A második felvonás ezzel a két fejezettel lezárul.

Kicsit nosztalgikus érzéseim vannak most. A hetedik fejezet óta várok arra, hogy ez a rész kész legyen és meg is oszthassam veletek... de igazából a lényeg a következő lesz. Abban szinte csak egy nagy párbeszédet fogtok látni, amiben mindent, mindent, de tényleg mindent megmagyarázok. Nincs több üres lyuk (vagy legalábbis úgy fog tűnni ;)). És te jó ég, milyen hosszú lett ez a fejezet! Majdnem háromezer szó!:O Szerintem egyéni rekordot döntöttem;)

Most pedig nem is húzom tovább az időt, jöjjön, aminek jönnie kell!:)

(ja és bocs azért a káromkodásért;))

Szeretnék egy közleményt intézni mindenkihez.

Az elmúlt napok eseményei után levontunk egy rossz következtetést, miszerint Marinette és Adrien a NEPSA beépített emberei. Tegnap sikerült megbizonyosodnom róla, hogy ez a gondolatmenet téves.

Nathaniël – aki eddig eltitkolta előlünk, hogy a NEPSA képzett, fizetett besúgója – egy szívességet kért tőlem, amibe én beleegyeztem. A gondolat, hogy láthatom Max-ot, teljesen elvakított. Így a NEPSA épületébe mentem az iskolai ellenőrzés helyett, úgy téve, mintha én is fontolgatnám a belépést.

Amit odabent láttam, maga volt a pokol, de erről majd később beszélünk. Nem akarlak titeket feleslegesen ijesztegetni.

Azonban az ott látottak teljesen letaglóztak, nem tudtam tovább színlelni, megmondtam Nathaniël-nek, mit gondolok róla, és elrohantam. A fertőzésünkről természetesen nem beszéltem neki.

Később Marinette, majd Nino vitt biztonságba. Kiderült, hogy Marinette családját a NEPSA bántotta, feltehetőleg kínozza, esetleg megölte. Ez részben Adrien hibája is, így kizártnak tartom, hogy bármiféleképpen a NEPSA kezére játszanának. Hacsak nem rendelkeznek némi mazoizmusi hajlammal.

Szeretném, ha mielőbb tudnánk találkozni valahol – jó lenne, ha minél többen eljönnétek. Csak akkor tudunk életben maradni, ha összefogunk!

*******

Adrien mindig is gyűlölte, ha valaki reggel felébreszti. Szeretett maga felkelni, az ébresztője megnyugtató hangjára, amit mindig öt perccel előbbre állított be, hogy lustálkodhasson még egy kicsit az ágyban felkelés előtt.

Megpróbált elfordulni, hogy kinyomja a borzasztó gépet, de valami miatt nem tudott megmozdulni. Ráadásul nem is akárki miatt; Marinette az igazak álmát aludta a mellkasán, meleg gombócot képezve a fiún. Adrient megrohanták a tegnapi nap emlékei, a lány keresése, ahogy el kellett játszania Nathalie-nak, hogy beteg lett, aztán a csalódottság, hogy Marinette őt hibáztatja a szülei elzárása miatt, az esti sírás...

A telefonja viszont kitartóan csöngött, időt sem hagyva a hosszabb merengésnek. A fiú egy nyögéssel kinyújtózott, vigyázva, hogy azért a lányt ne gördítse le magáról, és felvette a telefont.

- Nagyon remélem, hogy fontos – szólt bele, miután látta, hogy Nino hívja.

- Láttad Alix üzenetét a gyorshívón? - kérdezte a barátja köszönés nélkül.

- Mit? Ja, nem – Adrien suttogott, hogy ne ébressze fel a pihegő lányt. Vajon az ilyen hangos szuszogást már lehet horkolásnak hívni?

- Mindenképpen nézd meg. A régi Alix visszatért – magyarázta Nino. – És egy találkozót is összehívott, habár nem mondott pontos helyet. A többiekkel épp arról beszélek, hogy hol legyen a tali. Esetleg valami ötlet?

- Nem tudom... mára nekem más terveim vannak – mormolta Adrien, és Marinette egyik tincsét feltekerte az ujjára. A feketéskék haj könnyen visszacsúszott a helyére.

- Miféle terveid? – Nino hangjába kétkedés csúszott.

Marinette nyöszörgött és kinyitotta a szemeit.

- Maradjunk annyiban, hogy kiveszem a saját részemet a nyomozásból. Később beszélünk – azzal letette a telefont, Marinette figyelte a mozdulatot.

- Kivel beszélgettél? – susogta a lány.

- Nino-val. A csapat megpróbál kidolgozni valami tervet – magyarázta Adrien és tovább játszadozott a lány hajával.

- És mi? – kérdezte a Marinette, és visszafeküdt a szőkeség mellkasára.

- Ki kéne találnunk, hogyan oldjuk meg az Álmacska-ügyet... ma ki fogok dolgozni rá egy tervet – Adrien egy újabb tinccsel kezdett játszani. Olyan volt, mint egy igazi macska.

- De... de az iskola... - kezdte a lány kétségbeesetten, de aztán leesett neki. Már így is nagy erőkkel keresik; az iskolát egy jó ideig elfelejtheti. Ráadásul az egyetlen hely, ahol meghúzhatta magát, az Adrien szobája volt, még annak ellenére is, hogy nyíltan a fiút hibáztatta a szülei elkapása miatt. De vajon tényleg Adrien volt érte a felelős? Hiszen a fiú csak megfeledkezett egy óvintézkedésről, ami ráadásul nem lehet valami gyakori a csapatban... A lány még összébb húzta magát, és lélekben felkészült a vereség elismerésére.

- Sajnálom – mormolta, és megszorította a takarót. – A tegnap este... nem a te hibád volt. Sajnálom, hogy az egészet rád fogtam. Valójában nem is rád voltam mérges... hanem a NEPSA-ra – mormolta. Adrien meglepetten nézett rá, de a lány szorosra zárta a szemeit. – És ígérem, hogy amint megtudom, hogy melyik rohadék csinálta ezt, hivatalosan is apparent-é avattatom magam.

Adrien szóhoz sem jutott. Egyrészt, Marinette nagyon édes volt, amikor ilyen mérges volt, másrészt viszont egy kicsit megrémisztette ez a viselkedés. Lehet, hogy a lány még mindig fáradt...

- Jól van, Mari, de most ne ezzel foglalkozz. Még bőven van időnk aludni – nyugtatta a haját simogatva.

- De... - a lány még folytatta volna, de gyorsan le lett állítva.

- Aludj – ismételte Adrien, és úgy tett, mintha ő is fáradt lenne. Azonban az elkövetkezendő fél órát nyitott szemekkel töltötték, amíg Marinette végül elunta magát és elment elvégezni a reggeli rutinját. Adrien is úgy döntött, felkel, és felöltözködik. Nagyon hosszú nap áll előttük, és még ki kell találnia, hogyan fog az Álmacska nyomára bukkanni, de legalább már oldottabb volt a hangulat a bocsánatkérés után.

- Ha nem megyek suliba, mit fogok csinálni? – kíváncsiskodott Marinette a fürdőből. Adrien elvigyorodott.

- Természetesen segítesz nekem. Megkeressük a hasonmásainkat – magyarázta, és a zsebébe süllyesztette Plagg chipjét. Szükség lehet rá.

- Te sem mész suliba? – sikkantott fel izgatottan a lány, amitől Adrien vigyora szélesedett.

- Hát hogy hagyhatnálak egyedül itthon, bogárkám? – incselkedett a lánnyal. Erre a flörtölésre sokféle választ el tudott volna képzelni, de Marinette most is meg tudta lepni.

- Behoznál nekem valami ruhát? Mégsem vehetem fel a tegnapi gönceimet... - cukkolódott a lány. Adrien összeszorította a száját, ezt a kört a lány nyerte.

Találomra kihúzott pár ruhát a szekrényéből, és a fürdő ajtójához lépett. Fogalma sem volt, hogyan adja be a ruhát, hiszen mégsem dobhatja csak úgy be, de másképp meg... nos nem mert belépni.

- Mi tart ennyi ideig? Adrien...! Ugye nem Nathalie-tól kérsz kölcs...? - az ajtó kinyílt, és egy törülközőbe burkolt Marinette lépett volna ki, ha nem állja útját egy lefagyott Adrien.

Pár pillanatig egymásra meredtek, amíg mindketten próbálták értelmezni a helyzetet. Adrien ocsúdott fel először; Marinette mellkasának nyomta a ruháit, majd az orrára csapta az ajtót.

- Sajnálom! Öltözz! – utasította idegesen a kuncogó lányt.

*******

- Hogyan szándékozol a hasonmásod nyomára lelni? – kérdezte Marinette, miközben a cipőibe bújt.

- Nos, ezen még nem igazán gondolkodtam... talán előcsalogathatnánk őket valahogy – dobta fel Adrien a chipet, majd ügyesen el is kapta. Amint az ötlet megfogant a fejében, a lányra kacsintott.

- Elfelejtesz valamit: kizárólag ellenőrizetlenül vagyunk képesek átváltozni – a lány nem volt elragadtatva az ötlettől. Adrien már épp készült egy „ünneprontó" visszaszólásra, de valami megakadályozta.

- Ez a te csengőhangod? – kérdezte a lánytól, amint a Thirty Seconds To Mars egyik száma megszólalt. Marinette csak megvonta a vállát.

- A telefonom is az iskolatáskámban maradt. Fogalmam sincs, hogy mi lett vele – magyarázta, de aztán hirtelen bevillant neki a tegnapi nap... a zsaroló telefonja, amit ellopott tőle, és a nadrágzsebébe rejtett. Az a nadrág pedig most Adrien székén lógott.

- A cuccaid Alya vitte el... de akkor... - mielőtt a fiú befejezhette volna, Marinette felpattant és végigmatatta a nadrágját. – Mit csinálsz? – figyelte szkeptikusan a lány tevékenységét. – Mari...?

- Ha! – a lány diadalittasan emelte fel a még mindig csörgő telefont.

- Mióta van Huawei-ed? – húzta össze a szemöldökét a fiú.

- Tegnap óta. Ez annak a pasinak a mobilja, akit kiütöttem – úgy tűnt, a lány arcáról nem lehet eltüntetni a vigyort.

- Az a pasi... - kezdte a fiú, de félbeszakították.

- Kommandós! Magasrangú! És nálam van a privát mobilja! – Marinette a fiú kezébe nyomta a kérdéses eszközt és örömtáncot kezdett járni.

- Aha... - a fiú a kezdőképernyőt vizsgálta, ami jelezte, hogy kéri a kódot. – A kódot is tudod, ugye?

Az örömtánc abbamaradt.

- Nem... de fel tudod törni, igaz? – fordult meg a lány.

A fiú ledobta magát a forgószékre és beindította a gépét. – Igen, de ahhoz idő kell – látva, hogy a lány mennyire lelombozódott, rámosolygott és összekulcsolta a kezeiket. – Hé, megszereztél egy bennfentes mobilt. Ez nagy segítség ám...

A képernyő felvillant, egy új üzenet érkezett.

- Hadd nézem! – nyúlt Marinette a mobilért, de Adrien előbb kapta el.

[Találkozzunk ma délután a volt Kaptár melletti DM üzlet raktárában. Egyedül gyere.]

- Hűha! – Adrien a lányra pillantott. – Vajon mit akarhat tőled a fickó?

Marinette azonban dermedten figyelte a feladót, ugyanaz volt, aki tegnap azt a szerelmes hangvételű utolsó üzenetet küldte.

- Azt hiszem... nővel van dolgunk – mormolta.

*******

Adrien berakta a táskába a Pusztítót is, biztos ami biztos alapon. Ő nem hitt Marinette teóriájában, miszerint egy nő fog várni rájuk, és sokkal reálisabbnak tartotta egy férfi vagy egy csoport támadását.

- És ha csapda? – kérdezte a lány, miközben felvette a pulcsiját, egészen pontosan Adrien pulcsiját.

- Ez az egyetlen esélyünk. A hasonmásokat később elintézzük – a fiú felkapta a táskáját. – Tehát a terv: odamegyünk, szétrúgjuk a seggüket, ha többen vannak, az utolsót életben hagyjuk és kikérdezzük. Lehetőleg a hasonmásokról, ha beszédes kedvében van, akkor a NEPSA új Project-jéről is. Capisce?

- Értem Főnök – azzal a lány nyomott egy puszit az arcára. Adrien zavarában az órájára pillantott, mindjárt lekapcsolnak a kamerák. A fiú hangosan visszaszámolt, majd miután a terep tiszta volt, kislisszantak a lánnyal az épületből. Marinette azonban a nagy kapu után lefékezett, és tanácstalanul Adrienre pillantott.

- Erre! – ragadta meg a fiú a kezét és húzni kezdte. Marinette egy ideig hagyta, hogy marionettbábúként rángassa, de végül kicsúszott a száján, ami nem hagyta nyugodni.

- A Kaptár elég messze volt innen... biztos vagy benne, hogy jó ötlet fényes nappal a nyílt utcán elmenni odáig? – kérdezte félénken. Adrien magában elvigyorodott, és behúzta a lányt abba a sikátorba, amit még a délelőtt folyamán foglaltatott el Nino-val.

- Nos, ha elég gyorsak leszünk, nem tudnak majd megállítani – jelentette ki kétértelműen.

- Adrien, te is tudod, hogy már nem tudunk át... - a lány torkán akadt a szó, ugyanis egy ismerős jármű parkolt a szűk utcácskában. – Nem mondod... - a fiúhoz fordult – ugye ez nem Nino kocsija?!

- Miért, jobban örültél volna, ha elkötöm apámét? – támadott vissza a fiú, és a vezetői ajtóhoz lépett. Marinette idegesen nyelt egyet; már az elején le kellett volna szögeznie néhány apróságot.

- Én nem fogok beülni veled egy kocsiba.

Adrien felvont szemöldökkel felé fordult, de a kezét a kilincsen hagyta. – És mégis miért nem...?

- Van jogsid? Nincs. A papa sosem bocsátaná meg, ha... - Marinette elhallgatott. Nem akarta felhozni pont az apját érvként, de nem tehetett róla: ott lebegett a szeme előtt a papája mosolygós arca, ahogy mindig mondogatta, hogyan fogja megvédeni a lányát a „flörtölő huligánoktól". És habár Adrien a közelében sem járt a flörtölő huligánnak, Marinette tudta, hogy a szülei nem lennének elragadtatva a gondolattól, hogy beült egy olyan srác mellé, aki mégcsak vezetni sem tud. Akkor már inkább vezeti ő a kocsit.

Ezt persze nem mondhatta meg Adriennek... a fiú már a huligános résznél bekapcsolná Plagg-et, és a két fiú egymást túlordítva ismertetné vele az érvelése problémáit.

- Nem bízol bennem, mert nincs jogsim – foglalta össze a fiú a lényeget.

- Igen – Marinette érezte, hogy most hegyibeszéd következik.

- Ha lenne jogsim bíznál bennem? – mielőtt a lány válaszolhatott volna, folytatta. – Persze hogy bíznál. Csak tudod, apám nem engedte, hogy vezessek... ezért nem csinálhattam meg. Hiszen van sofőröm, meg ilyenek. Viszont amikor Nino vezetni tanult, én kérdeztem ki a KRESZ vizsgára, és miattam lett neki hibátlan. Tudok vezetni.

Marinette nyelt egyet; erre nem számított.

- Más kérdés, hogy papírom nincs róla – a fiú kinyitotta az ajtót. – Sajnos, meg kell bíznod bennem – azzal beszállt az autóba és beindította a motort. Marinette összehúzta magát olyan kicsire, amennyire csak tudta, majd egy szó nélkül beszállt az autóba és bekötötte az övét.

Nem akarta megbántani Adrient. Igazából mostanában mást sem csinált, csak megbántotta és bocsánatot kért, mintha szó szerint Chloét helyettesítené a fiú életében. A lány féloldalasan a szőkeségre pillantott, aki az útra összpontosított, és megpróbálta beleképzelni magát a fejébe. Bánja-e Adrien hogy vele jött? Szívesebben küldené el máshova, mondjuk vissza Nino-hoz?

- Ha továbbra is így fogsz bámulni, tuti rámegyek a járdára zavaromban – morogta a fiú.

- Sajnálom – Marinette úgy döntött, biztonságosabb lesz inkább az ablakon keresztül a járókelőket figyelni.

Az út további részét csendben tették meg. Nem mintha nem lett volna miről beszélni; Adrien szívesen kérdezgette volna a lányt a tervük helyességéről, hogy mit is kéne tenniük a DM-ben, vagy hogy utána hogyan keressék meg a hasonmásokat, Marinette pedig szívesen kikérte volna a véleményét a kapcsolatukról, a viselkedéséről, vagy hogy hol aludhatna ma este.

Túlságosan gyorsan érték el a célállomást. Adrien a száját rágta, még mindig nem beszélték meg a tervet.

- Na jó – állította le a kocsit. – Bemegyünk, én megyek előre. Ha többen vannak, hátrébb állsz, és hagyod, hogy én intézzem. Ha egyedül van, hagyod hogy én intézzem.

Marinette hallgatott, már megint mindent a fiú csinál. Mikor jön el az az idő, amikor majd ő is tehet valamit érte?

- Persze. Menj csak... bízom benned – azzal megszorította a fiú kezét. Adrien bólintott egyet és halványan elmosolyodott.

*******

A DM ugyanolyan volt belül, mint minden más drogéria. Hatalmas polcok, színes rúzsok, fényes körömlakkok és matt púderek... az egyetlen, ami furcsa volt, hogy a lámpák nem voltak felkapcsolva. A helyiségben természetes fény uralkodott, valószínűleg az volt az oka, hogy nem vették észre a pult mögött somolygó lányt.

- Hali! – köszönt, mire mindkét gyanús elemet vizslató tinédzser felé pillantott. A szemébe húzott baseballsapka miatt semmit sem láttak az arcából, de a hangján hallatszott, hogy vigyorog magában. – Jobbra a hátsó ajtó.

Adrien megfogta Marinette kezét húzni kezdte a megadott irányba. Benyitott az ajtón és úgy lépett be, hogy fedezze a lányt.

- Oké, kezdek egyetérteni veled. Tényleg úgy tűnik, mintha egy csapda lenne – súgta Marinette a fiú válla fölött átkandikálva.

A szőkeség épp a terepet mérte fel. A raktár teljesen átlagosnak tűnt, a dobozok precíz rendben voltak felsorakoztatva, és itt már a lámpák is égtek. Adrien lassan elindult, hogy a másik oldalt is ellenőrizze, nehogy onnan lepjék meg őket.

Már félúton járhatott, mikor Marinette felsikkantott mögötte. Azonnal megfordult, de a lánynak nem volt semmi baja, senki sem állt mellette. Adrien követte a tekintetét, ami megállapodott az egyik...

- Baszki! – a fiú rémülten hátrált. Marinette akár édesnek is tartotta volna a mozdulatot, hiszen a fiú majdnem nekiment az egyik dobozsornak.

A velük szembeni dobozon ugyanis az Álmacska üldögélt.

*******

Marinette-nek most végre volt alkalma jobban szemügyre venni a fiút. Az ő mellkasát is beborította az a puha macskaszőr, ami annyira jól jellemezte Adrien átváltozását. Ugyanúgy végigfutott a karján, egészen a kezéig, amin az ujjak érdes macskakörmökben végződtek. A szemei mélyen ültek, és sötétzölden villogtak, a pupilla pedig jellemzően egy vonallá szűkült. A szőke fürtök közül előbukkanó macskafülek folyamatosan jelezték gazdájuk érzelmi állapotát; ha szomorú volt, lekonyultak, ha figyelt, kiegyenesedtek, ráadásul ezeket is a puha macskaszőr borította. Most valószínűleg vidám volt, mivel a fülek normálisan álltak, és a macskafarok is fesztelenül lengett ide-oda. Marinette alapos szemrevételezését látva a fiú elvigyorodott, felvillantva hegyes szemfogait.

- Nos, azonosítottál? – kérdezte, és leugrott a dobozról. Puhán a talpára érkezett, ahogy az macskáknál szokás. Adrien azonnal magához rántotta Marinette-t és úgy helyezkedett, hogy ő üthessen először, ha arra szükség van.

Marinette ellenben az ajtó felé sandított, egérutat keresve, de csalódnia kellett. A pultos lány, továbbra is a baseballsapkával a fején, az ajtófélfának dőlve vigyorgott.

Hát végül mégiscsak csapdába estek.

- Nemár – Álmacska még közelebb lépett. – Most komolyan tőlem féltek?

Adrien próbált veszélyesnek látszani, de a tény, hogy Álmacska minden lépésénél hátrált és Marit is tolta maga mögött, kicsit rontott az imázsán.

Álmacska felnevetett. – Hát öcskös, sok mindenre számítottam, de erre nem!

- Ha valami újabb trükkre készülsz, hát azt ajánlom, felejtsd el – mormolta Adrien, miközben a kezével továbbra is megakadályozta, hogy Marinette közbeavatkozhasson.

- Én ezt nem hiszem el. Komolyan... - azzal Álmacska széttárta a kezeit.

- Tényleg nem ismersz meg, öcsikém?

A következő rész tartalmából: Mostantól minden sokkal könnyebb lesz, együtt akár a NEPSA-t is képesek lesznek megdönteni... végre minden összeállt. A fiú a lányra pillantott, aki ugyanolyan elvarázsoltan meredt maga elé, mint az elmúlt tízpercben.