Hali mindenkinek, remélem már bőszen hallgatjátok a karácsonyi zenéket;)

Idén egyik pillanatról a másikra jött meg a karácsonyi hangulatom, most is bőszen dúdolgatom az All I Want For Christmas-t. Kis híja volt, hogy belinkelem ide, de még nem akarom, hátha valaki pontosan tartja magát az Adventhez... nem akarok olyan lenni, mint azok a boltok, amik októberben kirakodnak,:D

Nade ez a vidám hangulat egyáltalán nem látszik ebben a részben, Marinette teljes letargiába süllyed a szülei karanténoztatása miatt, és ebben senki nem tud neki segíteni... még Adrien sem:(

De ne szomorkodjatok, hamarosan minden jóra fordul (viszonylag). Ígérem, hogy a következő részben már próbálják rendbe hozni a dolgokat, újabb történetbeli csavar-robbantást hozok, de akkorát hogy bele fognak remegni a telóitok!:) és arról a mindent megmagyarázó fejezetről sem feledkeztem ám el;)

(u.i.: Nos, aki szurkolt nekem, üzenem, hogy még semmi sincs veszve. Nem fogok a folyóba ugrani vagy ilyenek, továbbra is "szerkesztés alatt" áll az ügy;)) 

- Melyikőjüknek csörög a telefonja? – kérdezte Gabriel a már megszokott száraz hanghordozással. Nem csoda, hogy ki volt akadva, mivel az aktuális dal a Cotton Eye Joe volt.

- Bocsi apu, ez az enyém – állt fel Adrien a megbeszélési asztaltól. – Sürgősen fel kell vennem, de hamarosan visszajövök – azzal a goromba pillantásokat észre sem véve kiment a folyosóra.

Mielőtt felvette volna, óvatosan körülnézett, hátha valaki hallgatózik, de sehol nem látott senkit.

- Megvan Mari ugye? – kérdezte, amint a gomb zöldre váltott, és közben úgy fordult, hogy a kamerák még véletlenül se tudják rögzíteni az arcát, hogy aztán valaki leolvassa a szájáról, hogy miről beszélt.

- Igen, biztonságban van. Alix-ot is megtaláltuk, és hazahoztuk – Nino-nak remegett a hangja, amit normál esetben Adrien egy dühöngő Alix-nak tulajdonított volna, hiszen a lány mégiscsak utálja most őket. De a macskás hetedik érzéke azt súgta, hogy ennél sokkal összetettebb dologról van most szó.

- Valami gond van? – kérdezte, előre félve a választól. Nino először csak sóhajtott egyet, majd kinyögte a problémát.

- Igen. Elfeledkeztünk a szüleiről.

Adrien örült, hogy senki sem látta, ahogy a falba veri a fejét. Mégis hogy lehet valaki ekkora seggfej? Miért nem jutott eszébe a drága Miss Dupain-Cheng és a férje?

Marinette meg fogja ölni, ha megtudja, hogy ő vezette az akciót.

- A rohadt életbe... - mormolta, és közben próbálta végiggondolni, hátha mégis elmenekültek. Nem volt ez olyan szürreális... vagy igen?

- Hát ja... szegényke. Teljesen kikészült – dünnyögte Nino, mire Adrien homloka elszakadt a faltól.

- Sírt is? – rebegte.

- Aha, persze – dünnyögte Nino. – Most is sír, átjöttem a fürdőbe, hogy tudjak veled rendesen beszélni. Lehet egyáltalán valakinek ennyi könnye? – tette fel a költői kérdést.

Adrien behunyta a szemét. Nem, most nem rohanhat el a tárgyalásról! Az apja egyértelműen gyanút fogna.

- Vigasztald meg, jó? – ígértette meg Nino-val, de a fiú nem válaszolt azonnal.

- Úgy tűnt, Alix megérti. Megölelte meg ilyenek – elgondolkodva hozzátette: - lehet, hogy szadista, és most örül, hogy Marinette-t is veszteség érte.

- Mr. Agreste! Kérem, mindenki önre vár – habár nem mondta ki, Nathalie hangján érződött a „köztük én is".

- Megyek! – Adrien mégegyszer elfordult, és olyan halkan beszélt, amilyen halkan csak tudott. – Este apa vacsorázni megy ezekkel az idiótákkal. Elvileg nekem is mennem kéne, de valahogy kihúzom magam. Nyolcra hozd át, jó? – azzal visszaindult a terembe.

- Ha addig nem szárad ki... - morogta Nino és kinyomta.

- Elnézést – Adrien egy kamumosolyt eresztett meg az asszisztensnő felé. – Fontos volt.

- El tudom képzelni – úgy tűnt, Nathalie nincs valami jó véleménnyel a fiatalabb korosztályról. További hozzáfűznivaló nélkül kinyitotta az ajtót, Adrien pedig visszatért az unalmas megbeszéléshez.

*******

Amire Nino visszaért a szobájába, Marinette már abbahagyta a sírást. Most egy hang nélkül feküdt a fiú ágyán, és a semmibe bambult, ami nem kevésbé volt ijesztő. Alix mellette üldögélt, és együtt érzően simogatta a hátát.

Nino nekitámaszkodott a falnak és az órájára pillantott. Vajon mennyi idő, amíg Adrien magához költözteti Marinette-t? Ugyanis az biztos volt, hogy a lány már nem csak estig fog ott maradni a fiúnál – nem mehet vissza az otthonukba, a NEPSA nyilvánvalóan újra ellenőrizni fogja. Habár, ahogy a Nino elnézte, Marinette nem villanyozódott fel annak a gondolatától, hogy a fiúval tölti az éjszakát.

- Meghaltak. Meghaltak a szüleim – suttogta maga elé a lány.

- Dehogy haltak meg! A NEPSA nem öl le csak úgy embereket... - csattant fel Alix. – Ha az utcán vannak kereszttűzben, lehet, ha átváltoztak vagy fertőzöttek, lehet, de úgy, hogy csak szimplán gyanúsítják őket...

Nino nem értett egyet az állítással, de nem akart rontani a helyzeten. Ha Marinette újra rákezd, kénytelen lesz megint felhívni Adrient.

- Ez biztos? – kérdezte Marinette, anélkül, hogy fókuszált volna. Úgy nézett ki, mint egy nagy gyerek, és úgy is viselkedett.

- Igen. És ne nyavajogj többet. Különben is, én éhes vagyok – Alix Nino-ra pillantott. – Nem akarnál jó házigazda lenni és megkínálni minket valamivel? – mire a fiú csak vágott egy grimaszt és kisietett.

*******

- Biztos, hogy ne vigyelek én haza? – kérdezte újra Nino anyukája, miközben az egyik tányért törölgette. A fiú kinyitotta az ajtót és visszafordult.

- Nem, anya. Marinette-ék közel laknak, én pedig el fogom kísérni – tárta szét a karját a fiú és kivonszolta Marinette-t az ajtón.

- De... de ha szükséged van rám, én... - az ajtócsapódás jelezte, hogy Nino épp a lázadó korszakában van. A nő csak sóhajtott egyet és visszavonult a konyhába.

- Biztos, hogy gyalog akarunk menni? – kérdezte Marinette, amint kirohantak az ajtón.

- Persze... Mari, ha tömegközlekednénk, már felszálláskor elkapnának. Vedd fel a sálat! – utasította a lányt. Mivel a lány nem volt hajlandó újra felvenni a botrányos pulcsit, a fiú kölcsönadta neki az anyja egyik sárga kendőjét, hogy ne ismerjék fel olyan könnyen. Marinette óvatosan magára igazgatta a ruhadarabot, és figyelte, ahogy Nino precízen körülnéz. Habár soha nem volt még olyan akción, amit a fiú vezetett volna, biztos volt benne, hogy nagyon ügyesen csinálná.

Amint Nino biztonságosnak ítélte a terepet, átfutottak az utca másik oldalára, végig kikerülve az utcai lámpák fényköreit.

– Maradjunk végig a sötétben. És ha látsz járőröket, azonnal szólj! – a fiú nem csak beszélt a biztonságból, minden sarkon körülnézett, és többször is ellenőrizte, hogy Marinette nem maradt-e le mögötte.

Hamarosan már az Agreste rezidencia előtt álltak. A villanyok fel voltak kapcsolva, Adrien így jelezte nekik, hogy már várja őket.

- Bemegyek veled – azzal a fiú már meg is nyomta a gombot. Az ajtó szinte azonnal kinyílt, és végre biztonságban lehettek.

- Mari? – Adrien lerohant a lépcsőn és megölelte a lányt. Marinette viszonozta a gesztust, de már nem olyan hévvel, mint tegnap. Úgy tűnt, megjegyezte, hogy a barátja megfeledkezett a szüleiről. Hogy a szerelmi összeborulásnak ne legyen tanúja, Nino inkább az ajtó becsukásával foglalkozott.

- Mari... - mormolta Adrien a lány sáljába. A lány elhúzódott tőle, így Adrien is visszakozott. Végigsimított a lány karján és megpróbálta a tekintetét keresni, de ő konokul másfelé nézett. Adrien segélykérően Nino-ra pillantott, de csak egy fejrázást kapott válaszul. Marinette most nem akart a macskája társaságában lenni.

Adrien megigazította a lány sálját. – Menj fel az emeletre, raktam ki neked váltóruhát estére. A fürdőben találod – mielőtt befejezhette volna, a lány már el is indult. A fiú fájdalmas arckifejezéssel fordult a barátjához.

- Hagyj neki egy kis időt – lépett oda mellé Nino. – Megviselte a szülei... - itt megakadt.

- Én... sajnálom – mormolta a fiú. – Nem... egyáltalán nem így akartam.

- Ezt neki mond, ne nekem – Nino megragadta a barátja vállát és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Figyelj, Marinette rendkívül pozitív személyiség, és most először látjuk mélyponton. Nyújts neki támaszt.

- Köszi – suttogta Adrien letörten. De hát mégis mire számított? Annyira elvakította Marinette féltése, hogy megfeledkezett arról, hogy a lány akciójának mások is a kárát láthatják.

- Mennem kell, anyám úgy tudja, hogy csak elkísértem Marinette-t – a fiú intett egyet. – Vigyázz rá! – azzal már kint is volt az ajtón.

- Ne aggódj – mormolta Adrien. – Most már tényleg semmi sem történhet vele.

*******

- Jövök! – viharzott le Alya a lépcsőn, és, mielőtt bármelyik idegesítő kis testvérének alkalma lett volna megkaparintani a telefonját, megragadta azt. Az egyik ikerlányt – melyikük is volt az? Ella vagy Etta? – a magasba emelte, miközben a válla alá helyezte a telefont.

- Igen, Nino? Remélem ugyanolyan jó híred van, mint nekem – a testvére kitartóan üvölteni kezdett, és a lábaival kalimpálva követelte a földre helyezését.

- Megenyhültek a szüleid? – villanyozódott fel a sötét utcákon mászkáló Nino.

- Mi az hogy! Konkrétan megmondtam nekik, hogy én is benne vagyok, sőt, az osztályból szinte mindenki! Totál sokkot kaptak – na jó, a lány a helyzethez képest túlságosan is vidám volt.

- Micsináltál? – Nino megtorpant. Ha Alya szülei tudják, hogy a teljes tinédzserkorosztály fertőzött... és esetleg ezt jelentik a NEPSA-nak! Eddig az volt az egyetlen mentőövük, hogy a NEPSA úgy tudja, vannak még egészségesek is. Ha rájönnek, hogy nem a betegeket kell kiválogatni az egészségesek közül, hanem célszerűbb fordítva...

- Nyugi-nyugi, nem mondják el senkinek! – csitította a lány, ahogy a földre helyezte Ellát vagy Ettát. – És különben is, örülnöd kéne! Nem tiltják meg, hogy veled járjak! – acsarkodott, majd hirtelen megenyhült. – Ugye megtaláltátok már Marinette-t?

Nino habozott. Ki tudja, mit fog Alya reagálni, ha kiderül, hogy a lány szüleit...

- Nino? Ó te jó ég, még nem? – fontoskodóvá vált a hangja. - Azonnal megyek. Csak felszedelőzködök, a kabátomat is...

- Alya, a barátnőd biztonságban van – nyugtatgatta Nino, mielőtt a lány túlzásba esett volna. Gyorsan elmagyarázta neki a helyzetet, lehetőleg úgy, hogy ne nagyon hangsúlyozza benne Adrien szerepét (a fiúnak így is elég nehéz a dolga), de a lány rögtön átlátott rajta.

- Nos, ha engem kérdezel, egy Agreste keze van a dologban – morogta Alya. Nino akkor még nem értette, hogy mennyire igaza van a barátnőjének.

*******

Amikor Adrien visszaért a szobájába, Marinette még fürdött, tisztán átszűrődött a szobába a zuhanyzó locsogása. A fiú megkönnyebbült; ha Marinette az ő fürdőjét használja, akkor nem a vendégszobában akar aludni, tehát a történtek ellenére vele marad estére. Így talán van esély arra, hogy mégsem rázta meg annyira...

- Ha engem kérdezel, nincs túl jól – nyafogott Plagg az íróasztalon. – Majdnem elbőgte magát, mikor ide...

- Fogd be, Plagg! – torkolta le Adrien, majd az asztalhoz lépett és a kwami heves tiltakozása ellenére lekapcsolta a chip-et. Most semmi szüksége egy negatív kis macska véleményére. Miután a szerkezet elsötétült, a fiú még egy ideig figyelte, először Plagg kijelentésén gondolkozott, majd hagyta, hogy a gondolatai teljesen összefüggéstelenek legyenek, hiszen már nagyon régen nem kapcsolt ki ő sem.

- Baj van? – kérdezte egy félénk hangocska. Marinette állt az ajtóban, méghozzá te jó ég Adrien ruháiban.

Ha a fiú tudta volna, hogy a bogárkájának ennyire jól áll a fekete fölsője, biztos nem adja oda neki. Figyelemelterelés felsőfokon.

Adrien összeszorított szájjal megrázta a fejét. Képtelen lesz úgy bocsánatot kérni, vagy egyáltalán gondolkodni, ha a lány ennyire édesen néz ki a ruháiban.

Marinette megértően bólintott, mintha számított volna erre a válaszra, és egy szó nélkül az ágyhoz lépett.

- Nem akarsz beszélni...? – kérdezte hirtelen Adrien, hátha rá tudja venni a lányt a békülésre. Marinette azonban folytatta a fiú tökéletes ignorálását, és lefeküdt aludni, az ágytól kifelé fordulva.

- Na szép. Ennyit a békülésről – dohogta magában a szőkeség, majd odaballagott a villanyhoz és lekapcsolta. Mivel fogalma sem volt, hogy mi mást tehetne még, ő is bemászott az ágyba, és megpróbált úgy tenni, mintha aludna. Legszívesebben maga felé fordította volna Marinette-t és jól megrázta volna, hogy a lány megértse, hogy csak az aggódás miatt felejtette el a szüleit, de Nino tanácsára hallgatva inkább nem tette. Nem akart rontani a helyzeten.

Így sokáig teljes csendben meredtek maguk elé, nem tudva, hogy tettessék-e még az alvást. Adrien próbálta magában tartani a szavakat, amik kikívánkoztak belőle, és ez egészen addig sikerült is, neki, amíg meg nem hallotta az elfolytott zokogást.

Rögtön megfordult, hátha csak képzelte az egészet, de Marinette vállai tényleg rángatóztak. Adrien félretette a büszkeségét, és az attól való félelmét, hogy a lány leszidja, és magához ölelte. Nem akarta azt hazudni neki, hogy minden rendben lesz, ahogy Chloé-val tette régen, de megnyugtatni talán megtudta.

- Sss, itt vagyok. Sírd ki magad – mormolta. Marinette addig mozgolódott, amíg szembe nem fordult a fiú mellkasával, megragadta a pólóját és belefúrta a fejét a mellkasába. Adrien tovább csitította, és közben a haját is simogatta, biztos ami biztos alapon.

Mire azonban összeszedte a bátorságát, hogy valami kézenfekvőbbet is mondjon a lánynak, a zokogás elhalt és Marinette szuszogása egyenletessé vált.

- Mari... - suttogta a fiú, és elfordult, hogy lássa az arcát. A lány homlokán a ráncok végre kisimultak, és álomtalan alvásba merült.

Adrien pedig kimondhatatlanul örült ennek.

A következő rész tartalmából: - Hát hogy hagyhatnálak egyedül itthon, bogárkám? –incselkedett a lánnyal. Erre a flörtölésre sokféle választ el tudott volna képzelni, de Marinette most is meg tudta lepni. - Behoznál nekem valami ruhát?Mégsem vehetem fel a tegnapi gönceimet...0