...
Az S.k.31-t gondosan az ágy mellé támasztottam, s alig vártam, hogy újra ráülhessek.
Nem számítottam rá, hogy ez hamarabb történik meg, mint vártam.

Egyszer csak az égen találtam magam. A kviddicspálya felett lebegtem. A eső esett, de mintha rám egy csepp sem került volna. Egyedül voltam. Sehol se volt senki. Nem volt itt az állandóan pörgő Jenna vagy Tiffany, még Daniell sem.
Erősen rámarkoltam a seprűre, hogy irányítani tudjam, de az meg sem moccant. Továbbra is lebegett egy helyben.
Egy nő sétált fel az egyik kilátóra, fekete ruhát viselt. Messze volt, így nem láthattam az arcát. Meglendítette a kezét, aminek következtében a seprű elkezdett össze-vissza repülni. Nem tudtam megzabolázni. Kacskaringózott, cikázott, megpróbált lerázni magáról. A nő egy hisztérikus nevetést hallatott, majd már nem is a seprűn, hanem az ágyamban ültem.
Zihálva kapkodtam a levegőt. Ott csengett a fülemben az a nevetés. Olyan rémisztő volt.
A nap éles fénnyel sütött be a szoba ablakán, mégsem tudtam hány óra lehet. A többiek még aludtak, amit egyáltalán nem bántam. A kék színű ruhákat magamra öltve lementem a klubhelyiségbe, ahol csak egy pár tanuló tartózkodott. Elég korán lehet még, ezért nem hiszem, hogy lenne már reggeli, pedig a hasam egy korgással jelezte az akaratát. Úgy gondoltam, kihasználom a lehetőséget, és átgondolom a varázstan tanár ajánlatát. Mindjárt szombat, emiatt nem halogathatom tovább a döntést. A Roxfort történetét a kezembe véve leültem a könyvtárba olvasni. Hihetetlen mennyi minden történt azóta. Az épületet rekonstruálták, újjá építették. Már nem ugyanaz, mint annak idején, de még fellelhető a négy alapító kézjegye. Majdnem minden tornyot teljes mértékben leromboltak a nagy csata közben. A mi tornyosunkat is teljes egészében rendbe kellett hozni. Egyike azoknak a részeknek, amelyek levesztették az eredetiségüket. A csillagvizsgáló tornyából is nem sok maradt, most inkább kiállítási helyként szerepel, nem igazán veszik használtba. Egy emléket is állítottak Dumbledor-nak, a "Roxfort legjobb igazgatójának halálos ágya".-ez áll a táblán a vizsgáló tornyának ajtaján. Emlékszem, amikor anyu mesélte, hány este szöktek fel ide a barátaival. Apró kis trükköket gyakoroltak, amelyekkel elkápráztatták a kisebb diákokat. Hosszú éveken át restaurálták az épületet, így csak az utolsó két évükre lett kész, addig a tilosban járkáltak oda. Pont ilyen gyerekkort szeretnék én is.
A sok olvasás és ábrándozás közepett gyorsan telt az idő. Teljesen elmerültem a Roxfort varázslatos világában. Abban a világban, amelyben élek, amelynek mindennap a része lehetek.
-Hahó!-lengeti meg előttem valaki a kezét. A hangra felkapom a fejem, és észreveszem, hogy nem egyedül vagyok a könyvtárban. Egész sokan szállingóztak ide kora reggel. Mégis a tekintetem megakadt a zöld szemű fiú, akihez mindenbizonnyal a kéz tartozik. Legutóbb nem túl szépen váltunk el egymástól. Teljesen érthető volt a haragja, a helyében jól lekiabáltam volna magam. De ő nem én vagyok, s a csendes harag talán rosszabb, mint a nyílt kinyilvánítás. Megbánás suhant át a testemen, reméltem, hogy már valamilyen szinten megbékélt.-Föld hívja Daisy-t!
-Öhm..szia!-köszöntem félénken.
-Én....-kezdtük egyszerre, amire összenevettünk.
-Mond előbb te!
-Nem, nyugodtan mond te, hamarabb kezted.
-Most tényleg ezt fogjuk játszani?-kérdezte huncut mosollyal az arcán.
-Rajtad múlik.-láttam, ahogy elgondolkodik az ajánlatomon. Tetszett neki az ötlet, látszott a szemén, megcsillant benne az a játékos fény.
-Én csak bocsánatot akartam kérni. A múltkor csúnyán reagáltam.
-Ne is mond, teljesen igazad volt. Nincs miért bocsánatot kérned. Nagyon sajnálom, egy könnyű kis tréfának szántuk. Gondolkozhattam volna többet is.
-Egy kicsit erősre sikeredett, ez igaz, de senkinek sem lett baja. Túlreagáltam.
-Akkor kiegyezünk egy "oké, megtörtént, de már minden rendben"-ben?
-Ki.-elmosolyodtunk mindketten. A szívem is megnyugodott, hogy senkinek se esett baja, illetve tisztáztuk a dolgokat Wyatt-el.-Ügyes voltál tegnap a pályán.
-Te is ott voltál? Nem is vettelek észre.
-Csak egy kis ideig néztem a meccset. Igazából veled akartam beszélni.
-Na, és miről?
-Öhmm...Hogy van Nixy?-zavartan megvakarta a tarkóját, amit aranyosnak találtam, ahogy azt is, hogy Nixy-ről érdeklődik.
-Jól, nagyon jól. Szépen nő, rengeteget eszik, és imád repülni.
-Ahogy a gazdája.-mormogja magának, de tökéletesen értettem, mit mondott.
-Pontosan.-vigyorogtam rá, mire úgy nézett rám, mint aki olyat hallott, amit nem kellett volna.
-Figyu, a hétvégén lemegyünk Roxmorts-ba. Ha van kedved, beülhetnék egyet a cukrászdába.-még nem jártam Roxmorts-ban, de tudtommal George bácsinak ott is van üzlete. Kecsegtető volt az ajánlat, csak nem értettem, ezt miért nem lehetett a szemembe nézve mondani.
-Wyatt.-rámkapta a tekintetét a fiú, aki idegesnek tűnt.-Nagyon szívesen mennék.-egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját, amin felkuncogtam.-Délután eljössz a válogatásra?-úrrá lett rajtam az idegesség, ma tényleg megválasztják a kviddicscsapatot, aminek vagy a tagja leszek, vagy nem. Úgy érteztem, hogy nem gyakoroltam eleget. Minden vágyam volt a csapatba kerülni.
-Persze, hogy elmegyek. De nyugodj meg, okés?-észre se vettem, hogy bepánikoltam. A levegőt hevesebben vettem. Semmi sem múlik ezen, mégis izgultam.-Nyugodj meg! Sikerülni fog!-megfogta a kezem, amit először észre se vettem, csak amikor lassú köröket kezdett leírni rajta. Seperc alatt a zavartság vette át a pánik helyét.
-Köszönöm.-nem tudtam mást mondani, csak elhúztam a kezem.
-Akkor én most....-kezdtük megint egyszerre, amin újfent elnevettük magunkat.-Szóval, azt hiszem megyek.-fejezte be Wyatt.
-Szerintem én is.
-Majd később találkozunk.-intettem egyet, után két különböző irányba haladtunk tovább. A Nagytermet nyitva találtam sok-sok diákkal. Daniell mellé ültem. Úgy éreztem, hogy őt beavahatom az álmomba. Belekezdeni se volt időm, mert a hasam ismételtem ételt követelt. Akár egy feketelyuk. Alig bírtam lenyelni a falatokat. Rengeteg dolog kavargott egyszerre a fejemben, riadalom, izgalom, pánik, kíváncsiság. Mit jelent az álom? Hogy fogok teljesíteni a válogatáson? És a könyv? Hova lett belőle az írás? Bekerülök a csapatba? Miért olyan hátbirzongatóan ismerős az a kacaj?