<3<3<3<3<3<3<3

Nem fogok spoilerezni azoknak, akik még nem látták. A 2. évad első két része ma felkerült a netre, és volt olyan szerencsém, hogy élőben is tudtam nézni  az adást^^

Egy szóval csodálatos volt, nyugodtan nézzétek meg, az egyik már angolul is fenn van youtube-on. Olyan sok minden történt, és annyira izgalmas volt, hogy azt nem is lehet elmondani.

A résszel kapcsolatban pedig... nos, úgy tűnik, felcsigáztalak titeket az előző rész végével, most viszont fontosabb dolgunk is van, mint Marinette és Macska szükségletei:D De ne aggódjatok, ami késik nem múlik;)

Marinette-nek fogalma sem volt, hogy még a mai nap el lehet rontani a kedvét. Macskával még mindig nem rögzítették le a kapcsolatukat, de a fiú nyilvánvalóan aggódott érte. Amint erre gondolt, a pillangók őrült táncot kezdtek járni a gyomrában, és úgy érezte, övé a világ. Macska kedves, okos és bátor. Ha Marinette elvégzi az apparent-elést és kiüt egy katonát, végre megtudhatja, ki valójában a fiú.

És boldogan éltek, amíg meg nem...

- Marinette! – a lány halkan becsukta az ajtót és a szüleihez fordult. Tom hangja fáradt volt, de bujkált még benne valami más is. Ahogy a lány az összetört apjára és a sírdogáló anyjára nézett, már tudta, hogy baj van.

Nem is sejtette, mekkora.

*******

- Alya, szükségem lenne Macska telefonszámára... nem, ez élet-halál kérdése... mi? Nem akarok vele lefeküdni, fúj...! – Marinette egy nyögéssel dőlt hátra a székében. Már negyed órája próbálta a barátnője profilképének felmondani a kérését, sikertelenül. A gondolataiban Alya minden beszélgetésüket elterelte, ahogy tegnap este tette.

- Tényleg csak tegnap este lett volna? – a lány lehunyta a szemét. Annyi minden történt egyetlen nap leforgása alatt! Valószínűleg soha nem fogja tudni teljesen összerakni, hogy mi hogy volt, és mi mi után következett... csak a végkifejletre emlékszik. Hogy a szülei megmondják neki, hogy itt jártak a NEPSA-tól, és pár nap múlva be kell menniük a Szemlére.

Muszáj lesz beszélnie Macskával, mielőtt betörnek a NEPSA-hoz! A fiú biztos tudja, milyen szerrel lehet a Szemle kísérleteit a megfelelő eredményre manipulálni.

A lány összeszorította a szemeit. Az egész terve, miszerint Macska segít neki, azon áll vagy bukik, hogy Alya egyáltalán lesz-e ma iskolában. Ha a csapat kivette, mert annyira súlyos a sérülése...

Az óra elütötte a háromnegyedet, így Marinette egy sóhajjal felkapta a táskáját a vállára és elindult le, a konyhába. Ma reggel biztos nagyon nyomott lesz Sabine és Tom hangulata.

Bárcsak lenne egy olyan barátja, aki mindig mellette van és mindent megbeszélhet vele, még ezt a Katica-dolgot is...!

*******

- Tehát a hiányzók? Sabrina Raincomprix, Chloé Bourgeois, Nathaniël Kurtzberg, Nino Lahiffe és Alya Césaire... - írogatta a tanár türelmesen a diákok neveit.

Marinette közben úgy érezte, mintha folyna ki alóla a pad. Ennyit arról, hogy tud beszélni Macskával a bevetés előtt.

- Hmm... mivel ennyien hiányoznak, szeretném, ha előrébb ülhetnétek – nézett fel a tanár a jegyzeteiből. – Marinette, kérlek ülj Adrien mellé, ti pedig, Rose és Juleka, üljetek le ide az első sorba, Chloé-ék helyére – az osztály mozgolódni kezdett, és mindenki az új helye felé araszolt. Ahogy Marinette befordult Nino helyére, tökéletes rálátása nyílt a termükre, és majdnem elbotlott a táskájában.

Mindössze nyolcan voltak az osztályteremben!

Kissé olyan volt, mintha háború lenne. A lány leereszkedett a székére, és számolni kezdett. Nino és Alya megsérültek a Kaptár ostromakor, Ivant pedig elkapta a NEPSA, de akkor hol van Chloé, Sabrina és Nathaniël?

- Ráadásul – folytatta magában a lány ingerülten – a mi padsorunk teljesen üres, csak én és Adrien ülünk benne... – ennél a gondolatnál a szőkeségre sandított, és egy újabb meglepetésben volt része.

Úgy tűnt, mintha a fiú nem is aludt volna. Észre sem vette, hogy ültetés volt, teljesen a saját gondolataiban merült el.

Marinette lassan, nehogy feltűnjön a már bőszen magyarázó tanárnak megfordult, és végignézett az osztályán. Mindenki álmosnak és fáradtnak tűnt, és egyáltalán nem figyeltek arra, hogy mi folyik a táblánál.

- Kezdünk szétesni – jött a vérfagyasztó gondolat. – Az osztály... mintha lassan darabjaira hullana...

*******

- Apró darabokra kéne szétrobbantani! – szorult ökölbe Adrien keze, ahogy a NEPSA raktárához érkeztek. A hatalmas épület Párizs külvárosában magasodott, így legalább attól nem kellett félniük, hogy újabb civil áldozatok lesznek az akció után.

Az erőd bevehetetlennek tűnt és ők kevesen voltak. Kicsivel több mint nyolcvan gyerek ajánlkozott arra, hogy kipakolja a raktárt, kizárólag apparent-esek. Mindenki ott volt Adrien osztályából – vagy legalábbis majdnem mindenki.

Sabrina, Nathaniël és Marinette még mindig nem változtak át, vagy nem vállalták a kilétüket. Ivan fogva tartották, és lehet, hogy a Raktár alsó részeiben. Mindenképpen át kell azokat is nézni. De Chloé...

Egész nap nem hallottak felőle semmit. Adrien legalább egy privát üzenetet várt volna, hogy a lány jól van, csak beteg, vagy valami más elfoglaltsága van. Kiakasztónak találta, hogy nem hallott a Méhlány felől, és már többször megfordult a fejében, hogy lehetséges-e, hogy elkapták. De se a NEPSA tegnapi, se a mai jelentésében nem szerepelt a neve, ráadásul elég nagy port vert volna, ha a polgármester lányát elkapják, ezért végül arra a következtetésre jutott, hogy a lány szimplán megharagudott rá a veszekedésük miatt.

- Max elindult a helyére – jelentette ki Alix a képernyőt oldalra húzva.

- Jó. Innentől öt perc – Adrien beindította a ketyegő szerkezetet az övén. Ha arra gondolt, hogy most be fognak törni ebbe a szigorúan védett épületbe, összeszorult a gyomra.

Az egyetlen dolog, ami megnyugtatta, az az volt, hogy Katica biztonságban van.

*******

Marinette felülről figyelte a csapatát. Halkan duruzsoltak, beszélgettek, és csoportokban álldogálva várták a kezdés időpontját. Még nem ért oda mindenki, de mintha nem lettek volna valami sokan.

A lány tekintete a tetőre vándorolt. Ha észrevétlenül akar besurrani Macskáék után, akkor most kell elindulnia. A csoport még várakozik, és az indulást a világítás lekapcsolása utánra beszélték meg. Felállt, kinyújtózkodott és vizsgálni kezdte a szárnyait. Nem szándékozta ugyanis megszegni a Macskának tett ígéretét, ezért egészen a pékségtől háztetőről-háztetőre röppenve közlekedett. A szárnyai még nem bírták el hosszabb távokra, de nagyjából húsz métert már tud vele menni.

Hátralépett, nekirugaszkodott és ugrott. A szárnyai szétterültek, mire azonnal repdesni kezdett velük. Kicsit mélyebbre süllyedt, mint tervezte, de még így sem került a társai látómezejébe.

Óvatosan, nehogy felfigyeljenek rá, elröpködött egészen a raktár felső szintjéig. Az épület egyébként egy elbénázott tortára emlékeztette, amikor az alapra nem a megfelelő szint került, hanem a legkisebb. Természetesen ő rontotta el, és a papája jól leszidta, hogy ezt már nem lehet róla levenni, de a vevőnek nagyon tetszett, azóta is visszajár hozzájuk. A raktár is nagyon sok tért elfoglalt a földön, majd az emelete lényegesen kisebb volt.

Ha Marinette tudta volna, hogy a föld alatt mennyire kiszélesedik az épület, valószínűleg nem száll bele olyan magabiztosan abba a szellőzőaknába.

*******

Adrien csípőre tett kézzel megállt a Főteremben. Tehát így néz ki belülről egy szupertitkos erőd. A falak hideg fémlapokkal voltak bevonva, és az átjárást lengőajtók biztosították.

Teljes biztonságban jutottak el a főszárnyba, ahol az óriási fémesfekete dobozok sorakoztak. Egyetlen csapda, érzékelő vagy kamera sem volt bekapcsolva, hála Max-nek. Neki viszont biztos nehéz dolga volt az információs teremben: hő-, hang- és nyomásérzékelőkkel volt tele az Irányítóként csúfolt helység, de mindent onnan lehetett irányítani.

- Mit csináljunk, főnök? – kérdezte félénken Rose. Adrien találomra felmászott az egyik dobozra, és egy fölsőt kinyitott.

Injekciók. Megnézte az oldalán lévő NEPSA-pecsétet; ez piros volt.

- Ezeket vihetitek – csapott rá a tetejére. Néhányan megfogták az egyik piros jelű dobozt és elkezdték kicipelni. Adrien egy másik, sárga jelölésű tömbhöz sietett, és hamarosan azok a dobozok is elkezdtek tünedezni.

A legtávolabbi sarokban álló, fekete jelölésű tárolók viszont elkezdték idegesíteni a fiút, ugyanis sehogy sem lehetett őket felnyitni. A szokásos köröm-karom, amit az előző ládáknál alkalmazott, itt nem jött be.

- Segítsek? – Aurore huppant le mellé, és kezdte el a saját karmaival felfeszíteni a tetőt. Pár perc erőlködés után sikerült kinyitniuk, és megfigyelhették a tartalmát. Ez is tele volt injekciókkal, de ezek mind-mind különbözőek voltak. A színe mindegyiknek más volt, és nem volt két egyforma, valamelyiknek még az állaga is furcsa volt.

Ráadásul tele voltak címkézve mindenféle papírokkal. Adrien kiemelt egy halványzöldet, amin a „Több adenozin-trifoszfátot!" felirat díszelgett.

- Mik ezek, főnök? – Aurore inkább az ő arcát fürkészte, mint az ismeretlen eredetű folyadékokat. Adrien lassan feljebb emelte a tűt és az alkarjához érintette.

- Fogalmam sincs... - és ekkor megszólalt a riasztó.

*******

Mindenki pánikszerűen kezdett el beszélni, és a plafonon villogó vörös lámpákat nézték. A villany már rég kiment, ezért vagy teljes sötétség borult rájuk, vagy hátborzongató, vöröses fényben láttak mindent, és ez az egész felváltva folytatódott.

- Mi történik? Elkapták Max-ot? – hisztériázott Aurore Adrien mellett. A fiú az anyagokra nézett; a felét már elhordták, de még egyetlen fekete jelzésűt sem vittek ki.

- Mi legyen, Macska? – kérdezett hátra Juleka, megőrizve a szokásos hidegvérét.

- Menjetek ki! Most, rögtön! Én utánanézek Max-nek! – adta ki az utasítást Adrien, majd rohanni kezdett a kijárat felé.

- És a dobozok?

- Hagyjátok! A lényeg az, hogy mindenki épségben kijusson!

*******

Marinette kimászott a csapóajtón és már földet is ért, mielőtt elkezdhette volna mozgatni a szárnyait. Egy sóhajjal dőlt neki a falnak.

- Ennyit arról, hogy betartom az ígéretemet Macskának, és nem teszem be a lábam ide – nyafogta. Ekkor az egész folyosó elsötétedett, majd vörös fénybe vonták majd megint sötét, és ez folytatódott. Ráadásul valami ócska, sivító hang is jelezte a lánynak, hogy valami nincs rendben.

- Beindítottam volna valamit? – a gondolat rémisztő volt, tekintve, hogy a lánynak itt sem kéne lennie. Sietősen jobbra és balra is elnézett, hogy eldöntse, merre induljon.

Erre azonban nem volt szükség, mivel az egyik ajtón Macska száguldott ki, és rohanni kezdett a Marinette-nek jobboldali folyosó felé.

- Hé! – kiáltott fel a lány, és megmozgatta a szárnyait. – Várj! – azzal a fiú után röppent, aki már el is tűnt a kanyarban. Marinette azonban ezt nem vette észre, és kis híján nekiment a falnak, csak az újból felvillanó vörös fény akadályozta meg ebben.

A zajra Macska is megállt, és a lány kifújhatta magát.

- Figyelj... sajnálom, hogy itt vagyok... - kezdte, és figyelte Macska reakcióját. A fiú még mindig háttal állt neki; biztos nagyon dühös volt rá. – De szükségem van... a Szemle... - dadogta össze-vissza.

Macska megfordult és megindult felé. Mielőtt Marinette bármit szólhatott volna, nekicsapta a falnak.

- Aú! – kiáltott fel a lány fájdalmasan. A fekete leves azonban csak ezután jött, Macska megragadta a vállainál fogva és a földhöz verte. Aztán megint és megint.

Amikor pedig a lány azt hitte, ennél rosszabb már nem is lehet, a fiú megállt. Pár másodpercnyi szünet után azonban az ujjai megtalálták az új helyüket; rákulcsolódtak a lány nyakára és összeszorították azt.

Marinette fuldoklott.

A következő rész tartalmából: - Már itt kéne lenniük... - mormolta Kim. Alix összeszorította a száját. Ez nem lehet igaz. Megragadta az első kezébe kerülőtárgyat, egy poharat, és a falhoz vágta.