- Anya! - rontott be lihegve az ajtón, úgy ahogyan kintről bejött, sapkával a fején, kabátban és, - ami miatt az édesanyja a legjobban haragszik - a vizes, sáros csizmájában betrappolt a szobába és rálépett a vajszínű, bolyhos szőnyegre. 

Anne szemei hirtelen kipattantak, ahogy Harry hangosan benyitott. El nem tudta képzelni, hogy mi baja lehet.

- Mi az, Harry? - kérdezte kómásan, félig még az álmok világában ragadva. 

- A kertben van egy hibrid, azt hiszem. A pavilonban, és alszik és lehet már megfagyott, de még lélegzik, és vannak fülei meg farka, nagy! - hadarta olyan sebességgel a kétségbeesett Harry, hogy Anne alig értette meg a mindig lassan és megfontoltan beszélő fia mondandóját. 

- Micsoda? - nézett rá furcsán. - Harry, te ittál? 

- Nem, anya! Figyelj már rám! - kiáltotta mérgesen. Az anyja nem hisz neki, pedig ott van az a lény. A saját szemével látta. - Ha nem hiszed el, akkor gyere, és nézd meg magad. 

- Komolyan beszélsz? - kérdezte hitetlenkedve Anne. Nem volt dolga még hibriddel és a igazat megvallva, nem is szeretett volna kapcsolatba kerülni velük. Nem ítélte el őket, de ott volt az a berögződött félelem, hogy távol kell tartania magát tőlük, mert kiszámíthatatlanok és veszélyesek. Ugyanakkor sajnálta is őket. Mindenki tudja a városban, hogy miket csinálnak velük az intézetben, mégsem tesz ellene senki semmit. Egy elcseszett biológiai kísérlet áldozatai egy újabb kísérletnek. Isten tudja, hogy miket csinálnak velük, hányféle módon teszik pokollá az életüket, csak azért, mert valakinek így szolgálja az érdeke. 

- Igen, kérlek, gyere! Mi van, ha már halálra fagyott? Nagyon hideg van odakint - aggódott Harry a kis jövevényért. Egy kicsit tartott tőle ugyan, de az empátiája sokkal nagyobb volt annál, hogy azért ne segítsen valakinek, mert a társadalom rossznak állítja be az illetőt.  

- Gyorsan felöltözök és megnézzük, jó? - érdeklődött Anne, miközben kimászott az ágyból és a szekrényhez sietett, hogy felvegyen valami meleget. Harry bólintott, majd vissza kiment az udvarra, mert már kezdett folyni róla a víz a sok réteg ruha alatt. Szemeivel a kis alakot kereste, aki még mindig ugyan ott feküdt, egy tapodtat nem mozdult. Őszintén remélte, hogy semmi baja. De hogyan kerülhetett pont az ő kertjükbe? Biztosan megszökött a gazdájától. 

Néhányan hibridet vásárolnak drága pénzért, hogy legyen otthon egy saját kis kedvencük, és úgy bánnak velük, mint az igazi állatokkal. De olvasott már olyan cikket is az interneten, hogy vannak olyan elvetemült és kegyetlen emberek, hogy csak azért veszik meg ezeket a lényeket, hogy bántsák és kínozzák őket. Soha nem fogja tudni megérteni, hogy ebben mi az élvezet nekik. Egyáltalán, hogy lehet egy ilyen kis cukiságot bántani?  - szörnyülködött Harry. Ő soha nem merne bántani senkit, még egy állatot sem. De azt gondolta, hogy a hibridek inkább emberek, mint vadállatok. Emberek, macskafüllel a fejük tetején és hosszú, lompos farokkal, ami ki tudja, hogy melyik testrészükből nőtt ki? Maradjunk annál, hogy félig emberek, ezért úgy is kéne bánni velük, mint egy érző lénnyel, nem úgy, mint egy vacak játékszerrel. 

Végre megjelent Anne is az ajtóban, nagykabátban és sállal a nyaka körül, majd Harry-vel együtt elindultak a kertbe. 

- Ott van - mutatott a hibrid irányába, amikor már csak pár méterre voltak tőle. 

- Jól van - mondta határozottan az anyja. - Menjünk közelebb hozzá, aztán meglátjuk, mi lesz. 

Lassú léptettek közeledtek felé, Louis viszont már nem aludt olyan mélyen, mint amikor Harry először meglátogatta őt. A lépések zajára hirtelen felkapta a fejét és ijedten nézett az ismeretlen két emberre. Gyorsan el akart menekülni, de amikor felkelt és ráhelyezte a testsúlyát a jobb lábára, éles fájdalom hasított bele a talpába. Erőtlenül összecsuklott, fejét majdnem szétcsapva az asztal hegyes sarkán. Harry a szája elé kapta a kezét és odaszaladt hozzá. Nem akarta, hogy baja essen. Louis halálos félelemmel az arcán meredt a vele szemben álló fiúra, aki ugyan csak segíteni szeretett volna neki, de Louis-ban csak az volt, hogy az emberek bántják őt és amilyen gyorsan csak tud, el kell tűnnie innen. Nem vihetik vissza a mocskos ketrecébe!

- Shh, semmi baj - csitította őt Harry és már majdnem ott volt mellette. Nem akarta őt megijeszteni, de a magas alakjával még jobban megrémisztette az apróságot, aki kicsire összehúzva magát kúszott egyre távolabb tőle a hideg fapadlón. - Nem akarlak bántani. 

- Meg van sérülve - mondta gondterhelten Anne. - Vigyázz vele, Harry!

- Nem fog megtámadni. Nézd meg, mennyire fél tőlem! - fordult hátra az anyjához. - Tudsz neki segíteni? 

- El tudom látni a sebeit, de nem hinném, hogy hagyja magát megfogni - sóhajtotta az asszony, és ő is Harry mellé lépett. - Te jó ég, tiszta vér! 

- Most mit csináljunk? - kérdezte kétségbeesve Harry és a még kétségbeesettebb Louis-ra nézett. A kis hibrid mostanra már teljesen a korláthoz volt préselődve. Nem volt menekülési lehetősége, most elkapták. Azt viszont eléggé furcsállta, hogy ezek az emberek egyáltalán nem kiabáltak vele, sőt, kedvesek voltak. 

- Először is meg kéne nyugtatnunk. Így nem tudunk neki segíteni - mondta és Louis elé lépett. Nyugtató szavakat mormolt neki, miközben a kezével felé közelített. Louis csak még jobban hátrahúzódott, teljesen nekiszorítva magát a szépen kifaragott fakerítésnek. Utálta, ha bámulják, és most két érdeklődő szempár is őt nézte. 

Harry is odahajolt hozzá, hogy figyelemmel kövesse az eseményeket. Nem akart lemaradni a hibrid egyetlen mozdulatáról sem. Aztán, amikor az anyja hozzá akart nyúlni, Louis-ban lepergett egy csomó olyan emlék, amikor fájdalmat okoztak neki azzal, hogy hozzányúltak, így egy hirtelen és meggondolatlan mozdulattal elugrott az érintés elől, egyenesen a göndör mellkasának, akit eddig észre sem vett, hogy guggolt előtte. A nagy lendülettől Harry hátraesett, Louis pedig a mellkasán kötött ki. A kisebb remegve nézett fel a zöld szemekbe, mire a tulajdonosuk melegen rámosolygott. 

Louis nem tudta, hogy ezt most fenyegetésnek vagy kedvességnek vegye, de mivel a zöld szemek nem mutattak semmi támadásra utaló jelet, eldöntötte, hogy ez most jó. Először nagyon ijesztőnek találta a fiút, de így közelebbről megnézve már egyáltalán nem tűnt annak, és nagyon tetszettek neki a zöldszemű arcán lévő gödröcskék. Amíg azokkal volt elfoglalva, Harry a kezét a hátára tette és óvatosan felült Louis-val az ölében. A kisebbik megszeppenve és ismét félelemtől remegve követte az eseményeket, de nem történt semmi olyan, ami fájt volna neki. Nem akarják őt bántani? Mintha Harry csak meghallotta volna a gondolatait, halkan megszólalt:

- Nem foglak bántani, ígérem. Csak segíteni szeretnénk, mert megsebesült a kezed és biztosan nagyon fáj - mondta lassan, miközben a hibrid könyöke felé biccentett. Louis nem egészen értette a szavakat, csak azt tudta, hogy ez most nem fáj, és az jó. Lehet, hogy nem is akarják őt megverni és lehet, hogy tudnak valami melegebb helyet, mert már úgy érezte, hogy mindene lefagyott az éjszaka alatt. Egy próbát megér - gondolta magában és próbált nem annyira félni a magas fiútól, akinek meleg tenyere még mindig a hátán pihent. - Mivel nem tudsz felállni, fel kell, hogy emeljelek és beviszlek a házba, hogy ott bekötözzük a karodat, jó?

Louis csak bambán lesett rá, nem tudta felfogni, hogy mit mondott neki a göndör. 

- Szerintem nem érti, amit mondasz. Lehet, hogy nem is tud beszélni - szólt közbe Anne, aki eddig mosolyogva figyelte a jelenetet.  

- Tudsz beszélni? - tagolta a szavakat, hátha így könnyebben megérti a hibrid, de ő továbbra is értetlenül nézett rá. Harry megrázta a fejét és az ujjával a szájára mutatott, majd Louis-ra. - Beszél?

- Én... besz-sséél...? - motyogta Louis, és félt, hogy valami rosszat mondott, de amikor a zöldszemű rámosolygott, akkor úgy gondolta, hogy sikerült neki valami értelmeset kinyögni és megérti őt Harry.

- Igen, ügyes vagy - dicsérte meg és boldogan az édesanyjához fordult, aki szintén mosolygott. Visszafordult az előtte ülő hibridhez és újra a szájához emelte a kezét.  - Mondj még valamit!

- Ohhh... Rosss én, nehm - próbálkozott újra. Harry finoman elkezdte simogatni a hátát, mire először Louis összerezzent, de rájött, hogy ez milyen kellemes érzés és hagyta magát. - Rossz it, fáj, hid-eeg...? 

- Fázol? - kérdezte Harry és, hogy nyomatékosítsa mondanivalóját, elvette kezét Louis hátáról, átölelte magát és úgy csinált, mint aki didereg. Louis erre hevesen bólogatni kezdett, mire Harry ajkai győzedelmes mosolyra húzódtak. - Bemegyünk akkor. Most felemellek. 

Óvatosan Louis alá nyúlt és megemelte őt, a kiscica pedig a göndör nyakába kapaszkodott, hogy le ne essen. Harry mintha meg sem érezte volna, hogy tart valakit a karjaiban, annyira könnyű volt a hibrid teste. Anne-nel együtt elindultak be a házba, miközben Louis ide-oda kapkodta a fejét, hogy feltérképezze a körülötte lévő világot. Eddig nem nagyon látott semmi mást a rácsokon kívül, de határozottan tetszett neki ez a hely, főleg az után, hogy beértek a meleg házba. Átfagyott testének nagyon kellemes volt ez a hőmérséklet. Harry óvatosan letette őt a nappaliban a kanapéra, míg anyja elment az elsősegély dobozért. Mosolyogva nézett rá, mire Louis is valami hasonlót csinált, ami megmelengette a göndör szívét. 

Nem, egyáltalán nem hasonlít egy szörnyetegre.