Na, ki ígért LadyNoir pillanatokat az ötödik fejezetre?:)

És természetesen nincs egyértelművé téve a kapcsolatuk... különben miféle szórakozás maradna nekem?;)  Ráadásul a csapat ráveszi Adrient, hogy támadják meg a NEPSA-t, kifejezetten izgalmas fejezet lesz...

Illetve direkt ma rakom ki a részt, mivel így még a holnapi vetítés előtt vagyok, és még véletlenül se tudok spoilerezni azoknak, akik úgy döntöttek, hogy nem nézik meg... keddre meg valahogy csak lenyugtatom magam,:D

Nade, kezdjük is!

- Nino-nak vannak a leggagyibb videójátékai egész Párizsban, nekem aztán elhiheted! – ezzel a mondattal üdvözölte Alya a legjobb barátnőjét. Még a múlt héten fogadtak valamiben, amit a lány elveszített, így egy teljes délutánt kellett a fiú házában töltenie és Ultimate Mega Strike 3-mat játszania. Marinette emlékezett még halványan a fogadásra, de most valami egészen más kötötte le a figyelmét.

Nevezetesen az, hogy három rohadt injekciót cipelt a táskájában!

- Komolyan mondom jobban jártam volna, ha inkább csak hagyom mindig nyerni – vonta meg a vállát Alya. – De ha már nő vagyok, és Zelda is nő, egyszerűen nem hagyhattam, hogy Nino ott bájologjon neki. Mennyivel királyabb, ha egy nő menti meg.

Marinette-ék lassan elérték az osztálytermet és beültek a padba. Egész szépen rendbe hozták a tönkretett termet, biztos nagyon rossz lehetett az egész osztálynak, hogy tegnap minden órát máshol kellett tölteni... A lánynak erről akaratlanul is eszébe jutott, hol töltötte ő az idejét, amíg a többiek kémiaórán üldögéltek...

- Vajon Macska összedob egy olyan injekciót is, ami el tud minket rejteni a többiek elől? – mivel Nino még nem érkezett meg az osztályba, Alya nyugodtan szidhatta a fiú legendásnak titulált gyűjteményét.

- Zelda ráadásul ronda. Oké, hogy a ruháról nem tehet, mindenki olyat visel, de mi az a haj?! – a lány az égre nézett, mintha onnan kérdezné. – Fizikai képtelenség, olyan gyorsan összeszűküljön a végén, ráadásul hülyén is néz ki...

- Csak nem féltékeny vagy, Al? – kérdezte Max az egyik hátsóbb padból.

Alya vigyorogva hátrafordult és kiöltötte a nyelvét. – Bocs, ha a te barátnőd, majd szólok Nino-nak, hogy ne csorgassa rá a nyálát!

- Lehetetlen, arra még ő sem képes. Talán támadást szervezünk, pont akkorra... - Marinette előkereste a tankönyveit, vigyázva, nehogy bárki lássa az injekciókat és közben teljesen elmerült a gondolataiban.

- Max egyáltalán nem érdekelt Zelda bájaiban – csattant fel remegő hangon Alix.

- Ó, szóval szerelmes vagy belé? – fordult hátra Sabrina, ezzel kirántva Marinette-t a gondolataiból.

Olyan ismerős volt mindez. A baráti beszélgetés, ami lassan csipkelődésbe megy át... mintha már átélte volna mindezt egyszer.

- Csá skacok! – Nino lépett be a terembe, mögötte Adrien, Marinette pedig kénytelen volt elhessegetni a déja vu érzést.

- Hallom rámozdultál Zeldára!

Nino csak a szemét forgatta, majd leült és Alya-val elkezdték kibeszélni a játékot. Adrien hátrafordult Marinette-hez, de amint meglátta a lány elgondolkodott arckifejezését, aggódva felhúzta a szemöldökét.

- Minden rendben, Mari? – a lány megrázta a fejét, mintha megpróbálna kiverni belőle egy gondolatot és elmosolyodott.

- Igen, persze – összeesküvőn közelebb hajolt. – Egyébként szeretném megköszönni, hogy... öhm tudod. Megfékezted Ivant.

Adrien is elmosolyodott, mire megjelentek a gödröcskék az arcán és Marinette gyomra dobott egy hátast. Mindig is értette, hogy miért szerelmes a fél suli a srácba, de eddig úgy érezte, rá nincs hatással.

- Semmiség, apa sok ilyesmire megtanított – az állával a lányra bökött. – Te is nagyon ügyes voltál. Nem mindenki tudja megőrizni úgy a hidegvérét, mint te.

- Jól van osztály! – lépett be Miss Bustier sokkal idegesebben, mint szokott. – A kis incidens ellenére az igazgató azonnal mozgósította a megtakarított pénz egy részét, ezért tudtok újra az osztálytermetekben tanulni – a tanárnő zaklatottan halászott elő egy papírt. – Illetve van más is, a...

- Tanárnő! – Myléne jelentkezett. – Ivan-al mi lett? Már napok óta próbálom elérni... - úgy hangzott, mintha a sírás határán lenne.

- Fogalmam sincs, Myléne – életében először Miss Bustier fáradtnak látszott. – Annyit tudok, hogy karanténba tették. Lehet, hogy nem bántják – tette hozzá kétkedően.

Myléne bólintott, és összébbhúzta magát.

- Nos, mint említettem, van egy másik hírem is. Az igazgató is aláírta azt a nyilatkozatott, ami lehetővé teszi a NEPSA-nak, hogy jövő hét kedden az előrehozott orvosi vizsgálatok keretében átvizsgáljon minden itt tanuló diákot – néhányan felhördültek és már el is indult a beszéd – a fertőzés megállítása érdekében – fejezte be Miss Bustier.

- Hogy merészelik? – dühöngött Alya.

- Ez minden más iskolában is így lesz – próbálta a tanárnő lenyugtatni a diákokat. – Nem csak nálunk!

Ezzel azonban csak azt érte el, hogy a diákok még jobban megrémüljenek. Mindenki a padtársával beszélgetett, vagy magában dühöngött és hirtelen nagyon sok tekintet tapadt Adrienre.

Természetesen mondani sem kell, hogy az óra ezek után a lehető legkevésbé sem haladt előre.

*******

Szünetben Marinette hiába kereste Alya-t, a lány nyomtalanul eltűnt, csakúgy, mint Nino és Adrien is. A többiekkel nem igazán akaródzott szóba állni, kisebb-nagyobb csoportokat alkottak az udvaron, és halkan susmogtak maguk között. Ha véletlenül túl közel ment hozzájuk, elhallgattak, és látványosan valami másról beszélgettek, amíg arrébb nem ment.

Nem volt ilyen csend a gondnok szertárában, ahol Alya és Nino FaceTime-oltak jónéhány osztálytársukkal, köztük az egyik WC-ben bujkáló Adriennel.

- Te tudtál erről?! – Alya közel volt ahhoz, hogy telefonon keresztül harapja le a főnöke fejét.

- Chlo is – a fiú hirtelen nagyon fáradtnak tűnt.

- De hát miért nem szóltál?! – Rose cincogott bele a beszélgetésbe egy másik ablakból. – Vagy ő?

- Nem voltatok benne biztosak? – a remegő hang egyáltalán nem illett Alix-hez. Egyiküknek sem kéne ilyesmikkel szembenéznie, állapította meg Adrien magában.

- Én... én egész éjjel gondolkodtam, és lehet, hogy tudok szerezni ellenszert addigra – nem valószínű. Ha mégis sikerül, az adag nem lesz elég mindenkinek. Ráadásul az egész spekuláció arra épül, hogy Gabriel egyáltalán tart a házban ellenanyagot. Ha nincs...

- Nem biztos, hogy tudsz szerezni haver... - Nino megdörzsölte a tarkóját. – Amellett apád már így is figyel téged, nem kéne magadra haragítani.

- De hát akkor mit javasoltok?! – tört ki a fiú. – A NEPSA-tól lehetetlen lopni! Márpedig náluk tuti, hogy van ellenanyag – dőlt neki a falnak, mint egy nyűgös kisgyerek.

- Támadjunk – jelentette ki Alya egyszerűen.

- Igaza van – Myléne lépett be a chatbe egy új ablakkal. – Ha akartunk is valaha egy rajtaütésszerű támadást, itt az alkalom.

Régebben viccelődtek azzal, hogy egyszer kellene egy nem előre megtervezett támadást levezényelni, csak hogy lássák, mennyire megy az improvizáció. Adrien tudta, hogy Myléne félti Ivan-t, és hogy bosszút is akar állni a fiú elfogása miatt, de nem volt biztos benne, hogy ez a megfelelő alkalom egy ilyen jellegű támadásra. Most túl nagy a tét.

Azonban – a fiú nagy megrökönyödésére – mindenki helyeselte a javaslatot. Egytől egyik, a chat minden ablakában összegyűlt diákok igenlően bólogattak és már elkezdték szervezni a csapatokat.

Öt percen belül már mindenkinek volt helye, feladata és már csak az időpont hiányzott.

- Most, rögtön! – Alya a levegőbe öklözött. – Durr bele a seggükbe!

- Megvárjuk a becsöngetést – jelentette ki Adrien.

*******

Marinette már kezdett kicsit aggódni. A csengő már rég lecsengett, és mindössze hárman üldögéltek a teremben. Sabrina leginkább az ablakokat figyelte, mintha várna valamit, és az órai cucca sem volt előpakolva, minden a táskájában pihent.

A lány hátrafordult, és szemügyre vette az utolsó padban pihenő Nathaniëlt. Úgy tűnt, a fiú alszik, és észre sem vette, hogy mennyire kihalt az osztályterem. Marinette sóhajtva felállt.

- Megnézem, hol vannak a többiek – bökött az ajtó felé és elindult kifelé.

- Én inkább itt maradnék – kotyogta Sabrina, és kivételesen elszakította a tekintetét az ablaktól. Marinette visszafordult és felvonta a szemöldökét.

- Miért?

- Hamarosan nagy banzáj lesz odakint – Sabrina kacsintott egyet és tovább játszott a táskája csatjával, Marinette-ben pedig felmerült a kérdés, hogy a lány normális-e. – Nézd csak! – Sabrina kimutatott az ablakon. – Már kezdődik is!

Marinette lassan az ablakhoz lépdelt és kibámult rajta. Egy hatalmas denevér röppent el az ablak előtt, át egy másik iskola felé, útközben elengedve az addig szorongatott kommandóst, aki egy hátborzongató kiáltás után az aszfaltra érkezett. A földön pedig nem volt egyedül, már nagyban folyt a küzdelem.

- Megtámadtak minket – tudatosult Marinette-ben, de a következő gondolat még félelmetesebb volt. – És Sabrina tudott róla!

Megpördült, hogy kérdőre vonja vöröske osztálytársát, de Sabrina már nem volt a helyén, a terem ajtaja pedig nyitva volt.

*******

- Hé, ha le akarjuk győzni őket, akkor gyorsabban kell sarokba szorítani őket a suli mögött! – hadarta Nino, majd újra fejbeverte azt a katonát, aki megint kommunikáció közben próbálta zavarni. Kitartó volt az ürge, az biztos.

- Tudom, tudom – Adrien még elveszettebbnek tűnt, mint a megbeszélés alatt. – Csak... aggódom. Kimet küldtem el a Pusztítóért, de nem hinném, hogy ideér vele...

- Kim gyorsabb mindannyiunknál. Te pedig egy gyáva kukac vagy, Adrien Agreste! – Alya kapcsolódott a beszélgetésbe. – Nem akarod használni, csak azért, mert még nincs tesztelve. Pedig hidd el nekem...

- Al, ha szükség lesz rá, használni fogja. Igaz, haver? – kérdezte reményteljesen, de Adrien inkább kinyomta. Fogalma sem volt, hogy képes lesz-e használni. Dühösen futott végig a tetőn. Ők csak önvédelemből cselekszenek, és nem használnak tömegpusztító fegyvereket!

- Ó, hogy a rohadt életbe! – két kis kezecske jelent meg a tetőszegélyen. – Komolyan mondom, ha rövid időn belül nem tanulok meg repülni ezekkel az... izékkel, levágom a szárnyaimat... - és így tovább, miközben Marinette nagy nehezen felhúzta magát a tetőre. Felpillantott a vigyorgó Macskára. – Helló! Gondoltam, benézek.

- Örülök, hogy itt vagy – jelentette ki Macska őszintén. Talán így, hogy a lány gyakrabban lesz velük, eldöntheti, vajon a tegnap esti gondolatmenete helytálló-e.

- Én is. Mégegyszer nem futnék neki a mászásnak, de innen tényleg jobb a kilátás – körbenézett, nem törődve az utcán lassan felcsapó lángokkal.

- Ráadásul így, hogy itt vagy, én is jobban megismerhetlek, és eldönthetem, van-e valami szereped ebben az egészben... - gondolta elégedetten Adrien.

- Szóval – fordult a lány felé tetetett vidámsággal Adrien. – Azért jöttél, hogy ráállj az apparent-projectre?

A lány arcán végigfutott valami, amit nem igazán lehetett megnevezni. Remegő kézzel a hajába túrt, miközben igyekezett, hogy még véletlenül se nézzen a fiúra.

- Nem hinném, hogy készen állok rá – suttogta Marinette, miközben az utcára bambult. Nem hitte, hogy valaha is készen fog rá állni.

- Ha nem teszed meg, akkor is maradhatsz velünk – Marinette érezte, hogy a fiú a tekintetét keresi. – Vannak egypáran, akik nem vállalták el. Adminisztrátorok, elemzők, vagy esetleg tervezők. Te is lehetsz olyan... - a fiú elhallgatott. – Szeretném, ha velünk maradnál – tette hozzá.

Marinette lassan felé fordult, hogy megmondja neki... pontosan nem is tudta, hogy mit. Talán azt, hogy semmi kedve elemzőnek lenni, vagy hogy fél, hogy fájdalmat okoz valakinek. Esetleg az apparent megkerüléséről akart volna beszélni... de ez sosem derült ki, hiszen mielőtt a lány megszólalhatott volna, észrevette a Macska háta mögött felálló kommandóst.

- Macska! Vigyázz! – a felszólítás teljesen felesleges volt, ugyanis mielőtt bármelyikük tehetett volna bármit, a talaj eltűnt alóluk.

*******

Nino tátott szájjal figyelte, ahogy az iskola berobban. Nagyjából az ő termüktől indult, és hullámokban haladt az épület sarkai felé. Az első emelet falai kifelé dőltek, majd apró darabokra törve zuhantak az aszfaltra, az üvegszilánkokkal egyetemben.

Pár pillanattal ezelőtt még Adrien és az új lány állt fenn, a következőben pedig már az égő osztálytermeket lehetett látni, amik – hála az égnek – üresek voltak. Valószínűleg a tanárok a tűz éledezésekor megkezdték az evakuálást.

- Te jó ég! Macska! – sikította Alya. Az éles hangra mindenki, aki eddig a robbanás utáni lefagyott állapotban volt, feléledt.

A Főnök ott van valahol bent. Lehet, hogy megsérült.

Lehet, hogy...

*******

- A rohadt életbe! – káromkodott Adrien. Nem lett volna szabad olyan sokáig beszélgetni azzal a lánnyal nyílt terepen. Nyilvánvaló volt, hogy meg fogják támadni őket. – Hogy az a... - feltápászkodott négykézlábra és felnézett.

Egy hatalmas betontömb volt a feje felett. Valószínűleg a robbanás leszakította az épület tetejét, ami most ferdén beleállt az iskola falába. A másik vége a betonba vájt egy sávot, és azzal fenyegetett, hogy lassan a fejére csúszik.

- Az ilyen helyzetek... gyakoriak nálatok? – cincogta egy félénk hangocska Adrien alól. A fiú tágra nyílt szemmel lenézett, és egy kifejezetten piszkos, rémült Katica bámult vissza rá, de legalább életben volt.

Adrien pislogott kettőt. Ez a lány tényleg el akarja viccelni azt, hogy majdnem meghaltak.

- Nem – a fiú megpróbált felállni, de a háta nekiütődött a betontömbnek.

- Szerintem ne próbálkozz – Marinette csak a szemét forgatta Macska ügyetlensége láttán. – Az a betondarab meg se fog mozdulni.

A fiú visszafeküdt a kezére és fáradtan behunyta a szemét.

- Hé, ne aggódj! Legalább életben vagyunk. A barátaid meg már biztos keresnek minket – Macska felnézett és a lány hasára támasztotta a fejét. – Ha az ablak nem fogja meg ezt a törmelékdarabot...

- Már nem lennénk itt – a fiú bólintott. – Értem, mire gondolsz. És kösz, hogy izé... próbálsz felvidítani - keresd meg a bogárkádat! Az útmutatás mintha soha nem lett volna ennyire tiszta. Adrien egyetlen percig habozott csak, amíg a bátorítóan mosolygó Katicát nézte, aztán előrehajolt és rányomta a száját a lányéra.

Marinette érezte, hogy Macska pillanatokon belül ráhelyezte a teljes testsúlyát és elmélyítette a csókot. A lány nagy nehezen bepréselte kettejük közé a kezeit és eltolta magától a fiút.

- Nehéz vagy – nyöszörögte. Macska arcára először a kiült a csalódottság, majd a fiú elvigyorodott.

- Várj egy kicsit – Macska valahogy felültette a lányt, és újra megcsókolta. Marinette pillanatokon belül hozzápréselődött a falhoz, és húzta maga felé a fiút. A következő elszakadást már a levegőhiány okozta, és a lány felhasználta a szünetet arra, hogy valami ésszerűt is verjen a fiú fejébe.

- Nem kéne... abbahagyni... - kezdte, de nyomban meg is bánta, Macska ugyanis elkezdte kiengedni a haját.

- Szép hajad van – állapította meg a fiú, ahogy egy tincset az ujja köré tekert. – Milyen színű a valóságban?

- Olyan feketés-kékes – Marinette a hajtincsre pillantott. Most inkább tűnt feketének, mint kéknek.

- Lefogadom, hogy a szemed pedig kék – Macska lassan elmosolyodott és hagyta, hogy a tincs lehulljon az ujjáról. – Igen, biztos vagyok benne, hogy elbűvölő vagy – azzal újra lehajolt, hogy megcsókolja.

*******

A csapat remegve takarította le a betontömbről a törmeléket és a különféle szilánkokat, hogy aztán tanácstalanul álljanak a nehéznek tűnő darab felett. Nino figyelte, ahogy Kim lassan beindítja a Pusztítót és a betonlapra helyezi. Max többször is elmondta, hogyan kell csinálni, és a fiú ajánlkozott, hogy – ha már elkésett – megoldja a kiszabadítás oroszlánrészét.

- Most tekerd el a 0.1-esre, és gyere onnan gyorsan – Kim megtette, és látni lehetett ahogy a gép körül minden fekete lesz, majd a tömb beomlott apró porrá alakulva.

- Eszméletlen – mormolta valaki.

Nino a lyukhoz lépett, hogy beinduljanak, de kiderült, hogy nem is volt olyan mély. Macska legalábbis nagy nehezen feltápászkodott és nyújtózott egyet.

- Kösz srácok – benyúlt a lyukba és felsegítette a tegnapi vöröses lányt. – Tényleg. A legjobbkor.

Mindenki hadarni kezdtek, néhányan ujjongtak örömükben, hogy életben van a Főnök, és nem maradnak egyedül. Alix-ék táncra is perdültek a maradék törmeléken... Nino azonban összevont szemöldökkel figyelte a látványt.

Az ő tekintetét ugyanis nem kerülte el Katica kibomlott haja és vöröslő szája, de még Macskáé sem.

Megkereste Alya-t a tekintetével a tömegben. A lány már régóta őt figyelte összeszűkült szemekkel és a lány felé bólintott. Nino visszabólintott.

Akövetkező rész tartalmából: - Le-he-tet-len – szótagolta le Alya, hátha Ninonem ért százszázalékosan egyet vele. Ettől azonban nem kellett tartania, a fiúkomor képpel bólogatott. - Pedig így van.