A város szokatlanul kihaltnak tűnt. Sehol egy macska, vagy legalább egy galamb, akik - hozzá kell tennem - jócskán elszaporodtak az elmúlt években. Talán azért, mert rajtuk kívül más állat nem nagyon tűnt fel az utcákon, mégis nyomasztó volt a hangulat.

Jägernek is feltűnt a csönd, és bár igyekezett leplezni, látszott rajta, hogy feszült. A mellényébe dugott kézzel, földre szegett tekintettel baktatott mögöttem, de minden neszre felkapta a fejét. Éber képpel pásztázta az utcákat, mintha csak veszély lesne ránk minden sarok mögül. Nem méltattam szóra, jobban zavart a hányással keveredett halszag íze a számban, és az egyre közeledő, gomolygó, sötétkék felhők. A szél felerősödött, és az arcomba fújta a hideg esőcseppeket. Először csak párat, majd egyre többet.

- Mindjárt odaérünk! - Szóltam hátra biztatóan.

- Tudom. - Mosolyodott el Jäger, de a tekintete feszült maradt.

Majdnem megkérdeztem, hogy honnan tudja, hogy hova megyünk, de már azon se lepődnék meg, ha a városban bujkáló összes ember hollétével tisztában lenne.

Pillanatokon belül olyan vihar kerekedett, hogy kiabálnom kellett, hogy a hangomból hallatsszon is valami.

Épp egy kihalt panelsor mellett haladtunk el, aminek már - ki tudja milyen okból kifolyólag- megkezdték a lebontását, amikor Jäger minden figyelmeztetés nélkül megragadta a vállamat, és berántott az ajtó híján üresen tátongó lépcsőházba. Itt a szél még erősebben süvített, mint odakint.

- Hé! - Mordultam fel. - Mi ütött beléd?! - A tekintete ideges volt, az egész teste megfeszült. Nem válaszolt, csak magához szorítva a számra tapasztotta a kezét.

- Sss! Valakik követnek mindet! Maradj nyugton! - Szólt rám, miután megelégelte, hogy mérgesen ficánkolok a kezei között.

Követnek? Mégis kik? Minden vágyam az volt, hogy feltegyem neki a fejemben cikázó kérdéseket, de úgy tűnt erre nem lesz szükség. Jäger fölvonszolt pár emelet magasra egy lakásba, és az ablakhoz sietett. Teljesen úgy viselkedett, mintha bevetésen lenne. Lopakodott, guruló vetődéssel ugrott az ablak alá, és mielőtt kinézett volna, leguggolt, majd intett nekem, hogy kövessem. Az ajtókeret mögött ácsorogva, értetlenül néztem rá. Kézjelekkel kommunikált, ugyanis a szél, és az ablakra rászerelt szakadt műanyagfólia zörgése elnyomta az ő hangját is. Valamit hadonászott, mikor pedig elindultam felé, suttogva rám förmedt.

- Helen! - Megtorpantam. Nem értettem, mi a baja, hiszen azt akarta, hogy odamenjek, nem igaz? Kissé felemelkedett, és épp csak annyira dugta ki a fejét, hogy kilásson. Az övére csatolt tasakból kihúzott egy apró pisztolyt. Hátráltam. Nem is gondoltam volna, hogy fegyvert tart magánál. Azt hittem, valami pénz van a tatyójában, vagy hasonló. Bár viccesen nézett ki, ahogy a pisztoly szinte eltűnt hatalmas markában, tartottam tőle. Egy robot, fegyverrel.

Újból felém fordult, és mutatta, hogy lapuljak a földre, és kússzak oda hozzá. Hevesen ráztam a fejem. Mégis kitől kéne ennyire tartanom? Az emberektől talán? Ha ha, nagyon vicces! Úgy tűnt, hogy ő viszont egyáltalán nem találja mulatságosnak a helyzetet. Mérgesen nézett rám.

- Helen! Gyere ide! - Intett a kezével. - Kérlek! - Tette hozzá kis hallgatás után. Meglepett. Nem gondoltam volna, hogy megkér.

Mivel úgy tűnt, nem engem akar lelői a nevetségesen kicsi pisztolyával, közelebb sétáltam, de amint az ablak elé értem, a karomnál fogva maga mellé rántott.

- Na jó! Most már mondd el, mi folyik itt! - Fújtattam mérgesen. Elegem volt belőle, hogy csak így ide-oda rángat, mint valami bábot.

- Lapulj itt, és ne mozdulj! - Adott ki újabb parancsot, ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdésemre. Újból kikukucskált az ablakkeret mögül, ezúttal kicsit jobban kidugta a fejét, majd leadott egy lövést, és villámgyorsan lebukott. Zihálva szorította a fegyvert, a tekintete üres volt. A semmibe meredt, rajtam meg kezdett eluralkodni a félelem. Mégis mi lehet az, amitől még egy ekkora, szinte legyőzhetetlen vaskolosszus is fél?

Ekkor én is meghallottam. Emberek kiabálását, és léptek zaját a lépcsőházban. Egyszerre megörültem. Felcsillant bennem a remény szikrája, hogy ők majd segítenek kiszabadulni Jäger fogságából. Gondolkodás nélkül fölpattantam, és rohanni kezdtem!

- Helen! Állj meg! - Kapott utánam Jäger, de nem volt elég gyors. - Mit csinálsz?

Már a szoba felénél tartottam, mikor nagy lendülettel hátulról rám vetette magát, és a földre kényszerített. Úgy préselt a poros parkettához, hogy még levegőt is alig bírtam venni.

- Engedj el! - Kiabáltam túl a süvítő szelet. Megpróbáltam ledobni a hátamról, persze nem értem vele semmit. Úgy éreztem magam, mint egy bogár, akire jól rátapostak, és a földbe lapult.

- Elment az eszed? Hova futsz?! - Kérdezte mérgesen, miközben hátracsavarta a kezeim.

- Au, ez fáj! - Kiáltottam rá, de úgy tűnt, nem nagyon érdekli. Felrángatott a földről, és körbenézett a szobában.

- Nem hiszem el, már azt hittem, hogy bízol bennem... - Nem hangzott mérgesnek, inkább csalódottnak. - El kell tűnnünk innen! - Folytatta. A szorítása továbbra se lazult a kezemen. Mérgesen néztem fel rá, már amennyire felé tudtam fordítani a fejem. A tekintete az ablakra vándorolt. Mögötte ott ékeskedett az építőállvány, ami kicsit sem tűnt stabilnak. Egyenesen arra indult, engem is magával vonszolva. A csapat hangja közben egyre közelebb ért, lépteik hangját visszaverte a lépcsőház.

- Jäger, mit csinálsz? Hallod? Állj! - Próbáltam lefékezni a lábammal, de ezzel csak azt értem el, hogy a vállára dobott. Egy pillanatra láttam az arcát, és ijedtek tűnt. Hallottam, milyen egyenetlenül veszi a levegőt. Nem értem, félt volna? Nem azt mondta, hogy a katonai robotok nem félnek?

- Kérlek Helen, most az egyszer hallgass rám, és maradj veszteg! - Nem tiltakoztam. Nagyon is úgy látszott, hogy nem viccel, és tényleg veszélyben vagyunk. Bármit is forgatott a fejében, kénytelen voltam bízni benne.

Kilépett az állványra, és óvatosan elindult. Nem néztem merre, becsuktam a szemem. Újból magasan voltunk, ráadásul most nem volt stabil támpont, amibe kapaszkodhattunk volna, ha Jäger lába alól esetleg kicsúszik a talaj. Mert azért valljuk be, nem katonákra tervezték az állványokat. Talán Jäger ezért is tért át a tűzlétrára. Bekanyarodott a ház oldalánál, és lerakott.

- Figyelj rám, Helen. - Hallottam a hangját. Óvatosan kinyitottam a szemem, és majdnem hátra estem. Jäger arcát megint a motorossisakhoz hasonló maszk fedte, még a repedés is ott volt rajta. Hogy ezt honnan szedte elő, nem tudom... - Ha elkapnak minket, halottak vagyunk.

Éreztem, ahogy szétárad bennem a félelem.

- Hogy mi? - Dadogtam.

- Ez a csapat robotokat öl. És nem kegyelmeznek senkinek. Rajtam már nem fog a lövedék, de te védtelen vagy. Úgyhogy kérlek, hallgass rám, és észrevétlenül tűnjünk el innen.

Egy férfi hangját fújta felénk a szél.

- Hova tűntek?!

- Nem nyelhette el őket a föld! - Kiabált egy másik.

Jäger hátranézett, várt egy kicsit, majd újra felém fordította a fejét.

- Induljunk. Nincs sok időnk! Rá fognak jönni, hogy kimásztunk az ablakon.

- Várj! - Szóltam utána, mielőtt még elindulhattunk volna. - Rám miért vannak veszéllyel? Ezek emberek, nem?

A maszk eltakarta, nem láttam milyen arcot vág. Nem válaszolt, csak karon ragadott, és engem is magával vonszolva sietős léptekkel elindult lefele a lépcsőn. Ahogy leértünk, újból felém fordult, a vállamra tette a kezét, és lehajolt, hogy egy szinten legyen a fejünk. Talán a szemembe nézett, nem tudom, de a hangjában aggodalom csengett.

- A kukák mögött bujkál a csapat másik fele. Ők látták, hogy kimásztunk az ablakon, ahogy azt is, hogy merre indultunk. - Fogalmam sem volt, mire akar kilyukadni ezzel. - Már csak négy golyó van a pisztolyomban, ami nem elég arra, hogy megküzdjünk velük. - Idegesen a háta mögé nézett, és az üvöltő szélen keresztül fülelt. Én személy szerint nem hallottam semmit, és már igazán indultam volna, hiszen bőrig áztam, és a vizes ruhámtól lassan csontig fagytam, de úgy tűnt, Jägert nem zavarja a zuhogó eső. Végül visszafordult hozzám. - Itt nem vagyunk biztonságban. - Folytatta, majd mély levegőt vett. - Elviszlek a központba. 

Na, két hét kihagyás után végre új fejezet! Remélem megérte várni rá, és elnyerte a tetszéseteket! Igyekeztem izgalmasan lezárni. :D A következő fejezet vasárnap jön.