A hibrid összezavarodva nézett a göndör szemébe. Nem igazán volt magánál és nem értette, hogy mit akar neki mondani. "Maradhatsz." Mit jelent? Valami rosszat? De, akkor miért mosolyog rá? Megint látszódnak az aranyos gödröcskéi és, hogyha Louis nem lenne ilyen ramaty állapotban, akkor valószínűleg tüzetesebben megfigyelné őket, és talán, de tényleg csak talán, bizonytalanul meg is kérdezné, hogy mik azok és miért vannak ott az arcán. De jelen pillanatban még arra sem volt energiája, hogy nyitva tartsa a szemét. Fáradtan visszadőlt az ágyra és várta, hogy történjen valami. Valami, amitől jobban lesz.

Harrynek egyből feltűnt, hogy Louis sokkal rosszabbul van, mint akkor, amikor felhozta őt. Biztosan felszökött a láza, szegénykém. Meg akarta nézni, hogy mennyire meleg a homloka, de, amint hozzáért, a hibrid szemei kipattantak és a göndör keze után kapott. Lesöpörte magáról a nem kívánt tapogatást és haragosan nézett a zöld szempárba, ami most kissé félve fürkészte a kéket. Harrynek még meg kell szoknia, hogy óvatosan kell hozzányúlnia Louis-hoz, talán engedélyt kéne kérnie tőle, mielőtt megérinti és, akkor nem érezné úgy a kis cicafiú, hogy neki nincs magánszférája. Hiszen az intézetben úgy bántak vele, mintha nem is egy érző lény lenne. Mint akinek nincsen semmi joga és még arra is méltatlan, hogy oxigént szívjon.

- Csak meg akartam mérni a lázad - motyogta csalódottan Harry. Rosszul esett neki, hogy nem hagyta magát Louis, de fordított esetben ő is valószínűleg így viselkedne. Türelem, Harry! Mindennek el fog jönni a maga ideje.

- Rossz – nyüszítette Louis, miközben apró kezeivel a fejét fogta, mintha szét akarna robbanni.

- Megyek, szólok anyának - gyorsan kapcsolt és kiszalad a szobából. A lépcső tetején megállt és lekiabált az Anne-nek. - Anya, gyere, kérlek!

- Mi a baj? - kérdezte ijedten az asszony. Keze habos volt, mert éppen az edényeket mosogatta, mielőtt meghallotta fia kétségbeesett hangját.

- Louis rosszabbul van.

- Megyek. Viszek neki lázcsillapítót, de előtte ennie kéne, hogy ne gyengüljön el - mondta Anne, majd újra eltűnt a konyhába. Harry visszament Louis-hoz, aki összegömbölyödve szenvedett az ágyban. A göndör leült mellé, és ugyan megfogadta magának, hogy nem nyúl hozzá, csak akkor, ha a hibrid engedélyt ad rá, nem bírt magával és kezét a határára simította. Louis megrezdült az érintése alatt, de nem húzódott el tőle, csak fájdalmasan nyöszörgött a láz okozta kínoktól. Harry finoman simogatni kezdte, mint őt kiskorába az anyja, hátha jobb lesz ettől a kis gombócnak.

- Enned kéne, Louis - szólalt meg halkan Harry, és látta, hogy a hibrid füleit hegyezi. Hihetetlenül aranyosnak találta ezt a mozdulatot és feljegyezte magának, hogy egyszer muszáj megsimogatnia őket. Louis csak megrázta a fejét és továbbra is mozdulatlanul feküdt. - Kérlek, csak pár falatot és utána békén hagylak.

A hibridet idegesítette Harry beszéde. Máskor a göndör lassú ütemű monológja inkább nyugtató hatással volt rá, most viszont, amikor a feje zúgott és lázas volt, egyáltalán nem akart semmilyen hangot hallani. Csak csendben szenvedni tovább, ahogy eddig is tette minden egyes alkalommal. Igaz, hogy a gyomra már fájdalmasan apróra össze volt zsugorodva, és idejét sem tudja, hogy mikor evett egy kiadósat, most úgy érezte, hogy el falat se menne le a torkán.

- Louis... - kezdte a göndör, de ő ingerülten a szavába vágott:

- Nem!

Az igazat megvallva, Harry eléggé megrémült a hibrid határozott fellépésétől. Gyorsan el is kapta a kezét róla, mielőtt még rátámad. Elharapja a torkát a hatalmas szemfogaival, vagy szétmarcangolja őt a karmaival. Na, jó, ezt ő sem gondolta komolyan. Hogy tudna neki ártani ez a kevesebb, mint 170 centi magas félig macska fiú? Bár annak ellenére, hogy Harry magas volt és elég ijesztő a kinézete, egyáltalán nem volt az. Utált konfliktusba keveredni másokkal és mindig próbálta meghúzni magát, hogy még véletlenül se köthessenek bele. Ő inkább a csendes megfigyelő volt minden helyzetben. Most viszont neki kellett irányítania a dolgokat, és megígérte az anyjának, hogy jó gazdája lesz Louis-nak. Vagy valami olyasmi. Kezébe kell vennie az irányítást.

- Louis, kelj fel! - próbálta tekintélyt parancsolóan megszólítani a hibridet, de inkább hangzott egy félős nyuszinak, mintsem egy határozott falkavezérnek. Mivel a kis kócos rá sem hederített, Harry megelégelte ezt a viselkedést és a hóna alá nyúlt, majd felhúzta őt ülőhelyzetbe. Louis tiltakozni akart, de amint belenézett az elszánt zöld szemekbe, egyből megértette, hogy most jobban teszi, ha azt csinálja, amit a göndör mond neki. Megszeppenve hagyta, hogy Harry a mellkasánál fogva nekinyomja őt az ágytámlának és leüljön mellé. Az ölébe tette a tálcát, amin az egyik tányérban a leves volt, a másikban pedig egy kis krumpli. Anne úgy gondolta, hogy ez tökéletes étek lesz a lázas kis betegnek. Időközben ő is megérkezett és érdeklődve figyelte az eseményeket.

- Meghoztam az orvosságot - mondta, majd megállt a fia mellett, aki éppen akkor vette a kezébe a tányért.

- Louis nem akar enni - sóhajtotta legyőzötten Harry.

- Pedig muszáj lesz neki, különben még sokáig beteg marad - húzta össze a szemöldökét, majd a kis hibridre nézett, aki meggyötörten kapkodta a tekintetét a két személy között. Harry-t külön figyelemmel kísérte, mert az előbbi határozott fellépése kicsit helyre rakta a fejében a dolgokat. Harry a főnök, ez világossá vált a számára abban a pillanatban.

- Nyisd ki a szádat - kérte tőle, a kanalat az arca előtt tartva, Louis pedig szófogadóan eltátotta a száját. Harry beletette a kanalat és a hibrid lenyelte a kis levest. Tetszett neki az íze, még nem evett soha ilyet. A göndör örült, hogy Louis végre szót fogad és hajlandó egy kis táplálékot bevinni a szervezetébe. Már megette a leves felét, amikor megrázta fejét és elfordította azt.

- Nem kell - mondta és kicsit félve nézett a zöld szemekbe, hogy vajon mit fog szólni ahhoz, hogy nem engedelmeskedett neki. De minden aggodalma elszállt, amikor Harry kedvesen megsimogatta a fejét. Mindketten meglepődtek azon, hogy Louis nem húzódott el a keze elől. Kezdte megszokni a göndört és az igazat megvallva, nagyon is tetszettek neki ezek az apró érintések. Jól estek neki.

- Jól van, ügyes vagy! - dicsérte meg, majd visszatette a tányért az éjjeliszekrényre és az anyja felé fordult. - Krumplit is adjak neki?

- Csak akkor, ha akarja. Inkább itass vele egy kis vizet - javasolta Anne. Teljesen le volt nyűgözve. A fia olyan kedvességgel nyúl a hibridhez, mint ő a kórházban a kisgyerekekhez. Maga sem csinálhatná jobban. Mostanra már elszállt minden kétsége, hogy Louis megtartása rossz ötlet, hiszen a saját két szemével látta, hogy úgy viselkedik, mint egy kezes bárány.

- Eszel ilyet? - kérdezte Harry, miközben Louis orra alá nyomott egy szelet főtt krumplit, aki érdeklődve szagolgatta azt, majd bólintott.

- Kicsi - motyogta halkan. A göndör arcáról levakarhatatlan volt a mosoly, miközben a kezéből etetni kezdte Louis-t. Louis pedig szorgalmasan rágott és nyelt, majd, amikor elég volt már neki, apró ujjait Harryé-re rakta és eltolta őket.

- Nagyon okos vagy, Louis - simogatta meg újra, és a hibrid megtanulta, hogyha simogatást kap, akkor valami jót csinált. Minél több jót akar csinálni, mert akkor újra érezheti a göndör hosszú ujjait a bőrén, amik kellemes bizsergést hagynak maguk után. Harry a kezébe vette a poharat és óvatosan a hibrid szájához tartotta azt, vigyázva, nehogy megüsse vele a fogát. - Igyál egy kicsit.

És Louis ivott. Sokkal jobban érezte magát az után, hogy evett egy keveset és a folyadék is jót tett neki. Rájött, hogy Harry tényleg csak segíteni szeretne neki és egyáltalán nem akarja bántani őt. Legalábbis eddig még nem tette meg, pedig már lett volna rá alkalma.

- Add be neki a gyógyszert, aztán hagyjuk pihenni - mondta Anne és a fia kezébe adta a kis piros pirulát.

- Ezt most le kell nyelned - mutatta meg neki a bogyót, mire Louis bólintott. - Nyújtsd ki a nyelved!

A hibrid csak esetlenül nézett rá. Megint nem értette, hogy mit mond neki a göndör, és ez egyre jobban kezdte őt idegesíteni. Harry gondolta, hogy megint nem érti a mondanivalóját, ezért megmutatta neki, hogy mit szeretne tőle kérni.

- Csináld te is! - kérte, de Louis-nak inkább úgy jött le, mintha utasítgatnák őt, de tette, amit mondtak neki. Olyan erotikusan engedte ki a hosszú, rózsaszín nyelvét az ajkai közül, hogy Harry-nek muszáj volt nyelnie egyet és érezte, hogy megrándul a farka a nadrágjában. Most komolyan felizgatta őt egy hibrid? Szó mi szó, Louis egyáltalán nem csúnya, sőt. A ragyogó kék szemei csak úgy vonzzák a tekintetet és a pisze orra, te jó ég, ha tehetné, azonnal megpuszilná a hegyét. Az arca vonalai is olyan édesek, főleg a kidudorodó járomcsontja. Ez az apró, Louis részéről ártatlan mozdulat pedig elindított valami megmagyarázhatatlan érzést Harry-ben, ami nem kicsit rémítette meg őt.

- Mire vársz? – hallotta meg maga mögül az anyja hangját, és ez volt az, ami kiszakította őt a nem éppen illendő gondolatai közül.

- Semmire – mentegetőzött gyorsan, majd óvatosan Louis nyelvére helyezte a gyógyszert. – Igyál hozzá vizet és úgy könnyebb lesz lenyelni.

A kis borzos a pohár után nyúlt és nagy kortyokban megitta a maradék vizet, ami még maradt benne. Harry elégedetten nézett rá, majd elvette tőle az üres edényt és felállt mellőle.

- Most már pihenhetsz. A gyógyszertől hamarosan le fog menni a lázad és, mire felkelsz, már sokkal jobban leszel. Később még benézek hozzád! – búcsúzott tőle és hagyta, hogy Louis lefeküdjön a párnára, és miután kényelmesen elhelyezkedett, gondosan be is takarta őt. Még utoljára végigsimított a haján és Anne-nel együtt kiléptek a hibrid ideiglenes szobájából.