Boka

• az új házba költözések utáni egyik hétvégén, mikor is a szüleid egy rég szervezett program miatt egyedül hagytak otthon, becsöngetett a szomszédban lakó kedves hölgy, akivel anyukád már összebarátkozott, és megkérdezte, hogy tudnál-e vigyázni a kisfiára, mert hirtelen nagyon sürgős dolga akadt, a férje még a munkában, a babysittert pedig nem tudta elérni. Mivel elég jól kijössz a kölykökkel, és fontosabb dolgod sem volt, természetesen igent mondtál. Így ismerkedtél meg Alexszal

• „Köszönöm, hogy itt maradsz velem, ketten, azért csak jobban el tudjuk majd szórakoztatni a kis krapekot!” - nyomtál egy puszit Boka arcára, mivel belement, hogy ott marad veled, amég újra vigyázol Alexra

• a kiskölyök pár óra játék után kijelentette, hogy éhes, ezért elmentél a konyhába csinálni valami uzsit, amég is a két fiú a nappaliban maradt. A szendvicskészítés közbeni dudorászásodat egy hangos és hosszan elnyújtott „NEM!” kiáltás szakította meg, így érdeklődve léptél be a helyiségbe

• „Én találkoztam vele előbb, nem pedig te!” - nézett Boka szúrósan Alexra

„De, én előbb kaptam tőle puszit! Pont ide!” - mutatott a kisfiú az orcája bal részén egy pontra, majd kiöltötte Janira a nyelvét

„Ó, igazán? Hidd el öcsi, ezt azért tudom űberelni” - válaszolta, majd határozott léptekkel elindult feléd és egy szenvedélyes csókot nyomott az ajkaidra

• aminek a következménye nem más lett, minthogy Alex pár perc után sírva fakadt

„Boka, ezt most miért kellett?” - kérdezted, miközben gyorsan a kicsihez szaladtál, hogy megvigasztald

„Azért, mert az én barátnőm vagy!” - válaszolt a srác, miközben idegesen nézte, ahogy a karjaid közé zárod a kicsit

„De hisz ő csak egy kisgyerek!”

Csónakos

• az apukád unokatesója és a kisfia pont azon a hétvégén jöttek el először az új házatokba látogatóba,  amikor Andris nállatok volt

• mivel az édesapadnak a legközelebbi vele egykorú családtagja, a feleségétől elvált Csani bátyád volt, érthető, hogy egész életük során nem csak nagyon jó rokonok, hanem mondhatni legjobb barátok is voltak, ami így felnőtt korukra sem változott sokat, azaz irtó sok időt töltöttetek együtt. Ott voltál, a kis Ádi mellett, egész élete során és nem is úgy tekintettél rá, mint a másodunokatesódra, hanem, mint egy kis, szeretni való de egyben néha borzasztóan idegesítő szöszi öcsikére

• a család idősebb férfi tagjai leléptek, hogy „kultúrált körülmények között” szórakozzanak, anyukád pedig még munkában volt, így Andrissal ketten vigyáztatok a prücsökre

• „Ádi! Lassan gyere, készítem a fürdővizet” - kiabáltad le a fenti fürdőszobából, miközben már a harmadik kishajót dobtad a habfürdőbe. Igenám, de válasz nem érkezett. Értetlenül mentél le az étkezőbe, ahol a fiúkat hagytad, és  megdöbbenve nézted, ahogy mindeketten egy lap felé görnyedve rajzolnak bőszen

• „Hah, látod! Nekem sokkal több közös emlékem van T/N-nel, mint neked!” - nyújtotta ki nyelvét a rokonod, miközben a nagy halomban álló papírtömegre tett egy újabb színes ceruzákkal készített rajzot, ami az első közös gördeszkázásotokat ábrázolta

„Hidd el öcsi, sokkal több közös emlékem van ezzel a nőszeméllyel. Csak azok az illusztációk, nem éppen a te éretségi szinteden lennének” - válaszolta Csónakos egy sejtelmes mosollyal a durcázó kiskölyöknek, miközben egy gyönyörűen kidolgozott grafit rajzot emelt fel, ami az első csókotokat ábrázolta

• „Nah, jó, ezeket majd én elrendezem, de, most irány fütdeni” - csaptad össze tenyereidet, és felfelé terelted a két Picassot az emeletre

„Látod öcsi! A másoduncsiddal én példaul már fürödtem együtt” - szólalt meg Csónakos, mikor beértetek a fürdőszobába, ezzel az egyik közös, uszodás osztályprogramotokra utalva

„Nagy dunszt, mi egy medencében lubickoltunk, mikor kisebb volt" - vont vállat Ádi öltözködés közben

„És milyen fürdőruha volt rajta? Hercegnős?” - kezdte el húzni a kicsi agyát Andris. Ami sikerrel is járt, mert Ádám rádnézve átgondolhatta, hogy mostanság biztos nem olyasmiben mész strandra, aminek következtében eléggé sírásra húzódott a szája

„Andris, ezt most miért kellett?” - léptél a „kisöcsédhez” és felemelve egy puszit nyomtál az arcára.

„Mert egy fiú sem fürödhet veled rajtam kívül. Azért” - fonta össze a karjait, majd dühösen elnézett a másik irányba

„De hisz ő csak egy kisgyerek!”

Áts

• anyukád egyik legjobb barátnőjének az ikerfiai, nos enyhén szólva.... a legszerethetőbb kismajmok, akikkel életedben találkoztál. Egy családi céges pikniken ismerkedtél meg először Tomival és Robival, és azóta majdnem minden hónapban eltöltesz egy napot a kék és szürke falú,  mindenfélle játékokkal teli szobájukban a kis ördögfiókákkal szórakozva. A mostani alkalom csak attól lett különlegesebb, hogy a gyerekpesztránál Feri is ott volt veled.

• „Rendben, máris megyek” - nyomtad ki a kapucsengőt, ugyanis a postás meghozta a várt csomagot, amit még hamarabb megbeszéltetek, hogy te veszel át, ha megérkezik. - „Két perc és itt vagyok, addig ne törjetek össze semmit!” - kiáltottad be a gyerekszobába, majd bezártad magad mögött a bejárati ajtót és elsiettél a lépcsőházban

Mire felértél Feri már Tomival játszott repülőset, és még a kicsi visongva hagyta, hogy barátod a hóna alatt felkapva rohangáljon vele a lakásban, addig Robi az öledbe kucorodott és hosszas mesélésbe kezdett a 2. osztállyal kapcsolatban.

• „Ugye én vagyok az a fiú, aki a legjobban szeret?” - karolta át a nyakad és a buksijat a bal válgödrödbe fúrta.

„Ez nem igaz! Én szeretem őt a legjobban!” - futott be ekkor a szobába Tomi, és öccse mozdulatait utánozva szintén eltűntette a pofiját a kulccsontod feletti részben.

„Bocsi fiúk, de ez a hajó elúszott” - szólt közbe ekkor az éppen belépő Feri. - „Az én szeretetemmel max az apja veheti fel a versenyt. Nincs más élő férfi, akinek ezt hagynám” - állt meg előttetek résnyire összehúzott szemekkel, amitől a két kis majom eléggé megijedhetett, mert újra a nyakadba fúrva a fejüket kerestek menedéket, és próbalták meg elrejteni a zokogás kezdetét jelző arcukat.

„Feri, ezt most miért kellett?” - szűrted a fogad között, miközben a két szipogó buksit simogattag.

„Csak gondoltam tisztázzuk a szabályokat. Ez így volt a legkorrektebb a részemről” - érvelt.

„De hisz ők csak kisgyerekek!”