- Miért nem hív? Miért nem hív! A RADAI ROSZSEB ÁLLNA BELÉ, MI A FENÉÉRT NEM HÍV!!!! - kiabáltál magadból kikelve a telefonodnak, miközben fel-alá járkáltál a szobátokban pizsiben.

- Talán mert este 11 van?! - tette fel a laikus kérdést Lizi - (K) könyörgök feküdj már le! - hanyatlott vissza a párnájára.

- De, ha egyszer azt mondta, hogy...

- Az ég szerelmére! - pattant ki az ágyából barátnőd és eléd caplatott. - El ne kezd nekem újra! Apád bizos hazaért már, csak nem akar zavarni - tolt az ágyadhoz Eliza. - Mert ilyenkor ugye már takarodónk van - nézett rád feddőn, miközben kikapta a kezedből a mobilt.

- Akkor miért nem írt!? - kaptad ki idegesen a kezéből a készüléket.

- Ne vedd sértésnek szivi, de apád eléggé egy technikai analfabéta - vigyorodott el fáradtan és újra magához ragadta a kis szerkezetet.

- De, ennyire? - kérdezted egy kicsit lenyugodva.

- Ennyire - vágta rá, majd letette az íróasztalodra a távrecsegőt, ahonnét már biztos, hogy nem érhetted el az ágyadból. - Most pedig jó éjt! - tette hozzá, majd lekapcsolta a villanyt.

Te pedig a fal felé fordultál, és kezdetét vette a jó ideig tartó álmatlan forgolódás.

Nagy nehezen végül sikerült elszundítanod, bár abban sem volt sok köszönet.

Rémképek cikáztak a gondolatodban, apád sikertelen külföldi megbeszéléséről és annak az esetleges következményeiről. Jobb esetben csak lefokozás, viszont ki is rúgathatják, vagy leszerelésre kényszeríthetik. Akkor aztán újra cuccolhattok és költözhettek el megint! És faterodat ismerve akkor tuti itt kell hagynod ezt a sulit is!

Kb. eddig jutottál a képtelenebbnél-képtelenebb történetek kitalálásával, amikor a szemeid kipattantak.

Felültél az ágyban, miközben a hajad és a pólód izzadtan tapadt hozzád. Úgy érezted, megfojt a szoba csendje, és mivel tudtad, hogy nem tudsz már visszaaludni halkan, nehogy Lizit felkeltsd kikászálódtál az ágyból, belebújtál a papucsodba, magadra húztad Boka sárga pulcsiját, felkaptad a telód az asztalról, és kisiettél a szobából.

A folyosó friss és hideg levegője üdítő volt a benti fullasztó meleg után, így egy kicsit ugyan megborzongva, de elindultál istentudja merre, miközben folyton a mobilod bűvölted, hátha...

Annyira belemerültél a ki-be kapcsoló gomb nyomkodásába, hogy észre se vetted, hogy egy ajtó terpeszkedik előtted. Vagyis, egy nagy puffanás, és a fejedbe hasító éles fájdalom után feltűnt...

Dohogva és homlokodat fogva nyomtad le a kilincset. Majd beléptél az ajtón, ami, mint kiderült a szabadba vezetett. Egyenesen a suli tetejére.

A csikorgásra egy fiú kapta feléd a fejét. Vagyis, nem is csak valaki, hanem Boka. Rövidgatya, állig felhúzott cipzár, kócos haj, kissé fáradt szemek, egyik kezében toll, a másikban papirok. Mögötte pedig a legszebb háttérként az éppen felkelő nap.

- Hát te? - kérdezte, miután letelepedtél mellé. - Korán van, ráadásul hűvös. Meg fogsz fázni!

- Ugyan, semmi bajom nem lesz - mondtad megrándítva a vállad. - Mit csinálsz? - kaptál ki egy lapot a kezéből. - Weisz Máté - olvastad le, a tetején álló nevet, majd néhány táblázat, és különféle iskolák nevei. Felvettél egy újabb lapot: Nagy Eliza. És ugyanolyan táblázatok csak más adatokkal és címekkel.

- Ezek mik? - tartottad fel a lapokat, miközben kérdőn és értetlenül néztél Bokára.

- Mert? Szerinted minek látszik? - kérdezett vissza egy elcsigázott mosollya.

- Sulis összegzőnek.

- Annak - értett egyet veled a fiú.

- De... De, miért csinálod ezeket? - bámultad még mindig tanácstalanul.

A fiú csak a mellette lévő papírhalomra pillantott, majd az égitest aznapi első táncát kezdte figyelni.

- Mert 2 barátomat, már elvesztettem. A banda vezére vagyok. Többet nem engedhetek el, csak, ha tudom, hogy jó helyre kerülnek- suttogta alig halhatóan.

Hirtelen elszégyelted magad. Mi van, ha neked apád miatt mégis muszály lesz lelépned?!

- Ugye, tudod, hogy az, hogy mindenki téged tart a vezérnek még nem jelenti azt, hogy ezt kell tenned! Ez nem a kötelességed - érintetted meg gyengéden a vállát.

- Tudom! De... De, egyszerűen úgy érzem, hogy tartozom nekik ezzel - mondta és arcát a kezeibe temette. - Talán régen nem figyeltem oda rájuk eléggé! - nézett fel rád. - Ha tudom, hogy baj van, akkor tehettem volna valamit. Jobb észre téríthettem volna Dezsőt. És akkor... Akkor Nemecseknek se kellett volna... - folytatta, de elkapta rólad tekintetét. Még láttad megcsillanni szemében a könnyeket.

- Boka! Állj le! Ez egyáltalán nem a te hibád! - nyúltál az álla alá, így kényszerítve, hogy feléd nézzen. - 12 éves voltál! Mit tehettél volna?!

- Mit tehettem volna?! MIT TEHETTEM VOLNA?! BESZÉLTEM VOLNA GERÉB SZÜLEIVEL! VAGY KERESTÜNK VOLNA EGY PSZICHOLÓGUST! ESETLEG SZÓLTAM VOLNA EGY ISTENVERTE FELNŐTTNEK! DE MINDENKÉPP TEHETTEM VOLNA VALAMIT! - akadt ki János teljesen, miközben már állva és üvöltve vágta a fejedhez, hogy miket rontott el.

Hirtelen felugrottál, és átölelted a fiút. Érezted, hogy most baráti támogatás kell neki.

Ő pár pillanatig csak csöndben és dermedten állt, majd átkarolta a vállaidat.

- Jani! Ezek a fiúk csüggnek minden szavadon, minden utasításod olyan nekik, mint a tízparancsolat, és tudom, hogy egyik se gondolja, hogy vétkes vagy - beszéltél a fiú mellkasának.

- De... - kezdte volna újra az önmarcangolást.

- Semmi de! - szóltál rá feddően. - Most pedig fogd ezeket - adtad a kezébe a lapokat - És húzzál befelé aludni! - adtad ki az utasítást az ajtó felé mutatva.

Boka hátravetette fejét és mosolyogva becsukta a szemeit.

- Ha igaz, hogy ezeknek én vagyok az apja - idézte még mindig becsukott szemmel a többiek által szinte szálóigévé vált jelzőt. - Akkor te pedig tudatalatt a pótanyánk vagy - fejezte be.

Felkacagtál ezen a képtelen ötleten, majd a hozzád lépő fiú komoly szemeibe néztél.

- Megígéred, hogy nem hagysz magamra?

Éppen válaszra nyitottad a szád, amikor megrezdült a mobilod.

Az SMS rövid volt, és lényegre törő:

Minden jól ment, remélem nem aggódtál sokat az öreged miatt!

Mosolyogva zároltad le a készüléket, majd a fiú nyakába borultál boldogan.

- Nem! Nem hagylak el! - suttogtad a fülébe.