Hogy miért nem dugtam meg itt helyben, máris, azonnal, kifogást nem keresve és könyörgésnek nem engedve?
Nos...erre is megvan a válaszom...

Azt akarom, hogy akarjon, hogy könyörögjön értem. Könyörögjön, hogy basszam meg. Azt akarom, hogy térden állva, remegő kezekkel gombolja ki a nadrágom, hogy könnyezzen a szeme mikor telibe dugom a farkam a torkán és ordítson a fájdalomtól, szántsa végig a hátam mikor jó keményen megdugom. Újra...meg újra.
Egy apró mosoly kezdett játszani a szám szélén mikor elképzeltem a jelenetet. Ám gondolataimból kiszakított az ajtó nyitódása, én pedig arra kaptam a fejem. Tekintetem találkozott az ajtón belépő Oliverével aki kezében egy ezüst tálcát egyensúlyozott, rajta egy teás készlettel amit pár lépés után letett a kávézó asztalra. Felálltam az ágyról és közelebb léptem az asztalhoz, ő pedig megtöltötte a  két kis csészét a gőzölgő löttyel és az egyiket felém tolta.
-Cukrot?-
Kérdezte egyenesen a szemembe nézve én pedig aprót bólintottam jelezve, hogy jöhet a cucc persze, miért ne?.
Oliver kezébe vette a csipeszt és két kockacukrot rakott a teámba. Ő a sajátját feketén itta.
Teánk elfogyasztása közben teljesen átlagos dolgokról beszélgettünk. Kedvenc ez meg az, hogy nőttünk fel, család, barátok.

Lassú kortyokban fogyasztottam a teámat. Nem siettem el a dolgot, ahogyan semmi mást sem szoktam. Azonban...mire kiürült a bögre tartalma...másképp láttam magam előtt Oliver izmos alakját. A szoba kezdett  elsötétedni én pedig hirtelen nem tudtam megtartani a saját súlyom...hátra zuhantam, egyenesen két erős kar szorításába.
-Miez?...-
Erőteljes hangom rekedt suttogássá szelídült. A testem nehéz volt, mint az ólom. A látásom elhomályosodott...csak nem?...
-Misz szesszél a szeámmba véjszíó?-
Próbáltam határozottan megszólalni, de csak egy halk, suttogáshoz közeli katyvasz hagyta el a számat. (Teszem hozzá:Ne röhögj mert a süllyesztőben végzed.)
-A kuuulva élletveee...válasollj Olivee.-
Testem remegni kezdett miközben tehetetlenül feküdtem a vámpír karmai közt. Azt gondolnátok, hogy rám nem hatnak a gyógyszerek, a sérülések, betegségek, drogok vagy az alkohol. Ez mind igaz is...a sátáni énemre...
Azonban, mikor ember vagyok, rám is ugyan azt a hatást gyakorolja mint rád vagy akárki másra.
Elkövettem azt a súlyos hibát, hogy megbíztam annyira egy ilyen alávaló bestiában, hogy teljesen védtelenül futottam a karjaiba. Az agyam kattogott, a testem remegett, a tüdőm pedig pumpált, bár nem bírt egyenletes tempót felvenni. Szemeim egyre nehezebbek lettek. Megpróbáltam még egy kísérletet a kiabálásra de már egy hang sem jött ki a torkomon. Halványan érzékeltem, hogy elemelkedek a földtől és egy kemény mellkasnak támasztódik a fejem.
-Semmi baj Uram. Mi csak...játszunk egy kicsit. Jó?-
Az agyam riadót fújt, de semmit sem tudtam tenni. A testem nem mozgott, a hangom pedig elhagyott. Még utoljára felerőltettem az amúgy kurva nehéz szemhéjaim és az arcára néztem. Ezután sötétség. Az utolsó emlékem egy aranybarna szempár...

Ohayo minna.^^
Jobb később mint soha... ugyebár. Gome de beteg vagyok és zsong a fejem mint atom szóval ezért is késett a rész és a következő is fog valószínűleg. Sőt sajnos elég rövid is lett. De igyekszem.
Ha tetszett akkor vote vagy komi jöhet illetve köszönöm, hogy velem vagytok. Jól esnek a vissza jelzések. ❤❤
Hamarosan hozom a kövit.
Addigis páá.^^