▪ ʄɨռռɛas ▪

Mellkasa lágyan megrezzen amikor felcsapódik álmából, és erősen zihál a pislákoló lámpaizzókkal szinkronban, amik a mellette lévő lámpaoszlopról csüngenek, Finneas meg volt győződve arról, hogy egy enyhe szellő bármikor lefújhatná azt a helyéről, de az indok, hogy még nem történt meg a mellette lévő betonfal volt ami pont, hogy elállná az útját. Kezeire tekintett amelyek izzadtak mintha a sivatagban ébredne, de nem ott ébredt, hisz ez még mindig ugyanaz az aluljáró volt, Sasha pedig az ölében feküdt szemei pedig horkoltak helyette. Deja vu érzést érzett, hiszen mindig ugyanazzal az állapottal kell megbírkóznia ha csak egy apró részlet is a felszínre kerül a múltjából, és nem is csoda, hogy ezt most ötször, ha nem hatszor olyan intenzíven érezte, mert minden feltárult a tegnapi nap ami őt nyomasztotta, de könnyek ezúttal nem voltak, mert gyakori mellékhatása volt az is, hogy a kezébe hajtja a fejét és sír miközben újra, meg újra visszaemlékezik a történtekre, de ezúttal nem, mert ott volt Sasha. Rá nézett, majd a lábánál lévő pocsolyában magán azt látta, hogy az érzések ellenére nem néz ki megtörtnek. Talán mert hozzászokott, hogy így néz ki, és ő maga sosem tudja már megmondani, hogy valami megváltoztatta a traumája miatt netán az arckifejezésének vonásait, vagy azt ahogyan mosolyogni próbál, vagy a kezeinek állását. Ismét Sashára nézett. Attól, hogy kettejük közt a tegnapi nap folyamán elpattant egy csók ő nem tudta, hogy hogyan érezzen iránta. Van egy tetoválás rajta, egy olyan tetoválás ami se számsorozatban nem egyezik, se indítékban, mert Sasha semmiben sem a legjobb, akármennyire se akart döntőre jutni ilyennnel kapcsolatban, meg kellett tennie mert ez volt talán az egyetlen kapocs a gyilkosságok között, de lehet, hogy ez totálisan random volt, vagy, ha nem is random akkor rosszul közelítették meg az egészet Hudsonnal. Sasha ráadásul a tetoválás ellenére élt. Finneas még nem találkozott olyannal akinek lett volna R tetoválása és élt is. Sasha pedig a megtörtsége ellenére élt. Ez pedig Finneast szembesítette azzal a ténnyel, hogy nem vonzódhat hozzá, nem engedheti, hogy szerelmet érezzen iránta. Bármennyire is akart a tudatába férkőzni a gondolat, akár egy CPECD féreg ő nem tehette meg, mert Sasha halálra volt ítélve, ha most bele szeret egy drasztikusan átformált világban ráadásul bármikor elveszíthetné őt akkor is ha nem lenne ez a helyzet kialakulva körülöttük.
Sasha felnyitotta a szemét és pár másodpercnyi körültekintés után észbe kapott, hogy még mindig az aluljáróban van, látszódott rajta a "Jaj bazdmeg! Tényleg!" fajta rádöbbenés, és ezen Finneas legbelül elmosolyodott.

- Hány óra?

- Gőzöm sincs, de azt hiszem fél hét körül lehet, mert lemenőben van a nap.

- Megtudnám szokni, hogy veled aludjak.  – Mosolygott rá Finneasre.

- Sasha, nézd... ami tegnap történt az nekem még komplikált, hogy olyan értelemben tekintsek erre, és nem is tudom, hogy alkalmam adódik, úgy tekinteni erre.

- Tudom, végül is a feleségedet elengedni még nem állsz készen olyan értelemben, hogy mással is megpróbáld. Ugye?

- Nem csak az, hanem... bármikor meghalhatsz a tetoválás miatt. – Intett rá. - Ha beléd szeretek és közelebb kerülök hozzád akkor nem tudnám feldolgozni, hogy meghalsz. Jelenleg érjük el, hogy ez nem történik meg veled, rendben? 

Sasha ekkor észbekapott. Az álom miatt teljesen megfeledkezett a tetoválásról, de nem pánikolt, vagy ilyenek, viszont aggasztotta a dolog. Az emberek alapból azzal a tudással születnek mondhatni, hogy valamelyik nap megfognak halni, de ha a valamelyik szót kicseréljük hamarosan-ra akkor az teljesen más hangvételt és kontextust hoz magával az ember fejébe. Jelentheti a mai napot, a holnapot, vagy akár az elkövetkezendő hónapot is jobbik esetben. Egy emberi életnél a hamarosan szó még két évnél is hamarosan-t jelentett. 

- Oké, és ezt még is hogyan csináljuk?

- Nem tudom.

- Akkor most mit csináljunk?

- Nem tudom, de az lenne a legjobb hogyha az őrsre mennél, hisz ott rengeteg rendőr figyelne téged és azt aki esetleg betörhet oda.

- Te meg vagy veszve? Nem megyek vissza oda, hogy megvárjam a saját halálomat én nekem igen is jogom van-

- Nézd Sasha, egy, nekem vissza kell mennem a kórházba, már így is túl sokáig maradtam távol. Kettő, nem az én feladatom emberi pajzsként szolgálni, nem képeztek ki erre. Három, én is célpont vagyok, szerintem csak kedveznénk a gyilkosnak azzal ha egyszerre kettőnket iktathat ki, és négy, ha nyomra akarsz bukkanni akkor a rendőrség a legjobb esélyed ezzel kapcsolatban. – Sasha nem szólt a félbeszakítása után egy mukkot sem, csak bólintott. Tudta, hogy Finneas jót akar neki azok után amiket elmondott, és tudta, hogy valamennyire fontosabbnak tartja őt mindennél ami jelenleg az életében maradt, így ő és Finneas útja elválasztódott az aluljárónak kijárata után.

•••

Finneas az autóban ült és a visszapillantó tükröt figyelte. Ha tegnap nem aludt volna el Sasha mellett akkor, most valószínűleg a visszapillantóban észrevehető kép elhomályosódna és a volánnál nagy valószínűséggel ugyanaz történne vele, mint a feleségével, és a lányával. Amikor autóban ült mindig ezt érezte, akár ő ült a volán mögött akár Hudson, akár valaki más, de a tegnapi sebtépkedései után, most kifejezetten az átlagnál erősebben markolta meg a kormányt, de erről az ígéretről egyből elfeledkezett amint észrevette, hogy kórház előtt már nincs tüntető csőcselék, aki az orvosok fejét akarja tálcán látni. Lassan egy hete volt távol, és az utcákon már most látszott a változás, meg volt róla győződve, hogy pár hónap és Amerika eltörlődik a Föld színéről az összes többi kontinensel együtt. A feljövő holdra tekintett, és minél tovább nézte annál inkább érezte azt a helyet az egyetlen mentsvárnak ebből az apokaliptikus világból, mert szentül meggyőződött arról, hogy azok a turisták, vagy polgárok akik kitalálták, hogy az Atlanti-óceán az egyetlen egérút ebből mostanra már 100%-hogy a víz alatt megfulladva jöttek rá, hogy ez badarság volt, vagy, hogy akik világkörüli útra mentek, hogy szemügyre vegyék azt, hogy hol jobb, és hol rosszabb a helyzet ugyanezt a sorsot kapták, ha az Amerikai Egyesült Államok ilyen szinten elesett, ami a második legnagyobb atomhatalommal rendelkező ország, akkor nem lát túlzottan jó jövőképet a többi kontinensen, bár nem tudhatta, hogy a vírus hol terjedt el, és hol nem. Elvileg Ázsia biztonságban van, de ezt is csak külsős forrásokból hallotta, mielőtt a tudósítók elmentek a városból. Kiszállt a járműből és mielőtt egy lépést is tehetett volna a zsebében megrezzent a telefonja. A főnökre volt az, Dr. Bailey aki ilyen késő este szinte sose szokta felhívni, nem mintha valaha is felhívta volna Finneast az évek során, éppen ezért fontosnak tűnt, és mihamar felvette. Amint megnyomta a zöld HÍVÁS FOGADÁSA gombot a mögötte lévő aszfaltnak csapódott olyan sebességgel, hogy azt hitte kishíján agyrázkódást kapott. Forgott körülötte a világ miközben a kórház üvegei szimfóniaként törtek egymás után ki amit egy hatalmas lökéshullám követett. Miután Finneas észbe kapott és feltápázkodott nagy nehezen megzúzódott csontjai ellenére egy olyan látvány elé tárult ami a fejéből egy jó hosszú időre kitörölte a múltbéli traumáit, mert egy teljesen más vette át a helyét.

A kórház az összes páciensével együtt felrobbant és a láthatatlan sikolyok a fülében lángoltak. A reszketés előtört a kezeiből, és intenzívebb volt bárminél. Ártatlan emberek, a legjobb orvosok tömkelege, azok egézséges gyermekei egytől egyig felrobbantak. Egy újabb rezgés, egy újabb hívás, szintén Dr. Bailey. Finneas ezúttal nem vette fel nehogy egy újabb robbanást indítson el vele, de ugyanakkor lerakni sem rakta le, hagyta hagy csöngjön ki magától. Az autóba ült, de a telefon nem hagyta abba. Már hamarosan kidobta volna amikor megpillantott egy SMS-t. 

DR. BAILEY
19:12

Jobban tennéd ha felvennéd. Ez nem robban.

Finneas tudta, hogy nem Dr. Bailey keresi. Előbb sem ő kereste, ez pedig ha nem ő volt akkor csak egy valaki lehetett. R közvetlen vele akart beszélni telefonon. Felvette.

- Ki a fasz vagy te? Mit akarsz tőlem? – Finneas a túlsó végre ordított olyan szinten, hogy a hangullámok valószínűleg fülsiketítően mentek át a vonalon.

- Fontos volt neked a kórház?

- Ki. A. Fasz. Vagy. Te? – Ismételte meg újra.

- Oké, akkor elmondom, hogy működik ez. Leteszem a telefont, és sosem tudod meg, vagy pedig válaszolsz a kérdésemre.

- Igen. Ártatlanokat öltél meg. Orvosokat, akik embereket mentettek meg. Gyermekeket, akik féltek ettől az egésztől. – Finneas ekkor félreállt a kocsival nehogy véletlen idegből neki menjen valaminek.

R a telefonba zihált, mint valami perverz pedofil aki videóhívásban nézi ahogy kigombolja valaki előtte az ingjét, aztán újra megszólalt.
- Én szerintem nem voltak ártatlanok. Az a kórház olyan amilyeneket gyógyított. Beteg. Ahogy te is beteg vagy, ahogy Hudson is beteg, és ahogy Sasha is beteg.

- Ha engem betegnek találsz, akkor miért nem vártad meg mire bemegyek a kórházba, hogy engem is megölj?

- Mert neked túl kezdvező lenne a robbanás, Finneas. – Köszörülte meg a torkát. - Egyetlen egy kérdést tehetsz fel. Egyetlen egyet, de arra sem fogok válaszolni, ha obszcén szavakat alkalmazol, én sem teszem ezt. Legyünk kvittek nem de?

Finneas egyből felhasználta volna viszont kérdésként azt, hogy "Kvittek csak akkor lennék, ha én is felrobbantanék valamit nem?", de tudta, hogy R képes lenne megtenni, hogy leteszi egyből a telefont, miután azt megválaszolta így ugyanazt a kérdést ismételte el.

- Ki vagy te?

- Hunyd le a szemed, és gondold át az eddigi életedet... – Ezzel kinyomta.

A válasz elsőre annyira oda nem illő volt, hogy úgy érezte bármilyen kérdést is tenne fel ugyanezt a választ kapta volna a fülébe, de aztán észbe kapott, tudta, hogy ez a mondat micsoda, és hogy csak életében egyszer hallotta ezt. Három és fél évvel ezelőtt a lányának halála napján.

2040. Szeptember 18.
Washington DC Hospital Center
23:40

- Tudatnia kellene vele az incidenst, hogy mi történt, elvégre a saját lányáról van szó. Nem mondhatjuk neki azt, hogy "Bocs, meghalt." - Felelte Dr. Bailey.

- De azt sem, hogy mi történt valójában. – Finneas erőt vett magán és kiment a lengőajtón és a szeme elé került Rodriguez, aki megviselten fogta meg a felkarját szemkontaktust kezdeményezve vele.

- Köszönöm doktor úr, hogy segíteni próbált a lányomon! Biztosra tudom mondani, hogy maga mindent megtett, és bár reménykedtem a csodákban én nem is tudom... azt hittem, hogy ez elkerülhető, hogy nem kell többé a kislányomnak ez ellen küzdenie, és habár most már tényleg nem kell... bele sem merek gondolni, hogy ő már nincs többé... - Könnyezett be, és Finneasnek egyből azon járt az esze, hogy ő hogyan kerülhetné el ezt az érzést.

- A kislánya álmában halt meg – Hazugság - így nem szenvedett nagyon – Hazugság - és mindent megpróbáltunk tenni, hogy újra láthassa az apukáját - Hazugság.

- Nem... roham közben halt meg? Az orvosok azt mondták nekem, hogy roham közben történt és az nem ébren történik?

- Igen, de... beadtunk neki egy injekciót ami a rohamot megszüntette – Hazugság - és miközben az ágyon vergődött a vaságynak ütötte többször is a kézfejét amitől belső vérzése lett, és abban halt meg mint utólag kiderült. – Hazugság.

- Ez esetben köszönöm, hogy próbálták enyhíteni a fájdalmát, ezt egy apának jó hallani, hogy tudja a lánya nem szenvedett. 

- Mihez... Mihez fog kezdeni ezután?

- Őszintén nem tudom... nem fogom tudni felemészteni... az ide fele utat végig sírtam, és most is nehezen tudok megállni, csak nem akarok egy főorvos előtt sírni, de mondogatok magamban egy mondókát és az segít.

- Miféle mondókát?

- Ó... Amynek kitaláltam anno egy mondókát, ami igazából altatónak indult, de mondókává avattuk az idők során, mert leginkább arra használtuk ha valamitől félt pl. az orvosoknál akiket az évek alatt látogattunk. Úgy szól, hogy

Hunyd le a szemed és gondold át az eddigi életedet
és rá jössz, hogy apu mindig itt volt veled
csak hunyd le a szemed és gondold át az eddigi életedet
és tudod, hogy apu szeret téged.
Ha a két szemedet lehunyod
s hullnak a hulló csillagok
a sötétséget körbe öleli minden gond, mi eddig téged zaklatott.

R többé már nem egy kódnév volt, hanem Rodriguez Ortega, és ez nem csak arra adott választ, hogy kicsoda R, de azt is, hogy miért Finneas a célpontja. Talán ő indította el ezt az egészet, kétségkizáróan ő, de az egyetlen részlet amit nem tudott, hogy hogyan tudta meg az igazságot. Végig cikázott a gondolat a fejében, egy lépcsőként futkosott fel alá az emlékezetében, és a múltjában.

Mondhatnánk azt is, hogy lehunyta a szemét, hogy átgondolja az eddigi életét, de nem talált választ. Viszont a szeme csukva maradt, mint a kórházban lévő áldozatoké amit másnap rendőrségi okkersárga szalag borított körbe. Túlélőket pedig nem találtak, csak vért és még több vért. Az a pár hónap amit Finneas egy órával ezelőtt mondott a kukában landolt, hiszen ez volt az a nap amikor Amerika a szó szoros értelmében elesett és nem csak az, hanem Finneas összes létező indoka is ami az életet jelentette számára. Ez már nem egy macska-egér játék volt számára. Finneast ekkor töltötte el életében másodszor gyilkossági ösztön.