Vajon te is szerettél? Vajon elkéstem? Nem voltam magamnál, bárcsak hamarabb elmondhattam volna... de volt idő, amikor tilos volt szeretnem bárkit is.

*

Örökkévalóságnak tűnt az a tíz perc, amíg elérték Chuuya lakását. Próbálta ébren tartani Dazait, ami komoly erőfeszítést igénylő feladat volt. A férfi fókusztalan, álmatag tekintettel feküdt az ölében, pupillája hatalmasra tágult, és egészen elnyelte a karamellszínt a szemében. Hogy eljutott-e hozzá a sok semmiség, amit mondott, Chuuya nem tudta. A vallomása után nehezen jutott szóhoz, pedig beszélnie kellett volna Dazaihoz, hogy ne aludjon el.

- Biztos, hogy nem vettél be más gyógyszert? - kérdezte tőle. Fejrázás volt a válasz, aztán egy bárgyú vigyor. Ha magánál van, egész biztosan valami kötekedés csúszik ki a száján, de ahhoz, hogy összetett mondatokat alkosson, nem volt elég ereje.

Tizenhét éves korukban Dazai egyszer már kijátszotta az altatós kártyát. Chuuyát akkor elöntötte a méreg - másnap egy fontos küldetés várt rájuk, és kénytelen volt az egész éjszakáját azzal tölteni, hogy kipofozza Dazait. Felidézte magában az emléket, hogy megnyugvást nyerjen belőle. Igaz, hogy a fiatal Dazai sokáig kába volt, de egy idő után kijózanodott. Chuuya reménykedett benne, hogy most is így lesz majd.

Lassan jutottak fel az emeletre, szinte csak vonszolta magán a volt partnerét. Az nyugtatta, hogy Dazai képes volt egyik lábát a másik után tenni, tehát volt még benne éberség.

Chuuya kulcsra zárta mögöttük az ajtót, és leültette a férfit a kanapéra. A cipőjét, amit olyan kínkeservesen sikerült ráadni, lerángatta, és szép sorjában lehámozta róla a ruhákat is. Először a kabátjától szabadította meg, aztán azt a nevetséges pulóvert húzta át a fején. Dazai engedelmesen emelte fel a kezeit, ami jó jel volt, még akkor is, ha közben egy óvodás látszatát keltette.

- Hideg van, Chuu – panaszolta. Egész testében reszketett, a homloka forró volt, az arca lázfoltos. Kócos tincsei alól szomorúan nézett Chuuyára.

- Kapsz egy forró fürdőt – mondta ő, és a nyers hangja ellenére látványosan boldoggá tette vele Dazait.

- Jó - egyezett bele, és hagyta, hogy Chuuya a derekánál fogva felemelje. Megfontolt léptekkel haladtak a fürdőszoba felé.

- De kár, hogy pont rajtad nem tudom használni a képességem – sóhajtott Chuuya.

Dazai hümmögött, majd kuncogni kezdett.

- Feltennél a plafonra?

- Fel én.

Chuuya mosolygott, magát is meglepve ezzel. Dazai félmondatai egyre hosszabbakká váltak, amiből arra következtetett, hogy a pirulák sikeresen eltűntek a vécében.

Leültette Dazait a fürdőkád szélére, és miután megbizonyosodott róla, hogy ott is marad, megnyitotta a csapot. Attól tartott, egy sima álló zuhany katasztrófába torkollott volna.

- Chuuya, buborékokat csinálsz - szólalt meg Dazai váratlanul. Chuuya akkor vette észre, hogy megszokásból a saját habfürdőjét is beleöntötte a vízbe. A kád kezdett megtelni virágillattal és habbal.

- Van... fürdőbombád, Chuuya?

Visszafordult hozzá. Dazai remegő kézzel kapaszkodott maga mellett, ajkán kíváncsi mosoly ült. A tekintete bágyadt volt, de békés. Úgy festett, mint egy gyerek, és ilyenkor még őt is megtévesztette. Ki gondolná, hogy embert ölt, ha egyszer ilyen aranyos?

- Nincs - sóhajtott Chuuya, és megrázta a fejét. - Nem elég a buborék?

- Nem - ingatta a fejét a másik, és a habfürdős flakon után akart nyúlni, de elvesztette az egyensúlyát. Az üveg beleborult a kádba, de Chuuya inkább Dazai után kapott. Megragadta a vállát, és közel húzta magához. Dazai a hasára tapasztotta az arcát.

- Jó illatod van - szuszogta.

Chuuya felnevetett, hogy kínjában vagy örömében, azt nem tudta. Megsemmisült pillantást vetett a víz tetején úszkáló flakonra, és az egyre sűrűsödő buboréközönre.

- A fene vigyen el - szűrte a fogai közt. - Most az egyszer neked is jó illatod lesz, az biztos.

- Hm, az jó - törődött bele Dazai, hangja bársonyos lett a tompa nyugalomtól. Nem mozdult Chuuyától, és ha előző este nem történik meg köztük az, ami, a vörös furcsának tartja a közelségét. Az állapotát tekintve azonban hagyta, hogy egy kicsit tovább kapaszkodjon a derekába.

- Le kell vennünk a kötéseidet - figyelmeztette, amikor a víz már magasan járt. Dazai elpuhult és elálmosodott a felszálló, meleg párától, és Chuuya nem akarta, hogy ennél is fáradtabb legyen. Nem ez lett volna az első eset, hogy egy meztelen Dazait manőverez ki a fürdőkádból, de nem akart odáig eljutni.

Ahogy meghallotta, Dazai piszkálni kezdte a fáslit a csuklóján. Ügyetlen ujjai lassan haladtak, de Chuuya kivárt. Régen még a legsötétebb, legfájdalmasabb éjszakák sem hatalmazták fel automatikusan arra, hogy megszabadítsa Dazait a kötszereitől. Teljesen kiszámíthatatlan volt, mikor engedte meg neki, és mikor zárkózott be a fürdőszobába, hiába vérzett több sebből. Chuuya tudta, hogy ez a legérzékenyebb pontja, és a tény, hogy bepillantást nyerhetett ebbe a védtelen, sérülékeny állapotba, még nem jelentette azt, hogy Dazai bármikor kész volt őt beengedni.

Főleg most, hogy nem voltak már partnerek.

- Ha itt hagylak, beleesel a vízbe - érvelt Chuuya. Dazai felemelte a fejét, és a szemébe nézett. A keze megállt a mozdulat közben, és elindult Chuuya irányába.

- Segítesz? - kérdezte.

Chuuya bólintott, és dolgozni kezdett. Lényegesen gyorsabban haladt, mint Dazai, és gyakorlatias, érzelmektől mentes mozdulatokkal fejtette le róla a fáslit. Újabb és újabb fehér hegeket szabadított fel, de nem szentelt nekik különösebb figyelmet. Elégszer látta már ahhoz, hogy a sebei természetesnek tűnjenek, mintha csak szeplők vagy anyajegyek lennének. A bőre melegségét, a soványságát, a vékony, halványan kirajzolódó izmait figyelte, amik a négy év alatt megváltoztak, átalakultak.

Chuuya emlékezett még a tizennyolc éves Dazaira, aki hirtelen nőtt meg, tele volt friss sérülésekkel, és amikor legutoljára kibontotta a kötszereiből, érezte a csontjai döfését a bőre alatt. Dazai abban az időszakban betegnek látszott, sőt, az is volt. Keveset beszélt, sokat ivott, és rájárt Mori gyógyszeres szekrényére. Chuuya akkor azt hitte, hogy hamarabb meghal, minthogy elhagyná a Dokkmaffiát, de nem tudta megmenteni saját magától. Mori szétválasztotta őket, Dazaira bízva Yokohama kényes ügyeit, Chuuyát pedig külföldi akciókra küldve.

Jobban nézett ki, mint azokban az időkben.

- Chuuya - sóhajtott fel. - Te bókoltál?

Chuuya pislogott, és eltartott egy ideig, mire rájött, hogy hangosan is kimondta, amit gondolt. Nevetséges, de még a helyzetük ellenére is elpirult, pedig nem ő volt meztelen kettejük közül. Fogalma sem volt, hogy álljon ehhez a Dazaihoz. Alig várta, hogy teljesen magához térjen, mert beszélni akart vele, és nem úgy, mint ahogy egy gyerekkel szokás.

- Fogd be, giliszta - dünnyögött, és nógatni kezdte, hogy emelje fel a karjait, mert nem fért a hátához. Már csak az alsója maradt, és Chuuya elfordult, de feleslegesen adta meg ezt a tiszteletet. A kádba már neki kellett besegíteni.

- Chuuya! - lelkendezett Dazai, miután ellepte a hab. - Nem jössz be te is? Olyan kicsi vagy, simán elférsz...

Chuuya felvett egy adag buborékot, és az arcába nyomta. Dazai prüszkölni kezdett, és fancsali képet vágott, amikor megérezte a nyelvén a hab keserű ízét.

- Kegyetlen vagy - suttogta.

- És fáradt. Ne pancsolj túl sokáig, te óriásbébi.

Chuuya leült a kád szélére, Dazai mögé, aki elmerült a vízben, és lehunyta a szemét. Lassan visszatért a színe, és eltűnt az arcáról a sápadtság és a lázfolt.

- Tudod ugye, hogy valami nincs rendben veled? - tette fel a kérdést. Talán korai volt még, de nem bírta tovább. Annyi felkavaró esemény történt az elmúlt két napban, hogy beszélnie kellett. Próbált kapaszkodót találni a kuszaságban.

Dazai nem nézett rá, és ő sem fordult felé. Sokáig csak a víz tompa, apró csobbanásai törték meg a csendet.

- Mikor voltam normális? - kérdezte, azzal az unott szarkazmussal a hangjában, amivel mindig felborzolta az idegeit. Chuuya forgatta a szemét.

- Valamit csináltak veled - jelentette ki. - Egy képesség hatása alatt vagy.

Dazai hallgatott.

- A képesség miatt mondtad azt, hogy szeretsz. - Chuuya érezte a saját szavain a keserűséget, hamarabb, minthogy tudatosult volna benne. Próbált tárgyilagos maradni, de az érzései kikívánkoztak belőle. Talán, ha ennek vége, Dazai nem is fog majd emlékezni a csalódottságára, ha egyáltalán észrevette.

- Ez nem igaz - ellenkezett Dazai, és hátrafordult, kiemelve mellkasát a vízből. Nedves hajtincsei felkunkorodtak az arca két oldalán, a bőre csillogott a fürdőszoba narancsos fényében. Chuuya szánalmasnak tartotta a saját vágyait, mert még ebben a komor és hamis szituációban sem volt képes elűzni őket. A szépség ott volt előtte, és hiába tagadta a vonzalmat.

- Sosem voltál közömbös számomra.

Dazai minden szava késszúrás volt, hiába hagyták el olyan gyengéden a puha ajkát. Chuuya megrázta a fejét, próbált racionalitást találni a zűrzavarban.

- Ez nem ugyanaz. Nem altatóztad be magad miattam korábban, nem főztél nekem vacsorát, és nem szagolgattad a ruháimat, mint valami perverz vénember.

Dazai sértődött kis hangot hallatott, de mosoly kúszott az arcára.

- Azt hiszel, amit akarsz. Most szeretlek, számít ez?

Igen, számít, gondolta Chuuya. Mert ha ennek vége lesz, ha valami gyógymódot találnak a mesebeli szerelmi bájitalra, az egész megszűnik, mintha soha nem történt volna meg. Chuuyában viszont ott él majd örökké, felszaggatva azt a sok régi sebet, amit drága, francia borral mosott ki, és haragból font cérnával varrt össze.

- Belehalsz, ha nem szeretlek - mondta, a keze ökölbe szorult, és bánni kezdte, hogy nem vett kesztyűt, mert már a saját otthonában sem tudta fékezni az indulatait. - Szerinted ez normális?

Dazai szemében megjelent az a vöröslő sötétség, ami olyan ritkán mutatkozott meg, és amitől olyan sok maffiatag reszketett annak idején.

- És ez fontos neked, Chuuya?

Mielőtt esélye lett volna visszaszólni, Dazai folytatta.

- Mert ha nem, hát hagyj meghalni. Nem csodálkozom, ha nem szeretsz, mert rászolgáltam, hogy gyűlölj.

Az önvád szinte sugárzott a szavaiból, és Chuuya haragját is megfagyasztotta egy pillanatra.

- De tudom, hogy szükséged van rám, ahogy Morinak is, szóval próbálj meg szeretni. - Dazai visszafordult, és belesüppedt a habokba, mint aki jól végezte dolgát, és kész lezárni a témát. Chuuya nyelvén ott volt a tiltakozás, de lenyelte. Dazai azért volt még életben, mert a Többé nem ember Yokohama védelmét szolgálta, de ő nem volt annyira nyers, mint a maffiafőnök.

- Amióta ismerlek, felváltva haldokolsz és túlélsz - mondta Chuuya, és közelebb csúszott hozzá, majd kérdés nélkül megragadta a haját, és elkezdte benedvesíteni a tincseit. - Ha nem teszem meg, ami tőlem telik, feleslegesen mentettelek meg a toronyban legutóbb. Feleslegesen húztalak ki a szarból annyiszor.

Dazai önfeledten sóhajtott, ahogy Chuuya sampont masszírozott a hajába. A tevékenység természetes volt, alapvető, nem is gondolkodott rajta túl sokat. Lenyomta Dazai fejét a víz alá, és rátett egy törölközőt is, miután végzett vele. Ő egy szót sem szólt, csak hümmögött, és fáradt, ártatlan elégedettséggel nézett rá, amikor Chuuya a karjánál fogva kihúzta a kádból, és rádobott egy jókora, bolyhos fürdőlepedőt.

Mintha az előbbi beszélgetésük meg sem történt volna.

- Minek neked ekkora ágy, Chuuya? - csiripelte Dazai, miután befeküdt a hatalmas franciaágyba, és az orráig húzta a takarót. - Vajon hányszor férnél el benne?

- Azért, hogy ilyen haszontalan villanyoszlopokat fektessek bele, mint te vagy - vágott vissza Chuuya. - És most próbálj meg aludni.

Csak zuhanyzott, a hosszú fürdőzéshez aznap este már nem volt energiája. Rengeteg munka várt rá másnap, és nem tudta, mihez kezdjen Dazaijal. Beszélnie kellett az irodával is, mert ha már úgy döntött, a szárnyai alá veszi a szerencsétlent, részt akart venni a nyomozásban.

Felbosszantotta, hogy még a vízsugár alatt is a főnöke és a munkája járt a fejében, és próbált relaxálni egy kicsit. Ha egy átlagos ember lett volna, talán azt mondja, hogy darabokban van, de Chuuya emlékezett rá, milyen darabokban lenni, és még mindig nem érte akkora kín, mint néhányszor a Megszállottság után.

Azt kívánta, bárcsak vége lenne ennek a furcsa rémálomnak, és visszatérhetne a régi életéhez. Minden más, nagyszabású, féltve őrzött kívánságot elnémított, és mélyen bezárt magában.

Dazai munka volt, ő pedig a maffia végrehajtója, egy istennel a testében. Nem engedhette meg magának, hogy másképp gondoljon a történtekre.

Még akkor sem, ha az ágyba bújva Dazai közelebb araszolt hozzá, és addig fészkelődött, amíg Chuuya mellkasa a hátához simult, és még mindig nedves, sötét hajszálai az orrát csiklandozták.

Chuuya fáradtan és lemondóan bújt hozzá a sötétben. A tekintélye oda lett, de nem láthatta senki. Az ágyuk mindig védett zóna volt, ahol Dazai Osamu, az egykori végrehajtó volt a kiskifli, Chuuya pedig zokoghatott a lidérces álmai miatt.

Sajnálta, hogy eljön a reggel.

*

Dazai sokáig aludt. Chuuya szaporán dobogó szívvel ébredt, talán valami sötét, hajnali álomból, aminek a töredékeit elfelejtette az első pár másodpercben.

Az éjszaka folyamán sokszor átfordultak az ágyban, de Dazai mindig visszatalált hozzá. Reggelre mögé került, és lazán átvetette rajta hosszú karját. Chuuya érezte a mellkasa lágy süllyedését. Lélegzett, tehát élt, és ez neki elég volt.

A maffia ritkán szólította magához a reggeli órákban, de gyanította, hogy reggel nyolckor a kötszerpazarlónak már az irodában lett volna a helye. Chuuya kávét főzött, megmosakodott, és bezárkózott a konyhába, hogy ne kelljen annyira halkra fognia az elkerülhetetlen telefonhívást.

Yosano a harmadik csörgésre vette fel.

- Nálam van - jelentette ki Chuuya.

A nő megkönnyebbülten sóhajtott, mosoly színezte a hangját a vonal túlsó végén.

- Örülök. Mondott valamit?

Chuuya beletúrt még fésületlen hajába, és azon tűnődött, mégis mit akar hallani tőle az orvos.

- Kevés hasznosítható dolgot. Néha józannak látszik, teljesen önmaga, máskor meg...

- Hajlandó vagy gondoskodni a biztonságáról? - szakította félbe Yosano, talán mert érezte, hogy a mondatnak nem lesz befejezése. Chuuya nem foglalkozott túl sokat az iroda alkalmazottjaival, de a nő együttműködése, ha bizalmat nem is, szimpátiát ébresztett benne.

- Igen - mondta némi megfontolás után. - De nem tudom őrizni, mint egy kisbabát, ha erre célzol.

Yosano nevetett.

- Nem is kell. Viszont hivatalos formában oldjuk meg ezt az ügyet. Az elnökünk már felvette a kapcsolatot a főnököddel, és a körülményeket tekintve engedélyt kapsz majd arra, hogy velünk dolgozz.

Chuuya meglepődött, de nem szólt semmit. Sejthető volt, hogy Fukuzawa és Mori nem akarnak mindig egymás torkának esni, de nem gondolta volna, hogy ilyen gördülékenyen zajlik majd az összefogás. Elvégre csak Dazairól volt szó, aki bár fontos volt Morinak, többször is került már életveszélybe.

- Minél hamarabb sort kell kerítenünk egy személyes találkozóra - folytatta a nő. - Szedd össze Dazait, és valamikor hozd be. Szeretném megvizsgálni.

- Odáig lesz érte - vetette oda Chuuya, de aztán rábólintott.

A hívás megszakadt, és csak ezután vált világossá előtte mindaz, ami elhangzott.

Mori tudni fogja, mi történik Dazaijal.

Miért nem valaki másba szeretett bele? Miért pont belé?

Nem volt ismeretlen számára ez a félelem, ami elhatalmasodott rajta. Korábban is érezte már, amikor Dazai még a maffia végrehajtója volt.

Chuuya az összes emberéért tűzbe tette a kezét, és a bevetéseken mindig megvédte azt, aki épp vele dolgozott. Ám ő is ismerte a szabályt - a munka első helyen szerepelt a fontossági listán, és csak azután jöhetett szóba a partnere.

Mori az első perctől kezdve tisztában volt azzal, hogy Chuuya képtelen ezt betartani. Az élet szerencsére ritkán állította efféle választás elé, ezért teljesített olyan jól a küldetéseken. Dazai fizikai ereje és harci technikája az övéhez képest gyatra volt, de valahogy mindig kiügyeskedte, hogy távol maradjon a frontvonaltól, és ha meg is sérült, sosem veszélyeztette a cél elérését.

Chuuya nem tudta volna ott hagyni őt, ha arra kerül a sor. Ugyanez vonatkozott Tachiharára, Akutagawára, és a többiekre, akikért felelősséget vállalt. Dazai nem a beosztottja volt, mégis védelemre szorult, elvégre nem az ő ereje szakított ki épületeket a betonból és zúzott porrá egy egész városrészt.

Egyetlen küldetést sem bukott el amiatt, mert a sajátjait mentette, de Mori rájött a gyengeségére.

Elárulták a sötét karikák a szeme alatt, amiket a Dazai miatt átvirrasztott éjszakák festettek oda.

Elárulta a haragja, amit képtelen volt visszafogni, amikor Dazai sebet kapott a harcmezőn.

Chuuya kötéltáncot járt, akárhányszor Mori ránézett azzal a sokatmondó, kaján pillantásával, a fel nem tett kérdéseivel a tekintetében. Sokkal rosszabb volt bármilyen fenyítésnél.

Chuuya örökösen várt a büntetésre, amiért a szíve erősebb volt, mint a racionális gondolatai.

Mégsem hagyhatta, hogy ezek a képzetek hatást gyakoroljanak rá. Munka, ismételgette magában, miközben az ébredező Dazait bámulta a szobája ajtajában.

A volt partnere a takarót ölelte, és kócos madárfészek-hajától alig látszott az arca. Bágyadtan mosolyodott el, egyszerre volt ijesztő és aranyos.

- Jó reggelt, Chuuya - köszöntötte.

- Mozogj - dobta rá a vörös az este levetett nadrágját, és a gardróbszekrényhez sétált, hogy valami inget is keressen neki, mivel a sajátja elég rossz állapotban volt.

Miközben arra törekedett, hogy találjon valamit, amiben Dazai nem néz ki úgy, mint egy túlméretezett középiskolás, megérezte a kezét a lábán. A nyavalyás odakúszott az ágy közelebbi oldalára, és a kinyújtott karjával pont elérte Chuuya combját, aki a szekrénybe bújva rejtette el piros arcát. Az érintés játékos volt, gyengéd, és olyan szokatlan, hogy az összes vér az arcába szökött.

- Chuuuuya - duruzsolta.

- Ne piszkálj, hanem öltözz! - mordult fel, és már fél perce a kezében volt a megfelelő ing, mégis úgy tett, mint aki kutakodik. A szeme sarkából látta, hogy Dazai fejjel lefelé lóg, és vigyorog, ami buborékozó, kellemetlen melegséget ébresztett a testében. Nem volt felkészülve rá.

- Nincs kedvem dolgozni - sírt fel Dazai, és Chuuya végül félrelökte vándorló kezét.

- Nem dolgozni fogsz - mondta Chuuya, de a részleteket inkább megtartotta magának. Az orvosi vizsgálat kifejezés bizonyára mindkettejükből ugyanazt a viszolygást váltotta ki. - Beviszlek az irodába.

Dél lett, mire egyáltalán elkészültek. Dazai úgy falta az omlettet, mint aki napok óta éhezett, és Chuuya ismerte már annyira, hogy tudja, nem áll messze a valóságtól. Türelmesen kivárta, hogy befejezze az étkezést, és miután leparancsolta róla a koszos kék pulóvert, sikerült összeszednie magát és a kötszerpazarlót is.

A taxiban túl sok ideje volt merengeni. A Morival kapcsolatos félelme továbbra is vészüzemmódban tartotta. Emellett gyötörte mindaz, ami Dazai és közte történt, és ahogy felderengett előtte, úgy tűnt, teltek el a kalandjuk óta. Sokkal fájóbb gondolatok lapultak a lelke mélyén, de a rejtélyes képességre és a megoldandó feladatra koncentrált helyette. Így kerülte el a figyelmét az is, hogy Dazai megfogta, és megsimogatta a csuklóját a hátsó ülésen.

***

Köszönöm, hogy ennyien listáztok, olvastok, és nagyon jólesnek a kommentek is. ♥ Igyekszem összeszedni magam.