Kifejezetten hosszú rész, és megismerjük Macskát is...;) Gondolom, mondanom sem kell, hogy melyik állat kit takar, habár a későbbi részekben majd lehet lesz olyan is, akiről nem esik le elsőre, hogy kicsoda, de én próbálkozok ,:D

Illetve, szerdán elmaradt a "Nagy bejelentés", ezért azt most közlöm;) Nos, nemtudom kinek tűnt fel, de nagyjából egy hónap múlva lesz a fiókom egy éves (OMG - hogy repül az idő!), és arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valami különlegeset ezalkalomból. Jó lenne, ha megírnátok, hogy szeretnétek-e valamit csinálni, és ha igen, mit:D Nekem is van egypár ötletem, de nem biztos, hogy azok működőképesek:/

Szóval ja, írhattok itt is, vagy akár privibe is, ha van ötlet*.*

Egy újabb adag papír került át az „Átolvasva" kupacba. Hiába nőtt egyre nagyobbra a halom, Adrien korántsem érezte, hogy közelebb jutott a megoldáshoz. Amióta az eszét tudta, a papírok jelentették neki a világ közepét, a tengelyt, ami köré érdemes felépíteni egy bosszúhadjáratot.

A fiú fáradtan a hajába túrt, és újra az órára pillantott. Alig van húsz perce a kihallgatásig. A sebek kezelésén már túl volt, és szinte könyörögnie kellett Nathalie-nak, hogy ne Gabriel irodája előtt kelljen várakoznia, hanem hadd menjen el a szobájába házit írni. Az apja ugyanis tudni akarta, hogy miért nem jelzett neki Ivan megjelenésekor. A tökéletes fedősztorit már kitalálta, a legjobb az, hogy még Marinette sem szerepelt benne, de... a jó fedősztorit elő is kell adni.

Egy újabb kötegért nyúlt. Ezek levelek voltak, japán címzéssel. A homlokát dörzsölte: már betéve tudta mindnek a szövegét, úgy, mint a többi papírét is. De a lényegre még mindig nem jött rá, és az ideje vészesen fogyott. Az apja ma estére megint a titkosrendőrségtől vár tagokat, akik állítólag rendkívül jó hírekkel érkeznek, és minden, ami nekik rendkívül jó, a végzetüket okozhatja.

A fiú félredobta a leveleket. Ha aláhúzogatná a lényeget, talán többet értene, de legbelül tudta, hogy a legkisebb változást se merné ejteni rajtuk.

Negyedórája maradt. Félredobta a leveleket is, és inkább előhúzta a füzetet. Igazából ez volt az egyetlen, ami rá maradt Tőle, a többi iratot a szoba kiürítésekor szerezte, természetesen inkognitóban.

- Szomorú, ha az ember már a saját házában is álruha viselésére kényszerül – gondolta, és a kedvenc részéhez lapozott, a füzet végébe.

*******

Vörös test, fekete pöttyökkel. Fekete kezecskék és lábacskák, gyönyörű szárnyak, szintén pöttyökkel, és csinos fekete széllel, ami olyan puha volt, mint a pamut. Sötét szemecskék, és két mókás csáp a fejen.

Marinette-nek nagyon vissza kellett magát fognia, nehogy felsikoltson. Rémülten vizsgálta, mennyi testrésze tűnt el, változott meg vagy alakult ki. Leginkább az arca aggasztotta, alig ismert rá önmagára, hogyan fogják így a szülei...

Te jó ég, a szülei!

Marinette szipogva csúszott le a csempére. Bármelyik pillanatban elvesztheti az elméje tisztaságát, és rátámadhat a családtagjaira. Soha többé nem mehet sehova gyomorgörcs nélkül, hogy esetleg átváltozik. Amint Alya tudomást szerez róla, beküldik a Tisztítóba, és neki annyi. Talán meg tudja győzni a lányt, hogy hallgasson, de végül is minek?! Hamarosan úgyis elkapja a NEPSA, és mindenféle kíséreteket fognak végezni vele, a Tisztító csak annak jár, aki feladja magát... Habár a legnagyobb probléma jelenleg nem az volt, hogy mikor és hogyan kapják el, ugyanis a rémálma, hogy közéjük tartozik, most megcáfolhatatlan bizonyítást nyert.

Marinette a kezébe temette az arcát. Milyen élet lesz ez? Folyamatos félelem, hogy elviszik, bántják, hogy ő bánt valakit... Akkor már inkább a halál.

A lány szemei tágra nyíltak. Tulajdonképpen mindenkinek jobb lenne, ha most rögtön megölné ezt a szörnyet, amivé vált. A szüleinek nem kellene végignéznie, ahogy elviszik, Alya sem emésztené magát, hogy feladja-e vagy sem, és Adriennek sem kell majd egy megvadult bogarat üldöznie az osztályteremben. Marinette reszketve felállt, és az erkélye felé vette az irányt. Botladozva ért fel, és lopva körülnézett, nehogy valamelyik kotnyeles szomszéd észrevegye. Remélte, hogy valamelyik lénynek a kontójára fogják írni a halálát. Lassan a korláthoz lépett és átmászott rajta. Valahol a távolban sikoltás hallatszott, majd egy robbanás rázta meg az épületet, valószínűleg a város jelenleg is támadás alatt áll.

Marinette olyan erősen kapaszkodott, hogy a kezein a karmocskák a bőrébe vájtak. Lehunyta a szemét, és próbált szép dolgokra gondolni. A szüleire, akik mindig mellette álltak, Alya-ra, aki mindig megvédte Chloé-tól...

A következő robbanás már sokkal hevesebb volt, a lány hiába kapaszkodott, a detonáció könnyedén lesöpörte az erkélyről. Marinette hagyta, nem volt ugyanis biztos benne, hogy tényleg le merne-e ugrani, katicakülső ide vagy oda. A zuhanás meglepően rövid ideig tartott, és a landolás is kifejezetten kellemes volt. Marinette elmosolyodott: ha tudta volna, hogy a halál ilyen nyugodt, nem habozik annyit a tetőn.

- Huh, azért ez elég közel volt – mondta valaki. Marinette rémülten nyitotta ki a szemeit, ugyanis biztos volt benne, hogy az angyaloknak nem ilyen a hangjuk.

Méregzöld szemek és éjsötét, szűk pupillák.

Most már sikolthat!

- Ááá! – a lány a lábaival rugdalózni kezdett, és legnagyobb meglepetésére támadója rögtön elengedte.

- Ne hisztizz! – szólt rá a fiú és kikukkantott az utcára. – Nem lenne jó, ha megtalálnának...

Marinette a falhoz lapult, és könyörgött az eszméletvesztésért, de annak is örült volna, ha átmegy vadállatba. Csak azelőtt történjen, hogy a másik szörny rátámad.

- Ha átjutunk a Szajna túlpartjára, talán lesz esélyünk – gondolkodott hangosan a fiú, az utca túloldalát bámulva. – Csak tudnám, hol késik Méh... - újra Marinette felé fordult, a lány legnagyobb rémületére. – Te újonc vagy, ugye? Miért akartál leugrani a tetőről?

Ez kérdés lett volna? Marinette tátott szájjal meredt a párducsrácra és feltápászkodott. Legszívesebben magára mutatott volna, hátha egyértelműbbé teszi a fiúnak, hogy egy bogárral beszélget, de egy újabb robbanás visszaküldte az aszfaltra.

- Na végre! – a fiú a kezét napellenzőként a szeme fölött tartva kémlelte a tájat. – Elég sokáig tartott dongókám! – vigyorgott, és valamit bepötyögött a derekán lévő gépbe. Marinette érdeklődve hajolt közelebb. Ilyet még soha nem látott egyik szörnyen sem, és nagyon kíváncsivá tette.

- Jaj ne! – a fiú hirtelen nagyon ideges lett, és Marinette-hez fordult. – El kell tűnnünk innen! Tudsz repülni azokkal az izékkel? – bökött a lány szárnyaira.

Marinette nemet intett a fejével, de a fiú ignorálta a mozdulatot.

- Nem tudok repülni – ismételte meg Marinette, és mivel érezte, hogy a lábai fáradnak már attól is, hogy a súlyát kell tartaniuk, a szülei üzletének dőlt. – Sőt, szerintem járni se nagyon...

- Jólvan, értettem – a fiú a gépén keresett valamit, össze-vissza húzogatta a képeket, amíg végül talált egy megfelelőt. – Akkor keresek neked valakit, aki majd biztonságba helyez, amíg én itt... megvan! – elvigyorodott. – Ő tökéletes lesz – azzal megnyomott egy gombot, és elkezdett bepötyögni valamit a holoképernyőre. Mivel nagyon elfoglaltnak tűnt, Marinette úgy döntött, nem zavarja és kikémlelt a másik oldalon.

Hihetetlen látvány tárult elé. A híradásokban mindig csak nagyon távolról mutatták az összecsapásokat biztonsági okokra hivatkozva, most azonban a lány szinte bent volt, alig pár méterre a sűrűjétől.

Különböző állatok küzdöttek a speciális rendőrökkel, mindenféle trükköt bevetve. Az úton füstnyomok és egy kráter éktelenkedett, a felborult autók pedig fedezéket nyújtottak a fáradtabbaknak és a sérülteknek.

- Mondom a tervet – a macskafiú közben széthúzta a gépet és különféle utasításokat osztogatott a megjelenő állatoknak, de Marinette már nem is próbálta követni az alakokat, inkább keresett egy szimpatikusabb harcost a tömegben, és figyelni kezdte.

A rókalány leütötte az egyik NEPSA-s fejéről a védelmi sisakot. A férfi pár métert hátraröpült és egy nyekkenéssel ért földet. Marinette kicsit összeszorította a szemeit; ez biztos nagyon fájhatott. A férfinek azonban meg se kottyant, szívósan előhúzta a fegyverét és célzott, de a lány hanyagul kikerülte a lövedéket. Második lövésre már nem is volt ideje, a róka a mellkasán landolt és egy pillanat alatt elforgatta a férfi fejét, ami egy hátborzongató reccsenést hallatott.

Marinette lebukott és szorongva átkarolta a lábait. Az aréna kellős közepén van, és ki tudja, mikor veszik észre.

- Hova tűntél? – forgott körbe a fiú, amíg a tekintete megállapodott a betoji Marinette-n. – Ajj, ne tűnj így el! – megragadta a lány karját és talpra állította. – Bocsi, de szükség volt rám. Hol hagytam abba...?

- Az az izé megölte – motyogta Marinette maga elé. Macska összevonta a szemöldökét.

- Ki ölt meg kit?

- Az a lány. Rókalány. Ráugrott a mellkasára, és eltörte a gerincét – a lány a kezébe temette az arcát, így nem láthatta, hogy Macska elvigyorodik.

- Tényleg? Szinte sportot űz belőle – elgondolkodva folytatta. – Talán elő kéne léptetnem...

- Macska! – egy fekete-sárga csíkos lány landolt a tetőn, majd ügyesen leszökkent melléjük. – Jöttem, ahogy tudtam. Nem ártana segítened a B3-masoknak. Beszorították őket a Châtelet-re – végigmérte Marinette-t. – Ő meg ki?

- Újonc – Macska a lány vállára tette a kezét. – Elvinnéd a Kaptárba? Majd később érte megyek – a méhe bólintott, és megigazgatta a szárnyait. Macska Marinette felé fordult. – Ne aggódj, később mindent megmagyarázok – kacsintott. – Most kérlek, érd be a Királynőnkkel – a méhe kinyújtotta a nyelvét a fiúra, majd vigyorogva Marinette-hez fordult.

- Mehetünk? – Marinette nem találta szimpatikusnak a csíkos lányt, ezért visszafordult volna Macskához, hogy megmondja, hogy mégis inkább a fiúval maradna, de ő már sehol se volt.

- Macska gyorsabb, mint az átlag – a méh elmosolyodott. – Ehhez majd hozzá kell szoknod. Egyébként hívj csak Méhkirálynőnek!

*******

Marinette jobban örült volna, hogy ha Méhkirálynő – miért van ilyen hosszú neve? Nem lehetne rövidebb? – fél percre befogja a száját, és hagyja csendben szenvedni. A szőkeség láthatólag eltökélte, hogy minden szépségápolási tippjét megosztja vele, habár ahogy Marinette azt a szabályos darázsderekat elnézte, a plasztikai sebészek sem tétlenkedtek a lány körül.

- Atejes pakolással meg ne próbálkozz, ha zsíros a bőröd, csak jobban fogsz tőleizzadni – a lány a székével forgott körbe-körbe. – Ha már zsíros a bőröd, akkorinkább a grépfrútot használd, azzal egy kis színt is adsz az arcodnak...

Nem akart vége lenni. Marinette a szóáradat elején még a szemét forgatta, és különböző grimaszokat vágott Méhkirálynőre, amiben az volt az izgalmas, hogy soha nem tudta, milyen gyorsan fordul vissza a lány, és meglátja-e, de egy idő után ez is unalmas lett.

Utána viszont jött a rosszullét. Marinette hiába szorította mindkét kezét a hasára, a szörnyű nyomás nem akart elmúlni, sőt, kezdett átterjedni a fejére is. Méhkirálynő pedig csak mondta, mondta...

- ...de ha rám hallgatsz, két rétegben viszed fel, mert úgy... rosszul vagy? – váratlanul emberi érzelem tükröződött az arcán, és a szék forgása is megállt. – Hahó! – hajolt közelebb a dobozhoz, amin Marinette üldögélt. – Minden oké?

Marinette-ben viaskodott a büszkesége és a túlélőösztöne, és végül ez utóbbi kerekedett felül. – Nem érzem valami jól magam... - Méhkirálynő már fel is pattant és pánikba esett.

- Fenébe, vissza fogsz változni! – a lány ujjai végigfutottak a billentyűkön. – És Macskáék még biztos nem jönnek... - Méhkirálynő tanácstalanul nézett végig a csendben szenvedő újoncon, mint ahogy a nem várt kiskutyákra néz a kutyatulajdonos. – Gondolom, még nem vagy apparent, vagy igen? – miután nem kapott választ, még elveszettebben kérdezte. – Bennvagy egyáltalán az adatbázisban?

Marinette a fogát csikorgatta, hogy ne kiáltson fel. Fogalma sem volt, mi az az apparent, és biztos volt benne, hogy legfeljebb a sulis könyvtári adatbázisban van benne, habár Méhkirálynő valószínűleg nem erre gondolt. Nem úgy nézett ki, mint aki egy könyvet is elolvasott volna életében. Maximum Joy és Cosmopolitian magazinokat.

- Ha nem vagy apparent, akkor el kell innen menned – Méhkirálynő hangja bizonytalanul csengett. – Nem láthatom, ki vagy... - Marinette halkan felsikkantott. Érezte, hogy a szárnya kezd visszahajlani.

- Siess! – Méhkirálynő felsegítette a lányt. - Amíg a szárnyaid hajlanak vissza, csak a hátad fáj – a lány meglibbentette a haját a saját okosságán csodálkozva. – Nekem is mindig így van.

Marinette kénytelen-kelletlen beismerte, hogy csíkos társának igaza van, sőt, a szárnyak után egy félperces pihenő is jött, ami épp elég volt a lánynak, hogy a Méhkirálynő által kinyitott ajtón kisurranjon és eltűnjön a Kaptárból.

Az utcára már egy teljesen normális, habár kicsit zaklatott Marinette lépett ki. Gyorsan körülnézett, elosont egy DM kirakat mellett és perceken belül már a hídon is volt.

******

A kis csengő az üzlet felett mindig is irritálta Marinette-t, túlságosan is magas hangja volt, most viszont úgy örült neki, mint még soha.

- Marinette! Á, szóval sétálni voltál! Azért máskor szólj, kicsit megijedtünk – Sabine a lány homlokára tette a kezét. – Hűha! El is múlt a lázad. Holnap mehetsz iskolába! – ha ez egy átlagos nap lett volna, Marinette küzdött volna ez ellen az állítás ellen, de most másra se vágyott, mint visszatérni a megszokott életéhez. Nyomott egy puszit Sabine arcára, és a szobája felé vette az irányt.

Ha minden jól megy, a mai napot betudhatja egy lázálomnak. Arról persze fogalma sem volt, hogy a DM üzlet kamerája mit rögzített.

A következő rész tartalmából: Világos? – a lány csak bólintott, majd valami hegyes fúródott a combjába. – Nem sikít! – figyelmeztette Macska, majd kihúzta és eldobta az üres tűt.