A rendház ablakából
Könyöke a párkányon
Ökle az álla alatt
gyereknyüzsgés éjszaka is a fülben
Az orcája mosolygott.
A kapuban rámizzadt a póló
Védeni nem tudtam
Az elsózott teát lekvárral próbálták
De nem ment.
Alkarunkat felfele fordítva egymáshoz
Passzíroztuk őket,
Nem a tű helyet néztük, a színünket,
A cigányfiú volt középen
És nevetett meg ő is.

Este a kertben. Világított a fehér mészkő.
Kereszt alakja volt.

Egyedül ment a sátrak felé.
Lábujjai közt nem hajlott a fű.
A cipők sarkát összefogta
Ahogy járt lóbálta
És nézte a földet.

Reggel láttam a fehér 46-os kosarascipőt
a rendház ajtajában állt
Otthon voltam és maradtam.
Az szellőzött, ő füstölgött,
Én meg mosolyogtam.