Boka

• általában az „üljünk le egy csésze teával, és higgadtan beszéljük át a dolgokat” típusú emberek közé sorolható, de ez a mai alkalom, sajnos nem pont ilyen

• mindig normális hangnemben történik az esetleges összeszólalkozásotok, eddig igazán azt hitted, nem is tudtok rendesen vitatkozni

• szinte sóbálvánnyá változik, ahogy rájön miért is hátráltál el tőle és kuporodtál össze a sarokban

• „Ugye ez nem azt jelenti, amire gondolok?” - kérdezi csendesen, teljesen összetörve a szoba szegletében remegő alakodat bámulva

• pár perc néma csend után, óvatosan közelít feléd, majd, miután leül melléd, és fejed végül a vállára hajtod, kezeidet ölébe véve és simogatva ezerszer elismétli: „Sajnálom kicsim, nem akartam! Kérlek bocsáss meg!”

Csónakos

• az összeszólalkozásotok az ő szobájukban történt, tőle teljesen szokatlanul vágja az éppen keze ügyébe kerülő dolgokat a földhöz, legyen szó éppen tankönyvről, pulcsiról, bezárt flakonú kóláról, esetleg az ébresztőjéről

• meggondolatlanságból a telefonját emelné fel, hogy a padlóhoz csapja, de a jövőbeli károkat megelőzve hirtelen kikapod a kezéből a készüléket

• csupán egy szúrós pillantást vet rád, melynek következtében az arcod elé kapod a kezed, védekezés céljából

• a mozdulatodat követő hirtelen beálló csendet végül ő töri meg: „Baba, te félsz tőlem?” - kérdezi teljesen lesokkolódva, és bátortalanul nyúl feléd, nem tudva milyen reakciót válthat ki belőled

• egyik kezével a te két praclidat ragadja meg, ezzel közel húzva magához, még a másikkal az állad alá nyúlva emeli fel a fejed, és mélyen a szemedbe néz: „Soha az életben nem emelnék kezet rád!”

Áts

• kiabálva rontasz be a szobádba, az ajtót magad mögött becsapva, ő pedig követi ugyanezt a mozdulatot, majd a helyiség közepén álltok meg, és a nála már megszokott heves gesztikulálást, ugyanilyen gyors és kiszámíthatatlan kézmozdulatokkal teszi teljessé

• másoknak talán fel sem tűnne, hogy immáron zárt ajkakkal hátrább lépsz egy aprót, de az ő figyelmét ezt se kerüli el, amivel azt hiszi, csupán provokálni akarod, így még hangosabban kezd ordítani

• a helyzet komolyságát igazán csak akkor veszi észre, amikor gyors egymás utáni léptekkel keresel menedéket a szoba távolabbi sarkában, és szemeidet erősen összeszorítod

• mint derült égből a villám, tudatosul benne, hogy ez az egész nem csak színjáték és melléd szaladva rögtön a karjaiba zár, nem engedve, hogy kiszabadulj onnan, amég nem érzi, hogy ténylegesen megnyugodtál

• „Az életem legcsodálatosabb része vagy, soha nem ártanék neked tudatosan. Annyira sajnálom hercegnő!” - motyogja a hajadat simogatva.