Sok mindenre számítottam a túloldalon, de arra, ami láttam nem.
-Jújjjjjjjjj!!!!!-kiáltott fel Liana is, amint benézett.

--------------------........................------------------

Bent egy hatalmas nagy buli volt. Szólt a zene, volt nasi. Igen, nem rendes ennivaló, ahogy az itt lenni szokott, hanem nasi, ami alatt a chipset, az édességet, meg minden a szervezetre ártalmas, de borzasztóan finom dolgot értek.
Az ajtó nyitódására többen is ránk kapták a tekintetüket.
-Öhm..Helló!-intettem, majd mindenki folytatta a dolgát.
Belépve, mint minden rendes gyerek, én is a büfésasztal felé vettem az irányt.
Csak legeltettem rajta a szemeimet. Annyira gyönyörű volt az a sok egészségtelen kaja mennyiség.
Majd mellém lépett valaki, amire összerezzentem.
Jorden állt meg mellettem.
-Nyugi, enni is lehet belőle, nem csak nézni.
Gyorsan megráztam a fejem, majd rámosolyogtam.
-Már csak azért is mondom, mert nem sok időd maradt, mert ugye nem kell mondanom, milyenek a diákok, ha édességről van szó.-apropó idő. Vajon mennyi lehet? Mennyi időt töltöttünk el ezzel a játékkal?
-Esetleg meg tudod mondani, hogy mennyi az idő?
-Tíz múlt két perce.
-Köszi.-azzal a lendülettel ott is hagytam. Futni kezdzem, mikor valakinek neki ütköztem.
A csapódás következtében a földre estem, de amint hallottam, más is. Fejemet fogva néztem meg kinek is mentem neki. Daniell volt az.
-Hová sietsz ennyire?-kérdezte kótyagosan. Szegény, nagyon nekimehettem.
-Bocsiii! De most mennem kell!-azzal felálltam, őt is felsegítettem, majd utamra eredtem. A csarnokba kiérve önkénytelenül is a zsebem után kaptam.
A nadrágon keresztül is kitapogattam, hogy még benne van a kis papírdarab, amit kaptam.
Ki is vettem a zsebemből, majd jobban szemügyre vettem.
Pálcámat fölé emelve vártam, hogy történjék valami, de nem.
Mit is mondott Papó? : "Esküszöm, hogy rosszban sántikálok."
Igen, ezt. Halkan, szinte suttogva én is kimondtam ezeket.
Erre az eddig egyszerűnek látszó, üres papír tele lett mintával, írással, rúnával. Ahogy végigfutottam rajta a tekintetemet megállapodtam a sajátomnál.
Ezzel talán hamarabb odatalálok a második emeleti lánymosdóhoz. Futva tettem meg az utat, amit a térképről olvastam le.
A tüdőmet szinte kiköptem, mikor megálltam, és csodálkoztam, hogy lehet, hogy nem rossz sarkon fordultam le.
A sötét folyosón semmi fényforrás nem volt.
-Lumos.-mondtam ki a bűbájt. Pálcámból újból előtört a világosság.
Így sem láttam, semmit és senkit.
-Wayett? Itt vagy?-szólaltam meg egy kis gondolkozás után.
-Itt.-lépett ki a sötétből egy alak. Nem kell mondanom, de megijedtem. Az előbb még senki sem volt itt, egy hangot sem lehetett hallani, most meg itt termett.
-Jézusom! De megijesztettél! De hogyan...hisz az előbb még...-nem nagyon tudtam befejezni, mert rendeznem kellett a szívverésem. Végülis mégis csak az első napom ezen a helyen, a Roxfortban.
-Késtél, azt hittem nem jössz.
-Most van a beavatás, és emiatt nem tudtam jönni időben.
-Boccs, ezt el is felejtettem.
-Amúgy miért hívtál?
-Jól figyelj rám!-lépett közelebb hozzám.-Sokan nem nézik jó szemmel, hogy GHMH vagy. Irigyek rád, van rá esély, hogy megpróbálnak ártani, hátráltatni, ami valljuk be, tőlünk mardekárosoktól nem áll messze, mint a múlt is mutatja.
-Igen, de az a múlt, most meg a jelen van. Azóta sok minden változott. Voldemort is meghalt, nincs kitől féljenek, akinek engedelmeskedniük kell.
-De van. És mindig is lesz, csak van, hogy kisebb ez a hatalom, ezért szinte észrevehetetlen.
-Ez igaz. De ma már más világot írunk, szabadok vagyunk valamennyire, és nem a félelem, a rettegés koronázza a napunkat. Felvállalhatjuk, akik vagyunk, nem kell rejtőznünk. Így én sem fogok.
-Igen, ez így van jól, de én csak arra kérlek, hogy legyél óvatos, ne bízz meg mindenkiben.
-Hát ahogy magamat és a többieket ismerem, sok kalandban lesz részem míg itt tanulok. De ígérem megpróbálok odafigyelni.
-Rendben.....Visszatalálsz?
-Igen.-és megszorítottam a kezemben lévő térképet.
-Oké. Nos hát jó éjt!-intett, majd mind a ketten elindultunk a nekünk megfelelő irányba.
Út közben végig az járt a fejemben, amit mondott.
"Sokan nem nézik jó szemmel. Irigyek rád, van rá esély, hogy megpróbálnak ártani, hátráltatni."
Vajon Papó is így érezhette magát, mikor idekerült? Ő is különc volt? Ő sem tartozott sehová sem?
Nem vagyok eléggé nemeslélek a Hurgabughoz, nem vagyok elég bátor a Griffendélhez, nem vagyok elég merész a Mardekárhoz, és nem vagyok elég eszes a Hollóháthoz. Akkor ki vagyok én, és hol a helyem?

Ezzel a gondolattal tértem vissza a Nagyteremben folyó bulihoz. Ha jól láttam, már szinte az összes gólya idetalált.
Még mindig az előbbieken gondolkodva a büfésasztalhoz léptem. Onnan vettem egy poharat és töltöttem bele örvény koktélt. Hasonló lehet, mint a magnixoknál a puncs.
Ahogy az édes lötty a számba ért, megcsapott jellegzetes, erőteljes íze.
Eper és sütőtök.
Egy krémes, lágy, buborékkal dúsított rózsaszín, vörös ital volt, melyben a sárga örvényszerűen lebegett. Igen, lebegett.
Egyáltalán nem volt rossz íze, csak szokatlan volt.
Hirtelen Daniell termett mellettem.
-Jól eltűntél, hol voltál?
-Mosdóban.-végülis nem hazudtam.
-Ennyi ideig?-jogos kérdés volt.
-Hát messze volt a mosdó.
-Miért melyikbe mentél? A második emeletibe?-nevette el magát. Meg se bírtam szólalni, eltalálta. Ezt ő is észrevette.-Mi? Most komoly, hogy ott voltál?-csendben bólintottam egyet.-Mégis mit kerestél ott?
-Majd később elmondom.
-Rendben.
Ötletem se volt, hogyan is közöljem vele a dolgokat, mikor még én sem tértem napirendre fölöttük.
Miért akarna bárki is ártani nekem, ha nem is ismer?
A poharamból kiittam a maradék italt, ami édes nedűként csorgott le a torkomon. A következő pillanatban már faltam is az előttem elterülő édességeket. Bármit megtettem volna, csak ne érezzem azt, amit Wayett mondott. Nem akarok hinni neki, nem ártottam én senkinek sem!
Egy hangos sípolás szakított félbe minden beszélgetést, minden táncot. Nem tudtam, hogy a pálcával is lehet olyan hangot kiadni, mikor besípol a mikrofon. Bár így belegondolva, ha hangosítani, halkítani tud, ezt miért ne?
Minden szempár a hang irányába szegeződött. Ismételten az a fiú állt ott, aki a klubbhelységben is eligazított minket.
-Angelica, hogy is van az a bűbáj?-fordult az egyik felsőbb éves lány felé. Még mielőtt válaszolhatott volna hirtelen felindulásból elkiáltottam magam.
-Sonorus.-remélem erre gondolt. Végülis a helyzet olyan, mintha hangosítani akarna a beszédén, de ha mégsem, akkor most sikeresen jól leégettem magam.
Ez az Daisy csak így tovább, a végén még tényleg lesz okuk utálni!
Éreztem, ahogy mindenki lassan felém fordul és rám néz.
Nem vagyok az a pirulós fajta, de most mégis elpirultam.
-Nos, igen, köszönöm.-mondta a fiú, mire visszafordultak felé, amit egy megkönnyebbült sóhajtással díjaztam.-Sonorus!
-Honnan tudtad?-lépett mellém Daniell.
-Egyszerűen ez a varázs tűnt logikusnak.
-De honnan ismered?
-Tudod, Papó rengeteget mesélt, és így valahogy sikerült megjegyeznem.-erre csak bólintott egyet, mert a prefektus folytatta a beszédét.
-Lehet, hogy már sejtettétek, hogy ezzel a kis "játékkal" a leleményességeteket teszteltük. Nem kell megijedni, senki sem bukott meg vagy ilyesmi. De sikerült egy rangsort felállítanunk, ami alapján segítünk a tanároknak beosztani titeket a megfelelő csoportba. Körübelül egy csoport 15 főből áll.
Azzal meglendítetted a pálcáját, és egy nagy névsor jelent meg, bizonyos helyeken egy elkülönítő vonallal.
Kíváncsian fürkésztem a nevemet, hogy hol is lehet. Meglepődve vettem tudomásul, hogy az ami ott legfelül virít az az enyém. Akkor ez most egy rangsor? És én állok az első helyen?
-Mint már mondtam, mindenki teljesítette a feladatot. Voltak, akik kicsit másképp, mint mi gondoltuk.-itt rám nézett, ami nekem kicsit sem tetszett.-Az időt és a problémamegoldó képességet is néztük. A legjobban Daisy és Liana párosa teljesített, mert ők voltak az egyedüliek, akik, nem a kijelölt úton jöttek, hanem egy rövidebben, amit nem ismertettünk. Azonban eléggé meglepett mindenkit, azt hiszem bátran kijelenthetem ezt mindenki nevében, hogy Daisy olyan varázslatokat mutatott be, melyeket még nem kellene ismerniük, ráadásul, jól is használta őket.-egy elismerő pillantást kaptam, ami jól esett, de közben éreztem magamon a sok másik tekintetet is. Halk sutyorgás lett úrrá a termen, s éreztem, hogy ez nem jó.
-Nyugi. Nem rólad szól.-tette Daniell a vállamra a kezét. Jól esett, hogy ő nem ítél el, a nem tudtam kizárni a többieket sem.
-A lényeg az, hogy ezt a sorrendet eljuttatom a tanároknak a leírásokkal együtt, s majd ők döntenek a végleges csoportokról. De ez ennyi is lenne, mindenki bulizzon tovább!!
Továbbra is az asztal mellett álltam Daniellel. Csak néztem, az azóta újból töltött poharam tartalmát. Olyan szép az örvény benne.
-Szia! Daisy ugye?-lépett hozzám egy csapat, első ránézésre felsőbb évesekből állt.
-Sziasztok! Igen.-nem nagyon lepleztem megilletődöttségemet.
-Jenna vagyok, ő itt Kira-mutatott a fehér hajú lány felé-Ő Sam, ő Jack, ő Tina, ő Linda, ő meg Liam.-mutatott be mindenkit, én meg csak mosolyogva intettem.-Nagyon ügyes voltál! Honnan ismered ezeket a varázsokat?
-Mesélt róluk a nagypapám, igazából ezeken a történeteken nőttem fel, és így megjegyeztem őket.
-Az szép.-szólalt fel azt hiszem Liam. Akkor így hívják a prefektus fiút!
-Köszi.
-Nem jössz oda hozzánk?-kérdezte a fehér hajú lány, már válasz nélkül karon ragadott, azt hiszem Sam és Tina.
-Daliell is jöhet?
-Aha.-így a fiú is csatlakozott hozzánk.
Miközben haladtunk az egyik asztal felé, feltűnt a Sam és Tina közötti hasonlóságok.
-Ti testvérek vagytok?-kérdeztem meg végül.
-Igen.-ekkor odaértünk és helyet foglaltunk a félig megterített asztal körül.-És mondjátok kis gólyák, szeretitek a kviddicset?
-Imádom!-robbant ki belőlem a válasz, már csak a szó hallatán. Teljesen bezsongtam, vérem felpezsgett már csak a kviddics gondolatára.
-Én is szeretem.-válaszolt Daniell is.
-Játszottatok már?
-Igen.-mondtuk egyszerre, amin össze is nevettünk.
-Kira, Tina, Jack és Liam benne van a csapatban.-mondta Jenna.
-Tényleg? Jó nektek.-fordultam feléjük.-Nem hiszem, hogy engem beválasztanának, mit kis újonc.-ez a gondolat el is keserített. Túlságosan is szeretem ezt a sportot.
-Ez egyáltalán nem biztos.-simogatta meg a hátam Daniell, mire egy hálás mosolyt küldtem felé.
-Van seprűtök?
-Igen-Nincs.-mondtuk egyszerre.
-És milyen?-fordultak hozzám.
-J.s.31.-amint kimondtam, mindenki szeme nagyra kerekedett.
-Hogy milyen?
-J.s.31.
-Erről még nem is halottunk.
-Az eladó sem, akitől vettük.-nevettem.
Ekkor tizenegyet ütött az óra. A többiek feálltak, mi meg csak néztünk nagyokat. Liam ránk kacsintott, majd ismételtem kiállt és beszélni kezdett.
-Tizenegy múlt, ami azt jelent egy óránk van a csínyre! A mardakárosákat a lépcsőn intézzük el, a hugrabugosokat itt, a griffendéleseket pedig a folyosón. Három csapatot kérek gyorsan, alig van időnk!-valahogy mindenki csoportba rendeződött.-Akkor ti vagytok az egyes, mi a kettes, ők meg a hármas csoport. Egyes tiétek a Griffendél Jenna és Angelica majd segít nektek. Kettes, ti velem, meg Jackkel jösztök a Mardekárhoz, hármas, ti itt maradtok és elintézitek a Hugrabugot. Veletek Tina, Sam és Linda marad. Indulás!-adta ki a parancsot a prefektus.
Ahogy haladtunk az alagsor felé végig azon gondolkodtam, miért pont Wayettéket kell megheccelnem?
A sötét alagsorban nem égtek fáklyák, így minden nagyobb éves közrefogott egy kisebb csoport gólyát, s úgy világítottak. Reflex szerűen én is előkaptam a pálcám, majd halkan kimondtam:
-Lumos.-az én pálcámból is előtört a világosság. A falkon elszórtan helyezkedett el egy-két kép. Megvilágítottam az egyiket, mire azon mocorogni kezdtek.
-Óvatosabban kislány! Aludni szeretnék!-förmedt rám egy kis alak róla.
-Óhhh, hagyjad már szegényt Friedrich! Nem látod, hogy most lesz a trükk? Ne is törődj vele kedvesem, mindig ilyen ez a vén konzervdoboz.-ezen kicsit kuncognom kellett.
-Elnézést, hogy felébresztettem.-azzal haladtam tovább.
A földet sötétzöld szőnyeg borított, úgy, mint az előcsarnokban. A fal kövekből állt, melyek között a rést talán cementtel töltötték ki. Az egész olyan régi stílusú volt, középkori benyomást keltett bennem. De mint tudjuk elég idős az iskola, régen épült, s azóta történt itt egy-két dolog. Lehet, hogy régi, de strapabíró.
A halovány fény mellett minden szürkének tűnt, bár lehet, hogy tényleg az.
A plafon nem volt túl magas, de ahogy haladtunk lejjebb, úgy nőtt a fejünk felett is a magasság.
Egészen lent hűvös huzat csapott meg, csak nem tudom, hogy mitől. A didergés végigfutott egész testemen, a karomon libabőrös is lettem. Majd miután ez távozott az idő közben érkező izgalom felpezsdítette a vérem, ami miatt a hideget a meleg váltotta fel. Már nem fáztam, hanem izgultam.
-Megérkeztünk. Bejebb már nem mehetünk, mert a végén még meghallanak. Mire vannak annyira fel a mardekárosok? Arra, hogy ők mennyire merészek! Meglátjuk ezek után is azok maradnak e! Szóval idén egy olyan tervvel készültünk, hogy felszereljük a mozgás érzékelőket, amiket utána varázzsal elrejtünk. S ahányszor valaki erre jön, mindig megjelenik előtte egy szörnyeteg. Várom az ötleteket, hogy mik is legyenek azok. Természetesen nem igaziak, hanem...
-...Hanem amilyeneket elijesztésre szoktak használni.-fejeztem be helyette a Piton riasztóra gondolva.
-Igen. Szóval várom a tanácsokat, közben, mi elkezdjük felszerelni őket.
-Legyen Akramantula!-kiáltott valaki
-Inkább Óriás kígyó!
-Bohóc!
-Szellem, Kentaúr!-jöttek egyre csak az ötletek.
-De mi lenne, ha sok helyet csak egyet tennénk oda. Mumus! Benne mindenki a legnagyobb félelmét látja, sosem marad ugyanaz, s ezzel lehet a legnagyobb hatást elérni.-gondolkodtam hangosan.
-Ez kiválló ötlet Daisy!-mondta Liam.
-Mi, mi van?
-Mumus! Mindenki előtt más alakban jelenik meg. Ez lesz! Kész is van!-jelentette ki a riasztóra. Pár percen belül a másik is fennt volt, majd elhangzottak a varázsigék, ami után már csak a hálóhelyiség felé vettük az irányt.
Liam még megragadta a karomat, majd úgy szólt hozzám, mielőtt felmentünk.
-Jól vigyázz! Sokan nem szeretik, ha valaki ennyire ügyes, ennyi mindent tud. Légy óvatos ezzel!-aztán elengedett. Mindketten elindultunk a megfelelő irányba.
Ma már másodjára mondták nekem, hogy legyek óvatos és vigyázzak.
Lassan kezdek félni, hogy tudnak valamiről, amiről én nem. Vagy csak tényleg ennyire más volnék?
Ez meg az én félelmem.
Az első napom itt, de már történtek érdekes dolgok, beszélgetések.
Félek!

Nos, mert sokáig nem voltam, itt egy hosszú-hosszú rész. 2199 szóval.
Puszi❤