A következő alkalommal, amikor Louis kinyitotta a szemeit, a szobában már sötétség uralkodott. Miután Harry megette őt és beadta neki a lázcsillapítót sokkal nyugodtabban aludt és nem kísértették őt az intézetben átélt borzalmak. Épp átfordult a másik oldalára és megpróbált újra álomba szenderülni, amikor hangos léptek zaja ütötte meg a fülét. Ijedten meredt az ajtó irányába, miközben az agya rémképeket kezdett vetíteni neki.

Két gonosz hústorony a nyakánál fogva végigráncigálják a hosszú, végeláthatatlan folyosón. Néhány helyen a neonfény hátborzongatóan villódzik, ami csak még jobban fokozza a rettegését. Hiába is tiltakozik, ők nem eresztik, csak kap egy hatalmas pofont, amitől a feje oldalra csuklik. Inkább sorsába beletörődve megpróbál felkészülni a kínok kamrájára. De nem lehet eléggé. Bevonszolják őt és egyből le is szíjazzák az ágyhoz. Halálra vált arccal várja, hogy mit fognak vele tenni. Mivel teszik még keservesebbé az így is nyomorult életét.

Ám mielőtt még bármi történhetett volna, az ajtó halk nyitódása kiszakította őt a révületéből. A hangtól rémülten megugrott az ágyon és egyből a belépő alakra fókuszált. Mivelhogy félig mégiscsak macska, a sötétben is tökéletesen meg tudta állapítani, hogy ismét a göndör hajú fiú látogatta meg. Az eddigi félelme egy szempillantás alatt elmúlt, ahogy felismerte Harry-t. A testén az izgatottság lett úrrá, a farkincáját hevesen csóválta a vastag paplan alatt, a fülei hegyesen meredtek az irányába.

- Felébresztettelek? – kérdezte bűnbánó hangon Harry, miután felkapcsolta a villanyt. Louis a szemeit szorosan összezárta a hirtelen fény miatt, ami elöntötte az eddig sötét szobát. A fiú kérdését figyelmen kívül hagyva - amit egyébként nem is értett -, kíváncsian nézett rá, mire amaz újra megszólalt. – Jobban vagy?

- Kicsi – válaszolta Louis halkan. Csak remélni merte, hogy helyesen értelmezte az előbbi kérdést és nem valami zagyvaságot mondott. A göndör az ágyhoz sétált és vigyázva, nehogy megijessze a hibridet, leült mellé.

- Hozzád nyúlhatok? – kért engedélyt illedelmesen, emlékeztetve magát arra, hogy Louis-nak ez az egész kinti világ mennyire új lehet, és még milyen sok mindenhez kell még hozzászoktatnia őt. A kis kócos csak bólintott, mire Harry elégedetten elmosolyodott és tenyerét a cicafiú még mindig forró homlokának nyomta. Szomorúan vette tudomásul, annak ellenére, hogy Louis jobban érezte magát, a láza még mindig elég magas volt. – Rendben, ügyes vagy. Minden esetben meg kell engedned, hogy hozzád érjek, jó? – jelentette ki határozottan és most olyan volt, mintha egy igazi alfahím lenne. Fogalma sem volt, hogy honnan jött ez a hirtelen magabiztosság. Máshol alig mer megszólalni, most meg itt idomítgatja a hibridjét.

- Jó – nyögte ki Louis. Persze, hogy beleegyezett. Mert volna ellentmondani Harry-nek? Hiszen ő a... Tulajdonképpen mije is, a gazdája? Nem számít, de az nagyon is világos neki, hogy a zöldszemű a felsőbbrendű kettejük közül, és nem szabad ellenkeznie vele. Különben is, már számtalan alkalma lett volna a göndörnek, hogy bántsa őt, mégse tette meg. Miért pont most tenné? Mi baj lehet abból, ha hozzáér? Főleg, ha akkor olyan jó dolgokat csinál vele, mint most is.

Harry a frissen mosott haját simogatta, amiben volt még néhány vizes tincs, ami nem száradt meg a délután folyamán. Kedvelte ezt az érzést, olyan kellemes volt. Soha, senki sem törődött vele, egyáltalán nem is érdekelte őket, hogy mi van vele, mi baja van, éhes-e, fázik-e vagy fáj-e neki az, amit csinálnak vele. Soha nem kérték ki a véleményét semmiről.

- Mindjárt jövök – pattant fel hirtelen Harry és kisietett a szobából. A hibrid szomorúan vette tudomásul, hogy a simogatás abbamaradt, de reménykedett benne, hogy hamarosan visszatér a gazdája és folytatja.

Harry letrappolt a lépcsőn, hogy megkeresse az anyját, akit meg is talált a nappaliban, ahol éppen a tévét nézte.

- Louis még mindig lázas – közölte, mire Anne szem forgatva nézett a fiára.

- Egy szem gyógyszertől nem fog helyre jönni, Harry – sóhajtotta fáradtan.

- Tudom. Szóval, arra gondoltam nem kéne esetleg borogatást tenni rá? – javasolta, mire az édesanyja elismerően bólintott. – Akkor tudsz adni valamit, amit bevizezhetek?

Az asszony felállt és kisétált a szobából, majd nem sokkal később visszatért egy kis törölközővel a kezében. – Ez jó lesz.

- Köszi, anya - hálálkodott.

- Óvatosan! – szólt utána aggódva, mire Harry csak hanyagul intett egyet. Anne rosszallóan megrázta a fejét és újra a tévé képernyőjére fókuszált. Csak remélni merte, hogy nem egy szörnyeteget fogadott be az otthonába, aki majd az éj leple alatt megöli mindkettőjüket.

A göndör a konyhába érve felkapott egy mandarint a gyümölcskosárból, majd a fürdőben engedett egy lavórba vizet és visszaindult az emeletre. A szobába érve látta, hogy Louis még ugyanott ült, ahol hagyta őt. Letette a gyümölcsöt az éjjeli szekrényre, a lavórt pedig az ágyra. A hibrid érdeklődve figyelte a számára ismeretlen tárgyat.

- Most rá fogom tenni ezt a vizes törölközőt a homlokodra, hogy hamarabb lemenjen a lázad – ismertette a tervét Harry, miközben belemártotta a textilt a vízbe. Louis elhúzta a száját.

- Nem akarom – nyöszörögte. Nem szeretett volna most vizes lenni, így is nagyon fázott. De nem akarta kihúzni a gyufát a göndörnél sem, mert akkor biztosan bajba kerülne miatta.

- De muszáj – mosolygott rá együtt érzőn. Pontosan tudja ő is, hogy milyen rossz is hideg vizes borogatás, de ez reményei szerint segíteni fog, hogy Louis mihamarabb jobban érezze magát. Cselhez kell folyamodnia, és pont ezért hozta magával a mandarint is. Érte nyúlt és megmutatta a hibridnek. – Ha végeztünk, akkor megeheted ezt. Nagyon finom, én is szeretem. Na, mit szólsz hozzá?

Louis habozott. Szeretett volna engedelmeskedni Harry-nek és utána megkóstolni azt a furcsa, kerek és sárga valamit. Még soha nem látott ilyet, de, ha a göndör szerint jó, akkor biztosan az. Viszont nem akart vizes lenni. Kínjában felsóhajtott és felnézett a mélyzöld szemekbe, amik most is tekintélyt parancsolóan csillogtak a lámba fényében. Harry megígérte neki, hogy nem fogja bántani, és ő hisz neki. Ha ez fájdalommal járna, akkor biztosán nem csinálná. Minden mindegy alapon lassan bólintott egyet.

- Feküdj le, kérlek! – mondta neki, de Louis nem tudta, hogy ez mit jelent. Harry mosolyogva a hibrid mellkasára tette a tenyerét és hirtelen lenyomta őt az ágyra. A kiscicának ideje sem volt reagálni, csak ledőlt a párnára, mintha csak egy fatörzs lett volna. Megszeppent tekintettel meredt a göndör szemébe, amik körül nevetőráncok húzódtak. Felkuncogott és Louis pisze orrára bökött. – Így, ni! Most ráteszem ezt. Hideg lesz, sajnálom.

Amint hozzáért a nedves törölköző Louis verejtékes homlokához, egyből összerezzent.

- Hideg. Nagyon – nézett olyan szomorú tekintettel rá, hogy Harry egyből le akarta venni róla, de aztán emlékeztette magát, hogy ezzel csak jót tesz. Ha most rossz is neki, de talán már holnap már nem lesz ilyen magas láza.

- Tudom, hogy nem kellemes – simított végig a vékony karján, majd betakarta őt a mellkasáig. – Gondolj arra, hogy utána megkapod azt – mutatott a mandarinra.

Louis nyöszörgött még egy keveset, de egyből abbahagyta, amikor megérezte Harry hosszú ujjait a hajába túrni. Onnantól végig csendben tűrte, hogy a göndör hajú cserélgesse a törölközőt, miközben mindenféléről mesélt neki. Az anyjáról, aki a világ legcsodálatosabb embere és, hogy tőle sem kell tartania, aztán Niall-ről, aki szintén fontos személy a számára. Elmagyarázta neki, hogy mi az az iskola és, hogy emiatt nem lesz itthon sokszor. Louis pedig kérdezett, akárhányszor valami nem volt neki világos, Harry pedig boldogan válaszolt.

Bő húsz perc elteltével úgy gondolta, hogy ennyi borogatás elég volt. Visszadobta a törölközőt lavórba és letette az ágy mellé a földre. Kezébe vette a mandarint és elkezdte meghámozni, miközben a kis hibrid felült. Érdeklődve figyelte őt. Nagyon furcsának találta, hogy a sárga burok alatt van még valami.

- Mi ez? – nyújtogatta a nyakát. Miután Harry teljesen leszedte a héját, egy gerezdet leválasztott a többitől és Louis felé fordult.

- Mandarin a neve. Szeretnéd megkóstolni? – kérdezte a kócos orra alá nyomva a mennyei finomságot.

- Igen – válaszolta izgatottan, farkincáját össze-vissza mozgatta és Harry ezt rendkívül aranyosnak találta. – Kérlek!

- Jól van, megkapod. Nyisd ki a szádat! – kérte, mire Louis azonnal teljesítette is. A gyümölccsel a hibrid ajkaihoz közelített, ő pedig készségesen bekapta azt. Egy kicsit nyálas lett az ujja, de egyáltalán nem bánta. Öröm volt nézni, hogy a cicafiú milyen élvezettel rágja az ennivalót. Miután lenyelte, követelőzően nézett a göndörre. – Tetszett?

- Kérek még több! – tápászkodott Harry combjára annak reményében, hogy még több ilyen finomat kapjon.

- Milyen kis erőszakos lett valaki – kuncogott és egy újabb adagot tett a szájába. Miután az egész mandarint megette, szomorúan nézett rá. – Ennyi volt, de ígérem, hogy holnap is kapsz. Most pedig ideje aludni. Ha bármi baj van, akkor gyere át hozzám. Kimész az ajtón – mutatott abba az irányba. – és jobbra. Az az én szobám. Megértetted?

- Igen – bólogatott hevesen, miközben Harry-t vizslatta tengerkék szemeivel. Nem akarta, hogy elmenjen. Először érezte magát biztonságban valakivel és nem akarta, hogy ez az érzés elmúljon.

- Jó éjt, Louis! – húzta végig a kezét a fején, mire a kócos belesimult az érintésébe. Mint egy igazi kiscica. Tulajdonképpen az is volt. Harry apró, védtelen kis drágája.