▪ staռʟɛʏ ▪

A nyomozó előtt egy akta hevert Richard Clanton esetével. Nem számított az, hogy hányszor lapozta át újra és újra, ő nem tudott rájönni egy apró részletre. R5. Ezt a részletet minél tovább nézte nem is tűnt annyira aprónak, valamiért úgy érezte, hogy ez sokkal több két karakternél. Kell lennie egy oknak, hogy ez a felirat megjelent Richard testén, talán a rendőrségnek, vagy Margaretnek akart jelezni a tettes, de szinte biztos, hogy nem csak véletlenül elvándorolt vérsejtek belső vérzés közben, amelyek valahogy feketévé változtak. Nem volt elég nyom azon kívűl, hogy valahol Washingtonban van egy gyilkos aki megölte Richard Clantont. Nem. Nem csak őt. Az ötödik szám talán egy sorszám és ez a szerencsétlen biológia  professzor lett az ötödik áldozat. Ha ez így is van akkor lennie kell valaminek Richard múltjában, lennie kell egy olyan kirakósdarabkának amit egy nem oda illő helyre tuszkoltak be egy kalapáccsal, de ha ez így is van akkor hogyhogy nem tud erről Margaret, miért csak most ölték meg? Több, mint tíz éve együtt vannak, mégis miért volt áldozat, mit akartak tőle? Stanley fejébe egyszerűen csak kérdésekből lett több, válaszokat nem tudott találni, így elindult egyetlen egy nyomon amin tudott: Margaret történetén. Richard egy tortát készült venni, amit az aktán található utcából vett meg. Az árus egy nevezetes Mack Byson, Richard egy gyerekkori barátja  akit általánosból ismert meg, vele ment középiskolába is, majd utána Mack egy cukrásziskolába ment tovább tanulni egy mexikói egyetemen. Az egyetem nem jelentett nekik gondot a kommunikációra, és szinte amikor csak idejük volt egymással beszéltek, mondhatni ő az aki talán a legtöbbet tudja Richardról, többet, mint Margaret valaha tudott. Ha Richardnak sosem volt egyetlen egy titka sem az tőle derülhet ki biztosan. Talán Stanleynek végre lesz egy nyoma, végre lesznek válaszai.

Egy átlagos cukrászdának nézett ki. Elvileg ez a legnagyobb cukrászda egész Washingtonban, de nem látni a külsején semmi jellegzetes motívumot, még kirakata sem volt, egyedül egy világító animált torta látszott említésre méltónak, mint cégér feltéve az üzlet ajtaja felé. Egyszer égett rajta a gyertya, egyszer nem. Egyszerű, de egy átlagos embert nem biztos, hogy a boltba csalogatott volna. Stanley mégis erre készült.
Az üzlet belseje már akkor inkább népszerűbb hangulatot keltetett. Piskóták, torták, sütemények, briósok illata frissen a sütőből, ha ez a körítés tényleg a bolt körítéseként szolgálna akkor Stanley alig tudna mozogni a sok vásárlótól, ennek ellenére a bolt üresen állt, és csak a kasszás, Mack mosolygott a pult mögül; az arcáról tökéletesen le lehetett olvasni, hogy azt akarta, hogy ne üres kézzel menjek ki a boltból, ami érthető mert ha ez a vásárlómennyiség mindennapos a járványidején akkor ennek a helynek két hét maximum és lőttek.

- Elnézést? – Érdeklődött Stanley. - Richard Clantonról szeretnék kérdezni.
- Ah, igen... tudja, ezért is megy még nehezebben az üzlet. Richard mondhatni talán az egyetlen törzsvásárlóm volt, aki csak azért két hetente bejárt, hogy hazafele a munkahelyéről vegyen ezt-azt, hogy ne csődőljek be. A halálával ez a hely semmi sem lesz. Persze ezt nem úgy értem, hogy Richard csak erre volt jó... egyszerűen csak sosem mozdultam ki a pult mögül, az egész egyetemen töltött évemet egy saját cukrászdára szántam, ami most a megélhetetlenség határait koptatja. – Stanley egy kissé csendre intette, mert bár szomorúnak találta, de fogytán volt az ideje. Ki tudja? Lehet nem egyszeri alkalom volt és a gyilkos bármikor megölhet egy másik személyt.

- Volt itt más ember az üzletben Richardon kívűl, vagy emlékszik mit vett?

- Most hogy mondja, Richard elég furcsa volt. Általában mindig beszélünk, de most szó nélkül távozott... volt itt egy kapucnis csávó, de ő nem vett semmit és elhagyta az üzletet Richard előtt.

Egy kapucnis férfi, volt az elsőszámú gyanusítottja Stanleynek, ez nagyjából annyi segítség volt neki, mint ami eddig volt, talán annyi könnyítést tett hozzá, hogy nem vakon kellett tapogatóznia többé.

- Esetleg valami személyleírást tudna adni a kapucnis alakról, említette esetleg merre tart? - Stanley egy rotlingceruzát és egy jegyzetfüzetet emelt elő a farzsebéből és elkezdte megvalósítani a titokzatos gyanusított fantomképét. Kissé öreg férfi, fekete szakálla van, ami talán a legkeskenyebb határ a szakáll és a borosta között, valamint amit Mack még a kinézetéből ki tudott venni az egy gyűrű volt, amin mintha lenne egy betű vagy egy szó is. Egy K-ra emlékeztette őt, de távolról lehet, hogy rosszul látta. A férfi nem említetette merre ment, viszont Richardal volt egysorban, az eladó pedig nem látott a polcok miatt semmit. - Nem bánná ha körülnéznék a polcokon? – Mack bólintott, és a kezét a torták sora fele intette.

Stanley nem tudott hinni a szemének. Nem volt ujjlenyomat, pont amikor Richard holttestére bukkantak, annyi különbséggel, hogy Richard ujjlenyomata sem szerepelt sehol a polcokon, még azon torták között sem ahol Richard leemelt egyet a polcról.
- Fertőtlenítetted a polcokat? – Kérdezte gyanakodóan Stanley, mire Mack megrázta a fejét, és közölte, hogy minden hétvégén szokott, de ezen a héten még nem. - Esetleg vannak biztonsági kameráid?
- Vannak, de csak kettő működik a háromból. Egy a kasszát veszi, egy meg a sorokat veszi baloldalról.

Nem volt rajta semmi, csak egy ismétlődő képkocka. Richard összeesik újra és újra. A kamerafelvételt kivágták, majd egy loopba helyezték, hogy folyamatosan ismétlődjön ugyanaz a jelenet.

A nyakához kap, lerakja a tortát, majdnem elveszti az egyensúlyát, vissza. Valaki injekciót fecskendezett belé, ami Richardot öngyilkosságra késztette, de akkor még is hogyan...?
A szer. A szer valahogyan CPECD férgeket hozott létre. Emiatt volt, hogy csomó férget találtak Richard agyában egy vagy maximum kettő helyett, de akkor hogyan lehetséges az, hogy öngyilkos legyen, eljusson a házához és csak akkor ölje meg magát? Egy normális ember ennyi féreggel az agyában hatvanszor ketté tépte volna magát úgy, hogy az újságírók is lehúzták volna a süllyesztőn a hírt annyira félelmetes lett volna lehozni. Ez nem csak injekciós formában juttatott a célpont agyába férgeket, de Stanley nem tudott rájönni, hogy mi az a dolog ami Richardot valójában erre a sorsra juttatta. Hiányzott az a kulcslyuk amihez csak egy kulcs illett és nagyon jól tudta, hogy hogyan kaphatta meg ezt a kulcsot. Olyantól kellett elkérnie aki megfelelő anyagismerettel rendelkezik, a kapuőrt pedig aki ezeket a kulcsokat a csuklóján lóbálta úgy hívták, hogy Dr. Finneas Hazben.

Richard halála napján a férgeket lefagyasztották az agyban kóvályódó lila mustárgáz szagú löttyel egyetemben, ezt az ismeretlen eredetű anyagot Stanley egy lombikba helyezve egyenest Finneas szeme elé akarta tárni.

Stanley rendőrautójának összes csepp benzinjét kisajtolta, annak érdekében hogy időben oda érjen a kórházba ami szokás szerint nagy tömegben lett felbolygatva. Finneas épp egy nagyon nehezen végrehajtható műtét végéhez közeledett, ami a legkisebb neszre is bevonta volna a halálnak a képét a mezőnybe. Stanley kint várt ami olyan háromnegyed óráig tartott, ezután Dr. Finneas Hazben egy következő pácienséhez gyalogolt, mint egy robot aki sosem áll meg, hiába parancsolják neki.

- Dr. Hazben! – Szólongatta Stanley, de az orvos olyan volt mintha észre sem vette volna őt. - Öt perc és soha sem lát engem többé!

- Öt perc. Mi az? Hirtelen szárnyai is lettek Richardnak? Nézze én nagyon sajnálom, hogy ez rosszabb, mintha egy féreggel lenne dolgunk, de tudja jelenpillanatban nem látom, hogy ez mit javítana vagy rontana a helyzetemen, helyzetünkön! Én megértem, hogy nem tűnök túlságosan egy jó barátnak, de naponta halott emberek vesznek engem körbe és...

- Ha a panaszkodásával elveszi azt az öt percemet akkor nagyon megfogja bánni! - Hencegett Stanley, bár ez a fajta megnyilvánulás neki sem esett jól. Felemelte a lombikot. - Kérem vessen rá egy pillantást a laborjában!

Finneas pár másodpercig a lombikot szemlélte, utána a laborja ajtaja felé pillantott a szemével, majd Stanleyvel a háta mögött egy mikroszkóp alá helyezte az anyagot, ami útközben a lefagyasztott állapotától jelentősen megváltozott.

- Ezek CPECD férgek vérei. Nem látok benne különöset.

- Ebben biztos vagy?

- Vannak benne sötétebb lila foltok, de ha maga szerint én annyira szuper vagyok, hogy az oldatokból kitudom venni azt, hogy mikből lettek ki keverve akkor el kell, hogy szomorítsam. Lehet nátrium-klorid és lehet ammónia is, de... a vérük annyival másabb hogy sokkal kevesebb sejtet látok benne. Mintha kevesebb vérük lenne az átlagosnál. Ennyit tudtam ebből kiszűrni. – Finneas megrázta kicsit a lombikot és döntögetni kezdte, majd átadta Stanley kezébe. Ez az amit Richard fejében találtak?

- Igen. Az agyában több mint 30 CPECD féreg volt. – Finneas erre elszörnyedt.

- Lehetetlen. Kettő a maximum, az agy semmiféle képpen nem bírna el ennyi vájatot az agyban vagy ha mégis akkor Richard egyáltalán nem tudott volna lélegezni sem mire hazaért.

- Mi van ha a szer valahogy elhitette az aggyal azt, hogy ez természetes? – Vetette fel Stanley az ötletet amire egy telefoncsörgés válaszolt. A főnöke volt, Hudson aki egy gyilkossági esethez hívta be a detektívet aki pár órája egy nyommal sem rendelkezett, és bár ez még mindig így volt úgy látszott valamennyivel jobbra fordul a helyzet és közelebb kerül ahhoz a gyilkoshoz, de az egyre több kérdéssel, válaszok nélküli esettel a fejében egyre csak távolabb került tőle és most rögtön itt volt a torkában egy második megoldásra váró ügy.

Ez az ügy nem állt távol az elsőtől és kb. mindenben megegyezett az előzővel, csak itt az akasztókötelet egy kés helyettesítette. Egy lányt az éjszaka közepén leszúrtak. A késen, a lány testén, a közelében egy ujjlenyomat, hajszál sem volt és a jobb vállán megmutatkozott ugyanaz a két karakter, mint ami Richard testén volt, de ez esetben a szám egyel nőtt. R6. Tehát tényleg egy számsorozat. Ezt azt jelentette, hogy Richard nem az első volt, hanem az ötödik a sorban, de az első négyről sem a sajtó, se senki nem kapott értesítést eddig.

- Azonnal ott vagyok! - Szólt bele Stanley a telefonba és elköszönt Finneastől. - Ritka esetek egyike, hogy tényleg tudtam tartani azt az öt percet, köszönöm, hogy szántál rám időt!

- Remélhetőleg utoljára.

- Remélhetőleg. - Ezzel a második esethez sietett, és nem győzte elhagyni a gondolatot mi szerint ez egy véget nem érő sorozatgyilkosság kezdete lehet. Valahol valaki most is szenvedhet, lehet, hogy a gyilkos most terveli ki a következő áldozatát, és ami még visszataszítóbb, hogy az áldozatok valószínűleg segítségért esedeznek, ám az soha nem jön el értük a telefonhívás pillanatáig amit Stanley kap. Nyom nélkül eltűnnek a Föld színéről amíg az körülöttük ég a fájdalmukkal együtt. Richard esetében talán volt egy olyan múlt amiről senki sem tudott rajta kívűl, de egy tinédzser lány esetében már annál inkább csak az jutott az embernek az eszébe, hogy egy beteg állat pusztán szórakoztatónak talált leszúrni egy ártatlant. A rendőrautó leparkolásával az áldozat szülei a szélvédőre szegezték a tekintetüket, és talán felcsillant bennük a remény, hogy meg lesz a tettes és a lányuk békében nyugodhat. Hudson a tetthelyen volt, és az elhunyt lány testvéreit próbálta nyugtatni, de hasztalan volt. Amint kinyitotta Stanley az ajtót felidézhette az anyában a találkozást a főnökével és az érzést, hogy rendőrt kellett hívni mert valaki az éjszaka leple alatt leszúrta a lányukat, ez könnyek ezreit folyatta ki a járdára, ha volt is ujjlenyomat akkor most azt a könnyek felitatták.

- Stanley Hunt vagyok, MPDC nyomozó! Sajnálattal hallom, ami a lányukkal történt. Én és a kollégáim azon leszünk, hogy rácsok mögé jutassuk azt az elkövetőt aki ezt a szörnyűséget tette a lányukkal, viszont ehhez a maguk segítsége is kell! Tudom, hogy nehezükre esik felidézni, és garantálom, hogy nem is akarják, de eltudnák mondani, hogy mikor látták a lányukat utoljára?

Az anya bevonult a házba, helyette a férj válaszolt, apai könnyekkel az arcán.
- Egy barátnőjéhez tartott, hogy egy iskolai projekten dolgozzanak. A projekt lényege a jövő nemzedékének kiválasztása volt, nekem nagyon is tetszett a beszédük amit erre az alkalomra írtak, de nélküle valószínűleg ez az egész elveszti azt a varázsát amit korábban a szavalása közben hallhattam.
- Mit ért jövő nemzedéke alatt? – Érdeklődött Stanley.
- Általános iskolások, középiskolások, egyetemisták legjobb kézségeit akarták a felszínre hozni, egy egyszerű iskolai projekt ahol még a polgármester is részt vett volna.

Stanley eközben a holtestet szemlélte, és megpillantotta a válla alól kikandikáló feliratot. R6. Nem hagyhatta szó nélkül.
- Tud valamit a feliratról? – A férfi a feliratra nézett amint Stanley szóbahozta, de egy cseppet sem rezzent meg a szeme, nem tűnt úgy mintha gondolkodott volna egy percet is azon, hogy a "Nem"-től eltérő választ adjon, sőt még legszívesebben ezt sem mondta volna, mert ez az amiről a legkevesebbet tud a lányukkal kapcsolatban. - Hol van most a barátnője?

- Otthon. Ő még nem tud erről. Kérem ne szóljon neki, bármennyire is kell a nyomozáshoz. Sok lenne ha vele is kellene beszélnünk, és talán nehezebben is dolgozná ezt fel. – Stanley tiszteletben tartotta a férfi kérését, és a testhez lépett. A késen volt a keze, még is a lánynak egy ujjlenyomatát sem találta meg rajta.

Stanley a kocsijához rohant, ki vett belőle egy cipőpasztát majd egy lapot. Az élettelen test kézfejének ujjait belemártotta majd a lapra helyezte. Stanley a szemét dörzsölgette. A lánynak nem voltak ujjlenyomatai. Lehetetlen. Az ujjbegyei megvoltak, és kívűlről látszódott is az ujjminta amit ha lapra nyomna normális esetben ott maradna, de nem maradt. Valami megakadályozta a testét abban, hogy ujjlenyomattal rendelkezzen. Nem létezett. Stanley belemártva az ujját a cipőpasztába győződött meg arról, hogy nem természetes ez. Az ő ujja rendelkezik ujjlenyomattal.

- Ön is furcsának találja? – Férkőzött Stanley mellé Hudson. - Nincs egy darab ujjlenyomat a helyszínen, és még a lánynak sincs. Legalábbis az egyik kezén. – Hudson következett; belemártotta a másik kézfejet is a cipőpaszta tetejébe majd a lapra nyomta azt egy gyengéd mozdulattal. Az ujjlenyomat elő bukkant.

- Akkor látták utoljára – Tekintett a szülők felé Stanley - amikot a barátnőjéhez tartott?

- Igen, de azelőtt leugrott a közeli mollóra beköszönni a nagyapjához, de onnan elvileg vissza tért. Megadhatom a számát ha gondolják.

Stanley elutasította. Egy címet kért helyette. Főnöke is jobb ötletnek látta ezt. Megigazítva a visszapillantót, a rendőrautó kézifékjét kihúzva a detektív a közeli mollóra vette az irányt. Csak úgy kavarogtak benne az események, az érzelmek, és rohant egyik helyről a másikra. Fel nem tudta fogni, hogy hogy juthatott el ilyen gyorsan az irodájától egy cukrászdába, a kórházba, egy tetthelyre, most pedig egy mollóra. Ez már Washingtonnak inkább egy elhagyatott része kezdett lenni, ezen a részen volt a legszomorúbb az élet: tanyázó hajléktalanok, éhező gyerekek, és haldokló betegek akiknek nem jut idejük kórházba menni mert nincs ki őket kórházba vigye. Stanleyben a megbánás sugárzódott ki, azt látta, hogy ami itt van abban már nem lehet egy apró "Az élet csodálatos" mondatot találni, mert az élet errefele a pokol hasonmása volt. Elfogta egy olyan érzés, hogy nem akart az emberekre rá nézni, félt azokba a szempárokba belenézni akik féltek az övéibe belenézni. Elgondolkodott. Stanley amint megoldja ezt az ügyet, senkit se fog érdekelni majd. Finneas is pont így gondolkodott. Mi értelme annak ha egy gyilkos végez az emberekkel s nem a betegség.. talán az utóbbi jobb is ha pisztollyal halnának meg. Pisztolydördülések mellett haladt el a rendőrautó. Nem Stanley autójára lőttek, hanem magukra. Könnyek csordultak végig az arcán, meg akarta őket állítani, mindenkit meg akart állítani, de tudta hogy nem... nem tudnak mást tenni. Nem tudta, hogy a lány aki meghalt hogy tudott végig sétálni ezen az úton a mollóra, mivel autóval is egy érzelmi hullámvasút volt. Az autó szép lassan elhagyta a háztömböket és kigördült egy tisztásra a kikötő elé. Egyetlen egy hajó sem volt. Mindegyiket elvitték. Egy apró lakókocsi volt a molló fadeszkáira szögelve, mint egyetlen ház. A cím amit a detektív kezébe nyomtak is nem házszámot tartalmazott hanem egy lakókocsit és annak leírását. A rendszáma, a színe, a piszkos átláthatatlan ablakok, minden megegyezett míg nem egyetlen egy apró részlet eltért. Nem volt zárva. Tárva nyitva volt.

Stanley közelebb lépett.
Belépett az ajtón.

Ugyanaz mint a városban. Öngyilkosság. Az öreg nagyapa fejbe lőtte magát. Kezében egy fényképpel amin rajta volt az imént meghalt unokája. A fényképet egy szeretet könnycsepp díszítette, és vér.

- Szerencsétlen flótás. – Ébren maradt élettelen szemének szemhéját egy kézmozdulattal lecsukta. Majd a kijárathoz fordult. Elsőnek a kikötő szélére ülve akart elgondolkozni, nem akart visszaszálni semmiképp az autóba. Tudta hogyha visszaszáll akkor a munka gondolatai fogják feltölteni a tudattárát, most pedig mint ember tud farkasszemet nézni a szabadsággal, a csendes óceánnal. Pályafutása alatt több holtestet látott mint egy temető valaha, mégis más volt ilyen esetben dolgozni. Most akkor létezhet olyan, hogy a rend őre? Létezhet olyan hogy gyilkos, létezhet olyan, hogy öngyilkosság, vagy létezhet olyan, hogy igazságszolgáltatás? A nap elején még minden apró részlet érdekelte, most meg vissza nem akar menni a munkájába. Legszívesebben fel akar mondani, kifutni az óceánra, az óceán közepén lebegni, élni ahol az emberiség legutolsó maradványai élhetnek emberek nélkül. Egyedül ott érezheti valaki embernek magát, egyedül ott élhet igazán. Egy sétára volt szüksége. A szellő a lábait végigkísérve vette rá erre. Napját se, évét se tudja pontosan, hogy mikor sétált utoljára. Mindig csak kocsiba be, és irány a tetthely.

Amilyen gyorsan állt fel olyan gyorsan zuhant vissza a földre. Gondolta, hogy csupán a szokásos ortosztatikus hipotónia járta át a testét a világ elsötétültével, de nem ez annál sokkal kellemetlenebb volt. Nem tudott vissza felállni, a teste nem hagyta. Erős hányinger lepte el. Szája habzani kezdett és alig jutott levegőhöz, a saját szíve dobott a hallójárataiban kitisztítva azokat. Egyetlen hangot hallott ezen kívűl. R7, R7, R7, megállásnélkül csak az R7 szót beszélte bele a fejébe egy férfi hang. Amikor Stanley azt gondolta, hogy ő lesz a következő a sorban, ő lesz a következő áldozat az érzések elmúltak, visszanyerte a reflexeit, az érzéseket és a levegőt amiért oly sokáig kapkodott. Túl élte. Valóságos volt, de mégis úgy érzi, hogy beképzelte, főleg mivel nem halt meg, mi több- élt és virult. Stanley még is úgy érezte, hogy valami nem stimmel a testével, vagy annak működésével. Beszállt az autójába amitől annyira tartott, majd elfordította a kulcsot ezzel gázt adva.

A hang már pár perce megszűnt mégis elég intenzíven hallhatta a kódsort ugyanúgy a fejében míg nem egyetlen egy dolog tudta ezt kiverni a fejéből, egy SMS egy ismeretlenszámtól.

Feladó: R
Cím: R
Tárgy: R

Holnap 12:00 Nordwood Street.

Aláírás: R.