Hali srácok^^

Tudom, néhányatok szerint késett a rész, ami nem így van, csak pénteken Education voltam, és így szombaton több mindent kellett bepótolnom, este pedig már nem raktam ki a részt, mert nem lett volna időm átnézni.

Viszont! Így úgy érzem, megérdemeltek egy kis információt: ezután még két rész lesz, plusz egy epilógus, mert úgy kerek a történet;) ami azt jelenti, hogy  január végén, február elején befejeződik a könyv, így tessék készülni^^

De addigis még rengeteg a tennivaló! Sok kérdésre kell választ adnom... kezdjük például azzal, hogy hol van Chloé? :P

Marinette tudta, hogy el kéne indulnia. Muszáj, mielőtt kiáll az utca közepére és elüvölti minden bánatát az ünneplő tömegnek. Nem teheti meg ezt önmagával, a csapattal, Félixszel, és Adrien emlékével sem.

Tett két lépést, de a sors mintha közbeszólt volna, megcsörrent a telefonja. Nagynehezen halászta elő, mivel fogalma sem volt, Adrien ruháinak melyik zsebébe tette. Mire viszont megtalálta, nem akarta felvenni, ugyanis a hívó fél eléggé a barátlistája végén állt.

Egy aprócska hang azonban azt súgta neki, hogy fogadja a hívást, és Marinette olyan ember volt, aki hallgat erre a belső hangra.

- Mitakarsz Chloé? Nem vagyok olyan hangulatban, hogy a... - kezdte, és közben elindult a Szajna felé.

- Marinette, hála az égnek, hogy elértelek! – a lány hangján hallatszott, hogy tényleg megkönnyebbült. – Senki sem veszi fel. Hívtam már mindenkit teljesen feleslegesen, rám se bagóznak, a rohadt külföldiek meg vonják le a pénzem. Komolyan mondom, az ember megkérdőjelezi a barátait, ha már telefonról... - fejtegette az álláspontját affektálva, ahogy szokta.

Marinette azonban ma nem volt vevő az ilyesmire. – Chloé, ha azért hívtál fel, hogy életjeleket hagyj magad után...

- Dehogyis! – hördült fel a lány. – Ez nagyon fontos. Adrienről van szó.

- Adrienről?! – most Marinette-en volt a meglepődés sora.

- Ki másról – jelentette ki Chloé gúnyosan. – Tudod, ahol vagyok, Aokinál, van egy kiváló hekkerrendszer, még az ilyen kis analfabéták is tudják használni, mint én... és mostanában azzal szórakoztam, hogy ezen keresztül kémkedek utánatok. Persze nem csináltam semmit, ami a csapatnak árthatna... na mindegy. A lényeg, hogy ma is felléptem a NEPSA rendszerére, hát mit látok, összeomlott az egész, csak egy apró kis szerverecske maradt meg, ami Párizs külvárosában van. Na mondom, ez aztán szép Chloé, téged kihagytak a buliból...

- Mi a lényeg, Chloé?! – fakadt ki Marinette, teljesen jogosan.

- Megnéztem a személyjegyzéket, és tudod kit találtam? Adrient! – Chloé ezt úgy jelentette be, mint a kommentátor szokta a sportgyőzelmeket.

Marinette teljesen lefagyott. Adrien... a NEPSA utolsó kis raktárában, Párizs külvárosában...

- De hiszen az lehetetlen! Láttam a holttestet... megérintettem... - száguldoztak a lány gondolatai.

- Először én is meglepődtem – értelmezte Chloé a lány hallgatását. – Mi a fenéért lenne Adrien a NEPSA-nal? Aztán rájöttem, hogy biztos elkapták! – kiáltott fel drámaian a lány, majd gondosan hagyott egy kis szünetet is. – Habár ebben az is közrejátszott, hogy láttam azt is a rendszerben, hogy mikkel tömik tele a testét... benzodiazepinnel, fentanillel, prokainnel, és kitudja, még mikkel, hát nem borzasztó?!

Marinette nagyot nyelt. Tényleg nagyon borzasztó volt, és a lány akárhogy próbálta megcáfolni Chloé állításait, nem tudta. A lánynak semmi oka nem volt hazudni, semmit nem nyert azzal, ha Marinette-t becsapja.

Ha ő azt mondja, Adrien életben van, és valahol fogva tartják, akkor valószínűleg igaz...

A lány összeszorította a száját. Meg kell találnia! – Honnan jön a jel Chloé? – Marinette megfordult, hogy kiérjen a sikátorból, ahol most volt. – Küld át üzenetben a pontos címet, jó?!

Chloé egy furcsa, csukló hangot hallatott. – Ez... tényleg igaz?! – sikkantott fel. – Tényleg elkapták?!

Marinette felvonta a szemöldökét, habár ezt a lány nem látta. – Mi úgy tudtuk, megölték – jelentette ki nyersen, majd megdermedt. Lehetséges, hogy a vonal másik végén Chloé elsírta magát...?

- Én... én... - a zokogás már majdnem kitört a lányból. – Megyek... az első repülővel... meg kell mentened Marinette! Hallod?! Elviszem a segítséget, de nem fogok időben odaérni...!

- Ne aggódj, Chloé – Marinette már most gyorsabban szedte a lábát, és kinyomta a telefont. Minél előbb meg kell találnia Adrient, hiszen feltehetőleg életveszélyben van!

A lány megnyitotta az új üzenetet és megnézte a címet. Ismerte azt az utcát, magát a házat meg csak megtalálja...

Marinette rohanni kezdett, ahogy csak bírt. Egyszer már elveszítette a fiút... és nem fogja mégegyszer.

*******

Gabriel elhúzta a száját. Sejthette volna, hogy valaki lekéri az adataikat. Annyira el volt telve azonban a saját győzelmétől, hogy eszébe sem jutott biztonsági óvintézkedéseket tenni.

- De nem baj... még nincs minden veszve... - csodálatos ötlete támadt!

- Sabrina! Nyisd ki a főhangár összes kapuját! – kiáltott le a földszintre. Egy csapódás jelezte, hogy Sabrina legurult a kanapéról és megpróbált felállni, habár feltehetőleg nehezen ment neki; a lábait is rendesen felmarta a sav.

Gabriel azonban tudta, hogy a lány gondolkodás nélkül végre fogja hajtani a parancsát, csakhogy megnehezítse az őt megcsonkító fertőzöttek dolgát, akik valószínűleg már úton vannak Adrien „megmentésére".

A férfi megsimogatta a fia szőke haját és elégedetten suttogott. – És akkor most eleresztünk néhány akumát...

*******

Alya összehúzott szemöldökkel böngészte a telefonját. A barátja néhány perce beállt a csúszóbajnokságba (valamelyik idióta habfürdőt öntött a betonra, majd hozott egy kerti slagot) így volt ideje csekkolni a közösségi médiát.

Túl sok újdonság nem volt, azon kívül, hogy a Twitteren az összes trend-hastag kapcsolódott valahogyan a fertőzöttekhez és a győzelmükhöz. A lányt azonban nem ez nyugtalanította, hanem a két nem fogadott hívás Chloé-tól. Mégis mit akart tőle a lány? És vajon miért pont őt hívta?

Alya Nino-ra pillantott, aki épp egy hatalmasat tanyált. Szólni kéne neki, hogy hagyja abba a bohóckodást, a nap már megy le és rövid időn belül nagyon hideg lesz. A lány viszont úgy döntött, kihasználja a helyzetet és feloldotta a fiú telefonját amit nála hagyott megőrzésre.

Őt is hívta Chloé.

Alya érezte, ahogyan a dolgok összeállnak az elméjében, és mielőtt végiggondolhatta volna, már tárcsázta is a kotnyeles szőkeséget.

*******

Az említett „kotnyeles szőkeség" épp egy magánrepülőtéren zokogott veszettül. Miért is nem jutott eszébe, hogy Adrien életveszélyben lehet?! Akkor talán előbb szólt volna a csapatnak, vagy hagyott volna üzeneteket, és nem a saját fontosságát hangsúlyozta volna.

- Ha Adrien miattam hal meg, mielőtt Marinette odaér hozzá...

- Miss Bourgeois? – lépett elé egy ismerős férfi.

Chloé könnyáztatta arccal felnézett rá, és próbált nem tovább sírni.

A férfi leguggolt elé és megfogta a kezeit. – A repülő készen áll. Betettem mindent, amit kért.

Chloé felpattant és megtörölte az arcát. – Sietnem kell... már várnak rám – elindult a felszállópályához, a férfi követte.

- A használatuk... - kezdte a férfi, de Chloé félbeszakította.

- Tudom, hogyan kell használni őket. És ami még fontosabb, hogy Félix és Bridgette is tudja – a lány bemászott a repülőgépbe és becsatolta az övét. Amint biztonságban ült, intett a pilótának hogy felszállhat. - Tudják, hiszen ők tervezték.

*******

Marinette rohant, mintha az élete múlna rajta. Kerülgette az embereket és figyelte az utcákat, amíg rá nem jött, hogy pontosan hol van. Onnantól már tudott a sikátorokban és szűk kis mellékutcácskában is száguldani, fel, egészen a Montmarte-ra. Befordult a Chloé által megadott utcába és fürkészni kezdte a házakat.

Meglepően gyorsan megtalálta a NEPSA kis búvóhelyét - amilyen idióták voltak a szökevények, a ház előtt hagyták a szervezet egyik kórházi kocsiját, amin ott virított a címerük.

A lány ugrálva próbált átlesni a kerítésen, de nem nagyon látott semmit. A beszélgetőlyuk, amit a rabok ellenőrzésére használtak a nagyobb intézményekben, le volt zárva.

- Kénytelen leszek átmászni a kerítésen – állapította meg a lány.

Nagynehezen felkapaszkodott és átlendítette a lábát. Fentről megpróbált körülnézni, de nem sokat látott, mivel a lámpák nem voltak felkapcsolva és az udvar nagy része a sötétbe veszett.

Marinette átlendítette a másik lábát is és leugrott. Körülnézett, hátha valakinek feltűnt a hang, de minden csendes volt. Könnyen eloldalazott a kerítés mellett a házig. Közben folyamatosan figyelte a tetőszerkezet alatti rést, hátha talál egy-két rejtett kamerát, de amennyire meg tudta állapítani, nem voltak felszerelve. A biztonság kedvéért azért magán hagyta a csuklyát.

Az ajtóhoz érve megpróbálkozott a legegyszerűbb módszerrel, a berúgással, ami meglepő módon sikerült is; az ajtó nem volt bezárva.

A hallba jutott, ahol mindenféle gépek, ledobott hátizsákok és egyéb furcsa eszközök voltak szétszórva. Valaki nagyon sietősen érkezett meg... De legalább egyedül volt, se ember, se fertőzött se robot nem állta az útját.

A lány beljebb lépett, és, miközben azon járt az esze, vajon hol lehet Adrien, gyorsan szétnézett. Egy konyha-labor, egy társalkodó szoba, két vécé és egy étkezőszerűség, és mind teljesen üres. Amikor már úgy érezte, hogy kénytelen lesz feladni, az emeletről egy kiáltás hallatszott.

- Sabrina, gyere ide! Ezt nézd! – harsogta az ismerős hang. Marinette visszaindult a hallba, ahonnan egy krómozott, fényes lépcső vezetett az emeletre, ami egyetlen folyosóból és sok ajtóból állt.

A lány nem akart felesleges zajt csapni, ezért amilyen halkan csak tudott, odalopakodott a folyosó végén lévő ajtóhoz, ami félig nyitva volt és bekukucskált.

A szobában két ablak volt, mindkettő az utcára nézett, és az egyikhez egy kis erkély is tartozott. A szoba közepén egy műtőasztal volt, a lány felőli falakon pedig különböző orvosi műszerek és gyógyszerek.

Az ágy előtt egy lila zakós férfi állt, az ágyon pedig...

Marinette kis híján felkiáltott. Adrien!

Milyen sápadt! A lány nagyot nyelt. Adrien nem volt a legjobb formában, ránézésre azt sem lehetett megállapítani, él-e vagy már halott. Marinette-nek önkéntelenül is eszébe jutott a tegnapi éjszaka. Adrien akkor még forró volt, és nagyon is élő, most lehetetlen, hogy hideg és halott legyen.

A lány tekintete az orvosi gépekre esett. A Grace Klinikából már jól tudta, hogy a hullámvonal jele a jó, a sima vonaltól pedig félni kell, és Adriennek gyönyörű hullámvonalai voltak.

Életben van!

Marinette akaratlanul is elvigyorodott. El sem tudta mondani, mennyire megkönnyebbült. A lila öltönyös férfi ekkor letett egy tűt az asztalra és a magasba emelt egy kémcsövet, tele zöldes-vöröses anyaggal.

A lány pedig önkéntelenül is érezte, hogy Adrien már nem sokáig van életben.

Sürgősen ki kell találnia valamit.

A következő rész tartalmából: Ti... halálos betegek vagytok. Mindannyian. A fertőzés szépen-lassan felemészti a szervezeteket, és egyelőre még én sem találtam rá gyógymódot. - Nathaniël – bökte ki Marinette,mire mindenki ránézett. - Nathaniël immunis.