Az apró test erősen ütődött neki egy nagyobb termetnek, figyelme teljesen elterelődött, hisz a könnyek marták kék színben ragyogó szemeit. Nem figyelte arra, ki is jön épp vele szembe, csak menekülni akart a jelenlegi helyszínről, egy messzi helyre, ahol senki sem találja meg, s hol senki nem fogja bántani. Niall órákon keresztül győzködte a minap, hogy kísérje el egyik edzésére, mire jó baráthoz hűen egy idő után igent mondott, hiszen nem akart egyetlen barátjának is csalódást okozni, pedig a félelem ott motoszkált zsigereiben, tudván, hogy a fekete hajú Zayn is ott lesz, mint a csapat tagja. Tisztában volt vele, bántódása nem eshet, hisz csak egy szavába kerül és az Ő Apucija bizony itt terem, s megvédi őt minden rontástól, mit az sors szánni kíván neki. Úgy tekintett a Göndörre, mintha csak egy filmből kilépett szuperhős lenne, ám nem viselt holmi álruhát, nem is lett volna rá szükség, anélkül is megérezte azt az erőt, ami a másik testébe lakozik és mi a mérhetetlen gyengédséggel is összevegyült már. Ugyanakkor a rettegés, a lelkében okozott sebek feltépődtek, miközben az egyik padon ücsörgött a pálya szélén, és pillantotta meg sérüléseinek okozóját. Bokája még mindig enyhén nyílalt különböző időközönként, a gyomrát pedig,- ha a fájdalom, a zúzódás nem is -, akkor az ideg őrölte belülről. Ám e feszültséget és nyugtalanságot nem feltétlen az őt ért fájdalmak eredményezték, magának ugyan nem vallotta be, de tudatát mit sem tudta átverni és eltusolni azt; ideges a hamarosan bekövetkező randija miatt. Érthető volt a reakciója, hiszen tinédzser, bár lassan már a felnőtt korba lép, sosem volt  egy randija se, sőt; élete első csókja is hiányzott még élete könyvéből. Nem akart csalódást okozni, nem akarta kinézetével elijeszteni a másik, s a legfontosabb, nem akart újabb sebeket szerezni. Tudta, Harry sosem bántaná úgy őt, szíve legmélyén érezte azt a törhetetlen szeretet, amit a másik szavaival biztosított felé és őrizte úgy, akár az érintetlen kincset. 

Felzaklatott lelkiállapota most mégis erősebbnek bizonyult, azok a csúf emlékképek ismét fejébe férkőztek és adtak utat a könnyeinek. Gyors léptekkel indult kifelé a pálya széléről, nem foglalkozott az ír fiúval sem, ki kétségbeesetten szólította folyamatosan nevén. A szomorúság cseppjei eközben már hullottak, fejét mélyen a föld felé szegezte, hogy ha esetleg valaki szembejönne vele, észre ne vegye megtört tekintetét, hisz nem volt szüksége senki sajnáló szavaira, mik ismét azt erősítették volna benne, milyen gyenge. Egy emberre lett volna csak igazán szüksége, ki képes lett volna őt megnyugtatni és álomba ringatni, ám a vele való találkozás lehetetlen volt, a szombati nap pedig még messze járt. Louisnak a sors azonban mást szánt, nem is sejtette, hogy a kívánt személy nincs is oly' messze tőle, mint azt ő gondolná, s nem utolsó sorban pedig az egyik élesebb fordulónál pont Harry lesz az, kibe ártatlanul beleütközik. 

Egy kisebb porfelhő keletkezik, amint egész testsúlya a földre huppan, tenyerével igyekszik tompítani az ütődést, ám ezzel csak éles fájdalmat okoz az említette testrészén. Orrán az apró porszemcsék bekúsznak, tüdejét kezdi irritálni a kosz, mi hangos köhögést eredményez nála, míg alsó felén is tompa kálvária suhan át. Felnyög, amint kitisztul neki a kép, minden érzet erősebb lesz, szinte megmerevedik az őt érő impulzusok miatt, mitől könnyei csak még jobban potyogni kezdenek, akárcsak egy csúszdáról leesett kisfiúnak. Szégyenli magát, hogy egy idegen előtt így kell mutatkoznia, s hogy megint bénázott egy sort. Fejében mélyen elregél pár szidást isten felé, majd erőt véve magán próbálna felállni, ám sikertelennek bizonyul a terve, hisz sérülései akadályozzák őt, bármennyire is nem szeretné. Nem néz fel, az előtte álló férfi ugyanakkor csak ledermedve bámulja, szinte issza magába a látványt, hogy még így is milyen gyönyörű az Ő angyalkája, kit a sors most az égből pottyantott neki, a fehér felhők burkai közül. A Göndör ajkai elnyílnak, szólásra nyitná száját és már ugrana is, hogy felsegítse Lout, azonban a fiú ír barátja gyorsabb és egy szempillantás alatt terem a földön ülő mellett. 

- Úristen, Lou! Minden oké? Miért futottál úgy el?- kap a másik karja alá és lassú mozdulatokkal húzza fel újra stabil lábakra. 

Niall aprólékosan méri fel Louis sérüléseit, csuklóját kezdi alaposan megvizsgálni, ám a háttérbe szorult zöldszeműnek ez cseppet sem tetszik, s hangot is ad elégedetlenségének egy horkantás kíséretében, mire mindkét fiatal rákapja tekintetét. 

- Ő a barátod, Horan?- teszi a fel kérdést, igyekszik hangjában elrejteni a sárga szemű szörny hangszínét, kisebb-nagyobb sikerrel. 

- Ne haragudjon, edző bá'. Igen a legjobb barátom, de csak megfigyelni jött az edzést, igaz Lou?- idegesen dörzsölgeti tenyerét a szőke, nem szeretne bajba kerülni, hisz tudja jól oktatója milyen szigorú szabályokat is követ. 

- Igen.. elnézését kérek. Figyelmetlen voltam. - suttogja erőtlenül, palástolni próbálja szenvedését, ám arcára minden érzelem kiül, hiába is bújtatja el megtört tükreit a világ elől. 

Csend telepszik köréjük, mindenki mérlegelni pórbálja fejében a helyzetet, ugyan Harry már rég tudja szándékait és a jövőben tenni kívánt tetteit. 

- Horan, én elviszem a barátját lekezelni, hisz amint látom, csuklója feldagadt, bár remélhetőleg csak megzúzódott, ami az edz..- befejezni már nem tudja mondatát, szemöldökét összevonja, amint a kócos, kék szemű felkapja tekintetét és kézzel-lábbal tiltakozni kezd, hiszen nem akar senkinek sem teher lenni. 

- Nem szükséges! Figyelj Ni, én haza megyek, később találkozunk..- erőltet egy hamiskás mosolyt arcára, majd ellépni készül, de mit sem tud mozdulni az alkarját körül ölelő erős maroktól, mi megállásra kényszeríti. 

- Nem szép dolog a másik szavába vágni, drága. Nem kérdeztem mit szeretnél, most pedig szépen velem jössz és lekezeljük a sérüléseid, még Niall barátod elkezdi az edzést a többi fiúval. Rendben van?- pillant most az ír fiúra, kinek arca ragyogni kezd, felfogva, hogy most egy kicsit Ő lehet majd a főnök, s egy bólintás után, szinte sprintelve szalad vissza a zöld fűben pompázó pályára. 

Louis idegességében nagyot nyel, nem mer többé hadakozni, elfogadja a tényt, hogy innen most nem szabadul. Testén érdekes bizsergés fut végig az érintésre, mi még mindig karján pihen, ugyanakkor már sokkal lazábban. Ismerős neki e hang, mi a ismeretlen torkából szabadult fel, akárcsak a hosszú barna, fényes tincsek, mik akaratlanul is Harryt juttatják eszébe, s e képből már csak a smaragdok hiányoznak. 

Pedig azok ott lappanganak a sötét lencsék mögött, ezzel védelmezve őket a nap káros sugaraitól és elrejtve most azokat Louis szemei elől. Szó nélkül indulnak tovább, mihelyst a magasabbik összeszedi magát és indul befelé vissza az épületbe, kezei között tartva a számára legnagyobb kincset. Türelmetlenné válik, igyekszik nem sietni, hogy szépsége lépést tudjon vele tartani fájdalmai ellenére is, ám egy idő után megunja a vontatott tempót, jobb ötlet híján megtorpan és kapja ölébe az apró és megtört testet, kinek gazdája megszeppenve nézi a hirtelen pózt váltást és készségesen kezd kapaszkodni a másik nyakába, míg a gödröcskék megvillannak huncut mimikát sugallva. 

Egy orvosi szobába lépnek be, hol  a szekrény mélységébe van elzárva az első segély doboz, még a kék szeműt Hercege finoman a fehér ágyra helyezi. Egy emlék elevenedik fel fejükben, Louis arca bíbor színben kezd úszni, hiszen akaratlanul is eszébe jutott, miként is játszadozott el nemrégiben az iskola orvosi szobájában az Ő apucijával, kinek levakarhatatlan mosolya ott csücsül arcán, miközben a fertőtlenítő keresésére indul. 

Nem tetszik a helyzet Louisnak, bűnősnek érzi magát, amiért hagyta, hogy egy másik férfi érintse meg, annak ellenére, hogy ígéretet tett Harrynek, hogy e fajta helyzet sosem fog előfordulni. Soha nem szegné meg szavát, így határozottan száll le az ágyról és indul meg az ajtó felé.

- Még egyszer elnézést kérek, amiért önnek mentem, de talán jobb, ha én most megyek. Tudja, van aki nem szívesen látna egy szobában egy idegennel..

Az elhangzott mondatra abba hagyja minden tevékenységét a fürtös, pillanatok alatt fordul egyet tengelye körül és mered a határozottságtól csillogó kék szemekbe, mikben még nem rég a félelem tört utat magának. Elégedett reakciója nem csillapodik, karjait összefonja maga előtt, míg az alacsonyabbik elé lépdel kimérten. 

- Valóban?

- Igen, valóban.- mereszti szemeit a fekete lencsékre. 

- Akkor mond..- kissé görnyedt testhelyzetéből felemelkedik mondata közben, hosszú ujjai közzé fogja szemüvege szárát, s egy rutinos mozdulattal tünteti el magáról az eddig takaró tényezőt.- Miért nem fogadsz most szót apucinak, Kis tündér?

Louisnak reagálni sincs ideje, perceken belül a falhoz passzírozva találja magát, míg a két test egymáshoz simul. Ajkai kiszáradni, szinte levegőt is lefelejt venni, képtelen felfogni az adott helyzetet, mibe belecsöppent, s amint megpillantja a számára értékkel bíró borostyán szempárt, mikben pillanatok alatt veszik el és ismeri fel, annak hű tulajdonosát ki után oly' sokat epekedett már. Elméjében csak egy mondat villan fel újra, s újra; álom csak az egész, ez nem lehet valóság. 

Ám még ő látványtól bóbiskol, addig Harrynek más kérdés ötlik fejébe, még pedig az, hogy vajon az Ő hercegnője készen áll e már egy ártatlan, mégis észveszejtő játékra?

____________________

Bocsánat a kissé unalmas és fostos részért, de ez a hetem egy káosz volt és alig volt időm valamire, így ne haragudjatok, ha kissé összeszedetlen lett, de ígérem, a következő jobb lesz.:)

Legyen csodás napotok!🌈

Luv ya, guys!❤