- Szóval ilyen érzés megölelni egy robotot. - Jelentettem ki mosolyogva, miután végre elengedett.

- És ilyen érzés megölelni egy embert. - Viszonozta a mosolyt, aztán a hűtő ajtajára támaszkodva benézett, gondolom bármi ehető kaja után kutatva.

- Azt hittem, hogy keményebb leszel... - Mondtam, miközben elővettem a sült krumplit bújtató dobozt. - Tudod, alkatrészek, meg minden.

Próbáltam felnyitni a dobozt, amikor az ő tekintete is megakadt a krumplin. Kivette a kezemből, és az ujjából kibújt hegyes karommal, mintha csak valami konzerv lenne,  felvágta a doboz tetejét.

- Az alapvázam kemény. A bőröm meg csak akkor, ha golyóálló. - Ahogy leszedte a krumplis doboz tetejét, leírhatatlan bűz csapta meg az orrom. - Nem tudom, hogy még hányszor kell bebizonyítanom, hogy nem csak egy gép vagyok.

A kezembe nyomta a dobozt, odébb rakott az útból, és becsukta a hűtő ajtaját.

- Jaj, Jäger, nem úgy értettem, én...

- Tudom. - Elmosolyodott, aztán megfordult. - Szerintem azt már ne edd meg. - Itt a fejével a bűzölgő krumplis dobozra bökött. - Lassan két hetes...

- Honnan... - Nem fejeztem be a kérdést. Ha Jürgen, és Günter tudja, akkor ő is tudja.

Elgondolkodtam, hogy milyen menő lehet belelátni mások gondolataiba. Mondjuk rögtön látod, hogy ki ette meg a csokit, amit holnapra hagytál, vagy hogy mit gondol a másik. Ki se kell mondanod, ő már tudja, anélkül, hogy a szobában bárki más tudná, hogy mi folyik köztetek. Ez milyen király már?

- Mit szólnál inkább egy pizzához? - Vetette fel az ötletet,  miközben gondosan a szemétbe borítottam a romlott krumplit. A kérdésre csillogó szemmel megfordultam.

- Van pizza?

- Eh, nincs... - Válaszolt Jäger, közben belebújt egy fehér pólóba, amit valamelyik szekrényből varázsolt elő. - De rendelhetünk.

- Jó! - Vágtam rá, kicsit hangosabban a tervezettnél. A kórházi koszt után ugyanis már csak a pizza szó hallatától összefutott a nyál a számban. 

- Milyet szeretnél? - Ezúttal egy fekete melegítőt húzott magára, a négy fehér csíkból ítélve adidas másolatot.

- Ananászosat! - Feleltem, és az ágyra huppantam.

Jäger egy pillanatra lefagyott, aztán megszeppenve pislantott egyet.

- Hogy milyet?

- Ananászosat. - Ismételtem, vigyorogva. A bamba képe mosolyt csalt az arcomra.

Kihúzta magát, és zsebre vágta a kezeit.

- Létezik ilyen? - Bólintottam, mire hitetlenkedve megcsóválta a fejét. - Mi lesz a következő, amit feltaláltok? Epres pizza?

- Hmmm... Ez nem is olyan rossz ötlet! - Válaszoltam, az állam dörzsölve, mintha fontolóra venném az ötletet. 

Közben Jäger előhúzott egy telefont, és mellém sétált.

- Rendeljünk a PizzaYoomból, tőlük ingyen megkapjuk a pizzát, ha nem érnek ide fél óra alatt.

Jäger sunyi tekintettel felpillantott a telefonból.

- Ingyen, azt mondod? - Vigyorogva leült mellém, és a könyökére támaszkodva felém nyújtotta a telefont. - Ezt nézd.

A képernyő egy pizzázó oldalát mutatta, amit nem ismertem. Tele volt választékkal, különféle pizzák, sütik, minden, de egyiknek se látszott az ára. És ekkor jutott eszembe, hogy tényleg! Már nem létezik a pénz. Pontosabban létezik, csak annyit ér, mint egy darab papír.: Gyújtósnak jó lesz.

- Ohh... Elfelejtettem. - Jäger biztatóan rám mosolygott.

- Majd megszokod. - Aztán újra a telefonba mélyedve folytatta. - Akkor ananászos pizzát szeretnél, ugye? Mekkora legyen? Pici, médium, nagy?

- Azt rád bízom. - Válaszoltam, abban bízva, hogy ő intézi a rendelést, és nem nekem kell majd beszélnem.

Szerencsére Jäger fejében meg se fordult, hogy átadja nekem a telefont. Lebonyolította a hívást, aztán elrakta a telefont.

- Most pedig. - Felém fordult. - Várunk.

- Jó... - Válaszoltam.

Lassan kettőnk közé telepedett a kínos csend, így pulóverem ujjával kezdtem babrálni. Jäger nem mozdult, csak ült, mintha kikapcsolt volna. Vagy talán gondolkodott. Mindenesetre én telefonoztam volna a helyében.

- Akarsz sakkozni? - Szólalt meg hirtelen, és felém fordult.

- Tessék? - Pislogtam. Sakkozni? Már évtizedek óta csak az arra rendezett sakkversenyeken játszottak ezzel a játékkal.

- Sakk. Tudod, világos meg sötét bábuk, egy kockás terepen.

- Azt vágom, hogy mi az a sakk. De ezt már eléggé elavult nem?

Jäger elgondolkodva megvonta a vállát.

- Szerintem jó kis játék. Emlékszem, amikor bevetésre vártunk, előtte apró kavicsokkal meg tölténnyel sakkoztunk. - Felnevetett. - Sosem nyertünk, mert tudtuk, hogy mire gondol a másik.

- Ohhh...

- Képzeld el, hogy két lépéssel magad előtt kell járnod, hogy ne derüljön ki, hogy mit fogsz lépni. - Büszkén rám pillantott. - Mindenesetre így lassan mindenkit át tudtuk verni, aki bele akart látni a gondolatainkba.

- Ezt hogy érted?

- Hamis képeket mutatni a gépeknek, amik az agyi működéseink vizsgálták. - Jäger büszke tekintettel megkopogtatta a homlokát. - Ők csak annyit láttak, hogy sakkozás közben nem jutottunk előre. Erről pedig arra következtettek, hogy nem gondolkodunk. Képzeld csak el, ha rájöttök, hogy nem csak parancskövető programok vagyunk. Azonnal megöltek volna.

- Ez ijesztő. - Éreztem, hogy végigfut a hátamon a hideg. Felismerni, hogy van öntudatod, az egy dolog, de túljárni a teremtőid eszén, az már egyenesen félelmetes.

- Jah... Az emberek ijesztőek. Csak azért teremteni valamit, hogy féljenek tőle... Néha nem értelek titeket.

Közbevágtam volna, hogy én a robotokra céloztam, de rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Azért félünk a tőlük, mert a média megmondta, hogy féljünk tőlük. Ők pedig azért féltek, mert tudták, hogy mire képes az ember.

- Nade, eltértem a témától. - Ásított Jäger, és felkelt. - Akarsz sakkozni? - Ismételte meg a kérdést, közben pedig kinyújtózott.

- Nem tudom, hogy kell. - Vallottam be.

- Megtaníthatlak. - Lelkesen felcsillant a szeme, de én csak húztam a szám.

- Őszintén... Annyira kedvem sincs hozzá. - Jäger olyan elkeseredett képet vágott, hogy megsajnáltam.

- Kár. - Mondta, közben körbenézett a szobában. - Pedig jó lett volna olyannal játszani, akinek nem látok bele a gondolataiba.

- Oké, Edward. - Kuncogtam, de úgy tűnt, ő nem érti a viccet.

- Jägernek hívnak. - Ráncolta gyanakvó tekintettel a szemöldökét.

- Tudom. - Nevettem. - Csak vicceltem.

Jäger a nadrágja zsinórját babrálta, közben elgondolkodva nézte a padlót. Végül csendben megszólalt.

- Akkor nem akarsz sakkozni? - A hangjában még ott csengett a remény szikrája, hogy mégis van kedvem játszani. 

- Nem igazán... - Válaszoltam a fejem csóválva.

- Kár. - Motyogta, aztán kihívón a szemembe nézett. - Fogadjunk, hogy csak attól félsz, hogy legyőz egy robot!

Egyértelmű volt, hogy a maga módján rá akart venni egy játszmára. Viszont nem ismert eléggé.

- Őszintén nálam nem nehéz okosabbnak lenni, szóval nem. Én nem az a fajta ember vagyok, akit zavar, ha valaki jobb nála.

- Na, Helen! - Kiskutya szemekkel leült mellém az ágyra. - Légysziiii!

- Tudod mit? - Felé fordultam. - Lefürdök, és ha előbb végzek, akkor sakkozunk, amíg meg nem jön a pizza. Oké? - Kezet nyújtottam neki, amit boldogan elfogadott.

- Oké! - Rázta a kezem.

Ezzel le is zártam a témát, és besiettem a fürdőbe. Teleengedtem meleg vízzel a kádat, és befeküdtem. Nem is szándékoztam kikelni amíg meg nem hozzák a pizzát. Hallgattam Jäger lépéseit, ahogy fel alá járkál a szobában, aztán ahogy lehuppan az ágyra. Kicsivel később pedig megszólalt a rádió. Férfi hang beszélt, és egyértelműen emberi. Érdekes volt hallgatni, hogy úgy szitkozódik a robotokról, hogy konkrétan az ő kezükbe van az irányítás, de ennek is biztos megvolt az oka. Volt szerencsém megtapasztalni, hogy ők nem fognak elhallgattatni, még akkor sem, ha más véleményen vagy. Aztán a férfi az új rendszerről fröcsögött, és a pénz hiányának hátrányairól, amit én személyesen nem éltem meg. Végül megemlített valamit, amitől még a forró fürdővíz ellenére is kirázott a hideg. Egy bizonyos Charles Alexander, öngyilkosságot követett el, miután megtudta, hogy eltörölték a pénz értékét. A világ egyik leggazdagabb embere több billió értékű vagyonnal rendelkezett. Valahol mélyen megértettem, végül is ekkora hatalomtól elszakadni megterhelő lehet. De mégis, ezért eldobni az életed, amikor pénz nélkül csak könnyebb lehet az élet? Miután a férfi befejezte a beszámolót, zene hangzott fel a rádióból. Vidám dallam, ami egyáltalán nem illett a hallottakhoz. Fura volt ez az egész.

Aztán valaki kopogtatott a bejárati ajtón.

- Jó napot, Xavier vagyok a Gonzola Pizzázóból. Meghoztam a rendelést.

Hallottam, ahogy Jäger felkel, és az ajtóhoz sétál. Amíg átvette a pizzát, villámgyorsan kiugrottam a kádból, és rendbe szedtem magam. Biztos voltam, hogy több, mint fél órát ültem a kádban, mert az ujjaim úgy néztek ki, mint a párolt zöldborsó.

Még volt szerencsém egy pillantást vetni a futárra, mielőtt Jäger elköszönt, és becsukta az ajtót. Világosszürke bőre, és a narancssárga szeme egyáltalán nem illett a piros egyenruhához, amit viselt. A neonzöld sportcipő meg egyenesen elütött az öltözékétől. Egyedül a piros, fekete karimájú baseball sapka állt jól neki. Látszott rajta, hogy nem a munkahelyi viselet szerint öltözött. Ettől függetlenül kedvesnek tűnt.

- Hel - Ahogy Jäger megfordult, a torkán akadt a kiáltás. - Ohh... Nem hallottam, hogy végeztél. - Szólt csendesen, majd a hatalmas pizzás dobozzal a kezében leült az asztalhoz, és a fejével felém intett. - Gyere, egyél.

Szinte a székre röppentem, ugyanis már olyan éhes voltam, hogy nem éreztem a hasam. Meg se vártam, hogy Jäger felnyissa a doboz tetejét, az egészet magam elé voltam, és tömni kezdtem a még gőzölgő pizzát. Isteni volt, még sosem ízlett ennyire étel. Még az ananász darabkák is puhák voltak.

- Helen, lassíts, még félrenyeled. - Nevetett Jäger.

Csak ekkor pillantottam fel a már félig felfalt pizzáról. Jäger velem szemben ült, a tenyerére támasztott fejjel, és szelíden mosolyogva figyelt. Nyeltem egyet, hogy válaszolni tudjak.

- Bocsi... - Újra a pizzára pillantottam. - Te... Te is kérsz?

- Áh, dehogy. - Nevetett, a fejét csóválva. - Nekem annyira nem jön be ez a kombináció.  - A fejével az ananász, és pizza darabkákra bökött. - Egyél csak.

- De te nem vagy éhes...?

- A-a. - Rázta a fejét. - Nekem nem is lenne szükségem ételre. Csak akkor eszek, ha unatkozok, vagy erőt kell gyűjtenem. Ja, meg persze ha társaságban vagyok. - Sorolta, miközben visszatértem a félbehagyott pizzához. Azon gondolkodtam, hogy egy ilyen nagy testet hogy tud életben tartani, ha nem étellel teszi.

Végül nem bírtam tovább, és megkérdeztem.:

- Jäger... - A rádióból még mindig szólt a zene. - Az a férfi, Alexander, azért lett öngyilkos, mert elvesztette a vagyonát?

Jäger komoran bólintott.

- Igen, kábé két hónappal ezelőtt történt. - Felsóhajtott. - Igazán befolyással rendelkező fickó volt, bár gondolom ezt te is tudod. És miután öngyilkos lett, csomó idióta követte a példáját.

Ahogy befejezte a mondatot, félrenyeltem egy ananász darabot, és köhögni kezdtem. Azt hittem, hogy rosszul hallok.

- Elindított egy öngyilkos hullámot? - Hüledeztem.

- Igen, így is mondhatjuk... - Nevetett keserűen Jäger. - De már vége, úgyhogy nem kell emiatt aggódni.

- De mégis ki olyan hülye, hogy eldobja az életét emiatt? Mindenki elvesztette a vagyonát.

- Igazad van. Viszont neki több vesztenivalója volt. Meg tudod, milyenek az emberek... Megjósolnak egy világvégét, és az is csomó öngyilkossal jár. - Jäger felpillantott a pizzáról. - Néhány ember egyszerűen csak nem akar egy ilyen jövőben élni.

- Milyen jövőben?

- Velünk.

- Ohh...

A vacsora további része csendben telt. Jäger nem tűnt kifejezetten megviseltnek a hír hallatán, bár ki tudja. Végül is miért viselné a lelkén pár száz ember halálát, ha egész életében csak bántották?

- Na, jól laktál? - Kérdezte, miután befejeztem. Válaszként csak bólintottam. - És most van kedved sakkozni? - Kérdezte reménykedve. - Csak egy gyors meccset így lefekvés előtt.

- Komolyan beszélsz? - Nyöszörögtem. A pizza után már az is csoda, hogy egyáltalán nyitva tudtam tartani a szemem. 

Jäger boldogan mosolyogva bólogatott. Olyan aranyos képet vágott, hogy képtelen voltam nemet mondani.

- Jól van... - Sóhajtottam, mosolyogva, mire vidáman felpattant. - De csak egyet.

- Köszi, köszi köszi! - Boldog táncot lejtve a szekrényhez ugrált - Meglátod, tetszeni fog!

Nevetett, miközben kinyitotta az ajtót. Viszont már nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis a szekrény tartalma, pontosabban megannyi fegyver, nagy csörömpöléssel a parkettára hullott.

- Hoppá... - Jäger kikerekedett szemekkel meredt a földön heverő fegyverekre.

- Ez meg?

- Valószínűleg Jürgenék hagyták itt... - Vakarta a tarkóját, aztán idegesen belerúgott a fegyverkupacba. - Mondtam nekik, hogy pakoljanak el!

- Honnan van itt ennyi fegyver? Mi ez a sok puska meg pisztoly meg mit tudom én mik! - Hadonásztam értetlenül, amíg Jäger előkeresett a legfelső polcról egy sakktáblát.

- Van aki bélyegeket gyűjt, van aki szalvétákat, Günter meg lőfegyvereket. De azt hittem, hogy a bázison hagyta a gyűjteményét... - Magyarázott, közben az alkatrészeket, kerülgetve. Aztán véletlen rálépett a szétgurult töltényekre, és majdnem elcsúszott. Mondott valamit, feltehetőleg németül káromkodott, de ennyivel el is intézte. Az asztalhoz sietett, és izgatottan odébb söpörte a már üres pizzás dobozt.

- Nem pakolod el? - Kérdeztem, miközben izgatottan velem szemben helyet foglalt.

- Majd holnap. - Vetette oda, elmerülve a bábuk felállításában. Ezzel le is zárta a témát.

Csendben figyeltem, ahogy sorba a kockás alapra helyezte a bábukat. Először a fehéreket, aztán maga elé a feketéket.

- Na! - Ahogy végzett, összedörzsölte a tenyerét. - Ezek itt a kiskatonák. - Itt az első sorban lévő bábukra mutatott, amik egytől egyik ugyan úgy néztek ki. - Ott középen van a király, meg a királynő, őket kell megvédeni. Aztán a terep két szélén vannak az ágyúk, de mi tanknak szoktuk hívni őket. Aztán ezek itt a lovak, vagy kutya, igazából nem tudom eldönteni, végül pedig a rakéták. - Büszkén felpillantott, azt remélve, hogy ebből a bemutatóból bármit is megértettem. Viszont egyben biztos voltam. A bábúkat nem így hívják. 

- A tankok csak oldalra és egyenesen mehetnek, így. - Mutatta, a legszélső bábút végighúzva a kockás sakkasztalon. - A rakéták csak átlósan mehetnek, a ló hármat előre, egyet pedig jobbra vagy balra...

Éreztem, hogy egyre nehezebben megy a koncentrálás. Jäger olyan lelkesen magyarázott, de tekintve, hogy nem értettem semmit, szörnyen untam. Mintha egy egyetemi kurzuson ülnék, a professzor monoton hangját hallgatva a csigolyák anatómiájáról...

- Remélem, érthető voltam! - Fejezte be mosolyogva Jäger.

- Mi? - Bambán rákaptam a tekintetem. - Ja, hát majd játék közben kiderül.

Mosolyogva az asztalra könyökölt.

- Te kezdesz. - Vezényelt.

Ezzel kezdetét  vette egy unalmasnak számított, de felettébb emlékezetes játszma.

Azt hiszem, hogy ember még annyit nem bénázott sakkban, mint én, ráadásul Jäger sem bizonyult a legbecsületesebb ellenfélnek. 

A legelső alkalommal, amikor elterelte a figyelmem, fel sem tűnt, hogy miben sántikál. Csak azt éreztem, hogy valami hideg böködi a lábszáram, amikor pedig lenéztem, Jäger talpa fogadott. Akkor láttam először a lábát, ugyanis nem húzott zoknit.

- Mi az? - Nevettem, és magam alá húztam a lábaim, hogy ne érjen el.

- Nézd! - Újra a lábamba bökött, aztán megmozgatta a lábujjait. Amíg pedig a látványt tanulmányoztam, sutyiban kicserélt pár bábút. Persze ezt csak később vettem észre.

- Mit nézzek? - Értetlenkedtem.

- Igazából semmit... - Vont vállat, magában somolyogva.

Egy másik alkalommal meg...

- Te félsz a pókoktól? - Kérdezte hirtelen, és érdeklődve felpillantott a sakktábláról. Éppen nyerésre álltam.

- Nem, miért?

- Mert ott mászik egy a hajadban. - Vigyorgott.

- Ha. Ha. Nagyon vicces... - Forgattam a szemem, és leütöttem az egyik tankját.

- Komolyan beszélek! - Bizonygatta, mire ijedten felugrottam, és amíg a nem létező pókot próbáltam kirázni a hajamból, leütött pár fehér bábút. Ezúttal viszont rajtakaptam.

- Jäger! - Játékosan rákiáltottam, mire összerezzent, aztán nevetésben tört ki. - Rakd vissza, úgy ahogy volt!

- Ó, szívesen visszarakom én! - Vigyorgott az öklére támasztva az állát.

- Maradjál már! - Nevettem. - A bábokról beszéltem.

- Tudom én, tudom. - Kacsintott.

Végül természetesen ő nyert, de nem bántam.

- Még egy kör? - Pillantott rám, csillogó tekintettel.

- Biztos, hogy nem! - Csóváltam a fejem, és egy ásítás kíséretében felkeltem az asztaltól. - Késő van, és hulla fáradt vagyok.

- Igazad van. - Jegyezte meg Jäger, és ő is ásított egyet. - Aludjunk.

Mire lekapcsolta a villanyt, én már befészkeltem magam a paplanok közé. A szemem még nem szokott hozzá a sötétséghez, így csak Jäger lépteit, és két közeledő kéken világító pöttyöt láttam.

- Helen, ne vágj már ilyen ijedt képet, csak én vagyok. - Jegyezte meg szelíden, miközben bemászott mellém az ágyba. Éreztem, ahogy megrogy a súlya alatt a matrac, és távolabb csúsztam tőle. Bármennyire is kedveltem, még mindig nehezemre esett megszokni, hogy egy ekkora robot aludjon mellettem.

- Nem félek, csak még mindig fura ez az egész. - Motyogtam az oldalamra fordulva.

- Egy szóval sem említettem, hogy félsz, csak annyit mondtam, hogy ijedt képet vágsz. - Jegyezte meg Jäger, és felém fordította a fejét. - De tudod, Helen... - A feje alá emelte a karjait.  - Téged sosem bántanálak.

Az apró zöld szeplői fénye felerősödött, így ki tudtam venni az arca alakját. Mosolygott.

- Tudom... - Suttogtam, és a fal felé fordultam. - Jó éjt, Jäger.

- Szép álmokat. - Sóhajtott.

A matrac megnyikordult alatta, ahogy ő is az oldalára fordult. Aztán nem mozdult többet. Nem szuszogott, nem morgott, erről pedig arra következtettem, hogy elaludt. Nekem viszont még sokáig nem jött álom a szememre. Először fordult elő, hogy nyugodtan kipihenhettem volna magam egy biztonságos helyen, de a fejemben cikázó gondolatok nem hagytak aludni. Hogy értette Jäger, hogy engem nem bántana? Akkor mást igen? És miért nem beszél senki Charles Alexander haláláról? Honnan van Jägernek telefonja, és mit keresett egy tucat fegyver a szekrénybe tömve? Dühített, hogy a kérdéseim nagy részére talán sose kapok majd választ.

Sziasztok! Nem tudom, mikor hoztam utoljára fejezetet, de most itt egy újabb. És ne aggódjatok, nem fogom félbehagyni, csak kevés a szabadidőm, amit magamra tudok fordítani. Azért remélem, hogy a hosszú várakozás után tetszik majd ez a rész is. A következőben majd újra beindul a történet, és talán picit el is durvulnak a dolgok... De nem spoilerezek. Addig is kitartás nektek, és köszönöm a türelmeteket! <3