Louis már korántsem aludt olyan békésen, mint a gazdája. Nem sokkal hajnali egy után felébredt. Pisilnie kellett. Az intézetben már megszokta, hogy letolja a ruháját és a ketrece sarkába piszkít, de itt biztosan nem ez a szokás. A göndör biztosan megharagudna rá, ha a szoba valamelyik részébe végezné el a dolgát. A húgya erős szaga még napokig itt terjengne a levegőben, még azok után is, hogy kitakarítanának. Nem akarta, hogy valami rosszat csináljon és utána kiabáljanak vele, úgyhogy inkább szól a zöldszeműnek. Harry azt mondta, hogyha bármi baj van, akkor menjen át hozzá. A húgyhólyagja majd' szétszakad, ez elég indok rá, nemde?

Lerúgta magáról a takarót, majd vigyázva, hogy ne érjen hozzá semmihez a sebes talpa, felállt. Megindult az ajtó felé, de félúton megtorpant. Jó ötlet ez? Mi van, ha Harry mérges lesz, amiért felkelti őt éjnek évadján? Csak azért, mert neki pisilnie kell. De nem tudott mit csinálni, már nagyon kellemetlen volt neki, úgy érezte, hogyha nem engedheti ki öt percen belül, akkor magára vizel. De mi lesz, ha emiatt megbünteti őt? Rosszabbnál rosszabb képsorozatok jelentek meg a szeme előtt, hogy hányféle módon tudná megkínozni őt Harry. De miért tenne vele ilyet? Csak azért, mert felébresztette? Nem, ő nem ilyen. Vagy mégis? Ha egy kegyetlen szörnyeteg lenne, akkor miért simogatta a fejét? Miért törődik vele? Egyáltalán miért fogadta be őt? Még mindig nem tudta ezt felfogni. Ő csak egy haszontalan, ocsmány és torz lény. Miért foglalkozik vele Harry? Miért segített neki? Miért? Ráadásul még beteg is lett és a göndör ápolta őt, így még inkább semmirekellőnek tartja magát. Vajon mit gondolhat róla? Egy világi nyomorékot fogadott be az otthonába. Még csak azt sem érdemli meg, hogy nyomorultul érezze magát.

- Elég! – kiáltotta hangosan és vadul rázni kezdte a fejét. Azt akarta, hogy kimenjenek ezek a mérgező gondolatok az fejéből, amik lassan kezdték átvenni az uralmat az elméje fölött. Annyiszor hallotta az intézetben, hogy mekkora egy csődtömeg, hogy már a végén el is hitte. Egy semmirekellő, akinek nincs haszna. Arra sem érdemes, hogy életben legyen. Így is utálja magát eléggé, amiért ilyen szörnyszülött, nem akar még most is ezen gondolkozni. Minden ilyesfajta gondolatot kizárt és csak a sötétségre fókuszált. Le kell nyugodnia, ilyen idegállapotban nem mehet át Harry-hez. Mit gondolna róla? Egyáltalán mit gondol most róla? Valószínűleg semmi jót. Ugyan, csak rá kell nézni és máris felfordul az illető gyomra. Egy ember, akinek szőrös füle van a feje tetején és farok nő ki a fenekéből. Egy torzszülött, undorító lény. A legjobb az lenne, ha meghalna. – Elég! Elég! Elég! – mantrázta folyamatosan, de most próbált csendben maradni. Nem szerette volna, ha mindenkit felkelt az ordibálásával, elég lesz Harry-t. Az asszonytól így is eléggé félt és nem akart most vele összefutni. Bár a göndör azt mondta, hogy ő az anyukája, azért még tart tőle. Elég ijesztőnek találja.

Le kell higgadnia. Beszívta a levegőt és lassan kifújta, majd újra. Nyugalom, minden rendben. Nem, semmi sincs rendben...

Miután sikerült megnyugodnia, összeszedte minden bátorságát és megpróbálta a lehető leghalkabban kinyitni az ajtót, majd félve kilépett a folyosóra. Az egész házban sötétség és csend honolt. Sehol egy lélek. Harry azt mondta neki, hogy jobbra kell mennie. Felsóhajtott, majd bátortalanul elindult abba az irányba. A farkincáját a lábai közé szorította, füleit pedig lelapította. Ahogy a sötét folyosón tapogatózott a göndör szobája felé, eszébe jutott az alig egy napja történt szökése. Majdnem ugyan az a szituáció, csak most sokkal biztonságosabbnak érezte a helyzetet. Sehol egy őr vagy a vérengző farkasember. Megrázta a fejét. Már megint elkalandozott. Tovább folytatta az útját, majd, amikor feltehetően Harry ajtajához ért, megtorpant. Félt.

- Bátorság, bátorság, bátorság! – mondogatta halkan, ezzel is biztatva saját magát. Már a célegyenesben van, nem adhatja fel pont most. Meg tudja csinálni.

Viszolyogva felemelte a kezét és a kilincsre helyezte azt. Most vagy soha. Lassan, bizonytalanul lenyomta, az ajtó pedig kinyílt. Amint belépett, egyből meglátta az alvó Harry-t. Odatotyogott az ágya mellé és egy ideig csak nézte. A haja kuszán szétterült a párnán, egyik keze a feje alatt pihent, a takarót pedig szokás szerint a nyakáig felhúzta. Louis-nak nagyon tetszettek a göndör fürtjei, szívesen megfogdosta volna őket, de tudta, hogy nem szabad. A zöldszeműnek biztosan nem tetszene.

Újra megrázta a fejét. Koncentrálj! Hogyan ébressze fel? Meglökdösse, vagy csak beszéljen hozzá? Az utóbbi választotta és halkan megszólította őt:

- Harry.

Semmi. A zöldszemű továbbra is az igazak álmát aludta és fogalma sem volt róla, hogy valaki itt áll fölötte és a nevét ismételgeti. A sokadig próbálkozás után sem reagált semmit, így Louis eldöntötte, hogy hatásosabb módszert alkalmaz. Feltérdelt az ágyra és megbökte a göndör oldalát. Erre már Harry is mozgolódni kezdett, de még mindig nem ébredt fel. Kicsit erősebben megrázta a vállát, mire az ijedten megugrott. Louis is megrémült és hátratántorodott. Szerencsére nem esett le a földre, csak távolabb húzódott tőle.

- Jézusom, Louis! – suttogta Harry még mindig sokkoltan. Nem számított rá, hogy a hibrid meg fog jelenni nála az éjjel. – Mit keresel itt? Valami baj van?

- Pisi – mutatott le az ágyékára, mire Harry nyűgösen lerúgta magáról a takarót és felült. Olyan békésen aludt és most kicsit mérges volt a fiúra, amiért felkeltette. De tudta jól, hogy Louis nem tehet erről és különben is, megígérte magának, hogy jó gazdája lesz a hibridnek. Egy szava sem lehet.

- Oké, akkor menjünk pisilni – mondta, majd felállt és intett Louis-nak, hogy kövesse őt. Ő pedig sántikálva ment utána, hogyne ment volna. Amikor beértek a fürdőbe, Harry a WC-hez ment és felnyitotta azt. – Ebbe pisilj bele.

- Jó – motyogta Louis, majd lehúzta a Harry-től kapott nadrágot, megfogta a péniszét és megpróbált belecélozni a kagylóba. Mivel már nagyon kellett neki, ezért nem sikerült kontrolálnia, hogy hova menjen és véletlenül a földre csurgatott. A göndör nagyon zavarban volt, hogy újra látnia kell Louis méretes férfiasságát, ezért el is fordult tőle. De amint meghallotta a hibrid nyüszítését, azonnal odafordult.

- Mi történt? – kérdezte kedvesen. Nem tudta elképzelni, hogy mi lehet a baj. Ez csak egy egyszerű művelet.

- Nem jó. Kérlek, ne! – mutatott kétségbeesetten a földre, mire Harry felsóhajtott és a felmosóért nyúlt, hogy feltakarítsa.

- Semmi baj, Louis. Nem könnyű ám beletalálni – mosolygott rá, miközben felmosta a követ. – Nem csináltál semmi rosszat, ne aggódj! Ha végeztél, akkor le kell húzni a WC-t, így, látod? Most pedig megmosod a kezedet.

Louis érdeklődve nézett rá, mire Harry mosdókagylóhoz ment és bemutatta a folyamatot. A hibrid is odalépett hozzá, a göndör pedig nyomott a kezére szappant és megnyitotta neki a csapot. A kisebbik leutánozta Harry előbbi mozdulatait és miután végzett, a gazdája megdicsérte őt.

- Jól van, menjünk vissza aludni, biztosan nagyon késő van már – monda Harry egy ásítás kíséretében. Louis-t maga elé engedve lépett ki a fürdőből és indult meg a szobája felé. Azt hitte, hogy a hibrid is visszamegy a sajátjába, de e helyett csak megállt az övé előtt. – Hmm?

- Én, te. Jó, mmmm... – mutatott a nyitott ajtón át Harry ágyára, mire az említett csak elmosolyodott. – Én fél. Te, te nem. Én... Ahh, nem! – erőlködött Louis, de nem tudott semmi értelmeset kinyögni, így csak kérdőn nézett Harry-re, hátha ennyiből is megértette, hogy mit is szeretne. Jobban érezné magát, ha a göndörrel alhatna, és akkor talán nem fogja egy rossz álom se gyötörni az éjszaka folyamán.

- Szeretnél velem aludni? – kérdezte, mire Louis bólogatott. – Jól van, gyere! – tessékelte be az ajtón, majd bezárta azt és befeküdt az ágyba. A hibrid is óvatosan bemászott mellé, ügyelve arra, hogy megtartsa tőle a megfelelő távolságot. Harry betakarta a saját paplanjával Louis-t, ami így kissé lelógott róla, de ez most egyáltalán nem zavarta.

- Jó.

Úgy tűnik, hogy Louis ma éjjel csak ez az egy szót tudja kimondani normálisan.

- Nem foglak bántani, nyugodtan közelebb jöhetsz – noszogatta Louis-t, aki pár centivel közelebb húzódott hozzá. Harry csak felkuncogott, hogy milyen kis esetlen és nem erőltette tovább a dolgot. Így is eléggé meglepődött, amikor ezt kérte Louis. Nem gondolta volna, hogy ilyen hamar a bizalmába fogja fogadni. Vagy valami ilyesmi.

- Fázik – szólalt meg egy idő után Louis. Harry már majdnem elaludt, de egyből kipattantak a szemei, amikor meghallotta a vékony kis hangot. Ezt is érdekesnek találta a hibridben. Magas, rekedtes hangja van, és olyan furcsán ejti ki a szavakat. Bár nem csodálkozik rajta, valószínűleg nem volt senki, aki megtanította volna neki. Egyáltalán honnan ismeri ezt a kevés szót is? Egyre több és több kérdés gyűlt össze a fejében és még egyikre sem kapott választ.

- Nincs plusz takaróm, sajnálom – mondta Harry, de aztán eszébe jutott, hogy áthozhatná Louis szobájából az övét. – Mindjárt jövök!

Sietve átment a mellette lévő helyiségbe, felkapta a vastag paplant és visszalépdelt a szobájába. A kisebbik mostanra már az ágy közepén feküdt, nyakig bebugyolálva és onnan lesett fel göndörre, aki majd' elolvadt a látványtól. Odalépett hozzá és ráterítette meleg takarót, majd ő is bebújt mellé, de nem túl közel, nehogy tolakodásnak vegye.

- Megnézem, hogy van-e még lázad – jelentette ki Harry, mire Louis csak bólogatott. Kezét a hibrid homlokára csúsztatta, ami már nem volt annyira forró. Jót tett neki a vizes borogatás. – Már lejjebb ment, ez jó jel. Remélhetőleg holnap már csak hőemelkedésed lesz.

- Rossz? – kérdezte vacogva Louis, mire a göndör megrázta a fejét és elvette a kezét róla. Várta, hogy megsimogassa a őt, ahogy szokta, de ez most nem történt meg. Szomorúan elkapta a tekintetét az arcáról, majd végül lehunyta a pilláit.

- Jó éjt, Louis! – mondta Harry, majd ujjait Louis hajába vezette. Nem bírt magával, muszáj volt újra megérintenie őt. A kis hibrid pedig boldogan tűrte, hogy a göndör összetúrja az így is szanaszét álló frizuráját. 

Ma este talán életében először békésen aludhat.