Figyelem! A rész egyesek számára undorító, esetleg felkavaró jelenetet tartalmazhat! (Valaki szétveri valakinek a fejét.)

Hivatalosan már csak egy rész van a Project-ből, de még rakok bele egy epilógust is, hogy tudjátok mi lett a vége^^ Remélem minden kérdésre sikerült válaszolni, de ha nem... akkor még ne írjatok, mert következő fejezetben még lehet megmagyarázom :* ha utána sem értetek valamit, akkor már lehet hegyezni a kaszákat;)

Addigis, élvezzétek, hogy Adrien újra köztünk van^^

Marinette tekintete körbejárt. Kell itt lennie valaminek, ami használható, és nem csap vele túl nagy zajt...!

Ahogy ide-oda tekingetett, megakadt a szeme egy hosszú fémes boton. Fogalma sem volt, hogy mire használhatják, de ma estére megteszi. Jobb fegyvert úgysem fog tudni találni. Épp lehajolt volna érte, mikor félbeszakították.

- Ne vedd nagyon a szívedre... - suttogta a lila öltönyös férfi. Marinette megdermedt, azt hitte, neki szólt, de a férfi az öntudatlan Adrienhez beszélt. – Többet adsz nekem, mint az anyád vagy a bátyád összesen. Én leszek az egyetlen, aki ismeri mindkét szérumot, és én leszek az, aki létrehozza az új fajt is – a férfi megsimogatta a fiú haját. – A történelemkönyvekben piros betűkkel fogják írni a neved, erről gondoskodom – azzal egy újabb tűt nyomott a fiú karjába, és a kémcső, amihez kötve volt, elkezdett megtelni.

Marinette érezte, hogy a düh teljesen elvakítja. Hogy merészel egyáltalán hozzányúlni ezek után a fiához...?

Igazából nem is tudta, hogyan történt. Egyik pillanatban még csak felkapta a nehéz fém botot, a másikban pedig már a férfi mögött állt. Egyetlen nagy suhintás, tompa puffanás és a férfi már a padlón is volt, ugyanolyan eszméletlenül, mint a fiú, akit kihasznált.

Marinette viszont nem állt meg. Rettegett attól, hogy Halálfej talán újra felkel és megint megpróbál keresztbe tenni nekik, vagy egyszerűen elveszi tőle Adrient. Újra és újra lecsapott. Először csak tompa ütéseket okozott, de egy idő után a koponya betört és a ragacsos vér folyt szét... de még ekkor sem állt meg.

Fogalma sem volt, hogy valójában mikor hagyta abba, de arra emlékezett, hogy valamelyik gép pityegni kezdett, és ez rántotta ki a mozdulatsorból. A kémcső, amit a férfi nem sokkal ezelőtt helyezett fel, megtelt, és le kellett választani a tűről, ezért jelzett a gép.

Marinette kirántotta az összes drótot és katétert, majd megragadta Adrient és magához húzta. A fiú életben volt, mostmár csak meg kell várni, hogy felébredjen. Amint ebbe Marinette belegondolt, a lábai elgyengültek a megkönnyebbüléstől és összeesett a földön, magával rántva Adrient is.

- Aú – nyögött fel panaszosan a fiú; a hangja még mindig egy kicsit fakó volt. Félig nyitott szemekkel próbált felülni, mire Marinette azonnal magához húzta. Érezni akarta, ahogyan lélegzik és a szíve egyenletesen dobog.

- Adrien... - dünnyögte. A fiú hálásan újra lehunyta a szemeit és lassan köré fonta a kezeit. Még mindig nem tudott rendesen mozogni, de legalább végre megnyugodhatott.

Egyikük sem tudta volna pontosan megmondani, meddig ültek a véres padlón szorosan összeölelkezve. Arra viszont tisztán emlékeztek, hogy ki szakította félbe kettejük nagy pillanatát. Azt a látványt nem lehetett nem elfelejteni.

- Milyen romantikus – suttogta egy reszelős hang.

Mindketten az ajtó felé fordultak, és ledermesztette őket a látvány. Adrien hátrébbtolta Marinette-t és megpróbált felállni, de a térdei még nem bírták el. Most ő is megtapasztalta, milyen volt Marinette-nek a NEPSA főhadiszállásán, amikor hasonlóképpen tele volt tömve mindenféle vegyszerrel, és visszaesett a padlóra.

- Sabrina...? – kérdezte remegő hangon Marinette. A lány a felismerhetetlenségig torzult, a fél arca szét volt marva, a járomcsontja deformálódott. A lábai nem bírták el a súlyát, ezért kénytelen volt mindig a falnak támaszkodni és belekapaszkodni valamibe, nehogy elessen. A hangja pedig valahol megakadt a valódi, emberi hang és a fertőzött hangja között. – Te... de hiszen te...

- Nem szép dolog... - a lány elindult feléjük, de megbotlott és megkapaszkodott az egyik gyógyszeres szekrényben. – Otthagyni az osztálytársunkat valahol, Marinette...

A lány nyelt egyet. Ő otthagyta a folyosón Sabrinát, na és?! Nem az ő hibája, hogy így megcsúnyult! Egyáltalán, mitől lett ilyen?

- Ehhez semmi köze Marinette-nek – kelt a lány védelmére Adrien. Habár felállni nem tudott, a diplomáciai érzéke nem hagyta cserben. – Te megpróbáltál minket megölni!

- Én... megölni...? – úgy tűnt, ez Sabrinának új információ volt. Egy furcsa, nevetésszerű hangot hallatott, ami inkább emlékeztetett fájdalmas nyüszögésre. – Micsoda... tévedésben vagytok. Én... megpróbáltalak titeket megmenteni! Amikor a... Pont Alexandre III-n száguldottatok... szerintetek, ki lőtte ki... a NEPSA kocsiját...

Marinette megragadta Adrien karját. – Az autó, ami minden látható ok nélkül felrobbant a hídon!

- Gabriel... parancsa volt... hogy életben maradjatok... - Sabrina eloldalazott az egyik gurulós asztalhoz. – Hogy elhozzátok a NEPSA-ba... a bombát... és a DNS-eteket... meg tudja szerezni.

- Miért kellett neki a DNS-ünk? – kérdezte Adrien, és maga alá húzta a lábát. A kábultsága kezdett eltűnni, és mindenképp fel akart állni.

- Azért, hogy... - a lány előrevetődött, és egy hangos csattanással a földön landolt. Valaki, elég professzionálisan, seggbe rúgta. Valaki, aki már nagyon aggódott a barátja öccséért.

- Adrien! – Bridgette hangja a normális fölé kúszott legalább két oktávval. Rögtön a fiúhoz szaladt, felsegítette, majd, miután már két lábon állt, megölelte. – Te jó ég... tudod mennyire aggódtunk?! – a lány arcán csak úgy potyogtak a könnyek a megkönnyebbüléstől. – Félix! – kiáltott le a földszintre.

Az idősebbik Agreste fiú kettesével szedte a lépcsőfokokat és igazi szélviharként érkezett a szobába. – Adrien! – kiáltotta és odarohant a fiúhoz.

És amíg a két Agreste szeretetteljesen összeölelkezett, Bridgette és Marinette próbált nem olvadozni a háttérben. Már ezért is megérte bemenni abba a hülye katonai kórházba!

- Jobban is vigyázhatnál magadra, öcskös! – suttogta Félix átszellemülten. Adrien csak bólogatni mert, attól félt, hogy elsírja magát.

Félix eltolta magától és megrázta. – Mi a franc volt veled egyáltalán?! – üvöltötte torkaszakadtából. Most, hogy túl voltak a megkönnyebbülésen, jöhetett a szidás.

Adrien hátrébblépett. - Visszamentem meggyőzni apámat. Azt hittem, hogy képes leszek rá – a fiú hátrafordult Marinette-hez megerősítésért, mire a lány bólintott egyet. – De aztán... valami történt. Amint beléptem az irodájába, valaki fejbevágott.

- A hasonmásod – jelentette ki Félix. – Utána kivonszolt téged a kocsiba, majd Gabriel is utánatok ment. Az autó kihajtott a hátsó kijáraton, ahol már nem volt senki, a hasonmás pedig visszament, hogy elvégezze a feladatát: kirohanjon az épületből és megtévesszen minket - ecsetelte. Nagyon büszke volt rá, hogy összerakta a történetet.

- De... de hát miért? – fakadt ki Marinette. – Gabrielnek nem volt semmi oka, hogy Adrient elrabolja!

- Dehogynem – vágott közbe Bridgette. Az idefele vezető úton, a kocsiban Félix elmagyarázott neki mindent, hiszen neki állt össze előbb a kép. – Te és Adrien hordoztátok azt a DNS-mintát, ami erősebb volt a többinél. Egy új faj kezdete vagytok... és Gabriel áruba akarta volna bocsátani ezt az új fajt. Még akkor is, ha... - a lány a szája elé kapta a kezét; majdnem túl sokat mondott.

- Ha?! – kapta fel a fejét az elharapott mondatra Adrien. Bridgette legszívesebben szájon csapta volna magát, amiért így elkottyintotta, hogy van itt még valami. Ha a lány nem szólja el magát, talán titokban tarthatták volna előlük, amíg ki nem fejlesztik az ellenanyagot.

De Adrien és Marinette már összehúzott szemöldökkel, kíváncsian méregették, hátha ezzel szóra bírják. Bridgette nem bírta a nyomást, úgyhogy segélykérően Félixre pillantott. – Félix...?

A fiú egy nagyot sóhajtott. Hát eljött ez is. – Ti... halálos betegek vagytok. Mindannyian. A fertőzés szépen-lassan felemészti a szervezeteket, és egyelőre még én sem találtam rá gyógymódot.

- Nathaniël – bökte ki Marinette, mire mindenki ránézett. - Nathaniël immunis.

- Igen, de még mindig nem tudjuk, hogyan tett szert erre az ellenanyagra. Az orvos, aki készítette őket, megőrült. Őt is közvetlenül érte a fertőzés, és, mivel nem a megadott intervallumba esik, meg kellett volna halnia – magyarázta Félix szomorúan a gurulós asztalnak támaszkodva.

Mindannyian elcsendesedtek. Marinette-éket teljesen letaglózta az új információ, Félix pedig el volt keseredve, hogy pont egy ilyen szép pillanatban kellett közölnie.

Egyedül Bridgette gondolt arra, hogy esetleg...

*******

Nino vagy túl részeg volt, vagy tényleg egy repülő kuka száguldozott a tetőn.

- Alya, drágám – kezdte – az ott egy repülő kuka a tetőn? – a fiú ezt akarta kérdezni, de valami „Alahmrág. Kasz oter evrülő kukkk?" lett belőle.

- Mivan?! – fakadt ki Alya, aki már egy ideje hívogatta Chloé-t, de teljesen sikertelenül. Habár nem értette Nino kifejezéseit, arra nézett, amerre a fiú mutatott, és ő is észrevette a hatalmas gépet.

- Figyelem! – kiáltott fel a lány, mire mindenki felé fordult. – Akumatámadás! – mutatott fel a tetőre, mire mindenki odafordult.

És kitört a pánik.

*******

- Félix... - Bridgette jelentőségteljes pillantást váltott a fiúval. – Talán... a te fejlesztésed... - kezdte és a fiú karjára nézett.

Félix már jóideje ismerte a lányt, de ilyennel még nem találkozott. Fogalma sem volt, hogy mire akarja felhívni a figyelmét.

Bridgette sóhajtott. Ha Félix ennyiből nem jött rá, akkor kénytelen lesz kész tények elé állítani a fiút.

- Félix. Azt hiszem, itt az ideje, hogy odaad a létfenntartó készüléket a jogos tulajdonosának – mutatott a lány Adrienre, hátha így Félix megérti, mit akar.

Marinette-nek csak lassan esett le, hogy Bridgette mire célzott, de amint rájött, megborzongott. Bridgette most tényleg arra kéri...?

A két Agreste fiú egyszerre pillantott le a Félix ujján található gyűrűre.

Igen, Marinette-nek igaza volt; Bridgette arra kérte Félixet, hogy adja fel a kwamiját és engedje át az öccsének a talizmánját.

A következő rész tartalmából: - Micsoda takarítás lesz itt holnap – nyafogott Marinette. Adrien vigyorogva ránézett és összefonta a kezüket a korlát alatt. – Szerintem megéri.