike mellkasát. – Nem fáj az már neked.

- De igen is fáj. – Durcázott Mike, a mellkasa előtt összefonva a kezeit.

Jäger csak a fejét csóválta, és benyúlt az utolsó dologért a zacskóba.

- Egy hógömb! – Emelte a szeme elé megbűvölve a tárgyat.

Óvatosan felrázta, aztán felkiáltott.

- Nézd, Helen, esik a hó! – Boldogan felém mutatta a hógömböt.

- Tudom, én vettem. – Nevettem.

Jäger a gömböt óvatosan tartva átmászott Mike-n, aki gyorsan kihasználta az alkalmat, és felbontotta a csokoládét.

- Ennek tökéletes helye lesz a polcon. – Jelentette ki Jäger, közben végigsimított a derekamon, és puszit nyomott a hajamba.

Azzal a fején a rénszarvasos hajpánttal libegve elhelyezte a hógömböt.

Én közben Mike mellé sétáltam, és leültem mellé. Rögtön felém nyújtotta a csokoládét.

- Kérsz? – Milyen édes, megkínál a saját ajándékomból. Persze azért vettem belőle, és mosolyogva meg is köszöntem.

Jäger elhelyezte a hógömböt a polcon, aztán leheveredett mellénk. Ő is vett a csokiból.

- Azt hiszem, hogy már elég jól vagyok ahhoz, hogy hazamenjek... – Jelentette ki hirtelen Mike, mire Jägerrel vigyorogva egymásra néztünk. – Azért ennyire ne örüljetek.

Napok óta először kimászott az ágyból, és akkor esett le, hogy végig csak egy nadrág volt rajta. A hátát egy hatalmas heg szelte keresztül, de egy részét elfedte a kötés. A tarkóján is volt egy, azt meg a mikulássapka fehér bojtja takarta el.

- Hova raktad a ruháim? – Tette csípőre a kezét, és Jäger felé fordult.

Amíg nem figyelt, végig mértem. Jägerrel ellentétben sokkal emberibb formája volt. Leginkább egy negyvenes férfiére hasonlított, csak pocak nélkül. És meglepően izmosnak tűnt. A tekintetem akaratlanul is a kötésére siklott, ami valahogy letekeredett a sebről. A mellkasán pedig egy sötét lyuk éktelenkedett. Fura volt látni, hogy mozog, és sétálgat egy lőtt sebbel, de ezek szerint akkor tényleg nem okozott neki nagy kárt.

- Szerinted hova? – Forgatta a szemét Jäger.

- Honnan kéne tudnom? Haldoklás közben nem azt figyelem, hogy mit csinálsz vele... – Tárta szét a kezét Mike.

Jäger egy sóhaj kíséretével felkelt az ágyról, aztán a szekrényhez sétált. Kinyitotta, és kivett belőle egy kupac ruhát.

- Logikusan a ruhát a szekrénybe szokták rakni.

- Jó, de nekem nincs szekrényem! – Akadékoskodott Mike, miközben elvette a ruháit.

Lecsavarta magáról a kötést, aztán belebújt a pólójába. Észrevette, hogy közben figyelem, és vigyorogva kacsintott egyet. Annyira meglepődtem a gesztuson, hogy elkaptam a tekintetem, és inkább Jäger rénszarvasos fejpántját kezdtem bámulni.

Még akkor is, amikor elém sétáltak, és Mike lehuppant mellém.

- Szívesen megmentelek máskor is, ha tetszett amit látsz. – Röhögött.

- Hát, Mike, sajnálom, de én vagyok itt az, akinek szexi a teste. – Lépett közbe Jäger, és leült a szabad oldalamra. Hirtelen olyan zavarba jöttem, hogy nem tudtam felnézni. Annak viszont örültem, hogy Jäger nem kezd el irigykedni, mint valami éretlen tökfej, akinek rá mertek nézni a barátnőjére.

- Hülyéskedsz? – Nézett rá Mike. – Az enyémen már két lyuk is van. – Aztán a magasba emelte a mutatóujját. – Várj, nem is. Három. A szám nem számoltam bele.

- Ha így folytatod, lassan négy lesz. – Röhögött Jäger, aztán átkarolt. – Ahogy Helent ismerem, nem kell sok idő, amíg újra bajba nem keveredik.

- De azt mondtad, hogy vége a lázadásnak. – Dünnyögtem értetlenül.

- Ez igaz. – Bólintott. – De a világ már ezelőtt is szar hely volt.

Mike a sapka bojtjával játszadozott.

- Mi alig éltünk benne, de még így is látjuk.

- Hát, azért én se vagyok benne olyan régóta. – Jegyeztem meg.

- Ez igaz. – Jäger hátradőlt az ágyon, és a tarkója alá tette a kezeit. – Csak mi többet láttunk, mint te. De nem kell aggódnod, Mike mindig itt lesz, hogy megmentsen.

- Igaz. – Helyeselt Mike. – De azért ne csinálj ebből rendszert.

- Nyugi, nem fogok. – Mosolyogtam.

- Egyébként. – Szólt közbe Jäger. – Elfelejtettem mondani, de ma ünnepelni megyünk.

Értetlenül felé fordultam.

- Tessék?

- Karácsony van! – Tárta szét a kezeit, majd felült. – És attól még, hogy hamu lett a karácsonyfából, egy partit nem lehet leégetni.

- Jó, de erről nem akartál volna esetleg előbb szólni?

- Nem tudtam, hogy hogyan hozzam fel. – Vont vállat. – Jürgenék találtak egy elhagyatott garázst, és ott leszünk.

- Az én ötletem volt! – Mosolygott izgatottan Mike. – Mindig is akartam karácsonyi bulit.

Felsóhajtottam, és megdörzsöltem az arcom. A hófehér kabátomon kívül per pillanat semmi elegáns ruhám nem akard. Ezen viszont Jägert idézve nem volt okom aggódni.

A parti ugyanis kicsit sem hasonlított az elképzelésemhez. Pedig nem is tudtam, hogy mire számítsak.

Jägerrel kézen fogva léptünk be az ajtón, és ahhoz képest, hogy nem voltak ablakok, szépen kivilágították a teret. Nem is garázs, sokkal inkább valami katonai bázisnak tűnt. A plafon méterekkel fölöttünk volt, de úgy tűnt, hogy valahogy oda is fel tudták ragasztani a világító ledlámpákat. Halk, karácsonyi zene szólt, és kellemes fahéj illat keringett a levegőben.

Az egyik sarokban egy sárga levelű bokrot díszítettek fel, mint karácsonyfát, a tetején pedig egy villa helyettesítette a csillagot.

Nem mi voltunk az elsők, akik odaértek, a helyiség már tele volt robotokkal, és néhány embert is észrevettem. Mind egy színű ruhát viseltek.

Ahogy beléptünk, nem sokkal később Ewa támadt le minket, a kezében három fehér pulóverrel.

- Sziasztok! – Köszönt boldogan, és a kezünkbe nyomta a pulóvereket. – Ezeket vegyétek fel!

- Mi ez? – Kérdeztem, miközben kibújtam a kabátomból.

- Egyenpulcsi. – Válaszolt Ewa helyett Mike. – Az én ötletem volt. Ugye milyen cuki?!

Megvizsgáltam a pulóver mintáját, és egyértelművé vált, hogy filctollal rajzoltak rá. Egy zöld paca gondolom a karácsonyfát ábrázolta, az égen repülő barna gombócot pedig valószínűleg a mikulás szánjának szánták. Volt még pár színes folt, amiről nem tudtam pontosan megállapítani, hogy mi lehet. Jägerre pillantottam, aki épp belebújt a pulóverbe. Az övén is ugyan az a minta díszelgett, és amikor megfordult, megláttam, hogy a pulóver hátán a neve szerepel. Megfordítottam az enyémet, és azon is ott volt egy felirat. A nevem. Akkor ezek szerint mindenkinek személyre szóló pulóvert készítettek? Ez nagyon aranyos.

Jägerre picit kicsi volt a pulóver. A csuklója fölé ért, és ha felemelte a kezét, kilógott a trikója, de ettől függetlenül boldogan viselte, és őszintén én se bántam.

- Látod, mondtam, hogy nem kell a ruha miatt aggódnod. – Mosolygott, és nekidőlt a falnak.

- Néha nem tudom, hogy Mike-nak hogy jutnak ilyen ötletek az eszébe. – Csóváltam nevetve a fejem.

Mindketten felé néztünk. Egy elegáns robottal táncolt, és úgy mozgott, mintha nem két napja lőtték volna tüdőn. Ezek szerint tényleg meggyógyult.

- Jäger. – Beleittam a forró teába.

- Hm?

- El tudunk itt menni valahova, ahol kettesben lehetünk? – Kérdeztem halkan.

Rögtön vette az adást, és vigyorogva körbenézett.

- Lássuk csak... – A helyiség másik oldalán egy sötét folyosóra mutatott. – Az megfelel?

Közben felerősödött a zene, Jäger arca pedig kipirult. A harmadik pohár forraltborral a kezében vezettem a csöndes folyosó felé. Csak az járt a fejemben, hogy eddig még egyszer se tudtam igazán elmerülni a pillanatunkban, mert vagy félbe szakítottak, vagy nem olyan helyen voltunk.

Most viszont minden tökéletesnek bizonyult. A zene és az illatok kellemesen lengtek körül, és mindenki mással volt elfoglalva. Ráadásul egy hatalmas pálma is kitakart minket.

A hátam a falnak vetettem, és közelebb húztam Jägert.

- Helló. – Vigyorogtam.

- Szia. – Válaszolt, és közelebb hajolt, egy csókért. A rénszarvasos fejpánt még mindig rajta volt.

- Annyira vártam már, hogy végre kettesben lehessünk. – Suttogtam, és a nyaka köré kulcsoltam a karjaim. Lágy csókot nyomtam az ajkaira. Kiesett a kezéből a pohár, felemelt, és a falnak nyomott. Végre. A szívem hevesen dobogott, és a dereka köré kulcsoltam a lábaim. Egy kézzel tartott, a másikkal a hajamba túrt, és bizonytalanul a fenekembe markolt. Felkuncogtam. Úgy tűnik, mégis sikerült megfognia azt, mi nincs.

- Jäger... – Suttogtam.

- Szeretlek. – Válaszolt, puha puszit nyomva a számra.

- Én is szeretlek. – Kuncogtam.

A teste forró volt, akár egy radiátor.

Lassan lehúztam a pulóvere cipzárját, és végigsimítottam a mellkasán. Még a trikón keresztül is látszott. hogy milyen hevesen ver a szíve.

Az ajkaira tapadtam, és jeleztem neki, hogy a nyelvem a szájában akarom. Bizonytalanul kinyitotta a száját, és végre megéreztem a nyelvét. Forraltbor ízű volt, és ezúttal nedves, mint egy embernek. A csókunkba mosolyogtam, olyan ügyetlen volt. Ügyetlen, és óvatos.

Magamhoz húztam. Többet akartam érezni belőle. A forró test, és az erős karok nem volt elég. Az egyik kezem a nadrágjához akartam csúsztatni, de akkor.

- Srácok! – Mike kábult hangja zökkentett ki. Összerezzentünk – Végre, már mindenhol kerestelek titeket.

Jäger annyira megijedt, hogy véletlen leejtett.

Zavarodottan nézte Mike részeg arcát, de én szerintem felnyársaltam a tekintetemmel.

- Mit akarsz? – Mordult rá Jäger.

- Gyertek, most sorolják a zsákbamacskát! – Ugrált izgatottan.

- Mi nem vettünk jegyet. – Forgattam a szemem, és keresztbe font kézzel Jäger vállának dőltem.

- Ami azt illeti... – Szólalt meg halkan Jäger. – Én vettem.

Legszívesebben kikaptam, és darabokra tépdeltem volna azt a hülye rózsaszín cetlit a kezéből, de nem tettem. A romantikus hangulatnak úgy is lőttek.

Mike közben izgatottan elszaladt, Jäger pedig kisimította a jegyet.

- Mindegy, itt úgy se tudtunk volna szexelni... – Morogtam mérgesen, mire Jäger bambán felém kapta a fejét.

- Várj, te szexelni akartál?

- Miért, te nem? – Fordultam felé. Mondjuk ez megmagyarázta volna, hogy miért csak a derekát éreztem a lábaim között.

- Én inkább most zsákbamacskáznék. – Vallotta be, aztán az orrom elé dugta a cetlit. – Nézd!

Leolvastam a jegy számát. 69. Ha ez nem jel, akkor nem tudom, hogy mi az.Esküszöm, még az univerzum is rajtam röhög.

Jäger kézen fogva a tömegbe vezetett, aztán a tekintetét az emelvényre szegezte, ahol még nem állt senki.

A tömeg duruzsolt, de amikor az emelvényen megjelent egy piros ruhás alak, mindenki elhallgatott.

Rögtön felismertem, Mike volt az, a sapkában, amit én ajándékoztam Jägernek. Mellette egy hatalmas csomaggal, a kezében pedig egy fekete kalappal.

- Hölgyeim, és uraim! – Tárta szét a kezeit. - Megjött a Mikulás!

Én viszont őszintén nem tudtam rá figyelni. Túlságosan is beleéltem magam a Jägerrel töltött pillanatba, és a hasam alját még mindig pillangók csiklandozták.

Jäger a kezemet fogta, a másikban pedig - Mike minden egyes mondatára - a cetlire pillantott. Aztán Mike magasba emelt kezekkel elüvöltötte magát.

- Hatvankilenc!

Jäger talán még annál is hangosabban kiáltott.

- Én vagyok az! – Aztán egy puszit nyomott a hajamba, és odasúgta. – Mindjárt visszajövök.

Azzal utat tört magának a tömegben, és felmászott Mike mellé az emelvényre.

- Készen állsz?

Jäger lelkesen bólogatott, a következő pillanatban pedig Mike előhúzott valamit a zsákból. Először nem láttam rendesen, hogy mi az, csak miután Jäger felkiáltott.

- A karom! – Azzal a testrészt a magasba lengetve felém fordult. – Nézd, Helen, itt a karom!

A levágott kar össze vissza csukladozott, Jäger pedig integetni kezdett vele. Én az arcom kínomban eltakarva próbáltam megsemmisülni. Nem néztem fel, csak miután Jäger mellém érkezett. Komolyan mondom, egy kar miatt aztán tényleg megérte félbeszakítani azt, amit csináltunk.

- Te most komolyan örülsz neki? – Kérdeztem.

- Aha. – Röhögött, csillogó tekintettel vizsgálva a testrészt. – Nem tudtam, hogy hova tűnhetett, miután levágták. Mike találta meg a roncstelepen.

- Remélem, nem akarod hazavinni. – Ráncoltam a szemöldököm, mire értetlenül rám nézett.

- Miért ne?

Végig mértem a sötétszürke kart. Nem bűzlött, nem tűnt úgy, hogy bomlófélben van, csak ahol leválasztották Jäger válláról volt egy kis fekete vér.

- Te komolyan jó ötletnek tartod, hogy a levágott karod otthon tartsd? – Vontam fel a szemöldököm.

- Nem látom, hogy mi vele a probléma. – Vallotta be.

- Az, hogy a levágott karod. Nem groteszk ez?

- Szerintem vicces. – Vont vállat.

- Igen, nekem is nevetnem kell. – Forgattam ironikusan a szemem.

Ő viszont komolyan vette. Csillogó tekintettel felém fordult.

- Akkor haza vihetem?

- Szó se lehet róla! – Vágtam rá.

Figyeltem, és nem akartam elhinni, hogy ennyire örül egy karnak. A saját karjának. De végül meggyőzött, hogy a szekrénybe rejti, és akkor nem lesz szem előtt.

Utána viszont nem akarta lerakni a kart. Mindenhova magával vitte, a poharat is a kar kezébe tartotta, egyszer pedig megpofozta vele Jürgent, aki ugyan olyan zseniálisnak találta az ötletet.

Ahogy figyeltem, hogy zenére robottáncol, elgondolkodtam azon, hogy mennyire szeretem. Akárhányszor felém pillantott, elöntött a forróság, de tudtam, hogy ma este a legtöbb amit csinálni tudunk, az a csók. De nem bántam. Ha kell, éveket is várok rá. Nehezen, de biztos kibírnám. Hiszen nagyon szeretem.

A következő fejezetet pár órán belül felrakom, így nem kell rá olyan sokat várni. Egyébként ez az utolsó előtti fejezet. Addig is itt egy befejezettlen rajz Jägerről. Nem tudom, hogy miért nincs rajta póló. Talán ha valaha befejezem nem fog már ilyen trágyán kinézni. Xd

És még egy Jürgenről, és Günterről. Felismeritek, hogy melyik ki?