....
Egyre közelebb az a válogató!

Az idő néha vánszorgott, néha úgy rohant, mintha valaki üldözné őt. Az órák is gyorsan teltek, mind izgalmasnak ígérkezett, de nem annyira mint a délután. Ha minden jól alakul, bekerülök a csapatban, s onnantól kezdve már csak jól kell teljesítenem. Két posztot céloztam meg. Ugyan igaz, hogy a pályán jobban érzem magam, mint a karikák körül, mégis őrző szeretnék lenni, vagy fogó, mint Papó. Kiskorában annyira ügyes volt, nem is igazán értem, hogy miért auror lett belőle. Persze nem tagadható, hogy mindig is vonzotta a veszélyt. A barátai is mindig vele voltak, így együtt osztozhattak a kalandokban. Ezért olyan meglepő, hogy mind a hárman teljesen más irányba mentek.
A hálókörletemben senkit sem találtam, melynek okát csak később tudtam meg. Se a könyvtárban, se a nagyteremben nem lehetett kék színű ruhákat viselő diákokat látni. Három lehetőség suhant át a fejemen: az első opció, hogy én váltam olyan színvakká, aki csak a kéket nem látja. De ezt elvettem, ugyanis az én ruhám egyértelműen az volt. A második lehetőség: valamiről lemaradtam, s mindenki egy helyen van. A harmadik pedig, hogy mint a közkedvelt Marvel filmben Thanos csettintett egyet, s a többiek elszublimáltak.
Éppen az udvaron sétáltam, hátha ráakadok valakire, amikor Daniell futott felém.
-Daisy,-lihegve látott neki, hogy elújságolja, mi is a helyzet-előrébb hozták a válogatót. Ha sietsz, talán még odaérsz.-teljes rémültség lett úrrá rajtam. Nem csak a megpróbáltatás okozta izgatottság és félelem kavargott bennem, hanem a tudat, hogy nem azért nem kerülök be a csapatba, mert nem vagyok elég jó, hanem mert lekéstem a válogatóról. Olyan érzés, mintha egy láthatatlan fal állna előtted, és te nem tudsz róla, ezért újra meg újra nekimész.
-De a seprűm a toronyban van, és még át sem öltöztem.
-A seprű gondot megoldjuk, a ruha pedig most nem fontos. Siess, viszem a seprűt.-azzal mind a ketten két ellentétes irányba kezdtünk rohanni. Számomra meglepően sokan ültek a lelátókon. Az összes hollóhátas kiült megnézni, kik is képviselik őket a kviddicsmeccseken. Természetesen a többi házból is akadtak nézők, kik azért jöttek, hogy felmérjék az erőviszonyokat, míg mások szurkolni vannak itt. Hamar észrevehető volt az én csapatom, ugyanis Tiffany egy hatalmas táblát tartott, amin ott díszelgett a "Végig tudtam, hogy bekerülsz a csapatba!" felirat.
Az öltöző üresen állt, mire beértem, nem is nagyon számítottam másra. Öltözés közben nem tudtam dönteni, hogy az izgulás vagy a meleg miatt kezdtem el izzadni. Fontos volt számomra ez a válogató. Mindenki számára van egy olyan személy, akihez fel akar nőni, ő a példaképe. Nekem ez Papó. A neve olyan szinten beleíródott a történelembe, hogy mindenki hősnek tekinti őt. Azonban én tudom jól, mennyit küzdött, és sohasem ez volt a célja. Árvaként annyi mindent elért, én is az ő véréből származom. Nem akarok csalódást okozni. Se neki, se magamnak. Olyan erős szeretnék lenni, mint Papó.
Mire a teljes ruházatot átvedlettem, megszólalt a síp, ezzel mindenkit a pályára invitálva. Nagy levegőt véve el is indultam, de a legfontosabb tartozékom még mindig hiányzott. Nem várhattam tovább Daniell-re, így gyorsan az Invito bűbájjal csalagattam magamhoz a seprűmet. Legalábbis ez volt a terv.
A pályán már mentek a bemelegítő körök, legalább harmincan repkedtek ide-oda. Természetesen nem egy ismerősre bukkantam közöttük, akik a nagy koncentráció közepette egy-egy intést intéztek felém. Én is szeretnék ilyen elhivatott lenni.
Csodálatomból egy suhanó tárgy rázott ki. Nem más, mint drágalátos seprűm volt az. Ahogy elnéztem, nem állt szándékában megállni, így jöhetett a nehezebb út. Menet közben kell felszállnom rá.
Mikor megláttam, hogy közeledik felém, vele párhuzamosan futni kezdtem, majd abban a pillanatban, ahogy megfogtam, el is tűnt a talapam alól a talaj. Az emelkedés miatt csak a kezemmel tarthattam magamat, akár egy igazi kaszkadőr mutatványban. Akár az artisták, fellendítettem magam a seprű hátára, melyet tapsvihar követett.
Jack és Liam elismerő pillantásokkal illettek, míg Lia nem hagyta ennyiben, ő egyenesen mellém repült, s a karomba boxolt.
-Ez aztán ütős bemutatkozás volt. Hogy nekem nem jutott az eszembe!-nevetett a lány.
-Nem pont így terveztem.-nevettem vele együtt, nem is tudom, hogy magán az eseményen vagy a lány nevetésén.
-Ezek után tuti helyed van a csapatban, ha semmi galibát nem okozol a válogató alatt.-kacsintott rám, majd tovaszállt egy pillanat alatt. Míg én a lánnyal cseverésztem, beosztották a csapatokat. Olyan ellenséges pillantásokat még életemben nem láttam, mint ezen a válogatón. Mindenki mindenkire vetélytársként tekintett. Bennem ez kétséget ejtett, hogyan fog így együtt működni a csapat. A válogatón a csapatmunkát is figyelik, nem csak azt, ki mennyire ügyes. De ha mindenki csak a saját érdekeit figyeli, abból nem lesz csapat.
A csapatokat nem is tudom, hogyan osztották be, de Lia, Jack, Liam és én véletlenül egybe kerültünk. Enyhén ismertem már a taktikájukat, a korábbi játékokból, így tudtam azokra alapozni. Ő már összeszokott csapat, amibe engem is próbálnak bevonni.
A csapatunknak Liam lett a kapitánya, aki egy megbeszélésre hívott minket, amíg másik két csapat játszik.
-Nos srácok, nem nagyon hibázhatunk. Kérlek Jack, fog vissza magad, mert ez nem egy bohóc show lesz.-nézett a fiúra Liam jelentőségteljesen.
-De én nem is szoktam hülyéskedni.-durcizott be a srác, mire Lia csak összeborzolta annak a haját.-Ahhh...a gyönyörű hajam.-sopánkodott továbbra is a fiú, mire Liam egy szúrós nézéssel illette.-Jó, befejezem!-tette fel védekezően a kezét Jack.
-Szóval ott tartottam, ha be akarunk kerülni a csapatba, most is csapatként kell viselkednünk. Nincs egyéni érdek, nem érdekel, egyedül ki mennyire jó. Most bíznunk kell egymásban. Szólval ki áll készen a játékra?-tette középre a kezét Liam. Sorban mindenki követte ezt a mozdulatot, majd együt elkiáltottuk magunk: Hollóhát!