- 6 perc és ott vagyunk.
- Rendben!
- Puszi kincsem!
- Szia anyu! - tetted le a telefonod, majd felálltál a bevetett ágyadról, és magadhoz vetted a sporttáskád meg a hátizsákod és bezártad az így már kiürült szobátok ajtaját.

Kellemes október végi napsütéses délelőtt volt, te pedig amint kiértél a B épületből, ahol a szobáitok voltak, az iskolatársaidat kerülgetve próbáltál eljutni valahogy a főbejáratig, ahol a többiek már vártak az ősökre.

Csoprtotok az egyik leghangosabb volt mindközül, te pedig mosolyogva verődtél hozzájuk, és így már teljes létszámmal folytattátok a hülyéskedést.

Az idő szinte repült, ez pedig csak akkor tűnt fel, mikor már csak ketten maradtatok a kapuban. Te és...

Boka

Boka.
- Mikor jönnek érted? - kérdezte napszemüvege mögül.

- Ha nem ismernélek azt kellene feltételeznem,  hogy ennyire irritál a
társaságom - nyújtottad rá ki a nyelved.

Hogy Janinak az utóbbi mozdulatod, vagy az előbbi megszólalásod tetszett... Hát, már sosem tudjuk meg. De mindenesetere felszabadultan kezdett el kacagni.

- Komolyan kérdezem - tette hozzá, miután lenyugodott.

- Remélem még ebben az évezredbe. Amúgy mikor hívtam anyum, azt mondta kb. 6 perc - válaszoltál normálisabban.

- 10 perce ment el Leszik, őt vitték el elsőnek, és akkor már bőven köreinkben voltál - nézett az órájára Boka gondolkodva.

- Nekem mondod? - most rajtad volt a sor, hogy felnevess. - A szüleim nem éppen a pontosságról híresek - tetted hozzá magyarázatkén.

- Aha - mosolyodott el a fiú is, majd egyszerre kaptátok a fejeteket egy kb. 5 éves forma lányka felé.

- Jani!!! - visította a kislány, és boldogan futott az említett felé, majd szorosan átölelte a lábait.

- Kami, hányszor mondtuk már, hogy ne sivíts! - dorgálta meg mosolyogva a kisebbet.

- Mutatkozz be szépen csöppöm! - szólt rá egy fehér  ruhát viselő elegáns högy. - Bokané Eleki Klára - nyújtotta feléd elegáns, mégsem túlságosan rivalkodón manikűrözött kezeit.

- T/N - ráztad meg azt, miközben felálltál a kőlépcső második fokáról.

- Köszönjük, hogy elszórakoztattad Jánost, amég ideértünk. De valaki miatt - nézett jelentőségteljesen a Jégvarázsos ruhába öltözött lányára a férfi - be kellett ugranunk egy Mekibe. Szervusz, Boka Márton - nyújtotta most az apuka a kezét.

- T/N - ismételted meg magad.

- Te vagy az a lány, akiről Jani olyan sokat beszélt anyuéknak? - nézett rád a pöttöm kiváncsiságtól csillogó szemekkel.

- Öhm... Hát, ezt nem tudom - pirultál el azonnal, majd lopva a másik tinire pillantottál. Aki szintén vörösre gyúlt képpel vakargatta a tarkóját.

- Pedig nagyon sok szépet mondott arról az új lányról - mesélt neked tovább Kamilla fesztelenül - hogy nagyon okos, kedves, segítőkész, gyönyhömrühm - ekkor Boka hirtelen befogta a kisebb száját, miközben segélykérően pillantott szüleire. Az anyukája csak mosolyogva nézett felváltva rátok és egy kicsit sem zavarta, hogy mindketten eléggé kínosan érzitek magatokat. Ő csupán azzal a tipikus „ohh, a tiniszerelem milyen szép is tud lenni” nosztalgiával bazsalygott rátok. Az apukája viszont érthette a fia jeleit, így kézenragadta feleségét, felkapta Boka egyik táskáját és lányát maga előtt terelve indult meg a kocsi felé.

- Nos... - köszörülte meg a torkát a fiú pár perc után - Ők lennének a családom.

Csónakos

- Mikor jönnek érted? - kérdezted, miközben szemedre toltad napszemüveged és az égitest felé fordultál, hogy magadba szívj egy kis D-vitamint.

- Kb. most kéne ér... - kezte a fiú, de ekkor egy éles „Bandi!!!” kiáltás hasított a levegőbe.

Egy Jeep Wrangler vezetőüléséről kiszállt egy negyvesen éveiben járó hölgy, az anyósról és a hátsóról pedig 2 huszas éveik elején járó, teljesen egyforma és Andrisra is kicsit hasonlító srác.

- Naaaa.... Kik jöttek érted? - kérdezte az egyik vigyorogva, miközben a másik a hóna alá kapta Csónakos fejét és vadul elkezdte összeborzolni annak haját.

- Fiúk! Finomabban! - szólt rájuk a nő szemforgatva, de egyidőben mosolyogva, ahogy csak egy olyan anya tud, akinek három nála már sokkal nagyobb fia éppen a legkisebb sulija előtt kezd el birkózni. - Csónakosné Székely Anett! - mondta, miközben megragadott a két válladnál fogva. - Te pedig biztosan T/N vagy - tette hozzá, majd úgy magához szorított, hogy csak úgy beleroppantak csontjaid.

- I...igen - dadogtad a medveölelésre emlékeztető mozdulatnál. Lehet, hogy rosszul érezted, de mintha talpaid pár másodpercre elemelkedtek volna a földtől...

- Anyu! Hagyd már abba! Összenyomod T/N-t! - kiáltott rá anyjára a testvére karjai közül valahogy kiszabaduló Csónakos.

- T/N? - nézett rád a két fivér, mikor anyjuk végre elengedett. - Az a T/N? - kapták tekintetüket ekkor Csónakos felé.

- Nem! - vágta rá a fiú kicsit elvörösödve. - Igen! - kiáltott vele egyidőben anyja.

A két srác összenézett, majd csibészes mosolyra húzták a szájukat és egyszerre indultak meg feléd. Andris ezzel egyidőben pedig arcát kezeibe temette.

- Csónakos Frigyes! - ragadta meg jobb kézfejed az egyik, majd egy puszit nyomott rá.

- Csónakos György! - mutatkozott be a másik, miközben ugyanazt a mozdulatot csinálta mint testvére, csak bal kacsóddal.

- Na, jó! - lépett ekkor hozzátok Andris, majd csuklódnál megragadva maga mögé húzott. - Tipli a kocsihoz! - tette hozzá és szigorúan nézett bátyjaira.

- Nyugi öcskös! - kerülte ki ekkor Andrást György, majd újra hozzád lépett.

- Csak egy kicsit el szeretnénk beszélgetni a kisasszonnyal - tette hozzá Frigyes miután másik oldaladra állt.

- Én meg pont ezt nem szeretném - makacskodott tovább Andris.

- Mi az tesó, nem mondtad még el neki? - nézett fivérére az ikrek közül az egyik.

- Nem - szűrte fogai közt a szót a fiatalabbik, miközben egyre jobban pirosodni kezdett az arca.

- Bocs, de miről lenne szó? - kérdezted ártatlanul egyik Csónakosról a másikra pillantva.

- Oh, csupán arról - kezdte a másik, miközben átkarolta öccse vállát. - Hogy Andriska nagyon szere.... - kezdte volna, de ekkor az említett személy hátracsavarta az idősebb vállát. - Andriska nagyon szereTNE INDULNI! - fejezte be, majd elindult a kocsi felé, testvérét, mint egy rabot maga előtt vezetve. - György! Gyere már! - kiáltott ekkor hátra válla felet.

A fiú vigyorogva rád kacsintott, majd a többiek után sietett. Ki tudja miért, de érezted, hogy ez a nonverbális kommunikáció valami fontosat rejthet magában. Mikor az ikrek és anyjuk már a kocsiban ültek, Csónakos visszafutott a cuccaiért.

- Ezért az előbbiért... Bocs! - vakarta meg tarkóját, még mindig piros képpel.

- Semmi baj. Kedvesnek tűntek - mondtad te is hozzá hasonló képpel.

- Aha, azok. Az én kedves, de leginkább őrült családom.

Áts

Áts.

- Jön érted valaki? - kérdezte sapkája ellenzője alól rád sandítva.

- Persze! - vágtad rá. - Anyumék. Bár, hogy mikor... - gondolkodtál el, mire a srác felkacagott.

- Csak azért kérdem, mert eddig mindig értem jöttek a legkésőbb, már hozzászoktam - magyarázta. - És csak tudni akartam, hogy biztos hazakerülsz-e, vagy esetleg szállítsunk-e el.

- Nem kell, de azért kösz! - mosolyogtál Ferire.

Ekkor hirtelen a semmiből előtűnt egy kar és befogta a fiú szemeit.

Ijedten néztél hátra, és már emelted saját mancsaidat, hogy betörd az orrát az illetőnek, aki ilyen hülye játékkal áll elő. De, még épp időben megálltál, mikor Feri egy csepp bizonytalanság nélkül megszólalt:

- Anya, ebből mikor növünk ki? - kérdezte és bár a célzás eléggé nagy unottságot fejtett ki, te mégis kihallottad mögűle a szeretetet.

- Akkor, amikor már az unokáimmal kell ezt csinálnom. Addig ne is álmodozz róla - engedte el fia szemeit a sportos ruhába öltözött vidám hölgy. - Na, gyere! - nyújtotta feléd a jobb kezét, hogy felhúzzon a földről. - Állj fel, különben felfázhatsz - tette hozzá.

Elfogadtad a segítő kezet, és a tanács jogosságát belátva engedted, hogy felsegítsenek.

- Köszönöm kedves.... - akadtál meg.

- Átsné Teleki Blanka! - mutatkozott be neked Feri anyja, miközben megrázta a kezed. - De, Feri baratainak csak Blanka. Tegezz nyugodtan.

- Rendben, köszönöm! - pirultál el, ugyanis nem vártál ekkora nyíltságot.

- Ugyan, nem téma. - mosolygott rád barátságosan. - Ezzel szemben édes fiam, bemutathatnád az ismerősödet -kapta tekintetét ekkor, a még mindig a lépcsőn ülő Ferire. - És állj fel! - tette hozzá mellékesen.

- Jogos, bocsánat! - szabatkozott a fiú, majd melléd állt, és haveri stílusban átkarolta a vállaid.

- Anya, ő itt T/N!

- Ó, igazá! - mért végig egy olyan sokat sejtő mosollyal, amivel porontyja is megajándékozott már egyszer-kétszer. Le sem tagadhatták volna egymást. - Szóval reményeid szerint ő lesz az én unokáim kihordója - tette hozzá mintegy mellékesen.

- Hogy mi? - lepődtél meg teljesen, és érezted, hogy arcodat mégjobba elönti a pír.

- ANYA!? - nézett rá Áts is döbbenten, dühösen, és hozzád hasonlóan egy paradicsomra emlékeztető képpel. - Visszafognád magad! - utasította a nőt, mint egy kutyát.

- Rendben, rendben, vettem az adást. A kocsiban várlak, siess, mert még el kell mennünk a boltba. Szervusz csöpp! - mosolygott rád, majd elindult a parkolóba.

Néhány másodpercig csak csendben álltatok egymás mellett.

- Az előbbi... - kezdte Feri, de megakadt. - Az előbbiért bocsánat. Az anyám... - folytatta, majd hitetlenül elröhögte magát.

- Egy eléggé kedves és szókimondó hölgy? - kérdezted mosolyogva.

- Hát, igen... Ő a letagadhatatlan családom.