Pontosan este hét óra ötvennyolc volt, amikor megálltam a Hyundaijal a helyi kisparknál. Mint minden nyomozás előtt, akkor is síkideg voltam, és elég sok minden megfordult a fejemben a Névtelennel vagy a C-Projekt lebukásával kapcsolatban. Rettegtem, hogy meglátok egy rendőrkocsit, amiben a szüleim valamelyike, vagy talán mindkettejük ül, és akkor búcsút mondhatok a saját nyomozásomnak, vagy anya és apa eddigi bizalmának.

Ahogy megláttam a barátaimat, jobbnak találtam, hogy elhessegetem a baljós gondolataimat. Tudtam, hogy azonnal kezdődik az akciónk. Onnan már abszolút nem volt visszaút. Vagy ha igen, akkor az roppant rizikós.

- Szia Darcy! - pattant be mellém Molly.

- Csőváz! - dobta be Seth a hátizsákját a hátsó ülésre.

- Sziasztok! Seth, mindent elhoztál?

- Aha. Most nem felejtettem el a kamerát!

- És a nagyítót? - kérdezte Molly majdnemhogy nevetve. - Kalapácsot? Ásót?

- Kellett volna? - Seth megdöbbent fejjel figyelt.

- Dehogy is, csak viccelt! - nevettem.

Hamarosan rákanyarodtam az ipartelep felé vezető útra. Miközben egyre csak magunk mögött hagytuk a várost, gyorsítani kezdtem. Az út teljesen üres volt, nem láthatott minket senki. Mielőtt odaértünk volna, lekanyarodtam egy földútra, ami egyenesen a bútorgyár mögé vezetett. Nem akartam direkt a főkapuhoz vehető utat használni. Lassan, de biztosan vettem azt a pár kanyart, nehogy úgy járjak, mint az előtte való nap.

Tudtam, mi merre van, mivel a suli után csináltam egy kis szokásos, biciklis terepszemlét, majd több infó érdekében meglátogattam apát a melóban, aki egy csomó mindent elmondott a helyszínről, amit persze tökéletesen tudtam hasznosítani a C-Projekthez.

- Oké - álltam be egy nagyobb bokor mögé -, ideértünk. Ha minden igaz, alig van fönt pár kamera: egy a főkapunál, egy a régi bejárat előtt, és egy pedig a rakodótéren, arra pedig nem hiszem, hogy akarunk menni. Riasztórendszer már rég nincs. Terveim szerint kell lennie egy nagy lyuknak a kerítésen, ahol bejutunk.

- És ha mégsem?

- Az se baj, majd keresünk helyette egy másik alternatív bejáratot, és az irodaépületbe majd az egyik ablakon fogunk bemenni. Mivel a biztonsági őr az áldozat, így elvileg nincs bent senki, de jobb, ha a gyárban csendben leszünk, nehogy lebukjunk. Mert ha igen, az egész C-Projekt befuccsol.

- Igazad van, Darcy. Mehetünk?

Miközben csendesen kiszálltunk a kocsiból, mindhárman felrántottuk a kapucninkat, és összehúztuk azt, pontosan annyira, hogy mi még lássunk, de az arcunk ne látszódjon, a biztonság kedvéért, ha meglátna minket valaki. Felvettünk egy pár kesztyűt is, mivel ha valamihez hozzáérünk, az ujjlenyomatunk nem fog látszani.

A kerítés felé sétálva igazam volt: egy irdatlan nagy lyuk tátongott rajta.

- Srácok! - suttogtam. - Itt! Vigyázzatok a dróttal! Gyertek!

Ahogy a régi irodák épületéhez értünk, megláttam a biztonsági őr konténerét. Egy árva lélek nem járt arrafelé. 

- Az egész tök üres - mondta Seth. - Tisza a terep. 

Az egyik kitört ablakon át bementünk, ahogy elterveztem. Egy hatalmas előtérbe érkeztünk. Elővettem a zseblámpám, és körülnéztem. Az első, amit megláttam, hogy az emeletre óriási lépcső vezetett, amit egy porlepte, pirosas szőnyeg takart. Minden annyira puccos, elhagyatott és egyszerű volt.

- Szóval - suttogtam -, valahol ebben az épületben ölték meg Morgant.

- Menjünk fel! - javasolta Molly, miközben előre lépkedett.

Egy irodát kerestünk, pontosabban a régi tulajdonosét. Persze ezt az egyet nem mondta el apa, hogy merre van a helyiség, ahol Davidet megölték, de ez számított a legkisebb gondnak.

Odafent a folyosó kettéágazott. Találomra elindultunk balra, amerre a porban pár lábnyomot látni véltünk, majd a legtávolabbi ajtón benyitottunk.

- Azt a rohadt... - Állt meg a majdnem üres iroda közepén Seth.

A porlepte helyiségben egy hatalmas fapolc állt, az egyik tele régi könyvekkel, azok valamennyire kiborulva a helyükről. Azelőtt egy óriási faasztal. Rögtön előtte pedig minden más, amire más esetben nem lettünk volna kíváncsiak. A nyomok között lehetett látni a rendőrök munkájának töredékeit is. Igyekeztünk nem belerondítani azokba.

- Morgan testét már rég elvitték - szóltam, ahogy Seth ijedt ábrázatára néztem. A fiú arcáról kiolvastam, hogy inkább fényképezett, csak, hogy túl legyen a melón. - Állítólag a Névtelen először ellökte Davidet, aki beverte a fejét oda - mutattam az asztal sarkára -, és elesett. A nagy ütéstől elvesztette az eszméletét, aztán...

- Hány késszúrással végeztek vele?

- Huszonöt. Megint.

- És a levél?

- Azt írta: A szívét raboltam el, vagy a vagyonát?

- Ez Morgan nőjére utalhat. - Seth egy pillanatra felénk fordult. - Vagy nem, Darcia?

- De, így van. David együtt volt egy helyi befektető lányával, Valerie McClouddal.

- Beszélnünk kell vele.

- Felesleges - mondtam. - A tervük az volt, hogy ketten elhagyják a várost. Valerie kilépett volna a család árnyékából, David pedig új munka után akart nézni, ahol jobban tudott volna érvényesülni. Aztán bejött egy harmadik fél David részéről. Senki sem tudta, ki volt az. Valerie és David szakítottak, majd bumm! Gyilkosság.

- Szerintem eléggé nyilvánvaló, hogy Valerie a Névtelen.

- Képtelenség. Semmi köze nincs az összes többi áldozathoz, sem Claryékhez.

- Valerie nem Jessicáékkal együtt érettségizett volna?

- Basszus! De, de, igen. Viszont valahogy nem illik bele ebbe. Különben is, van alibije. Amikor Jessicát és Kendricket megölték, nem voltak a városban. Angliába mentek üzleti útra, a rendőrség utánanézett. Most pedig az egyetemen volt, vizsgázott. Az összes többiben nem lehet benne a keze szerintem. Ha ő is lenne a Névtelen, biztosan találtak volna nála valamit a házkutatáson.

- Akkor?

- Az egyetlenek, akiknek bármi közük lenne pár áldozathoz, az Clary és Everleigh. Kivétel Davidhez. Ő sehogy nem illik a képbe. 

- És Tremaine nénihez. Mondjuk őt mindenki ismerte.

- Nem értem ezt - jelentette ki Molly, ahogy együtt a könyveket és a polcot néztük át.

- Ez teljesen abszurd. Nem értem, hogy ölthet meg valaki hat embert és tűntethet el kettőt úgy, hogy szinte semmi nyomot nem hagy maga után, amit nem tervez. Se egy ujjlenyomat, lábnyom, papírfecni, vagy akármi. Sosem fogjuk megtalálni Claryt és Evit.

- Ne mondj ilyet, Darcia! Ha most kiszállunk ebből, akkor az egész C-Projekt felesleges volt.

- Mindegy. Fogalmam sincs, ki lehet a Névtelen, de biztos vagyok benne, hogy már mindent előre eltervezett. Különben nem lenne ennyire felkészült.

A nyomozás után kiraktam a többieket és szokásosan a Warttoni-tó felé vettem az irányt. Ez a hely az évek elteltével szinte a törzshelyemmé vált. Majdnem minden este kimentem oda, hogy elüssem az időmet. 

Ahogy odaértem, leállítottam a kocsit és szó szerint kivágtam az ajtót. Az ősrégi, anyukámtól örökölt kamerám társaságában sétáltam le az elhagyatott partszakaszra. Tiszta volt az ég, a telihold és a Tejút is tökéletesen látszódott.

Imádtam ezeket a pillanatokat megörökíteni. A filozófiám, hogy talán ha én nem maradhatok az örökkévalóságig ott, akkor az a minutum, az az egész kép velem maradhat. Leültem a stégre, és csináltam pár fotót a vízben tükröződő égről, majd magam mellé rakva a kamerát gondolkodtam.

Nem tudtam elhinni, hogy megtaláltuk az összes eddigi és tervezett gyilkosságok helyét. Egyszerre örültem is meg féltem. Rettegtem. Mégis elhatároztam, inkább félreteszem ezt az egészet.

Majd valaki megjelent mögöttem. Az illető mellém lépett, és leült. Most nem féltem, mert tudtam, ki ő. Lehet, név szerint nem ismertem, de meggyőződtem róla, hogy nem fog semmit tenni, legyen ő bárki.

- Megint itt? - Ahogy felém fordult, levette azt a sötétszínű sapkát, amit eddig viselt.

- Inkább mindig.

- Furcsa, hogy eddig nem találkoztunk.

Ahogy ránéztem, ő elfordította fejét. Nem nézett rám egy pillanatra sem, pedig arra vártam.

Ezután csendben ült, a válaszomra várva. Tekintetét hol az égre, hol a partra szegezte. beszédje közvetlen volt, hangja furcsamód megnyugtató. Ebben a fiúban lakozott valami, ami egyszerre szokatlan, mégis valamiért annyira megmagyarázhatatlan érzést kelt az emberben. Úgy viselkedett, mintha ismert volna, de ahhoz mégis túl távolságtartónak és bizalmatlannak látszott. Eldöntöttem magamban, hogy lesz ez még jóval másképp is.

Arcán mintha apró, már-már láthatatlan mosoly jelent volna meg. Nagy, barna szemei egy kósza másodpercre rajtam állapodtak meg, majd beletúrt dús, gesztenyeszín hajába.

- Igen, tényleg az - válaszoltam valamennyi idővel később az ő kijelentésére. - Amúgy meg kösz a tegnapit.

- Nem tett semmit - vont vállat.

- Egyébként Darcia Stanley vagyok - nyújtottam a jobb kezem.

- Tobiah Campbell. Látom, nemcsak az én őseim imádják a hülye neveket. Ha lenne testvérem, valószínűleg Psyche-nek hívnák, vagy valamilyen más szennynévnek.

- Egyke vagy?

- Az.

- Na, asszem megtaláltam a sorstársam. És szegény nemlétező tesód - nevettem.

Erre megcsörrent a telefonom.

- Azt hittem, nincs erre térerő - mondta a mellettem ülő srác.

- Eddig én is. - Hatalmasat sóhajtottam, amikor a kijelzőn megjelent Jay neve. Gondolkodás nélkül átváltottam a mobilomat ne zavarjanak módba, majd visszaraktam a zsebembe. - Ez se tud békén hagyni, én komolyan mondom... Hétvége van, elég így is öt napig egy huzamban elviselni.

- Hogy?

- Ja, semmi. Csak egy... Egy gyerek a suliból.

- Te még mindig gimis vagy?

- Nem sokáig. Egy hónap, és nyár. Utána meg irány a fősuli.

- Milyen?

- Rendőr leszek, mint a szüleim. Kiskorom óta abban a világban élek, konkrétan beleszülettem, és megtetszett. Miért, te?

- Bonyolult. - Kérdően visszanéztem rá. - Újságírónak tanultam. Aztán úgy döntöttem, halasztok egy félévet, és világot látok. Aztán abból újabb félév lett. Majd még egy. A nagyapám rámhagyott itt egy lepukkant nyaralót. Így kötöttem ki Warttonban.

- Pont a legrosszabbkor rossz helyen.

- Igen, a Névtelen. Durva, hogy már egy éve...

- Nagyon. - Mély levegőt vettem. Lepergett előttem Jessica és Kendrick esete, majd Clarity és Evi eltűnése. Azután az összes nyomozásunk, az aznapival együtt. Jobbnak láttam, ha kivonom magam a beszélgetés alól. Megnéztem az időt a telefonomon, és magamhoz véve a kamerámat felálltam. - Hű, késő van. Bocsi, mennem kell.

- Rendben. Jó éjt!

Ez könnyen ment - gondoltam, majd gyorsan elhajtottam a földesúton, kettesben az újabb gondolataimmal.