!Figyelem, ez a fejezet erőszakos részeket és vért tartalmaz!

- Én akarok végezni vele.

Agate már meg se próbálta leplezni a döbbenetét, de a szája sarka felfele kunkorodott. Megelégedett azzal, amit hallott, míg én, ahogy a szavak elhagyták a számat, úgy éreztem, hogy gyomron vágtak.

- Csak azért ragaszkodtam hozzá ennyire, csak azért dühített, hogy bántják, mert én akartam megtenni! Annyi fájdalmat okozott nekem, és én akarok az egyetlen lenni, aki végez vele. Azt akarom, hogy az én bosszúm oltsa ki a szeméből a fényt, hogy én ártsak neki, és senki más... Érti már? - Agate gyanakodva méregette az arcom. A szeme komolyságot tükrözött, cserepes ajakit mégis halvány mosolyra húzta. - Azt akartam, hogy én legyek az egyetlen, aki bántja. Azt akartam, hogy csak az én haragom látsszon rajta.

Az öklömbe mélyesztettem a körmeim, hogy uralkodjak a könnyeim felett. Magamban könyörögtem, hogy a tervem jó véget érjen.

- Ez esetben csalódást kell, hogy okozzak. - Szólalt meg végül Agate. Feszülten vártam, hogy folytassa. - Azt hittem, hogy kedves neked az a robot. Azt hittem, hogy azzal, hogy némát játszik csak téged akar védeni, de most már értem, hogy miért nem válaszolt a kérdéseinkre. - Kis szünetet tartott. - Azért mondtam, hogy jól bánunk vele, mert nem akartam, hogy idegeskedj. De ezúttal örülök, hogy tévedtem és, hogy félreismertelek. Ha meg akarod ölni, engedélyt adok rá, de már nem te leszel az egyetlen, aki jelet hagyott rajta.

A szívem kihagyott. Bántották?! Az ijedségem dühös álarc mögé rejtettem. Nem szólaltam meg, de jelezni akartam Agete-nek, hogy nem tetszik amit hallok.

- Ez ellen azt hiszem, már nem tudok mit tenni... - Morogtam, fintorogva. - De elnézem, ha innentől csak én nyúlhatok hozzá.

Reméltem, hogy Agate rábólint a kérésemre, elvégre még is csak valami főnökféle, akitől nem lehet követelődzni. Egy bólintással felelt, majd a fejével intett, hogy kövessem.

- Mondd csak, mennyire erős az idegzeted?

- Ezt hogy érti? - Kérdeztem, közben értetlenkedve felhúzva az egyik szemöldököm. Magamban reménykedtem, hogy amögött az ajtó mögött nem véres tetemek, és bűz vár, mert már így is forgott velem a világ.

- Nem biztos, hogy fel vagy készülve arra, amit most látni fogsz. - Mondta rosszallóan.

Már egyenesen remegtem az idegességtől, a hasam pedig liftezett, de megembereltem magam. Meg tudod csinálni. Jägerért teszed.

- Utálom a robotokat. Az se hatna meg, ha előttem vernének halálra egyet. - Jelentettem ki a tőlem telhető legközönyösebb hangnemben. Mégis végigfutott rajtam a hideg ahogy kimondtam. Ewa jutott az eszembe. Az arcán futó repedések, és az üveghártya mögött elkenődött szeme. Tudtam, hogy nem lennék képes végignézni egy lincselést.

Agate a kilincsre tette a kezét, és elmosolyodott. Ha el akartam volna futni se lett volna már esélyem rá, mert a zöldgatyás mögém szegődött, így elvágva az utam. A torkom kiszáradt. Nyeltem egyet, amit szerintem még Bella is meghallott. Pedig ő messzebb állt, zsebre vágott kézzel, és aggódó tekintettel. Tudta, hogy őt nem engedik be, így egyedül kell majd helytállnom. De ahogy ő is, én is tudtam, hogy ez nem biztos, hogy menni fog. Elhatároztam, hogy bármi is fogad odabenn, nem tekintek rá valóságként. Csak egy film, egy videojáték, de semmiképpen sem igaz.

- Akkor ez a kedvedre válik majd. - Szólt Agate, majd kinyitotta az ajtót. Abban a pillanatban értettem meg, hogy Jäger miért óvott ennyire az emberektől. Mintha előre tudta volna, hogy mi fog idelent várni, ha elkapnak minket. A velőtrázó üvöltés újból felhangzott, a láncfűrész robogásával karöltve, és megcsapott az állott levegő bűze.

A képtől, ami a szemem elé tárult, legszívesebben hánytam volna. Már előre izgultam, és borzasztóbbnál borzasztóbb rémképeket képzeltem magam elé, hogy ne érjen akkora meglepetés, de egy pillanatra elfelejtettem, amit megfogadtam. Minden olyan elevennek tűnt, tele kínnal, szenvedéssel, és élettel. Fények híján neoncsövekhez hasonló rudakat használtak világításra, ami csak kiemelte a falról pattogzó zöld festéket, a plafonon futó csöveket, és a mindenfelé szétfröcsögött fekete vért. Mintha egy horrorfilmbe léptem volna. Amíg még volt lehetőségem, hátranéztem. Bella bátorítóan mosolygott, de ahogy a mögöttem sétáló alak behajtotta az ajtót, még láttam, ahogy elfordítja a fejét, és összeszorítja a szemét. Ahogy a könnyeit próbálja visszatartani.

A kapcsolóterem... Hát bejutottam... Nem is terem, inkább egy végeláthatatlan folyosón kötöttünk ki, aminek csak az eleje volt kivilágítva. Hátrébb apró zöld pöttyök világítottak, amiről nem tudtam, mi lehet.

Az üvöltözés forrása egy asztalra kötözött robot volt. Sikítva vergődött, miközben a fölé magasodó maszkos férfi csuklótól levágta a kezét. Képtelen voltam elnézni. A robot arca teljesen eltorzult, fuldoklott a száját feltöltő vértől, ami a megmaradt fogait is feketére színezte. Az ép szeméből patakokban folyt a könny, az egyik lába pedig térdtől lefelé hiányzott. A saját vérében vergődött, ami az asztal alatt is rendesen összegyűlt egy tócsába. Ruha nem volt rajta, a bőrszíne szinte nem is látszott a hasán ejtett megannyi vérző vágástól. Egyszerűen nem tudtam másfele nézni. A fájdalmas üvöltése úgy hasított belém, mintha éles pengét forgatnának a gyomromban. Teljesen bekönnyezett a szemem, és minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne rohanjak oda, és oldjam el a köteleit, amik az asztalhoz szegezik. Nem veszíthettem el a fejem. Agate engem figyelt, és Jägernek is szüksége volt rám. Ha most megtörök, Jäger is úgy végzi, mint ez a robot. Kiterítve egy asztalon, halálra gyötörve. Ezt pedig nem engedhettem. Zsebre vágtam a kezem, majd a tenyerembe vájtam a körmeim, hogy uralkodjak magamon. Agate szemébe néztem, és elmosolyodtam, hogy meggyőzzem arról, hogy utálom a robotokat, és egyetértek azzal, amit szegény szerencsétlennel művelnek. Abban a pillanatban undorodtam magamtól. Ilyen helyzetben csak egy szadista vigyorog. De Agate visszamosolygott. Átkarolta a vállamat, és a dolgozóasztal elé vezetett. Közben a fejévek intett a zöldgatyásnak. Az bólintott, majd felkapott valamit a sarokból, és a robot mellé állt.

Minden lépésre egyre nehezebb lett a lábam. Mintha friss betonon járnék. Nem akartam odamenni, nem akartam még közelebbről megélni egy ártatlan lény kínzását. De nem volt más választásom. És pont akkor, amikor odaértünk, a zöldgatyás lekevert egy pofont a robotnak. Olyan erővel, hogy összerezzentem. Az ökle cuppant, ahogy a vérben úszó archoz vágódott, a hideg vér pedig  rám fröccsent. Agate ekkor intett, a két maszkos pedig abbahagyta a kínzást. Éreztem, hogy remegek. Dühös voltam, és féltem. Dühös, mert tudtam, hogy nem tehetek semmit. Hogy láttam, hogy ezek a szörnyetegek mit művelnek szegény robottal, és féltem. Féltem a bukástól, attól, hogy Jäger is ide kerül majd, és, hogy lehet, hogy én is.

A robot egy pillanatra abbahagyta a vergődést, zihálva feküdt, és nyüszített. Agate elkapta a fejét, és az íróasztalhoz szegezte.

- Nézz rá. - A hangja megvetéstől, és undortól csöpögött. - Mit látsz?

A kérdést egyértelműen nekem szegezte, de nem voltam olyan állapotban, hogy válaszolni tudjak. A hasam liftezett, és igyekeztem nem elájulni. Szedd össze magad! Kényszerítettem magam, hogy végignézzek a roboton, de ahogy megláttam, hogy engem figyel, elkaptam a tekintetem. A szeme fénye kihunyt, nem világított, csak csillogott a könnytől. A tekintetében nem láttam gyűlöletet, nem bujkált benne harag, csak végtelen fájdalom. Szavak nélkül könyörgött, hogy segítsek rajta.

Próbáltam összeszedni a gondolataim, és elsősorban Agate kérdésére válaszolni.

Egy bolti eladó robot lehetett. A fekete maszattal borított világosszürke bőre, és a halványan csillogó, drapp szeme erről árulkodott. Az arcára nem mertem újból ránézni, éreztem, hogy figyel, és tudtam, hogyha még egyszer abba a darabokra tört tekintetbe kell néznem, én is megtörök. Kegyetlennek éreztem magam, de egy cél érdekében tettem. Nem hagyhattam, hogy Jäger is itt kössön ki.

- Egy férget, ami megfosztott a szabadságtól. - Válaszoltam hidegen, végig Agate zöld szemébe nézve. Igyekeztem ügyelni rá, hogy ne remegjen a hangom és, hogy elég elszánt tekintetet vágjak, hogy hiteles legyek. Ahogy kimondtam, Agate elégedetten elmosolyodott, a robot pedig fájdalmasan nyöszörögni kezdett.

- És, milyen jól látod... - Jegyezte meg Agate, halkan, közben a robot arcát pásztázva. Én nem mertem ránézni, inkább a földet bámultam. Rettentőn éreztem magam. Belegondoltam, mit is gondolhat most az a szegény robot, és könnyek gyűltek a szemembe. Amikor rám nézett, a szemében remény csillant, hogy én talán kiszabadíthatom majd, de ehelyett...

Agate a gondolataiba mélyülve végigsimított a robot kopasz fejbőrén, mire az sírásban tört ki.

- Nem akarsz mondani valamit? - Kérdezte. A szívem egy pillanatra kihagyott. Mit kéne mondanom?

Beletelt egy kis időbe, amíg leesett, hogy nem hozzám intézte a kérdést.

- Nem tudok semmit! - Remegte vékonyka hangján a robot. A szájába felgyülemlett vértől, és a hiányzó fogai miatt alig lehetett érteni. A körmeim lassan a húsomig hatoltak, hogy visszatartsam a sírást. Egy halálra gyötört kislány könyörgő hangja válaszolt Agate kérdésére. - Kérem, engedjenek el!

Agate még egy kicsit csöndben álldogált a robot feje mellett, aztán elfordult.

- Gyere Helen, a robotod kicsit odébb van. - A sötétség felé indult, én meg követtem. A kezével intett a két férfinek, mire a robot hisztérikus üvöltésben tört ki.

- Kérem ne! - Zokogott, közben újra felharsant a láncfűrész hangja. - Ne, ne ne ne ne....!

Nem néztem vissza. Nem bírtam. Lehunytam a szemem, és próbáltam kizárni a robot üvöltését.

Agate előhúzott egy műanyagrudat, megtörte, és felrázta, ezzel kissé megvilágítva a folyosó sötétbe burkolódzott részét. Átadta nekem, majd ugyanezt megismételte, de a másik rudat megtartotta. Azt hittem, már nem érhet meglepetés, de nagyot tévedtem.

Az apró zöld fények forrása is ilyen világító műanyagnak bizonyult, és mindegyik egy robot előtt hevert. Amennyire a sötétben láttam, minden egyes robot ki volt kötve a padló fölött húzódó, hosszú csőhöz.

Egyikőjük se nézett fel, ahogy Agate végigsétált a sötét folyosón. Mindannyian leszegett fejjel ültek, csöndben és mozdulatlanul. Csak egy felszolgáló robot szűkölt. Sokan voltak, megannyi fajtából. Néhánynak hiányzott a fél karja, másoknak a lába, de volt, aki látszólag érintetlennek tűnt. A lelkiismeretem azt súgta, hogy nem hagyhatom itt őket, hogy vissza kell jönnöm, és kiszabadítani őket, de félő volt, hogy Jägert sem fogom tudni épségben kijuttatni, nemhogy még minimum tíz robotot.

- Hova megyünk? - Bátorkodtam feltenni a kérdést. A síri csöndben a hangom visszhangzott, amitől minden szőrszál felállt a hátamon.

- A te robotod elzártuk, hogy még véletlen se tudjon kiszabadulni. Biztos rájöttél már, hogy a katonai robotok hatalmas erővel bírnak.

- Igen... - Motyogtam, és eszembe jutott, amikor Jäger eltörte a bilincset, a falhoz préselt, kitörte a spájzajtót, vagy amikor a derekamba mélyesztette az ujjait.

- Óvatosnak kell lennünk. Ő az egyetlen katonai robot, akit idehoztunk, és ha kiszabadulna, nagy bajban lennénk...

- Csodálom is, hogy bírnak vele?

Agate egy kis hallgatás után válaszolt.

- Az áram a kulcs. Megbénítja őket. - Magyarázta. - Ezért is hordom mindig magamnál ezt. - Bökött az oldalán himbálózó fekete botra. Nyeltem egyet. Hirtelen bevillant a kép, amikor Jäger hátába döfte. A látvány, ahogy a teste görcsbe rándult elborzasztott. Már nagyon vártam, hogy végre kettesben legyünk, és kisírhassam neki ami a szívemet nyomja. Hogy bocsánatot kérjek tőle mindenért, amit tettem.

- És nincs más, amivel kordában lehet őket tartani?

- Egy katonai robotot? - Kacagott fel Agate. Ez a reakció már elég volt, hogy a tudtomra adja, hogy egyelőre más nem nagyon hat rájuk. Ezt elkönyveltem jó hírnek Jägerre nézve. - Egyelőre nincs...

- Akkor mégis hogy lehet velük végezni? - Játszottam a lelkes, ám tudatlan bosszúszomjas lányt, akit minden apró részlet érdekel.

- Ha páncél van rajtuk, elég bajosan... Szinte sehogy. - Sóhajtott fel Agate. - A te robotod meg mióta behoztuk páncélban van.

- Tényleg?

- Ha az a sisak a fején van, az azt jelenti, hogy páncélburok védi. Ezek meg tudják keményíteni a bőrük. - A kezemben világító műanyag fénye halványulni kezdett. - Rázd meg. - Javasolta Agate, majd folytatta. - Ezt nem tudom rendesen elmagyarázni, de olyasmi, mint amikor egy hüllő levedli a bőrét. Ha szüksége van a páncéljára, nem tudom, hogy, de képes golyóállóvá tenni a testét, ha pedig már nem kell neki, egyszerűen levedli, alatta meg ott az új, puha bőr. Így szinte sebezhetetlenek. Az egyetlen gyenge pont ilyenkor a fejük, amit sisakkal védenek. És én hiába mondtam a Készítőknek, hogy nem kéne ilyen ellenálló lényeket teremteniük, nem hallgattak rám. Azt mondták, hogy háborúra teremtenek szörnyeket, nem háziállatkának.

Elhallgatott, és megtorpant. Úgy tűnt, egy ajtó elé, az alagút végére értünk. A szívem hevesebben kezdett verni. Ha minden igaz, most végre láthatom Jägert.

- Na, itt is lennénk. - Sóhajtott Agate, majd levette a nyakában lógó kulcsot.

- Várjon! - A zöld fény megvilágította hosszúkás arcát, és sötét redőkként emelte ki a homlokán futó ráncokat. - Akkor nem is lehet megölni őket? - Suttogtam.

- Amíg a páncél rajtuk van, nem igazán.

- Akkor mégis hogy fogok tudni végezni vele? Ha jól értettem, akkor addig ártani se tudok neki, amíg a páncél takarja!

- Azért az nem mondanám... - A rúd neonfényében sejtelmesen elmosolyodott. - Lehet hogy golyóálló, de a fájdalmat ugyan úgy érzékeli, mint a többi robot. Ráadásul legyengült. Azt mondtad, hogy te akarsz egyedül ártani neki. Ha már eléggé kimerült, a páncélon keresztül is sebezhető lesz.

- Remek. - Suttogtam. Elégedettnek akartam mutatni magam, de már alig maradt erőm szerepet játszani. A sok szörnyűség nagyon megviselt.

Közelebb léptem az ajtó kör alakú ablakához, és a csövet az arcomhoz emelve benéztem. A szívem hatalmasat dobbant. Az először üresnek látszó kabinban egy fekete alak gubbasztott a sarokban. Ott ült, háttal a világnak, és nem mozdult. És akkor eszembe jutott valami. Már tudtam, hogyan fogom kijuttatni. Egy új terv képe körvonalazódott ki az agyamban. Elléptem az ajtótól, és szembefordultam Agate-vel.

- Mielőtt bemegyünk, el kell, hogy mondjak valamit. - A szívem hevesen zakatolt. - Ez az ajtó hangszigetelt?

- Félig meddig biztos. Miért? - Vonta fel az egyik szemöldökét Agate.

- Mert nem akarom, hogy amit most mondok, Jäger is hallja. - Suttogtam, majd közelebb léptem. Olyan közel, hogy az ajkaim pár centi választotta el Agate fülétől. - Tudom, hogy öljem meg. 

Remélem, Helen, hogy ezúttal valami értelmes tervvel rukkolsz elő... Nem igazán örülnék, ha Jägernek meg kéne halnia... 

Igyekszem a következő fejezetet vasárnap hozni, de nem ígérek semmit. Iszonyúan elfoglalt vagyok, és kevés a szabadidőm.