ʍɛʀʟ

Merl Johnson aznap kurva szarul érezte magát. Fájt a feje, és, mint aki halálán van vergődött az ágyában. Különböző módszereket próbált ki, hogy csillapítsa: lefürdött tűzforró vízben, jéghidegben és aztán amikor megfontolta, hogy kipróbálja langyossal is, úgy gondolta nem ez lesz a megfelelő kikúrálási kísérlet sorozat a fejfájására. Megpillantott egy gyógyszeres dobozt, amire már nem emlékezett, hogy miért írták fel neki, és a címkéjén lévő "Kalystradil" feliratból sem tudta, hogy mi fán terem, sőt mi több elsőnek ki se bírta ejteni. Be vett belőle kettőt, és reménykedett a legjobbakban, ha pedig hatni fog akkor megmondja a házi orvosának, hogy máskor is írjon fel neki ebből a "Kalystradatitoninból" vagy miből, mert az embermegpróbáltató fejfájásokkal is képes végezni akár percek alatt. Ezek a gyógyszer reklámok egyébként is agyára mentek Merl-nek, főleg azok amikben hangosan kiemelték a legvégén, hogy "Akár 99%-ban is hat". Válon veregette magát, hogy már legalább 2009 óta rájött arra, hogy az-az 1% azért van, hogy, ha bárkinek panasza lenne a termékkel, akkor rádobják a "Bocsi, te az 1%-ot húztad, nincs visszatérítés!" kártyát, köretnek egy kis "Baszódjon meg, és jöjjön máskor is!" mondattal. Alig hatvan másodperc alatt krákogni kezdett, és felköhögött pár csepp vért, hihetetlenül érdes volt számára ez a fémes íz, ami a torkát mardosta, egészen addig átkozta a Kalystradil-t amíg a tenyerére nem vett még egy pillantást a fejfájásának közepén. A vére lila volt.

ʄɨռռɛas

Valahol az épületen belül volt egy külön részleg ágyakkal megpakolva, és mint akár egy szálloda lett volna, itt is volt ami kétágyas volt, és volt ahová egy egész csoport is beférhetett. Symonds, Korhell kérésére egy hasonló, ám lepukkantabb kétágyas szobát adott ki Finneasnek, és Hudsonnak, ami pontosan úgy nézett ki, mintha eredetileg egy raktár lett volna, aztán a tudtukon kívűl egy rádióadóvevőbe szóltak, hogy ezt a raktárt alakítsák át kétágyas szobává, majd magukra hagyta őket. Finneas, már-már illegálisnak érezte azt, hogy felkínálják neki az alvás lehetőségét, eddig a fejéhez kapott adrenalin, meg a helyenként anyósüléseken, vagy Hudson által kínált kávé tartotta őt életben, de már ő is érezte, hogy nem bírja tovább. Kissé emlékeztette ez őt a gyerekkorára, ahol ha a biológiai órája eltolódott akkor, akár reggeli hatig fenn mmaradt mire álmosnak érezte magát, és ekkor a fiatal Dr. Hazben kitalálta, hogy egész nap nem alszik, és majd így 21 órakkor, vagy legkésőbb 22kor visszaállítja az óráját az eredeti kerékvágásába. Ez kellett volna, hogy történjen, de helyette már 13kor elaludt, mert a fiatal szervezet úgy könyörgött a nyolc óra alvásért, mint most a felnőtt szervezet a kávéért. Lehet ezért nem látja át a dolgokat már, mert nem hagyja pihentetni azokat a gondolatokat, amikkel normál emberek rémálmukból csapódnának fel. Eddig megtehette volna, hogy alszik, mondjuk Sasha vállán, amikor az aluljáróban mesélt neki, de most, hogy gyakorlatilag egy gyilkossági ügyhöz kötötték, megakarják ölni, és felrobbantották a szeme láttára azt a helyet, aminek nemhogy az egész múltjára, de az életére kellett volna hatással lennie. Rettegett az alvástól. Nem is igazándiból az alvástól, hanem attól, hogy nem aludhat. Ez volt az első szabálya legalább három éve. Nem aludhat, úgy hogy a kislánya nincs a karjaiban, nem aludhat úgy, hogy a felesége nincs mellette, nem aludhat úgy, hogy ő ártatlan, nem aludhat úgy, hogy ő egy kórházban dolgozik, mert egyik sem létezett, s egy álomként érződtek, tátongott az űr a fejében, mintha egy radírral sikálták volna véresre a gondolatait. Finneas félt aludni, mert attól tartott, ha elalszik akkor nem tud megmenteni senkit, mert túl késő lesz, és egy ártatlan lélek miatta fog meghalni. Forgolódott az ágyában, felverte a párnájának egyik oldalát, meg is fordította, de hiába. Immunins lett az alvásra, mégha érezte is, hogy szét szakad a feje, és úgy könyörög egy rémálomért is, mint egy forró feketéért. Arra kellett gondoljon, hogy tíz percet aludhasson, hogy ennél egy rémálom már csak jobb lehet, mert bármilyen elborult dolgot is alkosson az elméjének a legmélyebb része, az továbbra sem lesz valóságos. Keserves forgolódás sorozat után elaludt, és ekkor tudta meg, hogy Hudson az irritáló álmában horkoló fajta, de abban az esetben az sem tudta felkölteni.

Nem tudta mennyit aludt, elvégre délután aludt el, nem pedig este, de azt vette észre, hogy legalább tíz órát aludhatott annak ellenére, hogy a felettük lévő kisablak sötétséget árasztott magából, hajnali valahány lehetett, talán kettő vagy három, mert még a napsugarainak kezdetét sem látta, az pedig, hogy Nevadában volt ezt a tippet hajnali egy elé lőtte be. Finneas kicsoszogott a szobájának ajtaján, és Symondsot látta egy kis műanyag széken körmöcsölni valamit. 

- Üdv! - Intett a fejével, majd egyből vissza is tekintett a jegyzetfüzetére, ekkor már körmölés helyett satírozott. Finneas félszemmel a jegyzetre tekintett, amiből kialakult egy rajz.

- Wow - Motyogta az orvos. - ez... ki?

- Random firkálgatás. Szolgálaton kívűl vagyok. Egy Marvel karakter, a családom imád mindent ami szuperhősökkel kapcsolatos. - Félszemmel Symonds a lapra tekintett majd áthúzta a karakter fejét egy X-el, ami túl nagy volt a testéhez képest, majd kidobta, fordított és újra kezdte a körvonalazást. - Nem megy valami jól ez a hobbi.

- Engem már az is meglepett, hogy egy ilyen embernek, mint maga vannak hobbijai, mert nagyon szabálykövetőnek tűnik.

- Parancskövető.

- Nem ugyanaz? - Kérdezte Finneas.

- Ha megborsozom a fánkot, ugyanolyan marad?

- Nem?

- Nem. Én sem tudom mit hittem, amikor kipróbáltam. - Mosolyodott el, amihez kissé meg kellett erőltetnie magát, mert látszólag nem gyakran csinálta. - A szabálykövető emberek azok akik itt aludnak, ezen a területen. Én parancsokat követek, és valószínűleg maga is, mert az elnöknek dolgozik, egy jobb ügy érdekében.

- Inkább csak egy ügy érdekében, ami lehet jó is meg rossz is.

- Burkoltan, én is így gondolom. 

- Akkor a családjának rajzol? - Tért vissza a témára Finneas.

- A lányomnak. Imádja Supermant.

- Ő nem DC?

- Shhh. Itt alszik a mögöttem lévő teremben, és lehet csak színlel. - Finneas ekkor jött rá, hogy Symonds őrködik igazándiból a családja ajtaja előtt, és nem is igazán a hobbijára koncentrál. - Ő így tanulta meg, különben is világvége van, és egy világvégében Supermanből is Marvel karakter lesz.

- Nagyon szeretheti a lányát. – Mosolyodott el Finneas, ám megszeppent amikor ezt a mondatot kimondta nyílvánvaló okokból.

- Ha van bármiféle ok, amiért az elnök ellen fordulnék fegyvert rántva, akkor azt a családomért tenném. – Fordult szigorú tekintettel Symonds Finneas felé.

Finneas is ugyanígy gondolta, ha itt lenne a családja vele, akkor valószínűleg fel sem keresné Rodriguezt, és nem érdekelné a világvége sem, ha az azt jelentené, hogy ezen a helyen lehet, és élvezhetik azt, ami még életszerűen megmutatkozik a világból. Elfordult, és a szobája fele vette az irányt, egyrészt mivel álmos volt, kettő meg félt elveszíteni azt, hogy álmos, mert ha egy családos emberrel marad egy légtérben, akkor a traumák is beférkőznek ugyan ide.
Symonds felé pillantott, és megszólalt:
- Sajnálom, ami a családjával történt.
Finneas megtorpant.
- Honnan...? – Nem tudta, hogy honnan tudja, elvégre sosem készült erről semmilyen hír, hisz Finneas külön kérte, hogy ne hozzák nyilvánosságra, csak ismerettségi körökben a családjának a halálát. Nem akarta, hogy a sajtó felkapja a hírneve miatt a hírt, és mindenhol ezt keljen hallgatnia.
- Maga után kutattam, ez a munkám, és nem volt nehéz kitalálnom, hogy volt felesége és egy lánya, mert most nincs magával egyikőjük sem, és itt sincsenek. Így a legrosszabbra gondoltam, ami a helyzetet tekintve nem meglepő.
- Hálistennek, nem ebben haltak meg. Mármint nem CPECD-ben, de nem szeretnék erről beszélni.
- Megértem. Én sem beszélnék ilyenről.
- Talán majd egy nap, ha ennek vége van.
- Optimista gondolkodás, ez tetszik. – Mosolyodott el Symonds, de ekkor már nem volt erőltetett, Finneasnek különösképpen tetszett, ahogy Symonds egyszerre beszél hivatalosan, és értett a vicces beszélgetésekhez, ha az kellett az embernek, hogy elterelje a figyelmét a rossz gondolatokról, ami látszólag mindig betalált nála. A Symonds féle emberek ez esetben Finneas legkedvesebb emberfajtái, hisz éppen a komolysággal vegyített barátságos beszédstílusú férfiak voltak azok, akik tökéletesen körül írtak egy apai figurát. - Akkor majd egy nap.
- Rendben.
- Mondja, doktor úr... van valamiféle mellékhatása a borsos fánkoknak?
- Nem hinném.
- Akkor, majd egy nap ha ennek vége lesz... meghívom magát egy borsos fánkra.
- Nem hinném, hogy finom lenne.
- Ha ennek egy nap vége lesz, akkor minden finom lesz, elhiheti.

Az a rengeteg nap alvás nélkül megtette a hatását, Finneas úgy érezte, hogy végig járja a testét az elmúlt napban történt összes esemény. A családjára gondolt, aztán az elvesztett munkájára, és arra, hogy a világnak hamarosan vége szakad, ő pedig úgy fog meghalni benne, hogy az élete egy jelentégtelen pontba kuporodva lehunyja a szemét. Olyan sokáig aludt, hogy azt hitte eljött érte a vég, reménykedett benne, hogy ezeket a dolgokat, mind az álmatlanság miatt halucinálta be, és nem halt meg senki, a családja is vele van, Emily és Theresa otthon várják, és ismét megölelheti őket. A halál ebben a pillanatban, ha Finneas számára bekövetkezett volna, akkor talán a legjobb eshetőséget kapta volna, amit ebben a világban, 2042-ben egy ember manapság eltud érni, mert vagy egy tébolyult őrült fecskendez be téged valamivel amitől megőrülsz, vagy egy féreg őrjít meg, vagy pedig te magad őrülsz meg, és pisztoly a fejhez - bumm, vége, punktum. Érezte, hogy a feje megtelik verejtékkel, izzadni kezd, és az ágyból felülve a torkából előmászik valami savas egyveleg, hányás. Levegőért kapkod, forog vele a világ. Hudson mellé kecmeregve néz rá, jobb kézfejét az orvos vállára teszi, ám ő elhesegeti azt.

- Jól vagyok... én csak... jól vagyok! - Nyugtatta.
- Már vagy délután három óra van.
- Felőlem lehet este kilenc is. - Törölte meg a száját Finneas. - Rég nem aludtam ilyen jól.
- Elég fura alvási szokásod van akkor neked, hogy azzal kezded a napot, hogy telehányod a szemetest. - Jegyezte meg Hudson, aki nem tudta eldönteni, hogy Finneas cinikus-e vele, vagy sem.
- Nem nevezném alvási szokásnak, négy napja nem aludtam körülbelül semmit sem. - Állt fel, hogy magára vegye a köpenyét, mivel az agya a kijózanodás utáni állapotból egyből bosszúra szomjazott, meg kell találnia R-t, ha addig él is, mert feltehetően... nem húzza már sokáig ebben az elbaszott körülményekre száműzött világban.

•••

A tárgyalóteremben legalább nyolc darab amerikai zászló volt, kettő a plafonon, kettő Alvin széke mögött, kettő a tárgyaló terem ajtaja mellet - így gondolták szimetrikus - és kettő az ablaknál, amit erősen bedeszkáztak, így csekély fény tölti meg csupán a szobát, és semmi más. Alvin és Symonds egy projektor által kivetített képernyőt szemléltek, ami Washington összes utcáit mutatja, piros ikszekkel tele pakolva, ami feltehetően az előző halálok helyszínét jelöli. 

- Mennyi az esélye, hogy megtaláljuk a fickót?
- Ha Rodriguez Ortegára érti, akkor... szinte nulla. Jelenleg legalábbis, de talán a következő áldozatát megtudjuk találni. - Felelte Symonds, és egyből egy utcasarki házra bökött a falra kivetített térképen. - Ő itt Merl Čhapek. Katona, egy csehországbeli bevetés egyetlen túlélője, aki hősként tért haza 2026 Áprilisában. 
- Miért lenne ő a következő áldozat?
- Az elnöknek dolgozom, Dr. Hazben. Hozzáférésem van az FBI, CIA és a teljes katonaság adatbázisához, és három dolgot is észre vettem tegnap este. Az egyik, hogy nincs kettő egyforma holttest, mindegyik különbözik szakmabelileg a másiktól. Tanár, diák, detektív, tűzoltó... mint valami, gyerek mondókából származó felsorolás. - Tette hozzá, majd fel emelte egy másik ujját is. - A férfi tanulmányozza láthatóan az emberi agyakat, és egy katona szerintem egy hatalmas előnyhez juttatná őt, és három... Merl az egyetlen katona Washingtonban. 
- Komolyan?
- Mindenki más halott, vagy ebben a létesítményben van, vagy elmenekült, és aki elmenekül egy csatából katona létére az nem egy katona számomra többé, ugye megérti? - Vágott szigorú képet Symonds. - Így... a célja elhozni őt ide. 
Finneas meglepődött egy pillanatra, mintha Symonds félrebeszélt volna.
- Nekem? Maga a titkos kém, nem?
- Merl Čapek beteg, legalábbis mostanában állandóan fejfájásra szed gyógyszert az elmúlt három hétben, a betegadatbázisban erős torokfájás is szerepel, így ha valami rosszul sül el, akkor maga a legnagyobb esélye rá, hogy ez nem következik be. Több radarunk magán lesz, Washingtonban több rendőr is figyelni fogja önt, így biztonságban lesz, ne aggódjon!

Finneas nem is igazából a halálán gondolkodott el, hanem azon, hogy egyszer csak emberek életét mentette, majd meggyanusították gyilkossággal, jelenleg pedig rendőrségi, vagy éppen elnöki védelemben részesül. A térképre vetett egy pillantást, kopogtatni kezdte a kézfejét a gyűrűsujjával amin a jeggyűrűje egy gyengéd fémre jellegző hangott adott ki, lenézett rá, és a fejébe égett valami, ami azt súgta "Nem vagy orvos többé Finneas Hazben, ez az egyetlen dolog, amit te akarsz jelenleg, bosszút állni valakin, és ha ennek a valakinek köze sincs a gyermeked és a feleséged halálához, legalább van itt valaki, akit megölhetsz, akin bosszút állhatsz, akit okolhatsz, mert eddig csak ezt kerested, eddig csak a munkádba temetkeztél, eddig nem volt semmi negyvennyolc órás műszakokon kívűl ami ezt megadhatta volna neked. Most itt van valami, egy jel, amit követve többet tudhatsz meg Rodriguezről és igazságot szolgáltathatsz minden gyermekért vagy feleségért akit ez az ember megölt."
- Vállalom, de semmi radar, vagy chip.
- Egyedül akar oda menni, semmi védelem nélkül? - Nevetett Symonds - Dehogy engedem oda egyedül.
- Nem fogom idehozni őt.
- Miért nem? Ez a legvédettebb hely egész Amerikában jelenleg.
- Igen, de mi van ha Merl be van chipelve? Beteg. Ahogyan Richard is beteg volt, komolyan azt hiszi, hogy egy világ járványidőszakban valaki influenzás lenne, vagy beütötte a fejét? Dehogyis. Merl nem fogja túlélni.
- Meséljen arról, hogy miért nem lehet idehozni és mi utalna arra, hogy chipelve van?
- Nem tudom, de Rodriguez mindig tudta, hogy mi merre járunk, mozgatott minket holttesteken át - Finneas gondolkodni kezdett, összefüggéseket kezdett el keresni a helyszínekben, a holttestekben és... ekkor eszébe jutott a tetoválás, ami az áldozatokon volt. - A tetoválások, lehet nem csak jelzések, lehet, hogy chipek, elvégre fém található kis mennyiségben bennük. 
- Kizárt, a fémeket kiszedték a tetoválásokból, semmilyen tetoválóművész nem használ már ilyet.
- Na, és egy elmebeteg sorozatgyilkos követne egy "Hogyan tetováljunk fémmentes tintával?" könyvet maga szerint? - Vetett egy kacér mosolyt Symondsra Finneas.
- Mi van ha nem a tetoválás az? Hanem az emberi vér?
- vagy CPECD vér... - Finneas felkapta köpenyét és a helikopter felé sétált, ami a fehér H betűn parkolt, a pilóta már benne ült, és bólintott egyet. Nem sokkal később a helikopter felszállt és vissza repült Washingtonba, olyan gyorsan mintha csak honvágya lenne.

•••

Finneast a rendőrkapitányság tetején tették le, a lábai végig szidták a lépcsőket, amiért ennyi fokot építettek a tetőtől a földszintig, aztán a világvégét is, mert valamiért mindig elromlanak a liftek ilyen időszakban. Semmi összefüggés nincs a férgek és a liftek között, de megérzésből (vagy tudja a bánat miből) elromlanak. Amikor lesétált egy ismerős lányt pillantott meg a váróterem előterében, Sashát.
- Doktor úr!
- A Dr. Hazbent jobban szeretem. - Erőltetett megy egy mosolyt. - Hogy vagy?
- Ha elhagyjuk a tagezést, akkor köszönöm Finneas jól, én... sajnálom amit tettem az aluljáróban, csak akkor azt éreztem...
- Nem gond. - Zavarta le a témát. - Tudnak valamit a rendőrök rólad azóta?
Sasha szeme ekkor könnybe lábadt egy pillanatra, de Finneas talán a pszichológiai diplomája miatt hajlamos volt észrevenni ezeket a röpke érzelemváltozásokat valaki szemében.
- Nem, és nem is érdekel már, hogy ki vagyok, vagy miért hevertem azon az utcán, én elhagyom Washingtont, és talán te is velem jöhetnél...
- Nem mehetek Sasha, és te neked sem kellene elmenned, amíg nem tudunk meg rólad valamit, ami talán hozzá vezethetne.
- AKKOR KIBASZOTTUL TUDJ MEG RÓLA VALAMIT! - A váróteremben sírig csend lett, és Sasha ezt észrevéve már suttogni kezdett. - Nem mond senki semmit... de azt még is, hogy ez a tetoválás, ami rajtam van gyakorlatilag a halál jele, mit tegyek? Várjam a kibaszott halálomat? Mert ezek itt, ez az egész rendőrség leszarja azt a rendet amit őrizniük kellene. Ezt te is tudod...
- Sasha, én nem vagyok rendőr.
- Akkor mit keresel itt? - Zokogott Sasha. - Hallottam a hírt a kórházról, azt, hogy te is majdnem meghaltál, de amikor rád nézek akkor úgy nézel ki, mintha nem izgatna a dolog.
- Ezért vagyok itt. A következő feltételezett áldozat beteg, engem küldtek. Ha többet akarsz megtudni talán, akkor velem jöhetsz, elkapjuk ezt a rohadékot, és utána... - Finneas Sashára nézett. - Elhagyhatjuk ezt a helyet, oké? Vissza sem nézünk ide, és még azt a francos amerikai zászlót sem fogjuk látni a szemünk sarkából, mit szólsz?

Sasha letörölte a könnyeit, nem tudta, hogy Finneas csak a pillanat hevében ígért-e ilyet neki, mert lehetett hazugság, de az összes többi hazugság közül ez volt az egyetlen amibe jelenleg kapaszkodni tudott, bólintott egyet, megfogta Finneas jobb karját, és köré csavarta a sajátját, úgy mentek ki a tolóajtón.

ʍɛʀʟ

Merlt nemhogy kerülgette a hányinger, de egyenest gyomron is rúgta. A fotelében jajjgatott, és zsongott a feje minden apró nesztől, ennek kétszeresét érezte amikor megszólalt a csengő.
- Nem veszek semmit! Takarodjon! - Ám ahogyan a csengő ugyanolyan élesen a füléhez jutott, mint az előbb erővel felkecmergett a fotelből és az ajtóhoz suhant, amit hevesen kikulcsolt majd kinyitott.
- Mit akar maga-?
- Mr. Merl? Dr. Finneas Hazben vagyok, bejöhetnék?
- Nem kértem orvost. Vagyis de csak azzal elkéstek egy kicsit. - Helyesbített Čhapek.
- Ennél jóval fontosabb dologról is szó lenne.

Merl egy rutinvizsgálatként felfogva forgatta a szemét, intett és visszaült a fotelébe.
Finneas a gyógyszereket szemlélte, Merl pedig azt várta, hogy előálljon azzal a dumával a főorvos, hogy "Ezt nem kellene szednie ha erre meg erre allergiás".
- Van tetoválása? - Vetette fel Finneas.
- Ja, egy sas a hátamon.
- Úgy értem valami olyasmi ami egy R betűből és egy random számból áll mellette?
- A katonaságnál nem sorszámoztak be minket, vagy ha igen, azt nem így tették hanem egyenruhával doktor úr. Mi nem egy szekta voltunk, vagy maga szerint igen?
- Bizonyára hallotta a gyilkosságokat a TV-ben. Ha pedig nem akkor van egy gyilkos a-
- Nem én vagyok.
- Had fejezzem be.
- Nincs közöm hozzá. Nincs R tetoválásom. Beteg vagyok, az stimmel. Köhögök, lázas vagyok, meg émelygek. Egy tízesskálán azt mondanám, hogy egy 'alig állok a lábamon" a tízből típusú értékelést adok az állapotomra. Meg volt a rutin vizsgálat, elmehet.
- Feltételezzük, hogy maga lesz a következő. Vehetnék egy vérmintát?
- Vérmintát? Maga szerint CPECD-vel vagyok fertőzve?
- Járvány van, és magán több minden kimutatkozik egyszerre, ezt egy vírus is simán okozhatja.

Merl forgatta a szemét, de beadta a derekát. Azt akarta, hogy essen túl ezen az egészen. Megfogta a fotel karfája alatt lévő kart, és hátra döntötte a támláját, hogy elterüljön a székben, a karfára pedig feltette a karját. Finneas ekkor elővett egy tűt, és feltűrte a pólóujját egészen a válláig, hogy onnan vegyen vért. Merl egy szisszegést nem adottt ki, de nem azért, hogy megmutassa azt, hogy ő mennyire egy veterán katona volt, hanem mert a migrén jobban pumpálta a kellemetlenséget minden porcikája felé, mint holmi tű. Egy zsebkendőt elvéve pedig oda nyomta a sebbre mielőtt bárki bármit szólt volna. Ismerte ezt. Sokkal durvábban is kezelték már, érzéstelenítő nélkül, csatatűzben.
- A vérsejtek sokkal vörösebbek.
- A vérsejtek sokkal vörösebbek? Ez most jó, elmegy, vagy szar?
- Sok mindent jelenthet, jobban pumpál a szíve az átlagnál pl. vagy CPECD esetében, ha már ezzel számolunk elsőkörben akkor azt, hogy... - A vér színe elváltozott, és egy halvány lila színné alakult. - Mi a szar...
- Szóval az.
- Nem, mármint... ez lehetetlen. Lila vér? Ehhez kell egy mikroszkóp vagy... valami.
- Az emeleten van egy- Lehozom. 

Merl felállt a székéből, és hiába forgott vele a világ ő felkecmergett a lépcsőn, hogy lehozza a mikroszkópját amit még az ükappjától kapott ajándékba, mint örökségi ereklyét.
- Itt van, nem tudom mennyire létezik ebből egy orvosi példány de... - Merl megállt a beszédben, már semmit sem mondott. Reszketni kezdett, remegni, összeesni, és tépni.

ʄɨռռɛas

Finneas egyből letépte a nadrágjáról az övet, majd Merl övét is és a fotelhez szíjazta mindkét kezét. Kérte Sashát, hogy szorítsa, és tartsa ott. Merl pedig veszettül kapálózott, folyt az orrából a vér, ahogy a szeméből is a könny, majd hamarosan az is vérré cserélődött. A tetoválás is megjelent. Finneas a táskájában kezdett el keresni veszettül, és egy igen erős altatót vágott a volt katona lábába, amit szintén igen erősen ütött bele. Merl ennek ellenére nem állt le, az altató nem hogy nem mutatta hatását, de nem hatott ki semmire sem, és ugyanúgy vergődött, mint ezelőtt. Merl leharapta az állkapcsát, a nyelvéből egy darabot, és a fogai is olyan erősen csapódtak egymáshoz, hogy szanaszét törtek azok amik porcelánból voltak csináltatva.
A fejét egyről a kettőre a kanapéba baszkodta, de annak puhasága miatt nem sok haszna volt, még nem eldűtötte magával együtt a széket. A rángás nem akart megállni, Merl szenvedett, de ez nem látszott rajta, mintha az altató rá hatott volna, de ami benne van arra nem. Nem ordított, csak tárva nyitott szemekkel ütötte folyamatosan a parkettához a fejét, míg az be nem törik.
Finneas egy vitrint pillantott meg, amiben fegyverek voltak, és egy sokkoló is Merl rendőrjárőr időszakából.
- Sasha törd be a vitrint, és add ide a sokkolót! - Üvöltötte, mire Sasha egy laza könyökmozdulattal betörte, ami bár megvágta a kezét, de a pillanat hevében az nem számított. Amint odaért Finneashez oda adta neki a sokkolót, mire Finneas azonnal a nyakához szorította, egyszer, kétszer, majd háromszor, és a rengése abba maradt.
- Mi-mi a fasz ez? - Kérdezte Sasha az ájjulás közepette.
- Így működik a járvány, de a sokkoló nem kellene hogy hatásosabb legyen, mint egy altató. - Finneas ekkor Sashára pillantott, és látta, hogy ő nem erről beszél, hanem a saját lila véréről, ami a könyökéből csöpögött. - Sasha... hadd nézzem. - törölte le a kezéről, majd vetette kémcső alá. A vérkép amit kapott az azonos volt Merlével. Majdnem kísértetiesen is. Ahogy Merl vércseppe mozgott, úgy Sasháé is, mintha száz százalékban egyezne, mintha próbálna a kettő egybeolvadni. Viszont, ha ugyanúgy mozog, akkor Sashának is remegnie kellett volna ahogy Merlnek, de még sem. Ha viszont száz százalék akkor Merlnek is ugyanúgy kellene kinéznie, mint Sashának, vagy fordítva. Szóval egyik sem volt egy pontos adat, de valami mégis volt mindkettő vérképben.
CPECD férgek, amikből valami kikacsingatott, és fémszerű lényeknek állcázták magukat. Nanobotok.
Kétségkizáróan nanobotok. 
Ez azt jelentette, hogy a férgeket nemhogy R irányította, de az egész járvány egy időzítőn alapult, amit ő akkor indíthat el amikor csak kedve tartja. Ez megmagyarázza a tetoválás fémtartalmát. Az nem fém volt, hanem nanobot. Egy szegmens.
Finneas ekkor rájött, hogy sosem volt járvány, az egész egy időzített bomba volt, és egy itt állt mellette a választ várva, hogy mi történik vele. Sasha akkor kaphatott rohamot amikor R elindítja ezt benne, ezért volt minden halál rendszertelen, valaki így valaki pedig amúgy halt meg.
Aki részben mentsvárat jelentett számára, akit megcsókolt, az egy ártatlan személyként felhasznált csapda volt és Finneas vérében már most is szerepelhet pár nanobot emiatt. R tudta, hogy hol van, Finneas pedig nem. Akkor is ő volt előnyben, amikor Korhell menedékéhez utazott, ahhoz a sok emberhez. Ezért tudta mindig, hogy pontosan hol van azóta. A járványt sosem egy dolog okozta, hanem kettő, egy CPECD féreg, és egy nanobot egyvelege, és a második testközelben állt mellette, válaszokat várva. Finneas átlépett Merl kiütött testén, és a vitrinhez lépett. Elvett egy sörétes puskát, és remegő kézzel, könnyel a szemében megfordult. Nem Merl felé irányította, hanem Sashára, és az ujját egy tizedmásodpercre sem mozdította el a ravaszról.