Lassacskán kezdett felhősödni az ég és, ahogy főhőseink távolabbra pillantottak, arra az égbolt már sötéten tündökölt. Vagyis feltehetőleg ott már szakadt az eső és valószínűleg villámok is cikáztak, ugyanis néha-néha fel-fel villantak kisebb fények, amiket morajló szerű hangok követtek. Mivel már célirányba tartottak, újra a földes utat taposták, határozottan haladva Kristály Völgy város felé, így kicsit megijedtek a felhők láttán. Egymást közt viskuráltak, hogy keresni kellene valami fedett helyet, mert olyan szerencséjük nincs, hogy a vihar ne erre jöjjön.

Mindnyájan erősen törték a fejüket és kémleltek körbe, de fákon és bokrokon kívül semmi mást nem láttak, ami esetlegesen védelmet nyújthatna. Pokémonjaik mit sem foglalkozva a helyzettel, masíroztak előttük addig a pillanatig, amíg Charmander orrára valami vizenyős dolog nem esett. A kis gyík meglepődve megállt, Bulbasaur és Squirtle pedig értetlen pillantásokat vetve rá, szintén megálltak mellette.
Mikor egy újabb csepp esett, ezúttal a kisteknős fejére, már azt kezdték el figyelni maguk körül, hogy mégis ki szórakozhat velük. Viszont, amikor már egyre több kezdett el hullani, felnéztek az égre és rájöttek, hogy az eső igenis kezd eleredni. Lassacskán ez mestereiknek is feltűnt, akik közül Naomi lépett először azzal, hogy visszahívta Charmandert. Mivel köztudottan tűz Pokémon, akik nem szeretik túlságosan a vizet, plánénak pedig, ha a láng a farkán kialszik, sajnos az a Pokémon életébe kerül.
Mivel egyre jobban kezdtek el potyogni a vízcseppek, így Natsumi is és Kirito is visszahívta kis társát. Hiába bírják a vizet, könnyen eshet bármilyen bajuk. Így hárman, szaporán folytatták útjukat, hátha van rá esély, hogy találnak egy védelmet nyújtó helyet, a feltámadó szél, valamint a viharos felhőszakadás elől.

***

Hamarosan már beköszöntött a tomboló vihar teljes egészében. A cikk-cakkos sárga fények cikáztak, a hordókat gurították az égben, és ezek mellett zuhogott az eső, mintha csak dézsából öntenék, amit az időközben feltámadott szélből létrejövő szélvihar ide-oda fújt. A gyerekek esőkabátjaikban, csuklyát a fejükön tartva, sietős léptekkel haladtak, Kirito vezetésével. Viszont a szél eléggé megnehezítette a dolgukat, a vizet és a leveleket az arcukba fújta és maga az erős légáramlás is nehezítette a mozgást.

- Komolyan nincsen valami menedék erre fele? Úgy tudtam egy madár leső ház van itt valahol.

- Előbb is mondhattad volna nagyokos! - förmedt rá Kirito a világos barna hajú lányra. - Talán még meg is tudtuk volna találni.

- Jól van, na! Most jutott csak eszembe...

- Nézzétek! - kiáltott fel Naomi, majd előre mutatott. - Ott van egy híd, talán arra találunk valamit.

- Remek, gyerünk! - intett Kirito, majd célegyenesen, előre folytatták útjukat.

A megtett pár méteres út után egy sebes sodrású folyó partján találták magukat, amely felett ékeskedett a bordó-barna színárnyalatú híd. Viszont az átkelési ötletüknek búcsút kellett mondaniuk, mivel a víz fel-fel csapódott a hídra, így veszélyesnek ígérkezett az átkelés, bármennyire is óvatosak próbáltak volna lenni.

Így hát Kirito elkezdett körbe nézni, hátha sikerül találnia valami védelmet nyújtó helyet, a lányok pedig, hogy addig lefoglalják magukat, pár méter távolságot tartva a folyótól, elkezdték nézni hogyan sodorja el a víz a kisebb-nagyobb ágakat, leveleket és, amit még sikerült elhordania a szélnek.
Ahogy Kirito kutatásba lendült, benézett minden fa és bokor mögé, bár igazából ő maga sem tudja, hogy miért, de miután kissé eltávolodott a lányoktól, nem is olyan messze sikerült felfedeznie egy barlangnak kinéző helyet. Hamar meg is vizsgálta kicsit közelebbről pontosan az-e, aminek gondolja. Bár azalatt a pár méter alatt, ha minimum tíz levelet nem, akkor egyet sem fújt a szél szegény fiú arcába, de eljutott céljához. Belépve a sötét lyukba első dolga volt megvizsgálni a falakat mennyire vizesek, vagyis, hogy a szél mennyire jut be oda. Sajnálatára, mind a talaj, mind a padló csurom víz volt, de az az ötlete támadt, hogy beljebb menve talán találnak száraz részt. A világítást pedig Charmander farka majd megoldja, így némileg jó hírekkel vette vissza az irányt barátaihoz.

A két lány szinte el sem mozdult onnan, ahol előzőleg voltak. Annyiban volt más a helyzet, hogy elkezdtek igen érdekfeszítő bájcsevelyt folytatni az ágakról és a levelekről.

- Nem, az az ág, hosszúságát és színét tekintve biztosan egy...

- Naomi! Natsumi! - nevüket hallva szinte egyszerre emelték barátjukra a tekintetüket, aki vigyorogva állt meg mellettük.

- Találtál valamit? - csillant fel egyszerre Naomi szeme, mire Kirito csak bólintott egyet, majd intett, hogy kövessék.

Így csuklyájukat ismét a fejükbe húzva elkezdtek libasorban előre menetelni. A szél ismételten irányt váltott, így közvetlen szemből fújta a vízcseppeket az arcukba. A helyzetet nézve, talán Natsumi volt a legszerencsésebb, mivel ő ment leghátul hármuk közül. Így valamelyest a legelől haladó Kirito és a közvetlen előtte lévő Naomi miatt kevesebb víz csapódott az arcába, tisztább látási arányokat kölcsönözve neki ezzel. Amint ez neki is feltűnt, ám még így is óvatosan, elkezdett kíváncsian körbe kémlelni. A túl parton hamar észre is vett a bokrok között haladva egy egész nagy Persiant, két kis Meowthval az oldalán, miközben éppen valami búvóhelyet kerestek. A fák között pedig egy kisebb csapat Scyther cikázott, szintén menekülve a hatalmas vihar elől. Mikor azonban újra vissza szeretett volna pillantani előre, beleakadt a lába egy kiálló gyökérbe, így pedig, hogy ne essen el reflex szerűen próbált megkapaszkodni Naomiba, de a lány hirtelen annyira megijedt, hogy tovább dőlt előre és sikeresen ráesett Kiritóra. Natsumi közben már majdnem visszanyerte az egyensúlyát, de a hatalmas légáramlat belekapott egy éppen elrepülő Spearow szárnyába, ezáltal neki fújva a lánynak, akinek már így is eléggé a part szélén sikerült megállnia. Ennek következtében pedig mindketten beleestek a folyóba.

- Natsumi! - kiáltotta el magát Kirito, végig nézve szinte az egész jelenetet, majd rögvest felpattanva kezdett el rohanni a lány után.

A fuldokló lány bal kezét felemelve próbálta a többiek tudtára adni helyzetét, miközben a szabad kezével szorította magához az eszméletét vesztett madarat. Lábaival is kalimpált a víz alatt, hátha sikerül valahova beakasztani, de sajnos az erős sodrás miatt mindig elcsúszott a lába, így nem járt sok szerencsével ez a terve. Reflexszerűen kiabálásba is belekezdett, de nem túl nagy örömére így rengeteg vizet sikerült lenyelnie, aminek a nagyrésze a tüdejében talált helyet magának, ezzel köhögésre bírva őt.

Eközben Naomi már a fiú nyomában loholt és szintén azon kattogott az agya, hogy milyen csoda tudna most Natsumin segíteni. Viszont úgy tűnt Kirito kifundált valamit, ugyanis kiabálni kezdett a bajba kerültnek.

- Natsumi, hamarosan elérsz egy kidőlt fához, próbáld elkapni az ágait!

A vízben lévő lány egyszerre vette az adást és, amint elért a folyó fölött lévő fához megpróbált kissé kiemelkedni a vízből, hogy elérje valamelyik ágat. Tény, hogy a víznek a sodrása eléggé magával rántotta, de sikerült elkapnia egy vastagabbnak tűnő ágat. Barátai ezt meglátva felgyorsítottak és Kirito gondolkodás nélkül felugrott a fa törzsére és mászni kezdett Natsumi felé. Pár ágat letörve és elsuhanva közöttük, meglátta az erőteljesen szenvedő arcot vágó barátját és azon nyomban odamászott hozzá, majd csuklóját megragadva próbálta meg felhúzni.

Mikor már szinte majdnem teljesen kint volt a vízből, Kirito egy óvatlan pillanatban előre lépett egyet, hogy megpróbáljon nagyobb erőt kifejteni, de a lába egy már félig megtört, vékony ágon landolt, ami azonnal széthullva esett bele a folyóba. Így elvesztve az egyensúlyát előreborult, elengedve Natsumi kezét, aki egy hatalmas loccsanással visszazuhant az előbbi helyére, a víz alatt pedig másodpercek alatt eltűnt. A fiú kétségbeesetten kapaszkodott meg egy másik ágban, majd remegő hanggal kiáltotta a parton lévő lány nevét, segítséget várva.
Naomi a kidőlt fa gyökerénél várta, hogy barátai együtt másszanak vissza a fatörzsén, de a loccsanás hangos zaját hallva szörnyű érzés kerítette hatalmába és körülbelül a fiú ötödik kiabálására kapta csak fel a fejét. Ahelyett, hogy visszaszólt volna egyszerre mászásba kezdett, figyelmetlenségének hála viszont pár kiálló ág lehorzsolta a kezét, de nem igazán törődve vele igyekezett Kiritohoz. Akit végül egy igen kényelmetlen pozícióban sikerült megtalálnia, majd egy ideig csak nézte őt, elmélázva azon, hogy ez mégis hogyan sikerült neki.

- Ne csak bámulj, inkább segíts! - förmedt rá a fiú, amint észre vette, hogy Naomi néz rá, mint borjú az új kapura, ahelyett, hogy csinálna is valamit.

- M-Megyek! - megrázva a fejét, közelebb lépdelt barátjához, majd megfogta Kirito felé nyújtott kezét és maga mellé húzta. - Natsumi? Ugye, nem...? - a lány ijedten kapta maga elé kezeit, miután körvonalazódott benne, hogy csak ketten vannak ott, a helyzeten a fekete hajú arckifejezése pedig csak rontott.

- De... - tekintete elsötétült, ahogy lenézett az alattuk sodródó folyóra, amiben ugyanúgy ágak maradványainak tömkelege úszott.

- Ne... Ne... Az nem lehet... - a lány arcán lassan sós és meleg könnycseppek indultak útjukra, amelyek versenyszerűen kezdtek el haladni a ráhulló esőcseppekkel.

- Mássz! - erélyes kijelentést téve oldalba bökte a már kezeibe temetkező lányt, aki pár szipogást hallatva követte az utasítást.

A fáról véglegesen lemászva körvonalazódott mindkettejükben, hogy pár lenge fuvallaton és csepergő esőn kívül semmi sem maradt az eddig tomboló viharból. Naomi az égre szegezte könnyektől homályos tekintetét és valahol legbelül remélte, hogy Natsumi jól van még, ha a helyzet nem is így mutatta. Egy levélről lehulló, kósza esőcsepp a szemébe hullott, amíg az eget pásztázta, így kezét odakapva tüstént törölgetni kezdte azt, amíg pillantásai meg nem állapodtak a neki hátat fordító Kiritón. Úgy látta, mintha egy könnycsepp csillant volna meg az arcán a már kibújó nap fényétől, amit szinte azonnal le is törölt.

- Kirito... - motyogta maga elé a lány, szinte suttogva, ám az említett személynek még így is sikerült meghallania.

- Menjünk, jó? Azt hiszem ez a folyó egy városba vezet, sietnünk kell. - Naomi aggódó arccal figyelte a fiút, majd a kezeit maga elé emelve, átvándoroltatta tekintetét rá és valamilyen szinten magát is hibáztatta a történtek miatt.

- Ühmm... - csak egy beleegyező hümmögés hagyta el a száját, közben pedig kezeit már ökölbe szorítva nézett újra fel.

- Na, gyere! - a fiú pillanatok alatt Naomi mellé került és kezét a lány vállára téve nézett vele össze.

A szőke hajú elengedett egy lágy bólintást, miközben folyamatosan Kirito sötétbarna íriszeit pásztázta. Az eme szemekkel rendelkező pedig zsebre vágta kezeit és egy gyors sétálót meghazudtoló módon menetelésbe kezdett. Naomi másodpercekig csak nézett utána, majd miután rekonstruálódott benne a kép, hogy már öt méter lemaradása minimum van, elkezdett kiáltozva loholni a fiú után.

- Várj már meg!

Az égen fölöttük egy színpompás szivárvány kezdett el lassacskán kialakulni, amely apránként kettejüknek is feltűnt. Tisztában voltak vele, hogy ennek a természeti jelenségnek semmi köze a jelenlegi helyzetükhöz, de mégis gyúlt bennük a reménynek egy kis szikrája, hogy talán ez egy jel lehet és barátjuknak semmi baja nem esett egy esetleges kis megfázáson kívül.

***

Amint a lány keze kicsúszott az őt szorító mancsok közül a víz alá zuhanva, beverte a kemény talajba kobakját, ezzel részlegesen eszméletét elvesztve. Így a víz pillanatok alatt magával ragadta és csak hurcolta és hurcolta, míg Natsumi kabátja egy kisebb zátonyos részbe bele nem akadt és fel nem emelkedett a háta a vízfelszínére. Karjaiba akadva vonszolta magával a madár Pokémont is, aki a megrökönyödés pillanatában a tüdejében lévő oxigénnek hála felemelkedett a vízfelszínére, ezzel kilátszódott a csőre és a hasi testrészfelének egy kisebb része. A vihar más irányt választva már szinte kámforrá vált, csak apró vízcseppek csepegtek le a zöldellő lombok leveleiről. Immáron már a folyó sodrása is újra lassúvá vált és a Pokémonok is újra fel-felbukkantak a víz közelében.

A pillanatok egyikében egy Tentacruel haladt el ájult leányunk mellett, viszont egyik csápja végig súrolódott Natsumi karjain, ami már egyszerre felkeltette a figyelmét. Értetlenül nézett el oldalra, majd egy már sokkal kétségbeesettebb "Tentacruel"-t elmormolva sebesen kiemelte Natsumit és Spearowt a partra, majd visszaindult abba az irányba, amerről jött. Majd alig egy másodperc töredéke alatt egy fiúval tért vissza, aki rajta utazott. A szőkés-barna hajú, ismeretlen egyén, feltételezhetően Pokémonjáról a partra vetette magát, majd azonnal a lány pulzusát kezdte el mérni és hallgatni, hogy a szíve még ver-e. Miután megnyugodva felsóhajthatott, hogy van még remény a lány számára, a kis Pokémon állapotát is szemügyre vette, akinek szerencsére még szintén volt esélye a túlélésre.
Minél gyorsabban neki kezdett kipumpálni a csurom latyak lány tüdejéből a benne lévő vizet, Tentacruel pedig aggódó arckifejezéssel figyelte az eseményeket. Eközben nem igazán tűnt fel egyiküknek sem, hogy az egyik labdából kisunnyogott a tréner egy másik Pokémonja. Miután kíváncsi arccal körbe kémlelte a területet megakadt a szeme az előtte fekvő, szintén eszméletlen madáron. Odakúszva, fölé hajolva megszaglászta, majd nagyokat pislogva könnyeden oldalba bökte. Viszont az nem tanúsított felé semmi reakciót, ezért a bébi sárkány fogta magát és egy nagy lendületet véve ráugrott, ezzel kilökve Spearow tüdejéből a vizet és, így a Pokémon köhögésbe és vergölődésbe kezdett, aminek hatására a sárkányka lecsúszott róla és a földön találta magát.
Ezzel egy időben Natsumi is sikeresen magához tért, fuldokló köhögés kíséretében, hála a fiúnak, akit a lány közben véletlen arcon is köpött némi vízzel.

- Jól vagy? - folytatta lágy hangon, miközben pulcsija ujjába beletörölte az arcát.

- Öhmm... Azt hiszem. - lassan megpróbált felülni, de egy kis szorítást hirtelen még érzett a tüdejében, így kezét odakapta.

- Biztos? - aggódó pillantásaival kereste a lány tekintetét, aki oldalasan ránézve küldött felé egy enyhe bólintást.

- A Spearow hogy van? - váratlanul bevillantak neki a történtek és kissé ijedten a mellette ülőre kapta a fejét.

- Kutya baja. - egy halvány vigyorgást elejtve, megfordult és egy biccentéssel jelezte a Pokémon hollétét. - Ahogy látom gyengült, mivel még mindig csak ott fekszik és bámulja Bodzát, ahogy ugrál előtte. De ez szerintem érthető, te sem vagy a legjobb passzban. - vissza fordulva végigmérte a lányt, majd táskáját levette a hátáról és elkezdett benne kutatni.

Natsumi megilletődve üldögélt és le sem vette szemét a madárról és a kifejezetten aktív Dratini Pokémonról. Akkor nézett csak el másik irányba, mikor az eddig csöndben úszkáló Tentacruel megbökte a lábát és mosolyogva integetni kezdett neki. Komótosan felemelte bal kezét, majd egy rövidet visszaintett neki, egy félmosoly mellett.

- Tessék! - a srác egy termoszt nyomott a kezébe egy hatalmas pulcsi és egy törölköző kíséretében. - Igyál belőle, jó meleg, illetve ebbe meg tudsz törölközni, mivel gondolom eláztak a cuccaid.

- Igazából... - kicibzározta a lila hátizsákját, majd egy vízhatlan csomagoló szatyrot vett ki belőle, amiben a ruhái voltak. - Többnyire felkészültem, de az innivalót és a törölközőt elfogadnám. - néha fel-fel pillantott a fiú arcára, majd kivette a kezéből a holmikat.

Miután kissé átmelegítette a testét az ital, úgy döntött, hogy ideje lenne átöltözni még mielőtt kap egy kellemes kis tüdőgyulladást. A számára még mindig idegen már vizsgálgatni kezdte a szinte teljesen mozdulatlanul fekvő madarat, két társa segítségével. Így nem is figyelt Natsumira, aki az erdőbe bemenve, keresni kezdett egy sűrűbb részt, ahol sikeresen át tud öltözni és kicsit megszárítkozni.

Spearow diagnózisa pedig egy jó alapos tanulmányozás után egy törött szárny lett, emellett némi víz maradt még a tüdejében. Minél előbb el kell juttatni a kórházba különben nagyobb baja is lehet. A kivizsgálás után közvetlen közölni szerette volna a fiú az eredményt Natsumival, de sehol sem látta a lányt. Kisebb ijedség fogta el, majd Tentacruelt visszahívva, kiabálásba kezdett.

- Hé! Hé! Vizes lány! Merre vagy? - össze-vissza forgatta a fejét, keresve szemével az említett személyt. - Hé!

- Itt vagyok, ne kiabálj! - hajat törölgetve sétált ki a bokrok takarásából, egyik kezében a vizes ruháival.

A fiú megnyugodva vett egy hatalmas levegőt, majd azt lassan kifújta. Natsumi táskájához sétálva elpakolta dolgait, miközben a srác ecsetelte neki a sérült Pokémon állapotát. Miután a törölköző vissza lett szolgáltatva eredeti tulajdonosának, a termosszal együtt, oda jutottak, hogy Natsumi kezébe vette Spearowt, mert a fiúnak most valamiért csipkedni kezdte a kezét, ha hozzáért, amit a kivizsgálás alatt nem csinált, ezért is volt különös. Helyette felvette saját kis Pokémonját, aki a nyaka köré fonódott, feje mestere jobb vállán, míg testének a vége a bal vállán helyezkedett el.

- Egyébként, merre kell menni a legközelebbi városba? - kíváncsi arckifejezéssel kezdte el méregetni a mellette állót, aki kisebb gondolkodó fintorokat vágva kezdte el vakargatni a tarkóját.

- Ez egy remek kérdés. De van egy ötletem! - elő kotorta zsebéből egyik labdáját, majd a levegőbe hajítva egyik Pokémonja szinte már majdnemhogy kitört belőle.

A csendet egy éles visító hang törte meg, amely az eget szelő hatalmas Pokémonhoz tartozott. Aki egészen addig csak rótta a köröket a levegőben, fülsüketítő hangját hallatva, amíg a szőkéses hajú meg nem fújta a nyakában lógó fekete sípot, aminek hatására a sárkány szerű Pokémon egyszerre trénere felé vette az irányt. Terjedelmes szárnyaival csapkodva szállt a két gyerek elé, akkora légáramlatot kreálva ezzel, hogy leányunk majdnem el is esett.
A fiú vigyorogva paskolta meg Pokémonja mellkasát, majd sípjába ismételten belefújt kettő kis rövidet, a szürke monumentális lény pedig lehajolt, hogy könnyebb legyen a rászállás. Mestere pedig pillanatok alatt fel is pattant a hátára, majd kezét a lány felé nyújtotta.

- Gyere! Öhmm... Még a nevedet sem tudom. - kissé zavartan vigyorogva pillantott le Natsumira, aki csak elejtett egy halk kacagást.

- Natsumi, Moshiki Natsumi. - Spearowt szorosan fogta egyik kezében, amíg a másikkal megfogta a felé nyújtott végtagot, így a segítségével sikeresen felszállt a Pokémonra, a fiú elé ülve. - Benned kit tisztelhetek? - pillantott háta mögé mosolyogva, egyenesen a fiú szemeibe nézve.

- Koyami Matsuo vagyok, nagyon örülök Natsumi! Ő pedig a vállamon az én kis pajtásom, egy Dratini, nevén szólítva Bodza. - egy órási hófehér vigyort küldött a lánynak, míg a kis sárkány szintén mosolyogva hallatta boldog hangját a lány felé. - De most inkább kapaszkodj! Azonnal indulunk!

Natsumi újra előre fordult, majd szabad kezével amennyire tudta megragadta Aerodactyl nyakát és hallgatta, ahogy Matsuo hosszan belefúj a sípjába, majd oldalról mindkét kezét előre téve, közre fogta újdonsült barátját, hogy nehogy le tudjon esni. A sárkány lény pedig a sípszó után feljebb emelte magát, majd elrugaszkodva a földről csapott párat szárnyaival és a levegőbe emelkedett.

- Megvagy? - kérdezte a szokottnál kissé hangosabban, mivel a szél süvítő hangjától nehezen volt hallható mondandója.

- Hát, nem tűntem el. - kuncogott fel halkan, majd fejét megrázva próbálta meg hajszálait az arcából eltüntetni, mivel a légáramlat kedvesen odafújta neki. - Egyébként köszönöm! - vette át Matsuo hangszínét, miközben az alattuk elterülő csodás erdőséget kémlelte.

- Micsodát?

- Hogy megmentettél! - mosolyogva hátra nézett a fiúra, akinek haját ide-oda fújta a szél, de egy elragadó mosoly mégis keresztezte a száját.

- Ezt nem kell megköszönni!

￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣