Este Nagy Elizával, alias Lizivel irtó sokáig fent maradtatok a szobátokban. Segített berendezkedni és közben végig dumáltatok. Elmesélte a legfontosabb dolgokat a suliról, és minden termet, mosdót, öltözőt, stb. megmutogatott a beiratkozáskor kapott térképen. Beavatott az oktatók tanítási módszereibe, hogy mire számíts első blikkre az órákon. Aztán rátért az osztályotokra. Mint kiderült Liziben nem csak egy új legjobb lány barátnőre, hanem egyik leendő osztálytársadra is rátaláltál. Elmesélte, hogy az osztályotok veled együtt is csak 16 fős, és egy 9.-es osztálykép segítségével be is azonosítottátok a többieket.
A képen Lizi ült középen egyedüli lányként, körülötte pedig a fiúk foglaltak helyet.

- Boka János, Csele Péter, Csónakos András, Kolnay Aladár, Barabás Zsombor, Weisz Máté, Richter István, Leszik Arnold, Áts Ferenc, Pásztor Márk és az öccse Pásztor Ádám (akik ikrek) és végül Szebenics Dávid - sorolta a lány miközben mutató ujjával az alakokra bökött.

- Kettőt kihagytál - figyelmeztetted újdonsült barátnődet.

- Ohh, nos, ... igen... - kezdte zavartan és beharapta az alsó ajkát.

- Valami baj van? - néztél rá érdeklődve.

- Hát, azt hittem, hogy már tudod,... de, akkor elmondom én - függesztette a tekintetét újra a fotóra. - Ő itt Nemecsek Ernő - mutatott egy alacsony, szőkés, vidáman mosolygó fiúra. - Ő pedig Geréb Dezső - tette mutató ujját egy másik srác képére. - Nos, a történet akkor kezdődött, amikor még Feri és Jani két külön csapatban ... öhm harcoltak? - nevetett rád kicsit kelemetlenül.

Ezután elmesélt mindent a Grund nevű titkos helyről, ahol a Pál utcai fiúk, azaz Bokáék fociztak, hogy a Vörösingesek, alias Átsék hogy akarták elvenni tőlük. Hogy ez az egész elfoglalási kísérlet Geréb árulásával, későbbi iskolaváltásával és Nemecsek halálával járt, hogy a Grundot végül eladták egy építkezési vállalkozónak, és a veszteségeket követően a két bandavezér a békekötést tartotta egyetlen megoldásnak, és hogy azóta a csapatok tagjai nagyon jó barátokra találtak egymásban.

Ezután lefeküdtetetek aludni. Igazán fáradt voltál az egész napi izgalmak hatása miatt, de mégse jött álom a szemedre. Nem nagyon tudtad felfogni, hogy egy igazi angyali kapitánynak a helyére kerültél. Olyannyira, hogy bár tudtad, hogy nem lehetne, mégis  halkan, nehogy Lizit felverd kiszöktél a szobából és az udvarig futottál. Egészen a terület bal végénél nyújtózkodó tölgyig hajszoltad magad, majd a köhögési roham elkezdődése előtt könnyezve előkotortad a zsebedből az asztma pipádat, de...

Boka
... hirtelen kiejtetted remegő kezedből a készüléket. A sötétben térdre rogytál és sírva keresgélted, amikor is éles fény világította meg a földet körülötted.

Elkaptak! Tuti, hogy elkaptak! Most a gondnok felvisz az igazgatóiba, én pedig szégyenkezve fogok ülni abban a nyavajás fotelben, amíg Dorogi felhívja apát, és elmondja, hogy ilyen magatartású diákkal ők nem foglalkoznak, és, hogy tessenek holnap reggel még 8 előtt értem jönni, hogy ők nyugodtan tudják kezdeni a tanítást. Mondjuk Bokának és Lizinek csak feltűnne, hogy nem megyek órára. És amég ők a dirinél kérdezősködnének, addig én otthon hallgatom majd az észosztást. Jesszus, apu mennyire csalódo...

- K/N? Te mit keresel itt? - kérdezte egy ismerős hang, miközben a képedbe világított. - Te sírsz? - nézett rád döbbenten. - Mi történt? - kérdezte higadtabb arccal. Viszont a szemében az idegesség ugyanúgy tükröződött. Ekkor látta meg, hogy a pipa után kutakodsz, így gyorsan legugolt melléd, és a hátadat simogatva befujatta veled a gyógyszeredet. Aztán mikor a roham abbamaradt te sírva borultál a vállára.

- Anyhirah sajhnálohmmmm - zokogtad a vállába.

- Cs-s cs-s semmi baj, semmi baj - mantrázta miközben átölelt, és úgy tartott a karjában.

Kb. 2 percig lehettetek így, mire végre az utolsó könnycsepp is kigördült a szemedből.

Ez lehetett volna az egyik legromantikusabb dolog egész életembe, ha nem bőgök mint egy... TE JÓ ISTEN! ÉN SÍRTAM! BOKA ELŐTT! BOKA VÁLLÁRA DŐLVE! JESSZUS TUTIRA ÖSSZEKÖNNYEZTEM A PULCSIJÁT!!! ÚRISTEN, DE BÉNA VAGYOK!!!!!!!!! ÉS MI A FENÉRŐL BESZÉLEK??? MILYEN ROMANTIKA??? KÖNYÖRGÖK, EZ CSAK BOKA!!! A HAVEROD!!!

Hirtelen eltoltad magadtól a fiút, és vörös képpel lesütötted a szemed.

A telefon egyetlen fényforrásként hatott a korai órában, Boka pedig érdeklődve pillantott feléd.

- Én... Én sajnálom - kezdted, miközben a rövid nadrágod szárát gyűrögetted.

Ó, HOGY AZ A.... MÉG EZ IS!!! NEM ELÉG, HOGY SÍRTAM, MÉG PIZSIBEN IS KELL LÁTNIA?! NEM ELÉGGÉ RÉMES EZ AZ ESTE!!! - eddig juthattál és a kis szőke emlékétől megint nedves lett a szemed.

- Hé, hé, nyugi! Mi a baj! - karolta át a vállaidat Boka és gyengéden magához vont.

- Én... Csak... Annyira sajnálom ami Nemecsekkel történt - nyögted ki végre, a pulcsijának dőlve. Akaratlanul is beszívtad az illatát. Mosószer, és egy kis kölni keveréke. A gyomrodból kiindulva a gerinceden át pedig eddig még soha nem tapasztalt bizsergés futott át.

- Ohh, szóval már tudod - válaszolta és ezzel ki is ragadott a merengésed hullámainak sodrásából. - Jobban örültem volna, ha én mesélek róla, de már mindegy - nevetett fel elcsigázottan.

- Sajnálom - válaszolod, majd megborzongsz a kicsit csipős szellőtöl.

- Fázol?

- Nem vészes - mondtad, majd, hogy beigazolódjon a hazugságod tüsszentettél egyet.

Boka féloldalasan elmosolyodott, majd levette magáról a pulcsiját, és feléd nyújtotta.

- Erre semmi szükség - utasítottad el, majd óvatosan felé toltad.

- Én azért szeretném, hogy felvedd. Nem hiányozna, hogy megfázz.

Végül megadóan elvetted a darabot, és magadra húztad. Persze egyáltalán nem a te méreted volt, de ez nem is izgatott volna. Szerettél bővebb fazonúbb cuccokba járni, tehát nem értetted, hogy miért járja át a bensődet egyfajta melegség.

- Mesélsz nekem róla? - kérdezted felnézve rá.

- Nem is gondolod, hogy mennyire örülök, hogy ezt kéred tőlem - válaszolja, majd belekezd a hosszas mesélésbe.

Csónakos
... ekkor hirtelen egy fényforrás elvakította a szemeidet, így gyorsan bezártad, mielőtt teljesen megvakulnál.

- Lám csak, lám csak! - szólalt meg egy semmivel össze nem téveszthető hang. - Egyik csónakos se gondolta volna, hogy egy valódi sellőt fog ki magának - mondta, és bár még mindig nem néztél az arcára, a nyakadat rá tetted volna, hogy éppen vigyorog.

Válaszul csak felnéztél, egyenesen a szemébe, és miközben tartottad a szemkontaktus, egyszerűen befújtad a gyógyszereidet a pipa segítségével.

Hogy Csónakos mitől váltott egy pillanat alatt komoly képre soha nem derült ki. Lehet, hogy a könnyektől csillogó szemed, esetleg a nedves és vizes arcod tette, de a pipa felismerése, és a betegséged azonnali kiderülése is benne volt a pakliban. Mindenesetre rögtön melletted termet, és gyengéden felhúzott a földről.

- Tudsz járni - nézett rád, és meg se próbálta palástolni az aggodalmát.

- Pher...pherszhe - válaszoltad, de abban a pillanatban a lábaid elkezdtek még az eddigieknél is jobban remegni.

Ezt ő is érzékelhette, mert hirtelen már menyasszony pózban feküdtél a karjaiban, miközben egy pad felé sétáltatok a sötétben.

Mikor odaértetek leült te pedig a bal vállába furtad és próbáltad elrejteni az arcod miközben még mindig az ölében kuksoltál.

- Hé, hé, ne kezd te is! Az asztmában semmi szégyelnivaló nincs - mondta, miközben óvatosan elhúzta az arcod a válláról, hogy a szemedbe tudjon nézni.

Néhány másodpercig így vizslattátok egymást, addig, ameddig végre össze tudtad szedni magad. Ekkor a betont kezdted tanulmányozni pirosló arccal.

- Hogy értetted azt, hogy „te is”? - néztél rá a könnyektől még mindig csillogó, a sírástól az átlagosnál kétszeresen nagyobbra dagadt szemekkel.

- Tudod az egyik barátom is így reagált, mikor megtudta, hogy tudjuk, hogy ilyen betegsége van - válaszolta pár percnyi hallgatás után. A tekintete a messzinek tűnő égboltra meredt, mintha keresne fent valamit. Hirtelen egy csillagra mutatott - Az ott az övé - tette hozzá. A szomorúság szinte ordított a hangjából.

Egy kis ideig mindketten a fényesen ragyogó picuri égitestet figyeltétek.

- Ernőről beszélsz, ugye? - kérdezted halkan.

Csónakos csak némán bólintott, miközben megtörölte az inge mandzsettájával a szemeit.

Te pedig könnyezve megszorítottad a kezét, hogy jelezd, nincs egyedül.

Áts
- K/N? Te mit csinálsz itt? - kérdezte döbbenten Feri. - Kora reggel van. Nem kéne egy ilyen közlegénynek még aludnia? - kérdezte, miközben összefonta maga előtt a kezeit.

Hirtelen felugrottál, odasiettél hozzá és átkaroltad a derekát. Majd hangos sírásba kezdtél.

- Nah, na!!! Hát ilyen rossz nálunk? - kérdezte értetlenül miközben a hátadat kezdte simogatni.

- Neh...mhe...cshek - zokogtad a vörös pólójába.

- Jaj te! - mondta, majd ő is átölelt.

Pár percig így álltatok a fa mellett, amíg a rohamod megint elő nem tört. Hirtelen ellökted magadtól Ferit, majd egymás után gyorsan szívtál párat a pipából, amíg abba nem maradt.

- Jobb? - kérdezte és aggódó szemekkel nézett rád.

Egy bólintással válaszoltál, majd ránéztél.

- Lizi elmondott mindent - kezdted a pólód alját húzogatva. - Nem érzem, hogy méltó lennék a helyére - ismerted be, azt ami már órák óta nyomta a szívedet, miközben újra a talajt kezdted tanulmányozni.

- Ez hülyeség, ugye tudod - mondta határozottan. Olyannyira, hogy abbahagytad a beton vizslatását és felnéztél rá. Az arcizmai keményen megfeszültek, majd fáradtan és tehetetlenül elernyedtek. Mintha nem tudta volna, hogy, hogy is folytassa. - Nemecsek Ernő az egyik legtisztaszívűbb, legbátrabb, legbecsületesebb és legodadóbb közlegény volt, akit valaha ismertem. Egy olyan személyiség, akinek a helyét soha nem veszi át senki. És ezt senkinek se kell megpróbálnia - tette hozzá szelíden rád nézve. - Egyikőnk sem várja el, hogy az utódja legyél. Csak légy önmagad! Hidd el, tudom, hogy ő is ezt kérné tőled, ha ismerne.