A vonat letett minket. Itt elvált az útam újonnan szerzett barátaimétól. Sokat hallottam már arról, hogy az elsősöket egy csónakkal viszik a kastélyhoz.
A nagy tó előtt rengeteg csónak hevert. Négyessével ültünk be.
-Sziasztok! Ideülhetek?-kérdeztem az egyik csónakban ülő fiút és lányt.
-Aha, persze.-válaszolták.
-Daisy Roseford vagyok.
-Daniell Longbottom.-nyújtott kezet, amit készségesen meg is ráztam. Leültem mellé, majd az előttünk ülő lány felé fordultam.
-Daisy Roseford.
-Hello. Lilly Pfergetton.-mosolyogtunk egymásra.
-Ti tudtok valamit a suliről?
-Többet tudok a kelleténél.
-Miket például?-kérdezte Daniell.
-Úgy érzem lesz még időm mesélni.
-Szerintem is.-nevettünk össze.
A csónakok elindultak, s perceken belül meg is érkeztünk a nagy kastély elé.
A kastély sokkal érdekesebbnek ígérkezik, mint amilyennek gondoltam.
Bementünk az előcsarnokba, ahol egy fiatal boszorkány fogadott minket.
-Sziasztok! Én Bimóna Professzor vagyok. És repüléstant tanítok. Most várunk még itt pár percet, utána bemegyünk a Nagyterembe.

Amennyire izgultam, olyan lassan teltek a másodpercek. Félelmemet próbáltam azzal levezetni, hogy Daniellhez fordultam beszélgetni. Lilly elkeveredett mellőlünk, így ketten maradtunk.
-Te repültél már?
-Egyszer igen. Te?
-Én is. Imádok repülni!-lelkesedtem be.-Kaptam is egy saját seprűt.
-Kviddics?
-Te játszol?
-Még nem próbáltam, de érdekel.
-Majd gyakorolhatunk együtt is.-vetettem fel az ötletet.
-Gyerekek! Indulhatunk a Nagyterembe!-szólt a boszorkány.
Mindenki elindult, amint kinyílt a nagy, fából készült ajtó. Bent négy hosszú asztal helyezkedett el, körölüttük mindenhol diákok ültek. A két szélé a Hugrabug és a Mardekár, míg közében a Hollóhát és a Griffendél.
Sok érdeklődő pillantást kaptunk. Egyből nézelődni kezdtem, hol is lehetnek az uncsijaim. A nagytömeg miatt sajnos nem láttam őket.
Bimóna Professzor három sorba állított minket, hogy kényelmesebben elférjünk.

Az állványhoz az igazgató, Minerva Meggalagony Professzor lépett.
-Üdvözlök minden régi és új növendéket! Tavaly óta nem sokat változott az iskola, úgyhogy az eddigi szabályokat kérem most is tartsák be!
Kedves lehendő elsősök, tudom, hogy mennyire izgulok, így már lássunk is neki a ceremóniának.-előkerült s Teszlek Süveg.
A gyomrom hirtelen görcsbe rándult.
A süveg elkezdte a mondókáját, ugyanis ez a hagyomány megmaradt:
-Kinek esze, mint a penge,
A Hollóhátba gyere ide!
Aki merész és ravasz,
Mardekár utat adhatsz!
Erős, bátor, nemes lélek,
A Griffendélbe kéne lépned!
Hűséges és megbecsült,
A Hugrabugba bekerült!
Mindenki lelkes és nagy a hév,
Hát kezdődjék el a tanév!

Tetszett a Süveg mondókája, örülök, hogy ezt a hagyományt meghagyták. Körülöttem az emberek fogyni kezdtek, egyre többen tudták meg melyik házba is kerülnek, míg én csak vártam, hogy kimondják a nevem.
-Daisy Roseford!-hallottam, hogy hívnak. Rajtam a sor, s rettegek. A szívem hevesebben kezdett verni és éreztem, ahogy a pulzusom is az egekbe szökik.
Leültem a székre és a fejemre helyezték a süveget. Mintha minden félelmem elpárolgott volna ezalatt a pár másodperc alatt, úgy vártam a döntését. De ahelyett, hogy hangosan kikiabálta volna, halkan hozzám szólt.
-Te sem vagy könnyű eset, ahogy a nagyapád sem. Esze az van, meg csínytalánság is akad bőven, de a szíve elég nemes, s szembe mer nézni mindennel.
-Akkor most mi lesz?
-Választhatsz, ha szeretnél.
-De nem szeretnék.
-GHMH!-kiabálta ki a Süveg. Mindenki csak nagyokat pislogott, most semmilyen üdvrivalgás nem hallatszódott.
-Ez egészen biztos?-kérdezte Meggalagony Professzor.
-Igen! GHMH!
-Mi az a GHMH?-kérdeztem megszeppenve.
-Nos gyerekek!-kezdett bele Meggalagony Professor.-Még nem akartuk elkezdeni ezt a képzést, de mint látjuk, a várnál hamarabb lett olyan tanítványunk, aki ezt igénybe is veheti!....Mint már mondtam változásokat vezettünk be! Ilyen a GHMK! Ez egy nyolcosztályos képzés a többi hétosztályossal ellentétben. Azok a tanulók, akik ebben részt vesznek minden házban két évet fognak eltölteni. De nehogy azt higgyétek, hogy ezzel valami kiváltság jár, dehogy! Csak minden téren hasonló mennyiségű feladatban részesülnek.

A teremben hangos sutyorgás lett úrrá. Sok kérdő tekintetet kaptam. Bár ezen nem csodálkozom, hisz még én magam sem értem a helyzetet.

-Még kísérleti fázisban van ez az új tanítási módszer, így egy ideális sorrendet találtunk ki rá. Először az eszet fejlesztjük, majd a a kitartást, a bátorságot és végül a cselekkel, a gyakorlati résszel zárjuk. Tehát a sorrend a Hollóhát, Hugrabug, Griffendél és Mardekár!

Így történt az, hogy a következő pillanatban a Hollóhát asztalánál találtam magam. Míg ideértem egy csomó tekintet égetett lyukat a hátamba. Csak egy kicsit, egészen kicsit éreztem kellemetlenül magam.
Az asztalhoz érve hangos tapssal és kíváncsi szemekkel fogadtak.
Leültem egy fiú mellé, akiről csak most tudatosult bennem, hogy Daniell.
-Helló!
-Szia!-köszönt vissza mosolyogva.
-Te hallottál már erről a GHMH izéről?
-Nem. De érdekesnek tűnik. Te leszel a tesztalany.-felnevettem ezen.
-Úgy tűnik.
-És akkor két évet leszel itt igaz?-kérezte kicsit szomorkásan.
-Szerintem igen. De addig is mindenkit minden nap boldogítani  fogok a fejemmel.-vigyorogtam rá. Ezen már ő nevetett fel.
-Hát, kár, hogy csak két évig maradsz. Pedig jó fejnek tűnsz.
-De nem tudhatod mit hoz ez a két év! Lehet, hogy a végén már vasvillával szabadulnál meg tőlem.-mindketten felnevettünk és tudtuk, hogy most egy életre szóló barátság kezdőtött meg.
Egy barátság, ami ezer próbán, kalandon, tűzön-vízen keresztül fog menni. Egy barátság, ami örökre szól.