Idenézzetek, mim van:

Egy újabb fanart, YuGray munkája! Eszméletlen szép *-* és ha belegondolok, hogy az én könyvemhez csinálták, hát...

(Oké, szóval, ha Bella nagyon hosszú fejezetet ígér, akkor nagyon hosszú fejezetet kaptok. A függővégért pedig sorry not sorry. Ami késik...;))

...nos, említettem, hogy a leleplezések után azért fognak történni dolgok. És igen, a fejezet elolvasása után nyilvánvaló lesz mire céloztam. Muhahahahaha!

Vannak olyan pillanatok az életben, amik mintha örökké tartanának. Tudjuk, hogy valójában mindössze pármásodperc volt, de úgy érezzük, egy kisebb életet leéltünk alatta.

Az osztály most épp egy ilyen pillanatát élte. Lassan mindenki túljutott az első meglepetésen („Hogy lehettünk ennyire vakok!" „Valaki kitalálta a titkunkat!" „Nem szabadna nyilvános helyeken veszekednünk... de hát mostmár nincs a Kaptár, hogy ilyeneket zárt ajtók mögött vitassunk meg...") és kezdték felfogni, hogy Marinette szavainak mi volt az értelme.

Közben a lány egyre mélyebbre merült Adrien tekintetében; tudni akarta, hogy a fiú dühös-e rá, amiért semmibe vette az apparent-es beavatást és ilyen könnyen elárulta a titkát. Adrien szemében nehéz volt olvasni, de az látszott rajta, hogy egyáltalán nem haragszik. Marinette-nek fogalma sem volt, hogy mi játszódik le a fejében, de a tekintetétől furcsán összeugrott a gyomra.

- Hogy is hihetnénk neked? – fröcsögte Alix. – Te vagy az egyetlen, aki úgy tudja, hogy Adrien veled volt és fordítva. Akár egymás kezére is játszhattok!

- Marinette... - úgy tűnt, Alya képes megőrizni a nyugalmát, de a hangjából érezni lehetett, hogy valami végbemegy benne. – Te vagy Katica?

A lány még mindig nem fordult el Adrientől, a fiú válaszolt helyette. – Igen, ő az.

Marinette érezte, hogy a vér az arcába tódul. Hát megismerte.

- Tudtad! Te tudtad, hogy Marinette az! – Alix magánkívül volt. – Megszegted az apparent-es szabályt!

- Ajj, fejezd már be végre! – csattant fel Nino, mire a lány egy gyilkos pillantást lövelt felé.

Adrien megragadta Marinette kezét és húzni kezdte, ki az osztályteremből. A lány azt hitte, hogy valaki (esetleg Alix?) meg fogja őket állítani, de senki nem szólt egy szót se. Egészen a lépcsőkig mentek, ott Adrien szembefordította magával a lányt.

- Mit csináltál, bogaram... - lemondó volt a hangja.

- Na-nagyon sajnálom – dadogta Marinette. – Tényleg, én... én nem is tudtam, hogy mit gondoltam... - hirtelen benne fagyott a szó, Adrien ujjai végigsimították az arcát.

- Tudom... és így most nagyon sok mindent kell csinálnom... - a fiú már annyira frusztrált volt, hogy hangosan kezdett el gondolkodni - Meg kellene győzni a többieket, hogy én nem is voltam a Kaptárban... újra be kell vinni mindenkit az adatbázisba... ki kell hoznunk Ivant és Maxot a NEPSA főhadiszállásáról... - úgy tűnt, Adrien menten szétesik. Marinette az ajkát rágicsálva figyelte a folyamatot. – Igen, nagyon sok mindent kell csinálnom... de kezdjük az elején... szép sorban... a legfontosabbtól indulunk...

- És mi lesz a legfontosabb? – kérdezte a lány, csak hogy megállítsa a szóáradatot.

Adrien úgy nézett rá, mintha teljesen egyértelmű lenne a válasz. – Természetesen elviszlek egy randira.

*******

Adrien rendkívül szórakoztatónak találta a lány arcjátékát. Marinette-nek először az arca borult lángba, aztán az orra is, egy picit kinyílt a szája, majd a vörösödés végigfutott a nyakán, le a pólója alá.

- Most? – hebegte. Adrien bólintott.

- Most.

- De... de az iskola... - a lány tekintete az osztálytermük felé vándorolt.

- Leszarom – vonta meg a vállát Adrien, és összekulcsolta a kezeit a lányéval. – Annyi igazolást kapsz tőlem, amennyit csak akarsz. A szobámban hegyekben állnak, Párizs minden orvosától van legalább egy – közelebb hajolt és egy puszit nyomott a lány még mindig vöröslő orrára. – Kiválaszthatod, kitől szeretnéd.

- De miért pont most? – akadékoskodott tovább a lány, ahogy a fiú elkezdte lehúzni őt a lépcsőn.

- Miért ne? Annyi mindent meg kell beszélnünk... és ráadásul eddig még egy randira sem vittelek el, pedig már mióta... - járnak? Úgy tesznek, mintha járnának? Adrien maga sem tudta, melyik lenne a jobb kifejezés. – Különben is, Marinette – fordult hátra és rávigyorgott – csak dőlj hátra és élvezd. A fél suli el lenne ájulva, ha randira hívnám őket!

Marinette elhúzta a kezét és fejbevágta Adrient. – Egoista dög – mondta, de közben vigyorgott, mint a vadalma.

- Mindössze tisztában vagyok a rajongótáborom méretével. Az nem bűn – vonta meg a vállát a fiú, ahogy Párizs belvárosa felé vették az irányt.

- Ha nem zavar, a rajongótáborod épp most esik össze – bökött vissza a lány az egyre kisebb Francois-Dupontra. – Ugyanis Alix tuti szétkürtöli, hogy egy szemét, utálatos, rohadék...

Adrien magához húzta a lányt a derekánál fogva. – Tudod, szinte már érzem a szeretetet... és különben is, felőlem gondolhat a rajongótáborom azt, amit akar. A lényeg, hogy most veled vagyok - azzal, látva, hogy a lány teljesen lefagyott, a szájához emelte a kezét és nyomott rá egy puszit.

*******

- Tudjátok... lehet, hogy igazat mondtak – törte meg a csendet Nino, akinek elege lett abból, hogy mindenki csendben maga elé mered. Alix már régen kiviharzott a mosdóba, nem sokkal később pedig Myléne úgy döntött, hogy követi, egyedül hagyva a felére csökkent osztályt.

- De csak lehet. És ha nem? És ha Marinette csak fedezte? – kérdezte Rose, akit láthatóan nem győztek meg.

- Nem tökmindegy?! – fakadt ki Alya. – Az adatbázisunk nincs meg, és Adrien nélkül semmire sem megyünk. Nincs hova mennünk, nincsen injekcióutánpótlásunk, és az egyetlen, amit teszünk, az az, hogy egymást kiutáljuk és árulónak kiáltunk ki embereket!

- Jólvan, Al – nyugtatgatta Nino, és a lány vállára tette a kezét. A vöröske visszarogyott a fiú mellé és a vállára hajtotta a fejét. Juleka felállt és járkálni kezdett.

- Akárhogy is nézzük, furcsa a történet. Szerintünk Adrien azt hazudja, hogy elmegy Maxért, de valójában elrohan a Kaptárig, letölti majd törli a teljes adatbázisunkat. Ezután ráveszi Katicát, hogy hazudja azt, hogy egész éjjel vele volt, és... - ennél a pontnál megakadt.

- Hűha, Juleka, milyen sokat beszéltél – Nino csak ámult-bámult.

- Mit csináltak utána? Úgy értem... még előttük volt az egész este – suttogta.

- Talán kezdtek valamit azzal az iMedia-val és a fájlokkal... - tippelgetett a mindig naiv Rose. Alya azonban felkapta a fejét Juleka fejtegetésére, és elkerekedett a szeme.

- Arra gondolsz, hogy... - megrázta a fejét. – Nem! Marinette nem olyan lány...

- Nem tudhatjuk – fordult felé Juleka. – Ha így történt, akkor fogalmunk sincs Marinette motivációjáról, és eddig egyedül az jöhet számításba, hogy ő és Adrien...

- És ha igazat mondtak?

- Akkor Adrien visszaváltozott, és Marinette segített neki hazamenni. De akárhogy is nézzük, együtt voltak! – fonta össze a karját.

- Marinette soha nem feküdne le valakivel, akit ilyen rövid ideje ismer! – pattant fel Alya.

- Nyugi Al – a barátja a vállára tette a kezét és megpróbálta lenyugtatni.

- Srácok – Myléne rontott be, de megállt az ajtóban. – Gyertek le, a nagyteremben előadást tartanak az Iskolai Ellenőrzésről – halkan hozzátette. – És van ott egypár kommandós is. Csak semmi feltűnősködés!

*******

- Nem hiszem el, hogy suli helyett egy kávézóban lógunk! – Marinette próbált komoly, felelősségtudó arcot vágni, de a vigyor azóta nem tűnt el a képéről, hogy Adrien kijelentette; ismer egy eldugott kis kávézót, amit nem ellenőriz valami gyakran a NEPSA.

- Hát pedig hidd csak el, bogaram! Mennyivel jobb egy nagy adag vaníliafagyit enni, mint bent ülni – hátrapillantott a faliórára, majd egy gyors fejszámolást végzett – Miss Mendeleiev kémiáján. Ha engem kérdezel, határozottan megéri inkább egy nyugodt, békés helyen lazítani – igaza volt, alig voltak a kávézóban. Mindössze egy szemüveges, barna hajú lány tanult az egyik ablak mellett és egy vörös hajú férfi telefonált egy távoli asztalnál.

- Tulajdonképpen honnan tudsz erről a helyről? Hogy a NEPSA nem ellenőrzi? – kérdezte a lány, miközben az üdítőjét kavargatta.

- Félix gyakran hozott el ide, közvetlenül a város karanténba zárása után. Utáltam, hogy a kommandósok mindenhol ott vannak – vonta meg a vállát Adrien, próbált lazának tűnni, de a tekintete a semmibe révedt. – Azóta megjegyeztem a helyet, de amióta eltűnt, nemigen jártam vissza.

- Sajnálom – Marinette elgondolkodva próbálta megfejteni a fiú arckifejezését. Gyűlölte, hogy miatta kell a bátyjára emlékeznie.

- Nem a te hibád. Sőt, amióta megismertelek, minden egy kicsivel könnyebb lett – a fiú turkálni kezdett a táskájában, ugyanis lehet, hogy van rá egy kevés esély, hogy elhozta a füzetet. De minél mélyebbre nyúlt bele, annál biztosabb volt benne, hogy otthonhagyta. – Leszámítva persze azokat az alkalmakat, amikor belerondítasz a munkámba.

Marinette kuncogott. – Elhiszed nekem, ha azt mondom, hogy nem direkt csinálom?

Adrien egy sóhajjal vette tudomásul, hogy a füzet bizony otthon pihen, az ágy alatt. – Teljesen mindegy, hogy direkt vagy sem. A többiek most azt hiszik, hogy kiraboltam a saját csapatomat, és őket sem érdekli, hogy tényleg így történt-e vagy sem – mondta, és mélyen a lány szemébe nézett.

Marinette nem tudott elszakadni Adrien tekintetétől. A zöld szemek mintha húzták volna lefelé, egyre lejjebb... igazi macskaszemek... a lány a homlokára csapott.

- Hát persze, el is felejtettem! Plagg! – teljesen elfeledkezett a kismacskáról, meg arról, hogy a teóriája szerint valójában Adrient illeti meg a kwami. Megpróbálta kihalászni a táskájából, de aztán úgy döntött, mégsem teszi. Az a szemüveges lány már egy ideje mintha őket figyelte volna.

Marinette áthajolt az asztal felett. – Nem tudnánk valami privátabb helyre menni? – hogy ne bántsa meg Adrient, hozzátette: - Mármint ennél is privátabbra?

A fiú tétovázott. – Miért?

- Van nálam valami, ami bizonyítékként szolgálhat melletted. Nem mondtam el neked mindent arról az éjszakáról a raktárban. Azt hiszem, találkoztam az igazi gyanúsítottunkkal... - ennyi elég is volt Adriennek, hogy felpattanjon.

- A házunk jó lesz? – kérdezte, majd az órájára pillantott. – Ha egy kicsit sietünk, be tudunk jutni a szobámba, mielőtt a kamerák bekapcsolnak – hadarta halkan, és előkereste a pénztárcáját.

- Akkor meg mire várunk? – kapta fel a táskáját Marinette és a fiúra vigyorgott.

Ahogy az utcán rohantak végig, mindketten hálát adtak az égnek, hogy az eldugott kis kávézó nem volt valami messze az Agreste-rezidenciától. Ha a fél városon végig kellett volna rohanniuk, az biztosan feltűnt volna valamelyik járőrnek.

Amint megérkeztek az Agreste rezidencijához, Adrien bepötyögte a kódot és besurrantak a nagykapun.

- Apu ilyenkor már dolgozik – suttogta a fiú halkan, ahogy a bejárati ajtóhoz értek. – Nathalie irodája előtt azonban nagyon csendben kell elmennünk – magyarázta. A ház belülről hatalmas volt, és Marinette képes lett volna már a hallban elveszni, ha Adrien nem ragadja meg a kezét és kezdi el navigálni a szobája felé. Az asszisztens irodája előtt lábujjhegyen osontak el és szép csendben megérkeztek a fiú szobájához.

Adrien becsukta az ajtót és ránézett az órájára. – A folyosón lévő kamerák két perc múlva indulnak. Egész ügyesek voltunk – jelentette ki.

- Honnan tudod ilyen pontosan, hogy mikor kapcsolják fel őket? – kérdezte Marinette, ahogy valami helyet keresett a táskájának és a pulcsijának.

- Hát, elég sok mindent ki kellett már lopnom innen a többieknek, szóval muszáj pontosan... - hirtelen megszakította a mondatot. - ...szerinted, tényleg leváltottak? – kérdezte bűntudatosan.

Marinette horkantott. – Dehogy! Nélküled semmire sem mennek! – legyintett és letette a táskáját meg a pulcsiját Adrien székére. A fiú elvörösödött.

- Tényleg így gondolod? – kérdezte félénken. Marinette kérdőn nézett rá, mire folytatta. – Nem bókokat akarok hallani, ne érts félre, de már nagyon régen nem mondtak nekem ilyet, és... szóval jó volt – amíg össze-vissza beszélt, Marinette elmosolyodott és elé lépett.

- Soha ne gondold azt, hogy eljutottak volna idáig nélküled. Te vagy a lehető legjobb, legbátrabb vezető, akit valaha is el tudtam nekik képzelni – a lány annyira belendült, hogy lábujjhegyre emelkedett és a két kezébe fogta Adrien arcát. – És egy pillanatig se gondold, hogy kibírják majd nélküled... - azzal óvatosan, hogy a fiúnak legyen ideje elhúzódni, ha akar, megcsókolta.

Adriennek azonban esze ágában sem volt elfordulni. A karját Marinette csípője köré fonta és megemelte a lányt. Marinette lábai körbeölelték Adrien csípőjét, amíg a fiú kissé esetlenül a falhoz támolygott.

Amint a lány háta a falnak csapódott, a súlya egy része lekerült Adrienről és a fiú egy szusszanással tovább mélyíthette a csókot. A kezei Marinette csípőjére vándoroltak és elkezdték felfedezni. Egy idő után Adrien összeszedte a bátorságát és felemelte a lány pólóját, majd átbújtatta rajta a fejét és a földre dobta.

Ha azt hitte, Marinette ki fog akadni, nagyon tévedett; a lány vadul újra belevetette magát a csókba, az ujjai elvesztek Adrien hajában. A fiú megemelte a combját, majd ellépett a faltól és az ágy felé vette az irányt. Marinette pillanatokon belül a párnák között találta magát, de meglepődni sem volt ideje, ugyanis Adrien újra a szájára tapadt. Többször végigsimított a lány oldalán, mintha az emlékezetébe akarná vésni az alakját, és közben megpróbált úgy helyezkedni, hogy ne legyen kényelmetlen egyiküknek se.

A levegőhiány miatt elszakadtak egymástól, de Adrien nem hagyta, hogy akár egy pillanat is kárba vesszen, levette magáról a pólót, és hagyta, hogy Marinette nézelődjön egy kicsit.

A lány úgy érezte, felrobban a tüdeje. Nem csak a csók miatt, hanem te jó ég, Adriennek megvan mind a hat kockája hát ő mindjárt elájul...

- Tetszik a látvány? – kérdezte a fiú, felvillantva a Macska-vigyort.

Marinette-ben vegyes érzések viaskodtak. Egyrészt minden porcikája azért visítozott, hogy menjen bele Adrien játékába és hagyja, hogy egyszerűen csak megtörténjen. Másrészt viszont... az a kis anyáskodó hang azt súgta neki, hogy most sokkal fontosabb dolguk lenne. Az egész csapat ellenük van, a NEPSA pedig már régóta vadászik rájuk... egy állatokból hemzsegő tömeg és a rohamrendőrök közé kerültek és csak egymásra számíthattak.

Adrien újra megcsókolta, majd az ajkai egyre lejjebb vándoroltak, a lány nyakára. Marinette próbált tovább gondolkozni, de az agyára mintha köd ereszkedett volna, csak Adrien létezett és a forróság.

- Olyan gyönyörű vagy – mormolta a fiú a nyakába, majd a csókjai egyre lejjebb vándoroltak. Marinette agyában azonban rögtön beindult a riasztó, ahogy Adrien ajkai elérték a hasát.

- Muszáj lesz leállítanom... - a lányban halványan felsejlett, hogy ha már ilyen apróságok is, mint a csókok ennyire kihúzzák a lába alól a talajt, akkor most kell megálljt parancsolnia. Ha most nem állnak meg, később már nem lesz alkalom.

Úgy tűnt, Adriennek nem voltak ilyen irányú gondolatai. Nedves csókokat hagyott a lány köldöke alatt, a kezei pedig már a combjainál jártak.

- Adrien... - Marinette idegesen vette tudomásul, hogy mindössze suttogni képes. – Adrien, én nem...

Mintha megnyomta volna a riasztót. Adrien úgy ugrott el, akárha tűz égetné.

- Sajnálom, bocsi, én csak... - kezdett rögtön magyarázkodásba. Marinette nagy nehezen felült.

- Nem, előbb kellett volna szólnom. Én még... azt hiszem, nem állok készen erre – jegyezte meg, de nem tudott a fiú szemébe nézni.

- Semmi gond. Tényleg. Megértem – hirtelen Adrien is nagyon érdekesnek találta a szobája berendezését.

Kínos csend telepedett rájuk. Hogy megtörje, Marinette gyorsan szóba hozta az első témát, ami eszébe jutott.

- Tulajdonképpen meg kéne beszélnünk, hogy most mit csináljunk. A csapatod nem fogja hagyni, hogy megúszd a Kaptárkirablós-ügyet – vetette fel.

- Nem az előbb mondtad, hogy „nélkülem semmire sem mennek" – kérdezte Adrien, félve a lányra pillantva. Marinette megvonta a vállát.

- Eltarthat egy darabig, amíg erre rájönnek. Na – állt fel. – Most pedig szeretnélek bemutatni a bizonyítékomnak. A táskájához lépett és erélyesen kotorni kezdett benne, amíg a fiú is felállt és mellélépett; akkor ugyanis teljesen lefagyott.

- Ö... nem kéne... - végigmutatott a fiún. Adrien felhúzta a szemöldökét. – Ö... szóval szerintem vedd fel a pólódat – nyögte ki.

- Ó! Bocsánat – a fiú visszaindult, így Marinette-nek volt ideje kiszórni a fekete ruhadarabokat a földre és előhalászni Plagg-et, aki még mindig be volt kapcsolva.

- Na végre! Komolyan azt hittem, örökre ott maradok! – a kwami durcásan Marinette-re pillantott. – Mondták már, hogy jól megváratsz?

A lány csak a szemét forgatta, de ahogy Adrienre nézett, a fiúnak teljesen más volt a reakciója. Meredten bámulta a kismacskát.

- Le is tudok ám merülni, sőt le is fogok... - zsörtölődött tovább Plagg, majd Adrienre pillantott, és beléfagyott a szó.

********

- A beavatkozás apró, és ígérjük, hogy a legtöbbeteknek fájdalommentes lesz... legalábbis reméljük – nevetett fel amolyan Vicces-Felnőtt-Vagyok-Bízz-Bennem stílusban a kommandós, de a diákok ugyanolyan kifejezéstelen arccal bámulták, mint az előadás kezdete óta.

Ha a NEPSA azt hiszi, hogy ha a kommandósok leveszik a maszkjukat, és úgy tesznek, mintha jófejek lennének, akkor ők meg fognak bízni bennük, akkor nagyon téved.

- Nos, tehát... van esetleg kérdés? – kérdezte ingerülten a férfi.

Újabb csend.

- Akkor mehettek vissza az óráitokra – morogta és lelépett az emelvényről.

A tömeg lassan sodródni kezdett és Alya kihasználta az alkalmat, hogy Nino-hoz lépjen.

- Gondolkodtam a dolgon – susogta a fülébe. – Nem lehetnek árulók.

- Miért? – úgy tűnt, Nino-t nem győzte meg.

- Egyszerű: ha így lett volna, Adrien nem hagyja ott a NEPSA raktárában Max-ot. Simán kihozhatta volna, és így mi nem fogunk gyanút – a lány előhalászta a telefonját. – És nézd...

- Ne itt! – Nino letakarta a készüléket. – Inkább csak mond el, mit akartál megmutatni!

- Semmit – vágta rá Alya, mire kapott egy furcsa pillantást a fiútól. – A NEPSA oldalán nincs semmi hír a raktáruk kicuccolásáról!

- Eltusolták volna? – a fiú kikapta a telefont a barátnője kezéből, és félreálltak, hogy a tömeg elmehessen mellettük.

- Héj! – Alya megpróbálta visszavenni. – Az az enyém!

Nino kezéből kiesett a telefon, mire a lány panaszosan felkiáltott. – Tessék, most nézd meg, mit csináltál! Eltörted. Kösz szépen – vetett egy gyilkos pillantást a barátjára, de az arckifejezésétől megrémült. – Nino... valami baj van? Mit láttál? – megfordította a telefont, és a képernyőre nézett.

Még mindig a NEPSA hivatalos oldala volt megnyitva, de Nino lejjebb görgetett, így egy cikk eleje volt látható. Alya el sem olvasta a címet, annyira lefoglalta a mellékelt fotó. Egy ismerős DM üzlet volt rajta látható, ami közvetlenül a Kaptár előtt állt.

Most viszont nem volt mögötte semmi.

- A Kaptárat... ledöntötték... - dünnyögte Nino.

A következő rész tartalmából: - Tessék? – úgy tűnt, mintha a férfi arcán érzelem tükröződött volna. – Van egy hasonmás programunk is? - Nincs, uram. A NEPSA-t túlságosan leköti a Project: Kwami, a Project: Akuma és az újonnan francia támogatással gyorsított Project: Miraculous is – az asszisztens lapozott.