A finom anyagot a szél már nem lebegteti, helyette apró fénycsóvákat ereszt be a szoba térségébe, hol a két lélek csendben szenderül puha párnák közzé süppedve. Madarak halk dallama lengi körbe a fák koronáit, miközben az ölelő karok csak egyre jobban szorítsák egymást, félve a valóságtól, mely szemük elé tárulhat az ébredés következtében.

De eme két test már nem sóvárog semmi íránt, szellemük a finom felhőkön csücsülve szárnyal már tovább, elhagyva lelküket a néma melódiák; melyek kimondhatatlanok.

A huzaton lévő nesz, mi ébredésre késztetí a zöld szeműt, torkából kellemetlen morgás szakad fel, lélegzet vétele nehéz, mit nem ért, hisz mikor még álomra szenderült minden olyan könnyű volt, akár egy levegőben vándorló tollpihe. Kellemetlenül hagyja, hogya fény ocsmány játékot játszon pupilláján, még nagyobb kellemetlenséget okozva mindezzel neki. Meggondolatlanul végtagjai már mozdulnának, hogy azt a fránya függönyt fodraival együtt árrébb húzza, ám tekintete hamar elillan a szaténról,-akárcsak dühe,- mikor is megpillantja az ölében alvó kocós angyalt, ki ily' gyors elnyelte hömbögő emócióit. Arcvonásai ellágyulnak, figyelve a selymes bőrt, melyen ujjait lágyan táncoltatja meg, s bár nem láthatja,- mégis érzi,- mimikája bágyú mosolyban fulladt ki.

Cserfesen tekergeti újra, s újra csigákba a rövidke karamell tincseket, kinek gazdája halkan nyüffen fel, orcáját pedig még inkább a csupasz mellkasnak dörzsöli, hol egy csillogó csík ragyog, mely olyan, akár a Tejút az égen, kiszabadulva a kékszemű tündöklő lelkében.

Harry felnevet minden aprócska tettén, hiszen sosem látott még Lounál angyalibb teremtését. A szelíd simogatást kicsiny csókok váltsák fel, melyek csendesen cuppannak a pozsgás bőrön szüntelenül, telhetetlen módjára.

Mert bizony a Göndörön el uralkodtak eddig eltusolt vágyai,- képzeletével együtt,- s most, hogy karjai között tarthatta végre egyetlen kincsét, már nem volt ami megállítsa a paradicsom kertje előtt.

Szemtelenül hajtja előrébb a fejét, légzése felgyorsul, akárcsak a bíbor vörös vére ereiben, amint orrába kúszik az édes illat; kókusz és vanília. Ám nem habozik tovább, tudja jól mit akar, s mire vágyik leginkább; egy csókra attól, kinek glóriával rendelkező angyalok mormolnak imát.

A puha párnácskák pedig táncra kélnek, vontatott eme koreográfi minden lépése, hisz itt most a pillanat fontos, nem az idő mutatója, mi szüntelenül kattogott eddig a magány torz tükrében. S minden oly' heves lesz, az apró ujjak a loknis fürtökben marnak, míg erőtlen teste most a matracba süpped, hála a súlynak mi felette terül el.

- Azt hittem alszol.- Harry arcára sejtelmes mosoly terül, hisz tudja; ártatlannak vélt angyala most csapdába csalta.

- Én pedig azt hittem, hogy elmész..- süti le szemeit bánatosan Louis válasza közben, hiszen szíve mélyén félt; nem akart újból hideg fuvallatott érezni maga mellett.

A Göndör arca komolyra vált, nem óhajt ily' feltételezéssel viccelni, mutatóujját pedig a másik álla alá helyezi, elérve ezzel, hogy az óceánok újból reá csillogjanak.

- Megmondtam; sosem megyek el többé... legalábbis nem úgy, ahogy te gondolod..- fogaival most az előbb csókolt párnákat marja, smaragdjaival szégyen nélkül páztázza végig a kecses testet, mely néma, vibráló suttogásként hívogatja őt.

Louis arckifejezése kérdővé válik, nem érti e csalfa célzást, mi játékba hajszolja ismét, erős kíváncsiságával együtt.

- Megengeded, hogy elhessegessem minden kételyed? Ígérem, nem bánod meg, Szépségem.

A kócos pedig gondolkozás nélkül kezd el bológatni, nem érdekelve őt az, vajon mit is tervez a másik. Persze Harry soha sem bántotta volna Lout, épp ellenkezőleg; örökre a tenyerén akarta hordozni, akár egy tenger által megalkotott gyöngyöt.

A láng pedig újból fellobban, bőrük egymást perzselik, akárcsak nyáltól csillogó ajkaik, melyek elszakíthatatlanok eme pillanatban egymástól. A zöldszemű keze lassú vándorlásra indul, -miútán rejtve többször is feltérképezte a másik elbűvölő létét -, s siklik be tenyere a póló alá, mely maga alatt egy újabb kincset rejteget.

A fiatalabbik halkan felsóhajt, lélek tükrei türkizben kezdenek táncolni, mihelyst a mámor ellepi agyát és apró nyögések telitik be a kis szobát. Türelme ugyanakkor neki is véges, a finom csókok és az erőteljes szívások, már nem elegek neki, még többre vágyik göndör istene által, ki röpke másodpercek alatt rángatja le róla a felsőt, sajátjával együtt. A kócos párnái azonban elnyílnak, ujjaival a bőrön tündöklő mintákat kezdi újra rajzolni, irigykedve azon; hogy lehet valakinek ily' szép teste?

- Tetszenek?- kérdezi a tetoválások tulajdonosa, elégedett vigyorral arcán.

- Gyönyörűek.- feleli elbágyadva, s merészséget erőltetve magára hint el néhány finom csókot a másik vonalain, körbe rajzol ezzel ismét azokat.

- Istenem, Louis...- nyög fel, mire a másik ártatlan, mégis aggódó mimikával néz fel rá, félve attól; valamit elrontott.

Az idősebbik pedig ezek után mit sem vár tovább, eszét veszti Louis arcát látva, mely' folyton folyfást felemészti józan eszét.

- Megőrjítesz..- suttogja, közben hátra simítja hosszú tincseit.

Kecses ujjait most a boxer széléhez vezeti, engedélyt kérve ezzel arra; hulljon le végre minden gátlás.

Louis pedig nem ellenkezik, hiszen nincs miért; szégyenlőségével együtt távozik róla az utolsó textil is.

- Ha bármi olyat teszek, ami nem tetszik, azonnal szólj és leállok.- néz egyenesen a kék íriszekbe, nyelvével lágyan végig nyalva ajkait a látványra, hiszen Louis már is kemény. Pedig még csak nem is tett semmit.

- Túl sok a beszéd.- válaszolja, feljebb ülve egy csókot lop párjától, keskeny ujjait ő sem hagyja tétlenkedik, mikkel minden mozdulatot megismétel.

- Milyen szemtelen...- kuncog fel, s örömmel bújik ki alsójából ő is, mire Louis szája ismét tátva marad, a zavar színével együtt, mi ma már sokkadjár ült ki arcára.

A párnák pedig puffanak, még a takaró tovább suhog a súlyok által, s a göndör tovább ízlelgeti kincse mellkasát, egészen merev gyümölcséig, mibe folytonosan belekóstolt, kicsikarva ezzel még több nyögést a másikból.

- Tetszik igaz? De mutatok ennél még jobbat.

Marka mostmár nem csak Louist kényezteti, beférkőzve a másik lábai közé fogja össze farkukat, s diktál magnak olyan ritmust, mitől mindketten többre és többre vágynak. A felhők pedig csak gyűlnek, még az ég is feldörög, amint a csúcs felé igyekeznek, elérve ezáltal mindketten az arany kaput, hol két lélekből egy lesz.

- H-Harry...gyors-sabban...ah..- nyögi szemeit lehunyva.

- Bazdki..- káromkodik, s eleget téve a kérésnek gyorsabban löki csípőjét, ezzel még intenzívebben dörzsölődve egymáshoz.- Nézz rám, Louis.

Az ég pedig találkozik a természettel, letekintve rája, lágy dallamot eresztve szabadjára, mi nem szól másról; csak két lélek kapcsáról.

A sárga fény elnyelni készül mindent, még a csillagok felragyognak a pamacs felhők között. Egy utolsó lökést megkísérelve lépnek át mindketten az orgazmus kapuján, más-más oktávot hallgatva torkukból.

Aztán hirtelen csend lesz, nem marad más csak a finom csók, mely ismét elcsattan a heves szívdobbanások mellett, Louis szemei ugyanakkor leragadni vágyódnak.

- Csodálatos voltál.- lehel egy utolsó puszit az ajkakra a zöld szemű, miközben ismét a selymes takaró alá vackolják magukat.

- Az egész az volt.- válaszolja halkan Louis, ki a kemény mellkasra hajtsa fejét hagyva, hogy az álom világ újból magával sodorja.

Ám félálomban már nem gondolkozik, mit és hogyan kellene elmondania, száját elhagyják a szavak, majd képszakadás és nem marad más, csak a meleg és az egyre inkább körül ölelő karok.

- Harry?

- Igen, kincsem?

- Szeretlek.

Harry pedig megesküdött volna; Louis hallotta a szíve ritmusának kihagyó ütemét.