Bejutottam. Bejutottam! El sem hiszem, hogy bejutottam! Benne vagyok a kviddics csapatban!
Ki tudnék ugrani a bőrömből, annyira boldog vagyok. Fogó lettem, pont mint Papó. Hihetetlen számomra. És egyben csere őrző is. Jíjj!!!
De csak szépen sorjában.
Nehezen, de kicsikartam a fejemből azt a jelszót, amely beengedett a Klubhelyiségbe. A kandallóval szemközti falon, egy nagy plakát díszelgett, ami eddig ott sem volt. Egy mozgó seprű repkedett rajta, a szavak között cikázva. Kviddicsválgatás volt a tetejére írva. Ajkaim egyből széles mosolyra húzódtak. Milyen jó is lenne ott röpködni, fent az égen. Csodálatos érzés, mikor a talpam alól a talaj eltűnik, és felemelkedem. Ahogy a szél belekap a hajamba, ahogy simogatja a bőrömet, páratlan. Ahogy a másodpercek töredéke alatt kell döntést hozni. Mert tőled függ a verseny kimenetele, hogy nyertesként ünnepelve távoztok, vagy emelt fejjel vesztesként. Minden a fogón múlik. Mindig ezt mondják. De szerintem ez nem igaz. Minden a csapaton múlik. Lehet kiválló a fogó, ha többiek borzalmasak, ha nem játszanak össze, ha egymás ellen vannak, veszítenek. De egy jó csapatmunka mindig meghozza az eredményét. Nem az egyéni győzelem számít, hanem hogy közösen nyerjetek vagy bukjatok. Ez számomra a kviddics. Mindegy, hogy fogó, terelő, őrző vagy hajtó, mindegyik egyaránt fontos. Mindegyik láncszem kell, hogy jól működjön a gépezet. Mindegy, hogy mi vagy, vagy ki vagy, itt a csapat számít. A barátaid számítanak. Te számítasz. Ti számítotok. A játék élvezete számít. Ez a kviddics.
Csak egy esélyt akartam, hogy megpróbálhassak a csapatba kerülni. És ez most előttem állt. Fülig érő vigyoromat alig lehetett lekaparni. Kék talárban képviselni a házamat az egész iskola előtt, bárcsak így volna!
Másnapra volt hirdetve a válogató, ami számomra csak annyit jelentett, hogy sürgősen gyakorolnom kéne.
Nagy hévvel rohantam fel a szobámba, ahol előhalásztam a seprűmet. Egy gyakorlóruhát magamra öltve újból a klubhelységben voltam. Szerencsémre egy bizonyos csapattal mindig összefutok. Ez esetben annak két tagjával, Sam-mel és Jack-kel.
-Sziasztok!-pattantam oda melléjük izgatottan.
-Hali Daisy!-mondták tökéletesen egyszerre, én kicsit meg is lepődtem rajta, de őket ez nem zavarta.
-Merre a seprűvel?-Ez lenne a J.s.31?-hallatszódott egyszerre a két kérdés a két fiútól. Ők mindig egyszerre beszélnek?
-Igen, ő lenne a J.s.31. Repülni megyek, illetve egy kicsit kviddicsezni.
-Egyedül?
-Most igen. Bár jól jönne a társaság.
-Most kaptál két profi játékost!-karolta át Jack Sam vállát.
-Azért annyira nem vagyunk jók, mint amennyire ez itt mellettem állítja.-mutogatott barátjára Sam.
-Köszönöm, hogy jösztök.
-Hozzuk a seprűt és már itt is vagyunk.-ezzel a mondattal búcsúztam a fiúktól. Még nem jártam a pályán, így meg sem kíséreltem lelépni. Jack tavaly benne volt a csapatban, és most segít nekem gyakorolni. Már is sokkal nőtt az esélyem a bejutásra. És Sam is biztosan remekül játszik.
A következő pillanatban Tina és Jenna ugrottak a hátamra.
-Készen állsz a nagyok játékára?
-Bizony! Most bevezetünk az igazi kviddicsbe.-bombáztak a lányok érkezésük után már egy fél másodperccel.
-Ti is jösztök?
-Hát persze, ki nem hagynánk!-pattogott Jenna.
-De honnan tudtok róla?
-Jack szólt.-mutatott egy papírt Tina.
-Ezen hírközlő varázs van?
-És csak az érintetteknek jelenik meg.-mosolygott egyet rám a lány elismerően.
-Hát itt vagytok!-mutatott Jenna a két srác felé.-Ők is jönnek?-kérdezte tőlük, a mögöttük jövő három fiúra célozva.
-Aha, ő itt Josh,-mutatott a szőke srácra-ő Rob,-intett a nevezett-ő pedig...
-Igen, ő Mike, tudjuk!-vágott közbe Jenna.-Mehetünk?
-Te ismered őket, de Daisy még nem találkozott velük, így gondoltam bemutatom neki őket.
-Huppsz, ez igaz. Akkor hányan is vagyunk?-kezdett számolni a lány-Nyolcan vagyunk. Vagy lesz két négyes csapat vagy még szerzünk embereket!
-Megkérdezhetek egy-két embert, csak....
-Csak?
-Csak ők nem ebből a házból vannak
-Jaj, Daisy, ne hülyéskedj! Ez csak játék, persze, hogy ők is jöhetnek! Ugye srácok?
-Aha-Persze-Miért ne.-hallottam egyszerre a válaszokat mindenkitől.
Elmentem a könyvtárba, ahol Tiffany tartózkodott. Még a vonaton említette, hogy ilyenkor itt tanyáznak a haverokkal. Engem is meghívtak, bár akkor mégnem tudták, hogy GHMH leszek. Tiff fogadni mert volna rá, hogy a Griffendélbe kerülök. John inkább meg se szólalt, az ő véleménye mit sem ér a lányé mellett.
Átsétáltam a könyvtárba, ahol ténylegesen ott volt a banda. Alig léptem be a helyiségbe, amikor Mark elkiáltotta magát.
-Nézzétek! Ott van Daisy!-vadul integetni kezdett, amit jó pár tanuló nem díjazott. Luna megforgatta a szemét, Tiff vigyorgott a srác reakcióján. Bratt intett egyet nekem, John meg a szokásos johnos fejet vágta. Nem tűnt túl boldognak, de én jól tudom, hogy szeret velem lenni, még ha ezt tagadja is.
Odasétáltam hozzájuk, ahol drága unokanővérem a nyakamba ugrott. Miután elengedett Mark húzott az ölébe. A hirtelen mozdulattól egy aprót felsikoltottam, és a következő pillanatban a fiú ölében találtam magam. Ott ültem az ölében.
-Neked is szia!-nevettem el magam. A fiú egyet rámkacsintott. Fel akartam állni az öléből, de ő csak egy laza mozdulattal visszarántott. Ezzel most nem törődve belekezdtem, hogy miért is vagyok itt-Szóval srácok! Néhányan lemegyünk kviddicsezni, és arra gondoltam nincs e kedvetek velünk jönni. Eddig nyolcan vagyunk. Szeretnék egy picit gyakorolni, mert holnap lesz a ház válogatója.
-Én benne vagyok.-suttogta a fülembe Mark, ami teljesen váratlanul ért, ezért egy egészen aprót meg is ugrottam. Ő ezen csak felkuncogott.
-Én benne vagyok! Luna?-kérdezte Tiff.
-Felőlem okés. Többiek?
-Ja, menjünk.-értett egyet Bratt.
-Daisy. Sikerülni fog, elég ügyes vagy, neked nem kell gyakorolnod.-mondta John is. Rámosolyogtam egyet, mert ez azért kedves volt tőle.
-Ez azt jelenti, hogy te nem jössz?-kérdeztem rá, mert végülis nem válaszolt. John megforgatta a szemét, majd felállt, és nyújtózkodott egyet.
-Gyerünk ti szúrcsókok, el kell vernünk egy csapat hollóhátast!
-Igen, menjünk! A pályán találkozunk!-pattantam fel a fiú öléből, majd egy nagyobb sebességgel indultam meg a könytár kijárata felé.
Még egyszer hátrapillantottam, de fél perccel később már a földön is voltam. Nem is én lettem volna, ha nem megyek neki valakinek.

---------------------------------------------------------
Kitartást mindenkinek az új tanévhez! Nem lehet úgy kezdeni, hogy ne legyen rész a Potter Unokából. ➡❤