- Szorítsd a kezem, szorítsd amennyire fáj, Helen el ne engedd! - Kiabálta túl Bella, még az én falakat rengető üvöltésem is.

- Esküszöm, ez rosszabb, mint a szülés! - Sikítottam, a könnyeim nyelve. Nem maradt erőm, hogy Bella kezét szorítsam, túl nagy volt a fájdalom. Ő ellenben úgy szorongatott, hogy azt hittem, a másik kezem is nyomban eltörik.

- Miért, szültél már?! - Kiabált.

- Francokat, de ennél semmi se lehet fájdalmasabb! - Visítottam. Legszívesebben elrántottam volna a kezem, de tekintve, hogy négyen is lefogtak, nem nagyon tudtam mozogni.

- Kitartás Helen, mindjárt... - Átnézett a vállam felett, egyenesen a bal karomra, amin egy orvos --pontosabban az apja - dolgozott. - Mindjárt vége! - Próbált mosolyogni, de még a barna bőre ellenére is látszott, mennyire sápadt.

A csapat, aki képletesen szólva kimentett Jäger vérengző karmai közül, egy földalatti bázisba vezetett. És ez alatt a földalattit szó szerint értem. Elfoglalták a metrót, torlaszokat építettek, és lezárták az összes lehetséges ki és bejáratot, mintha ezzel meg tudnák akadályozni, hogy a robotok lerohanják őket... Végigvezettek a hosszú folyosókon, és kicsit úgy éreztem, mintha egy nyomornegyed csarnokába csöppentem volna. A levegő bepállott, büdös volt, az emberek pedig mindenféle pokrócon a szemetek között ücsörögtek. Néhány helyen konténerekben égett a tűz, az ételek csomagolása, és mindenféle műanyagszemét szétszórva hevert a földön, egy csapat gyerek pedig a felborított metróvonatot mászta.

A legrosszabbra számítottam, ezernyi szörnyűségre, de ami fogadott, teljesen eloszlatta a gyanakvásom. Ahogy bekanyarodtunk a földalatti egyik folyosójára, Bella ugrott a nyakamba.

- Helen! Végre megvagy! - Olyan erősen szorított magához, hogy szinte hallottam a bordáim recsegését. - Mégis hol voltál?

Legnagyobb meglepetésemre nem volt egyedül. Mellette, az egyik összefirkált padon Jason ült, az ölében Emivel, aki egy lila nyalókát szopogatott. Persze az első kérdés ami az agyamba ötlött, hogy mégis hogy kerülnek ők ide.

- Ez engem is érdekelne! - Morgott, de hiába próbálta leplezni, látszott rajta, hogy aggódott értem.

- Hát, ez egy hosszú történet... - Erőltettem magamra egy mosolyt, közben kibontakoztam Bella öleléséből. A tekintetük rögtön Jägerre siklott, ahogy a csapat továbbcipelte az alagút sötétjébe.

- Várj! - Kiáltottam utánuk. - Hova viszitek!? - Egy kéz landolt a vállamon.

- Ne aggódj, nem fogjuk bántani. Lejjebb visszük a zárkába, a többi fogoly mellé. - Agate volt az. Hiába tűnt úgy, hogy igazat mond, nehezemre esett hinni neki. A többi fogoly mellé... Ezek szerint több robotot is elejtettek volna? Azok után, hogy sokkolót döfött Jägerbe, számomra keveset ért a szava. Legszívesebben utánuk futottam volna. Meg akartam győződni, hogy Jägernek valóban nem esik bántódása, hisz miattam került ebbe a helyzetbe, de Bella feltartott.

Idegesen néztem a csapat után. Jäger nem mozdult.

- Ez a robot rabolt el? - Lépett mellém, az arcán alig látható fintorral. - Olyan, mint akik ránk törtek a panelben.

- Ami azt illeti, ő egy közülük. Ő az aki eredetileg téged akart magával vinni... - Motyogtam.

- Hogy sikerült egyáltalán foglyul ejtenie? - Szólt közbe Jason is. A kérdése olyan hirtelen ért, hogy majdnem az arcába nevettem. Hogy mégis, hogy? Hát nem egyértelmű? Csak rá kell nézni. Jäger egy katonai robot...

- Hátulról támadott.

- Elég aljas húzás egy katonától... - Jegyezte meg Bella, majd csípőre tette a kezét.

- Hát, én majdnem összefostam magam... - Vallottam be, majd hogy eloszlassam a közénk telepedett kínos csöndet, kérdéssel folytattam. - De most ti meséljetek! Hol vannak a többiek? Jól vannak? Mrs. Monrow él még egyáltalán?

Jason arcára valami megfejthetetlen érzelem ült ki, ami egyszerre tükrözött bánatot, és örömöt.

- Ne aggódj, jól van az öreg teknős, de... - Itt összenézett Bellával, aki lehajtotta a fejét. - Akikot és Rikit elrabolták. A központba vitték őket...

A hallottaktól ledöbbenve a szám elé emeltem a kezemet, megfeledkezve róla, hogy eltört. Éles fájdalom hasított az alkaromba, és lecsordult egy könnycsepp a szemem sarkából. Nem akartam hinni a fülemnek.

- Ez... Ez nem lehet... Hogy történhetett?!

- Miután Riki megkerült, de te nem voltál sehol, ez egy idő után kezdett gyanús lenni. - Kezdett bele Jason. - Hiába kerestünk, hiába kiabáltuk a neved, nem válaszoltál. Aztán Riki elmondta, hogy egy robottal vagy, de mire abba a szertárba értünk már nem volt ott senki. El sem tudod képzelni, mennyire aggódtunk érted, Akiko meg magát okolta az egész miatt.

- Már az agyunkra ment. - Jegyezte meg Bella, mire Jason egy gyilkos pillantással elhallgattatta.

- Végül a keresésedre indultunk, de úgy tűnt, hogy a kiabálással magunkra vontuk a figyelmet, Riki meg, hiába mondtuk, hogy maradjon a boltban, követett minket. Aztán feltűnt két robot, és amíg én az egyikkel harcoltam, a másik elrabolta Akikoékat. Szörnyű volt látni, a hóna alá kapta őket, mint két zsákot, és elfutott... Én meg semmit se tehettem.

Jason lehajtotta a fejét.

- És hogy kerültök ide? - Próbáltam más vizek felé evezni a témát.

- Engem Agate csapata mentett ki a robot karmai közül, ahogy látom téged is. - Itt Agate-re nézett, aki keresztbe font kézzel támaszkodott mögöttem a graffitikkel borított falnak.

- Én nem szorultam megmentésre... - Morogtam.

- Tessék? - Kérdezte Jason.

- Semmi. Folytasd csak. - Hagytam rá. Nem nagyon volt kedvem emlékeztetni magam, hogy Jäger miattam került ide, ahogy arra sem, hogy bántották. Már így is gyötört a bűntudat.

- Aztán beszéltünk, Agate elvezetett ide, aztán egy csapat kíséretében elmentem Emiékért, és most itt vagyunk.

- A legjobbat pedig még nem is mondta! - Vágott közbe Bella, és csillogó szemmel a karomba kapaszkodott. Teljesen úgy nézett, mint aki egy titkot készül megosztani. - Sten, és apa is itt van! Alig várom, hogy bemutassalak nekik!

Ahogy ezt kimondta, örömében ugrándozni kezdett, a karomat rángatva, valószínűleg tőlem is ilyen reakciót várva. Persze az nem tűnt fel neki, hogy törött a kezem, és hogy majd szétvet a bűntudat.

- Hát, örülök neki... - Motyogtam, majd magamra erőltetve egy savanykás mosolyt, eltoltam magamtól.

- Csak ennyi? - A szemében csalódottság csillant. - Mi történt veled, Helen?

- Mi történt volna? Eltört a kezem. - Itt a látványosan görbe alkaromra sandítottam, ami addigra feldagadt. Nem mondom, Jäger jól ráesett... Kedvem lett volna hányni, és éreztem, hogy megpördül körülöttem a világ.

Bella a szája elé kapta a kezét, majd a másikkal felém nyúlt.

- Te jó ég, Helen! Várj, vannak itt orvosok, és apa is az, helyre tudjuk hozni.

- Igaza van. - Helyeselt Agate, majd ellökte magát a faltól. - Egy ilyen sérülést minél hamarabb kezelni kell.

Reflexből a mellkasomhoz szorítottam a kezem. Elfogott a félelem, tudtam mi fog következni, és nem akartam. A magasság mellett ugyanis a fájdalomtól is rettegtem...

- Jó, de nem fog fájni, igaz? - Cincogtam. Csak egy kis kapaszkodóra volt szükségem, hogy bátorságot merítsek, de persze nem kaptam. Agate tekintete beborult, akárcsak kint az ég.

- Nézd, nem fogok hazudni neked. A készleteink fogyóban, és alig maradt érzéstelenítőnk, hogy az altatót meg meg se említsem. Jasonnak már beszéltem a tervünkről, amibe majd téged is beavatunk, de egyenlőre annyit tudnod kell, hogy sokkal durvább sérülésekre tartogatjuk a dolgokat.

A levegő meghűlt körülöttem.

- Ez azt jelenti, hogy - Egy lépést hátráltam, a szemembe pedig könnyek gyűltek. - Nem, én ezt nem akarom! Nem járulok hozzá! Nem!

- Helen! - Jason a vállamra helyezte a szabad kezét. - Mély levegő, és-

- Nem- Elütöttem a kezét. - Nem érdekel akkor sem nyúlhat senki a kezemhez! - Nehezen vettem a levegőt, szédültem. Igen, fájt a kezem, de bele se akartam gondolni, mit fogok átélni érzéstelenítő nélkül. Őszintén, inkább hagytam volna rosszul összeforrni, minthogy kitegyen magam a szenvedések poklának.

- Helen nyugi, apa ért hozzá, csontkovács asszem, ha ő csinálja, észre se fogod venni. - Próbálkozott Bella is, de abban a pillanatban legszívesebben elfutottam volna. Jägerrel akartam lenni. Tudtam, hogy ő az én pártomat fogná. De nincs itt... Miattam nincs...

- Nem! - Tiltakoztam. Már remegtem az erőlködéstől, hogy ne sírjam el magam a félelemtől.

Úgy tűnt, a többieknek elege lett belőlem, mert Jason mérgesen sóhajtott, lerakta Emit, majd elém lépett.

- Bella menjetek, keressétek meg Mrs. Monrowot, kérd meg, hogy csináljon Eminek egy teát aztán szólj az apádnak, légyszíves.

Bella bólintott, majd elsietett. Elárult. Egyedül hagyott...

- Na, gyere Helen.

- Nem! - Visítottam, és futni kezdtem. Estem keltem, pár emberre talán még rá is tapostam, de nem érdekelt. Ki akartam jutni, el innen. Magam mögött hagyni ezt a helyet.

Futás közben csak az zúgott a fejemben, hogy Jäger tudná a megoldást. Hogy ő nem okozna fájdalmat. Szerettem volna, ha felbukkan az alagút végén, és rendezi az ügyeket, de tudtam, hogy ez nem fog megtörténni.

Mondanom sem kell, pillanatokon belül utolértek, Jason pedig szó szerint rám vetette magát. Hátulról átkarolt, így mindkét kezemet lefogva. Hiába kalimpáltam, sikítottam és rúgkapáltam, nem mentem vele semmire. Agate is beért minket, és felemelte a lábaim. Akkor mindenkit az ellenségemnek éreztem.

- Nem! - Visítottam, minden erőmmel a szabadulásra koncentrálva. - Nem akarom! Tegyetek le, most azonnal!

- Semmi baj emberek, pánikrohama van. - Jegyezte meg Agate a körülöttünk bámészkodóknak, majd Jasonnal gyors léptekkel odébb álltak. Nem néztem, merre megyünk, végig forgolódtam, rúgkapáltam, próbáltam kiszabadítani a lábam Agate szorításából, persze hasztalan.

Végül egy ágyon találtam magam, fehérre festett falak és fertőtlenítőszag társaságában. Bella mellettem, az ágy mellett guggolt, aggodalmas tekintettel nézett. Akkor őt is elküldtem volna melegebb éghajlatokra.

Időm se volt felülni, mert rögtön lefogtak, az egyik lábam Jason. Arcon tudtam volna rúgni. És akkor Bella apja megmozdult a sarokban. Tőle is frászt kaptam, a fehér falak ellenében olyan feketének tűnt, hogy azt hittem, hogy maga a halál démona jött el értem. Épp a kezét fertőtlenítette, majd felkelt, és kedvesen mosolyogva elém sétált. Bellával ellentétben magas volt. Hiába beszélt hozzám, nyugtatott, nem értettem. A pánik teljesen eluralkodott rajtam, a szívem olyan hevesen vert, ahogy a jégeső kopog a tetőn, és azt hittem elájulok. Sőt, örültem volna, ha elájulok.

Alkoholt itattak velem, amit visítás közben öntöttek a számba, ennek köszönhetően a felét félrenyeltem, és már nem csak a karom égett a fájdalomtól, hanem a torkom, és a tüdőm is. Mivel nem szoktam inni, az alkohol gyorsan hatott, és az adrenalinlökettel ami a vérembe zubogott, hatásosnak bizonyult. Szédülni kezdtem, körülöttem minden elfolyt, nem tudtam senki arcát kivenni. Annyit tudtam, hogy a jobb kezem Bella szorongatja, a másikon az apja dolgozik. Szédültem, a fájdalomtól meg már nem tudtam mit beszélek. Félek.

- Engedjetek el! Jäger! Jägert akarom! - Visítottam.

Mire magamhoz tértem, már a gipszelték a karomat. Hideg volt, kicsit hűsítette a fájdalmam. Mintha addigra kifogytam volna a szuszból, egy pillanat alatt elhallgattam. Már nem hisztiztem, bár a karom veszettül lüktetett. Fáradt voltam, és szégyelltem magam. Ha tehettem volna, legszívesebben elsüllyedtem volna.

- Na látod, már túl is vagy rajta. - Mosolygott Bella apja. - Már csak meg kell várnod, amíg megköt a gipsz.

- Köszönöm... - Motyogtam. A szorítások végre engedtek a végtagjaimon. Már nem rángatóztam, csak feküdtem és vártam. Végül remegve magam elé emeltem a gipszelt kezem. Ahogy néztem, kirázott a hideg.

- Oh, igazán nincs mit. Kérsz matricát? - Viccelődött a férfi, mire Bella nevetve rászólt.

- Apa!

- Mi az, csak kérdeztem. Ráragaszthatná a gipszre, hogy ne legyen olyan csupasz.

Egy szusszanás kíséretében hátradőltem az ágyon. Lehunytam a szemem, de még így is éreztem Agate égető tekintetét az arcomon.

- Helen, ha pihenni akarsz, átkísérünk a gyengélkedőre. - Mondta Bella, aki közben a gipszemre ragasztott egy kiskacsás matricát. Az ajánlatra felcsillant a szemem.

- Jó... - Motyogtam, miközben Bella és Jason felsegített. Az alkoholtól még mindig szédelegtem, és gondolkodás nélkül kimondtam ami az eszembe ötlött. Amit Agate tekintetéből ítélve nem kellett volna. - Utána láthatom Jägert?