Bazd meg Oliver Morgens...amiért kibaszottul igazad van...

Tudni illik, ha én lépek ki a pokolból, saját önszántamból, akkor ugyanúgy ahogy eljöttem, mehetek. Ellenben ha valaki kihoz, akkor neki is kell visszavinnie. Máshogy nem megy.
Tehát csakis kizárólag Oliver tud le vinni... másképpen nem juthatok haza. És ha nem jutok haza, akkor ember maradok. Örökre.
Ez az egy szó visszhangzott a fejemben. Oliver már vagy két órája elment, nekem pedig fájt a fejem, korgott a gyomrom és baromira elzsibbadtam. Egyik percről a másikra dőltem el mint egy krumplis zsák. Szemeim nem bírtam nyitva tartani, ígyhát valahogyan magamra műtöttem a takarót és álomra hajtottam a fejem.

-Hát ittvagy.-
Megint a fehér szobában voltam. Velem szemben ült Ő. Lábait keresztbe tette, állát kézfején támasztotta. Ahogyan végignéztem rajta, testem bizseregni kezdett az érintése után. Gyönyörű volt. A maga 165 centijével, rövid, hófehér hajával, porcelán sima bőrével és gyermeki mosolyával. Arcomon apró mosoly terült el.
-Ittvagyok.-
Hangom lágy volt és halk. Kezem felé nyújtottam és megérintettem puha bőrét. Szemeit lecsukta és bele simította arcát a tenyerembe.

Tudtuk ugyan, hogy soha nem lehetünk egymáséi, de ez soha nem is érdekelt minket. Egy időben boldogok voltunk. Fent éltünk mind a ketten, egymás mellett a Mennyben. De mikor engem letaszítottak és létre hoztam a saját világom, oda fogadva be mindenkit aki gonosz és Isten nem engedi maga mellé... végleg elváltak útjaink. Legalábbis sokáig ezt hittem. Aztán álmomban egyszer meglátogatott. Nem hittem volna, hogy ez lehetséges, de megtette...
Bennem pedig abban a pillanatban vált bizonyossá, hogy igenis Szeretem Őt...
Valakit aki Isten mellet él, aki történetesen a hét főangyal egyike... Uriel Arkangyal...

-Megcsókolhatlak?-
Suttogva közelebb hajoltam hozzá. Ragyogó szemeit az enyémekbe fúrta majd pillái megremegtek és aprót bólintott. Ajkaim az övéihez értek és lágyan kezdtem csókolni puha, rózsaszín száját. Felemelte apró kezeit, ujjaival a hajamba túrt és gyengéden megtépte azt. Hóna alá nyúltam és az ölembe rántottam őt, egy pillanatra sem megszakítva csókunkat, majd kezeim a dereka köré fontam.
Mikor csókunk megszakadt, homlokát az enyémnek döntötte. Mind a ketten nehezen vettük a levegőt.
-Uriel.
-Igen?
-Nem akarom megtenni Oliverrel. Én téged akarlak. Csakis téged. Miért küldtétek őt hozzám?...-
Szemei egy pillanatra kikerekedtek majd egy apró mosoly kíséretében válaszolt.
-Olivert nem mi küldtük hozzád Lucifer. Nincs hatalmunk Nüx gyermekei felett.-
Ujjait végig húzta arcélemen majd lecsukta szemeit és eltűnt... Megint csak egyedül maradtam...

Nem akartam felébredni. Azt kívántam, hogy bár az előbbi jelenet lett volna a valóság, ez pedig az álom de sajna ez nem így volt. Tudtam, újra az oroszországi, sötét szobában ébredek majd. Az ébrenlét győzött felettem és kinyitottam szemeim... bár ne tettem volna...

Halii. Előszöris. Szeretném nektek megköszönni a visszajelzéseket. Nagyon jól esnek. ❤❤
Másodszor pedig ez egy picit uncsi rész lett tudom, de eleve ilyennek terveztem. Magyarázós cucclinak.
Ha tetszett akkor vote/komi jöhet nyugodtan illetve kérdezzetek is bátran ha valami nem tiszta a sztoryval kapcsolatban.
A napokban jön a kövi. Addigis páá.😘👑😈