És ahogy ígértem, kezdünk is!

Szóval, az előző, hátborzongatóan rövid prológus után itt van a hosszú rész, ahol már hőseink is szerepelnek, nem is akárhogyan;) Nagyon igyekeztem, hogy elkerüljük a Macska Bogara borzasztó uncsi indítását (ne is mondjátok, hogy nem az volt, általában élvezem magam visszaolvasni de azon még én is majdnem elaludtam!), ezért már itt az elején szétkapom az osztálytermet és Adrien is megsérül, juhé!

Összegezve: harccal indítunk.

De nem ez az egyetlen izgi rész, a legelején próbálom magyarázgatni az egész hátterét, ez viszont rövid lett, mert a.) sok poént ezzel kapcsolatban később lövök le b.) nagyon hülye vagyok bioszból, de tényleg. Ezt is háromszor írtuk át, és Dotyka2002 lektorálta, bárminemű hiba az én felelősségem:D

Ezen kívül még nagyon sok mindennel kapcsolatban homályban tartalak benneteket. Honnan terjed a vírus? Mi a szerepe a NEPSA-nak?  Kik voltak azok ketten, akik kihozták az előző részben a bőröndöket? Túlélte-e a lány a robbantást? Miért kérdezek olyanokat amiket magam sem tudok? Na mindegy, egyszer csak kitalálom,:D

Kövi rész hétvégén jön, valószínűleg szombaton.

(egyébként aki izgult, annak üzenem hogy megvan a telóm. és én sem kaptam szívinfarktust amíg nem volt nálam;))

Egy furcsa anomália jelent meg a világban: a sejtek az emberi szervezeten belül aktiválódnak, és bizonyos idő elteltével megváltoztatják az alany DNS-ét, egy új egyedet hozva létre. Habár ez rettenetesen hangzik, valójában nem az, hiszen az egyed megőrzi emberi tulajdonságait, képes érezni és a tudata teljesen tiszta marad. Az emberiségnek hozzá kell majd szoknia ezekhez a lényekhez, hiszen a betegségre egyelőre még nincs gyógymód.

Sajnos azonban a sejtek aktivizálódása egyetlen időintervallumra korlátozódik, a tinédzserek pubertáskorának úgynevezett „beérő" szakaszára. Ez okozhat problémát, a tinédzserek ugyanis alapvetően kiszámíthatatlanok.

És megjelent Fekete Macska...

*******

Marinette-ékben akkor tudatosodott először, hogy őket is elérte a fertőzés, amikor Ivan a szemük láttára változott át fekete medvévé.

Délelőtt jött rá, az irodalomóra közepén. Madame Bustier épp Jeanne d'Arc-ról tartott előadást, amikor a hátsó padok környékéről morgás hallatszott. Az osztály tagjai először próbálták figyelmen kívül hagyni az oda nem illő hangot, amit végül kaparászás és zihálás követett. Mikor pedig Madame Bustier megkérdezte Ivan-től, hogy szeretne-e esetleg átmenni az orvosiba, a fiú kitört.

Az arca természetellenesen eltorzult, aztán a változás végigfutott a testén, létrehozva a félig állat-alakot. Nagyjából három méter magasra nyúlt meg, emiatt elvesztette az egyensúlyát és a padra tenyerelt. Egy hatalmas üvöltött, az eszköz pedig recsegve-ropogva tört el, faszilánkokat repítve szét.

Valaki felsikított. Chloé már tárcsázta is az apját, Alix pedig feltépte az ajtót, és a többieket vezetve rohant ki rajta. Marinette is követte volna őket, de eszébe jutott a barátnője, Alya. A lány az első pad mögött bújt el, és izgatott hadarás után a kameráját Ivanra irányította. A fiú egyelőre minden figyelmét a terem tönkretételének szentelte, de ha észreveszi, hogy van szabad préda...

- Alya! – Marinette megragadta a barátnője karját és kicsavarta belőle a telefont. – Megőrültél?! Ő Ivan!

Alya a NEPSA-nak dolgozott, beépített ügynök volt. A NEPSA még múlt hónapban döntött úgy, hogy civileket is bevon a vírus megfékezésére. Eddig is volt rá törvény, ami kimondta, hogy bárki, aki átváltozást észlel, köteles azt jelenteni a hatóságoknak, de természetesen a családtagok és a barátok nem adták fel egymást a rendőrségen. A beépített ügynököknek az volt a feladatuk, hogy mindenkit jelentsenek, sőt, ebből már szinte versenyt űztek. Marinette eddig próbált szemet hunyni a barátnője morbid „hobbija" felett, de azt nem fogja eltűrni, hogy feladja az osztálytársukat a rendőrségen. Ki tudja, mit csinálnának utána Ivan-nal!

- Mari, nézz rá! – Alya úgy tett, mintha Marinette nem vette volna észre az átváltozást, és a szekrényeket marcangoló fiúra bökött. – Szörnyeteg. Azt pedig kérem – nyújtotta ki a kezét a telefonjáért.

Marinette lepillantott a kezében lévő készülékre, majd elszántan maga felé húzta azt.

- Nem! – a mobilt minél távolabb kell vinni Alya-tól.

- Add vissza! – a vöröske megpróbálta erőszakkal elvenni a barátnőjétől, de a civakodásukkal akaratlanul is felkeltették valaki más figyelmét.

Nevezetesen Ivan-ét.

A fiú morogva kereste a zaj forrását, a levegőbe szimatolva. Lassan elindult a lányok felé. Marinette behúzta a pad alá Alya-t is, a telefont továbbra is biztonságos távolságra tartva tőle. A lányok olyan kicsire összekucorodtak, amennyire csak tudtak, és visszafolytott lélegzettel várták, hogy mi lesz.

- A többiek már rég kinnvoltak a folyosón, sőt, az is lehet, hogy már az épületet is elhagyták – átkozódott magában Marinette. Ők meg itt bújócskáznak.

Ivan lassan lépdelt le a padmaradványok között, és körbeszaglászta azt a forgácskupacot, ami pár perccel ezelőtt még Chloé-ék padja volt.

Marinette rémülten figyelte a fiút. Úgy tűnt, már semmi emberi nincs benne. Még a mozgása is inkább emlékeztetett állatra, mint a nagydarab fiúra.

A medve lassan feléjük fordult, majd a testének nagy részét a padra helyezte, és kaparászó hangot hallatott. Marinette először nem is értette, hogy mi történik, de Alya megérintette a vállát és a felfelé mutatott. A karmok kezdték átszelni a pad felszínét, és Marinette ekkor jött rá, hogy valószínűleg élesíti őket. De vajon miért? Habár, ha jobban belegondolt, nem akarta tudni a választ.

A mancsok végül átszelték a fedőlapot és Alya már nem tudott csendben maradni. A lány rémülten felsikoltott és kimászott a pad alól.

- Alya, ne! – Marinette hiába nyúlt a barátnője után, hogy visszahúzza, Alya kicsavarta a karját és kirohant az ajtón. Ivan egy üvöltéssel nyugtázta a préda menekülését, majd felágaskodott és teljes erővel Marinette széttrancsírozott padjára vetette magát. A lány éppenhogycsak el tudott ugrani a nagyranőtt osztálytársa ütésétől.

Ivan elégedetten mordult az újabb tönkretett pad látványára, majd megfordult, és a rémült lányra vicsorgott. Marinette egészen a tanári asztalig kúszott, de onnan nem volt menekvés. Ivan brummogva elindult felé, és lassan két lábra állt. Eljött az a pillanat, amikor már Marinette sem tudott csendben maradni. Amennyire csak tudta, hozzápréselte a testét az asztalhoz és felsikoltott.

- Állj! Állj állj állj állj! – rontott be valaki a terembe. Marinette eddig szorosan csukva tartotta a szemét, de most az egyiket kinyitotta, mert nagyon ismerős volt neki a hang.

Adrien állt Ivan előtt, és próbálta nyugtatgatni. Marinette első reakciója az volt, hogy „Mi a fenét csinálsz te ott?! Inkább fussunk!" de ahogy jobban megnézte, úgy tűnt, a fiú pontosan tudja, mit csinál. Két kezét kitette Ivan felé, és halk hangon mondott neki valamit.

Marinette tágra nyílt szemekkel ült fel. Lehet, hogy meghalt és ez már a mennyország? Adrien tényleg visszajött, hogy megmentse? A lány megrázta a fejét. Ha a mennyországban lenne, akkor már rég Adrien karjaiban feküdne, rózsaszín pírral az arcán...

Koncentrálj, Marinette! Az előbb majdnem meghaltál!

- Jól van, jól van... - Adrien továbbra is Ivant nyugtatgatta, és előrébb lépdelt, hogy minél messzebb kerüljenek Marinette-től. – Nem akarlak bántani, látod? – a fiú hagyta, hogy a medve megszaglássza, fegyver után kutatva. – Marinette? Itt vagy még?

- I-I-Igen... - a lány hangja remegett, de nem ez volt az egyetlen: Marinette érezte, hogy a lábai is tiltakoznak a felállás ellen.

- Akkor menj el, amilyen gyorsan csak tudsz – Adrien hátrafordult, és komolyan a lány szemébe nézett. – Fogalmam sincs, meddig tudom visszafogni.

Marinette az ajtóra meredt. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy eleget tesz Adrien kérésének és kirohan, de megrázta a fejét. Ugyanúgy, ahogy nem hagyhatta, hogy Ivannak baja essen, nem hagyhatja itt egyedül Adrient sem.

- Ma-Maradok – dadogta, és minden erejével azon volt, hogy a tanári asztalba kapaszkodva megőrizze az egyensúlyát. – Nem hagylak egyedül vele...

- Marinette! – Adrien hangja idegesen csengett. – Kimész azon az ajtón, és...

Ivan mordult egyet, mire a fiú odakapta a fejét.

- Nyugi, nincs semmi baj... - Marinette még mindig csodálkozott azon, hogyan tud az osztálytársa ilyen nyugodt maradni, ekkor azonban valami eltakarta a napot. Az ablakok előtt feketeruhás alakok tűntek fel; valamiféle biztosítókötélen lógtak, és lassan szemvonalig ereszkedtek.

- Öhm... Adrien? – Marinette nem volt benne biztos, de valószínűleg az NEPSA embereit látta. – Azt hiszem, el kellene...

Az ablakok hatalmas robajjal törtek szét, üvegszilánkok szóródtak mindenfelé. Marinette – jobb híján – kiugrott az osztályterem ajtaján, de még így is felkarcolták a bőrét a szilánkok. A lány rémülten kereste a tekintetével Adrient, amíg a NEPSA-sok körbevették Ivant. A szőke fiú a padok közé esett és lényegesen több sérülést szerzett, mint a lány, de a tekintete nagyon is éber volt.

- Fuss – tátogta, és teljesen igaza volt. Ha a NEPSA-sok itt találják Marinette-t, le lesz tartóztatva, amiért nem szólt azonnal a fekete medvéről az osztályban, Adriennel azonban nem lesz baj. Nyílt titok volt Párizs lakosságának, hogy az apja benne van az NEPSA-ban.

Marinette összeszedte a maradék erejét, felállt, és rohanni kezdett. A lépcsőket még biztonságban elérte, azonban a koordinációképességével mintha baj lett volna: nem látta rendesen a fokokat, így már a másodiknál félrelépett és orral előrebukott. Pár pillanatig csak a feketeséget látta, és lélekben felkészült rá, hogy el fog ájulni, de a látása viszonylag gyorsan kitisztult. Fentről két lövés hallatszott, így a lány jobbnak látta folytatni a menekülőutat, mint kidobni a taccsot a nagyudvaron.

Ráadásul nem csak a hányinger kerülgette, az esés után úgy érezte, szétrobban a feje. Még soha nem örült annyira, hogy a házuk az iskola mellett van, mint most. Az iskolából kirontva még tudta tartani a tempóját, de ahogy közeledett, a rosszullét egyre több tünete ütötte fel a fejét és követelte a lány energiáját magának. Marinette elhatározta, hogy ha nem lesz senki a boltban, nem próbálkozik meg a lépcsőkkel, hanem egyszerűen hátramegy a sütödébe, és ott esik össze.

Hála az égnek nem így lett, Sabine még mindig a mini kakaós csigákkal volt elfoglalva, mikor a lánya kissé ziláltan megérkezett a sütödébe.

- Te jó ég, Marinette – Sabine végigmérte a lányát. Több karcolás volt rajta, mint amennyit a nő valaha látott (pedig egy pékségben azért történnek balesetek), és sokkos állapotban volt. – Csak nem...?

Marinette nem tudta, hogy az anyja más fertőzöttől félti, vagy attól, hogy ő maga változott át, de úgy döntött, inkább nem is érdekli.

- Ivan... ránk támadt – nyögte ki. – Jöttek az NEPSA-sok... és én...

- Megláttak? – Sabine valószínűleg rájött, hogy a lánya nem változott át, nem kell féltenie a saját életét, így közeledni kezdett.

- Nem... hinném... - Marinette az ajtófélfának támaszkodott. Egyre inkább úgy érezte, mintha szét akarna esni az egész teste. – Nem tudom – hunyta le a szemét. – Adrien is ott volt...

Sabine félretúrta az éjfekete tincseket és a lány homlokára tette a kezét. – Jesszus, kincsem! Hiszen te lázas vagy! – Marinette dünnyögött valamit a rosszullétről, de ő maga sem tudta, mit. – Azonnal be kell venned egy gyógyszert... hallod, Marinette? Marinette!

*******

Marinette kénytelen volt arra ébredni, hogy hasogat a feje. Legszívesebben visszasüllyedt volna a boldog tudatlanságba, csakhogy ne kelljen az emlékeken újra eltöprengeni. A lány ugyanis tudatában volt, hogy valami kellemetlen történt vele, de meg nem tudta volna mondani, hogy pontosan mi volt az. Átfordult az egyik oldaláról a másikra.

Ivan, a medve, Alya sikoltása, Adrien megnyugtató szavai...

Marinette összeráncolta a homlokát. Az emlékek áradatként öntötték el a tudatát, kitörölve a pihentető alvás nyugalmát. Akkor sem fogja kinyitni a szemét, ha doronggal fenyegetik...!

Apropó, hol is van pontosan?

Na, ezért már érdemes volt tágra nyitni a szemeket. Marinette magában nyugtázta, hogy a rózsaszín párnák és a pöttyös takaró valószínűleg a szobájához tartoznak, és lassan felült. A fejfájása azonban még mindig nem múlt el, ezért a lány a falnak támaszkodva masszírozta a homlokát, miközben a másik kezével a telefonja után kutatott. Miután sikeresen megtalálta – és közben majdnem levert egy zsepitartót – felsikoltott.

- Te jó ég, átaludtam a napot! – már késő délután volt, és a lány nem mert volna megesküdni rá, hogy a szülei időben szerezni tudnak igazolást. Madame Bustier az utóbbi időben egyre kiakasztóbb lett az igazolások miatt, de most ő volt a kisebb baj. Ha az NEPSA tudomást szerez róla, hogy Marinette nem volt ma iskolában, és esetleg összekapcsolja ezt a tegnapi kis incidenssel, a következmények beláthatatlanok lesznek.

Marinette rástartolt a „Mentsük, ami menthető" programra, azaz nagy nehezen kihalászta a lábait az összegabalyodott takaró alól és a lépcső felé vette az irányt.

Azonban ahogy a padló közeledett, úgy nőtt a nyomás a lány fejében. A hasogató fejfájás helyett most olyan volt, mintha valaki szét akarná nyomni a fejét. Marinette a homlokát dörzsölte, hátha az segít, és elhatározta, hogy először fejfájáscsillapítót fog kérni, és csak utána esik neki a szüleinek.

Ez azonban soha nem következett be, a lány ugyanis el sem érte a csapóajtót, mire a migrén el is tűnt. Marinette vidáman nyugtázta, hogy egy gonddal kevesebb, mikor a fájdalom visszatért, de most a mellkasába. A lány görnyedten fogta a hasát, és nyugtázta, hogy valami nagyon nincs rendben.

Marinette elbotladozott a fürdőszobáig, az egyik kezével kinyitotta az ajtót és már a földön is találta magát. A kezeire érkezett, de pillanatokon belül elmosódtak előtte. Valami hatalmas csapódással a falnak ütközött, de a lány nem merte megnézni, mi az. Jelenleg azon fáradozott, hogy ne veszítse el az eszméletét, habár lehet, hogy az jó ötlet lenne, a lány ugyanis biztos volt benne, hogy hallucinál. A kezeit fekete anyag vonta be, és ha a lábaira nézett, hasonló látvány fogadta. A fájdalom egy pillanatra alábbhagyott, majd újra a mellkasát vette célba; Marinette hiába kapkodta a levegőt, csak a tüdeje égett, oxigént nem kapott. Szerencsére ez a periódus tartott a legrövidebb ideig, és amint vége lett, a lány kimerülten terülhetett el a csempén, és a légzését próbálta rendezni. A póz azonban rendkívül kényelmetlennek bizonyult, valami a lány hátába nyomódott. Marinette kelletlenül felült és visszanézett arra a részre ahol az előbb feküdt, de ott nem volt semmi. A lány hanyagul a háta felé nyúlt, és remegve tapintotta ki a sima, kitines felületet.

Pánikolva állt fel, és a tükör felé botladozott. Amit benne látott, megerősítette a legnagyobb félelmét.

Már nem a saját arca nézett vissza rá.

Akövetkező rész tartalmából: - A tejes pakolással meg ne próbálkozz, ha zsíros abőröd, csak jobban fogsz tőle izzadni – a lány a székével forgott körbe-körbe.– Ha már zsíros a bőröd, akkor inkább a grépfrútot használd, azzal egy kisszínt is adsz az arcodnak...