Eközben a másik három, bár a Pokémonokkal együtt gyakorlatilag inkább hat fős kis csapatunk, avagy Natsumi, Naomi és nem utolsó sorban természetesen Kirito is már elhagyták Evelor utolsó, a város legszélén álló emeletesházát, ami egyébként egy nemzetközi Pokémon Óvodaként üzemel. Ezután még egy pár méteres útszakasz tartozik hivatalosan a településhez, melynek végeztével, szinte oly módon, mintha telepatikusan olvasnának egymás gondolataiban majdhogynem egyszerre álltak meg. Közvetlen közelükben, már majdnem mellettük ékeskedett a feltehetőlegesen tölgyfából készült, „Üdvözlünk Evelorban! Legyen meseszép napod!" feliratú üdvözlőtábla, melyet a gyalogos, biciklis, szekeres és autós forgalom egyaránt mindig először látott meg. Bár kocsikkal általánosságban inkább a többi városbejáraton szoktak ideérkezni, de errefelé is felszokott bukkanni egy-kettő. A legszélén, azaz a kiíráshoz legközelebb álló Naomi odalépve gyöngéden végig simított kezével az égkék betűkön, majd onnan felnézve, s hátra fordulva végig nézett a Nap fényében csillogó városon. Példáját elnézve Natsumi kezeit szívéhez szorította és szintén abba az irányba tekintve elmorzsolt néhány könnycseppet a feltörő emlékek hatására. A számukra igazán megható jelenetből természetesen Kirito sem maradt ki, ám ő csak összeszorította mutató- és középsőujját, s a másik kettőt hüvelykujjával tenyeréhez fogva halántékjától indítva intett egyet a város irányába.

- Nos, lányok... - pillantott át a még mindig lebiggyesztett ajkakkal álldogáló barátaira. - Ha még ma estére a következő városban akarunk lenni, akkor indulnunk kell és ha jól emlékszem, esőt is ígértek mára.

Natsumi és Naomi összenézett, majd elejtettek egy-egy sóhajtást és a fiú mellé léptek. Kirito vezényszavára menetszerű sétálásba kezdtek, a szomszédos hely, Kristály Völgy város felé. Homokos, kitaposott földúton haladtak, elég gyakori a járás eme két város között. Ezért is vezet ösvény az irányába, bár, ha az útszakaszról letérve áthaladnak egy jókora mezőn, azzal időt spórolhatnak meg a járókelők, hisz nem szükséges olyannyira sokat kanyarogni, mint a földúton kellene. Kirito elviekben pontosan tudta az utat, mivel a családja nagytúrázó hírében áll, s persze ezen az úton is számtalanszor ballagtak már át a kristályok városába, így a leányzók természetesen hallgattak rá az irányokat illetően. Az e közbeni időt pedig nagyrészben csendben töltötték, bár, ha jobban belegondolok, ez csak az első néhány percre volt igaz. Tekintve, hogy a két lány egyáltalán nem bírta ki, hogy ne szólaljon meg, onnan az események pedig már mentek maguktól. Olykor-Olykor próbálkoztak azzal is, hogy fiú barátjukat is bevonják a beszélgetésbe, de Kirito sajnos nem állt kötélnek, így, feladva tervüket csak ők ketten fecsegtek tovább.

***

Útjuk már nem kevés ideje tartott, hisz a lábukkal taposott ösvényen egyre több és nagyobb fűszál növögetett, illetve a környezetükben lévő terület is kezdett megbokrosodni, helyenként zölden fénylő lombos fákkal tarkítva azt. Szépen lassan pedig már teljesen a növények hálójában rótták tovább útjukat, míg nem egy végeláthatatlan mezőre nem értek. Ahhoz képest, hogy tavasz volt a Nap így is erősen, szinte már égetve ontotta magából sugarait, bár ehhez az is hozzájárulhatott, hogy olyan dél tájt járhatott éppen az idő. Eme elméletüket pedig a Kirito karján ketyegő karóra, mely még az évet, hónapot és a napot is megmutatta, csak igazolni tudta ezt.

- Skacok, olyan meleg van! Nem ülünk le valami árnyékos helyre, mondjuk oda? - Naomi homloka megtörlését követően ujjával elbökött a legközelebbi terebélyes koronájú fa irányába.

- Dee! - kiáltott fel Natsumi önfeledten és már sietősen célba is vette a sötétebb és egyben hűsebb területet.

Elnézve a lány jelenetét barátai csak szemet forgatva lágyan elmosolyodtak, majd normális sétatempóban a már a földön elterült leányzó mellett szintén kényelembe helyezték magukat, s mindnyájuknak jól esett, hogy a napsugarak végre kevésbé melengették bőrüket. A kimerítő kutyagolás után pedig szintén kellemes volt inni néhány korty vizet és kinyújtózni egyet a füves talajon, úgy érezték, ez már igazán kijárt nekik.

Az idő, ahogy percről percre csak telt, s átlépett a már délutánnak nevezett időintervallumba az időjárás is hűvösebbé kezdett válni, a szél feltámadásának hála. Ezen másodpercekben Kirito és Natsumi annak a fának a két ellentétes, szembeni oldalán pihent, elfekve a puha, friss gyepen, melynél még régebben helyet foglaltak. Míg leányunk oldalára fordulva azt fürkészte zölden csillogó szemeivel, ahogy a lágy szellő hullámszerűen mozgatja a fűszálakat, addig a csapat fiú tagja már-már félálomban volt, kedvenc baseball sapkáját teljesen az arcába húzva.

- Skacok! - törte meg a kicsivel távolabb, a hasán fekvő Naomi a csendet, unalmában tépkedve a földből az apró kis növényeket.

- Hm? - érdeklődésének hangot adva a lány vontatottan barátnője irányába fordította fejét, míg Kirito csak feljebb tolta sapkáját és kitekintett alóla.

- Egyébként... Amúgy hova is megyünk? - mondata végével egyetemben a talaj kigazolását is úgy tűnt befejezte, majd egy utoljára kitépett aprócska, fehér mezei virágot kezdett el forgatgatni és bizergálni kezében.

- Öhmm... Nem Kristály Völgy városba? Vagy máshova akarunk menni? Most összezavarodtam... - a srác felé elpillantva végig nézte, ahogy barátja homlokát dörzsölgetve feltolja magát törökülésbe.

- Dehogy megyünk oda, bogarászunk egy kicsit, talán átgyalogoljuk a fél Kanto régiót és miután meguntuk a sok kutyagolást, feladjuk és haza megyünk. - magyarázta már szinte megsértődve a kérdést hallván, s csak unott arccal volt képes méregetni a két lányt, kik kirohanása után eléggé megilletődve néztek a fiúra. - Hova máshova mennénk, haló? Az van a legközelebb, ahol van edzőterem is meg ilyesmik. Jó ég, néha azt hiszem, én vagyok az egyetlen értelmes ember ebben a társaságban... - mondandója végén egy hatalmas sóhaj kíséretében ismételten visszaigazította sapkáját a fejére, hogy az eltakarja éjfekete haját.

- Héé, ezt Alexisz szokta mondani! - rivallt rá a srácra durcás hangon Natsumi, nyomatékosítva mondatát azzal, hogy még karjait is összefonta maga előtt.

- Ha már Lexisz... - motyorászta halk szavakkal Naomi, ahogy felpillantott a fényesen kéklő égre, tettére pedig bajtársai a még kezdetleges civakodásukat is befejezték, s minden figyelmüket a szőkeségnek szentelve várták, hogy folytassa. - Szegénynek ma van a szülinapja, de olyan balszerencsésen indult neki már a reggele is...

- Ne aggódj, Nao! Ott van neki a professzornő segítségnek, biztosan megoldják a dolgokat, higgy nekem! - Kirito megvillantva ezer wattos bohókás vigyorát igyekezett kicsit jobb kedvre deríteni a szomorkásan őt figyelő leányzót.

- Igen, kivételesen igaza van a drága agytrösztünknek! - csatlakozott bele immáron Natsumi is a vidám mosolygásba, majd csak hanyagul neki dőlt a fa törzsének. - De várjunk egy percet... - hirtelen elgondolkodva újra visszavette előbbi ülőhelyzetét, majd komor arckifejezéssel kezdte el bámulni a földet. - Ha... Ha most Kirigaminak igaza van, akkor... - a másik két csapattag egyáltalán nem értette hova barátjuknak ez a vészjósló aurája, így értetlen tekinteteken kívül mást nem tudtak hozzá tenni a monológhoz. - Akkor... Gyerekek, közel a világ vége! Itt az apokalipszis! - csattant fel dramatikusan a lány a helyzet úgymond komolyságát pedig az is növelte, hogy a kiáltásoknak hála pár madár Pokémon kiröppent a felettük lévő fa lombjából. - Miért Kirigami, mondd miért?? - drámai hangon folytatva Natsumi a homlokára támasztotta alkarját, majd kétségbeesetten eldőlt oldalra a fűben.

- Ha-ha-ha, nagyon vicces vagy... - amennyire a fiú nem élvezte az előadást, melyet az erőltetett műhatású nevetéssel a világosbarna hajú tudtára is adott, Nao épp annyira, ha nem jobban, hisz majd megpukkadt barátnője gyermekded színészi alakításától, amit Kirito szintén nem nézett jó szemmel.

- Na, de! - mikor éppen belekezdett volna egy újabb monológba, abban a pillanatban egy árny suhant el a másik két gyermek mögött, 'minek legszembetűnőbb jellemzője a szárnycsapás szerű hangjai voltak.

Elnézve a még ismeretlen lény után, a trénerek látták, hogy nem is oly messze tőlük, csupán pár méter távolságban érhetett földet a Pokémon. Egyszeriben egymásra is kapták tekintetüket és, mintha csak telepaták lennének, rögvest tisztában voltak vele, mi jár a másik fejében. Óvatosan lehasaltak a földre, majd közvetlen egymás mellett kúsztak tovább a nagyobb, még le nem taposott pázsit felé, így valamivel nagyobb takarást elérve.
Hármuk közül Kirito vette észre legelőször a rejtélyes lényt, így egyik kezét kitárva azonnal megálljt mutatott a lányoknak. A srác az előtte magasodó kisebb fűcsoportot ketté nyitva tökéletes rálátást kapott a Pokémonra. A madár testalkatú lény teljesen háttal állt a kis csapatnak, így pontos megállapítást egyikük sem tudott adni, de az ebből a kis távolságból is jól látható, hogy hátát sötétbarna és szárnyvégeit enyhén világosabb tollak fedték. A lányok közül Naominak, 'ki ugyanonnan figyelte a Pokémont, akárcsak a fekete hajú, hirtelenjében egy remek ötlete támadt, ezért kotorászni is kezdett zsebében, egészen addig, míg a kódexe keze ügyébe nem került. A szerkezetet a kívánt irányba feltartotta és az analizátor röpke másodpercek alatt kiírta a képernyőjére a Pokémonról tudható legapróbb információkat is, miközben még egy kis bevezető szöveget is elhangoztatott a madárról.

Dexter információja:

Pidgey, az apró madár Pokémon, normál és repülő típusú. Az összes repülő lény közül őt a legkönnyebb elkapni. Tökéletes célpont egy kezdő Pokémon mester tanonc számára, hogy kipróbálja, mire képes a tulajdonában lévő Pokémon. Pidgey képes vihart kelteni, ezzel a varázslattal homok vihart is tud kavarni. Általában nem szeret harcolni, de ha provokálják, bárkit megtámad.

- Uhh, ez menő! - susogta a lehető leghalkabban Natsumi, miközben ámult pillantásokkal és csillogó szemekkel vizslatta a kódex képernyőjén megjelenő különböző képeket.

- Nekem kell ez a Pokémon! - csatlakozott be Naomi is az előbb szóló csodálkozásához, s ketyeréjét visszacsúsztatta zsebének védelmébe, majd vissza is vezette tekintetét az éppen a földet kaparászó Pidgey-re.

- Épp ez az, csak kell, de az enyém lesz! - barátnője harciszelleme azonnal felébredni látszott benne, így könyökével oldalba bökve a mellette fekvő szőkeséget szúrósan össze is nézett vele. A kék és a zöld szempárok között pedig csak úgy cikáztak a villámok.

- Azt csak hiszed, Nats'!

A két leányzó mind-mind a maga igazát védve erélyes, de halk vitát nyitott arról, hogy végül melyikük lesz érdemes arra, hogy elkaphassa a kismadarat. Érett gyerekek módjára legelsőnek kő-papír-ollóval próbálták eldönteni ki legyen a győztes, utána következett még a farkasszem párbaj és érme hiányában egy a földön talált fél dióhéj dobálása, de a különböző esetekben kapott eredményeket, hol egyikük, hol másikuk nem volt hajlandó elfogadni. Ezt pedig fiú barátjuk a végére már kezdte megelégelni, ezért egyszerűen fogta magát, felállt és az ezt a jelenetet némán figyelőkre pillantott, nadrágja leporolását követően.

- Figyeljétek a mestert! - száját diadalittas mosolyra húzta, majd egy amolyan felkészülő sóhajtást elejtve megindult a pár lépésre lévő Pokémon felé. - Pidgey! - kiáltott rá a madárra, aki a hang hallatán befejezte aktuális tevékenységét, majd ráemelte kíváncsi tekintetét a számára idegen edzőre. - Készülj a csatára, mert most el foglak kapni! - a srác nadrágja bal zsebébe benyúlva elővette Squirtle labdáját, majd lépett még egyet előre, ám ekkor Pidgey egyszerűen faképnél hagyta és elrepült onnan.

- Szép volt mester! - kiáltott rá szinte egyszerre a két lány, kuncogásukat visszafojtva, de végül, ahogy egymásra néztek, mind a ketten hangos kacagásban törtek ki.

- Nem röhög, együttérez! - hátra fordulva, bosszús arccal nézett végig állítólagos barátain, akik Kirito morgásának hallatán csak egyre jobban nevetni kezdtek.

***

- Miért én?? - sóhajtott fel szenvedezve a tréner, a füvön fetrengve és Naomi szokását átvéve, morcos arccal tépdeste ki a szálakat a talajból.

- Tedd már túl magad rajta te szerencsecsomag, van több ezer, ha nem több Pidgey a régióban.

- Igen, meg amúgy lehet a Pokémonod makacsabb, mint te magad. Szóval lehet, hogy nem is hallgatott volna rád. - ecsetelte tovább Naomi, folytatva az előbbi, elkezdett gondolatmenetét a másik leánynak, melyeket hallván Kirito végül igazat adott nekik, így felülve maga mellől kezébe vette a vízi Pokémon labdáját.

- Most ki is hívod, vagy csak bámulod a piros és a fehér szimmetrikus találkozását a feketével? - kérdezett rá Natsumi ironikus hangon a nyilvánvalóra, szemöldökét felhúzva, s így méregetve a mellette elhelyezkedőt.

- Csönd! Koncentrálnom kell!

- Ahhoz, hogy megnyomj egy gombot?

- Igen!

- Fiúk, ki érti őket? - szólt közbe végül Naomi is, feladóan megvonva vállait, míg Natsu ugyanígy csak megforgatta szemeit barátjuk felfogásán.

Még nagyjából pár feleslegesnek mondható másodperc telt el várakozással, de végül Kirito egyszerűen kinyújtotta maga elé kezét, melyben társa tárolója pihent. Hüvelykujjával megnyomta rajta a középen lévő, fehér gombot, aminek hatására a labda teteje kinyílt és a belőle kijövő fény abba maradtával hamarosan már a kis teknős Pokémon alakja is kivehető volt.

- Hali Squirtle! - intett oda neki lágyan, egy kedves vigyor mellett mestere, mire a fiatal lény egy vidám, ám de hangos „Squirtle" mellett visszaintegetett neki.

- Mennyire édees vaagy!! - kezeiket összekulcsolva a lányok teljes összhangban odakúsztak az új barátjuk mellé és boldogan üdvözölték ők is.

Amíg pedig a leányzók olvadoztak a vízi Pokémon hatalmas, ártatlanul csillogó pillantásain, valamint arcocskáját és fejének tetejét dédelgették, addig Kirito megkereste saját kódexét, majd azt legelső társa irányába emelte. Ez alkalommal is leírta a fekete eszköz a teknős nemét, magasságát, súlyát és minden kis apróságot róla, az elmaradhatatlan bevezető információkkal egyetemben.

Dixi információja:

Squirtle, az apró teknős Pokémon, víz típusú. Ez a teknőchöz hasonló Pokémon rendkívül hosszú nyakkal bír, amit páncéljában feltekerve visel. Harc közben igen nagy távolságra rendkívül pontosan képes vízzel támadni. A csapás ereje általában megrázó.

- Az enyémnek miért lány hangja van? - forgatta meg értetlenül a kezében a kis gépezetet a srác, majd sapkáján igazítva egyet érdeklődve fordult a lányok irányába, esetleges válaszért.

- A tiédbe egy másik rendszer lett táplálva. Míg a miénk Dexter néven, a tiéd Dixi néven fut.

- Ahogy Naomi mondja, és a névhez hűen lányosabb hangja is lett. - helyeselt bólintva a világosbarna hajú, majd folytatta az elkezdett mondandóját. - Emlékezz, Sissy mondta a tv-műsorban, hogy néhány kezdő kódexébe egy új rendszert tápláltak kipróbálásra és ez kapta a Dixi nevet.

- Hmm... Szerintem én akkor pont elaludtam. - hanyagul vállat vonva táskáját maga mellé húzta, majd az egyik elülső kisebb zsebbe el is rakta fekete ketyeréjét. - Squirtle! - ezek után egy víg mosollyal csúszott közelebb Pokémonjához, aki nevét hallván, érdeklődve vizslantott fel rá. - Én Kirigami Kirito vagyok, nagyon örülök, hogy megismerhetlek, remélem, hogy jó csapat leszünk a jövőben! - mondatát befejezve kezet is nyújtott új pajtásának, 'ki csillogó szemekkel meg is rázta a felé nyújtott végtagot, s saját nyelvén ő is üdvözölte a srácot.

- És katt! - Natsumi hangimitációjával egyetemben az általa utánzott hang is hallható volt, melyet a kezében elhelyezkedő tárgy adott ki. - Ez egy szép emlék lesz!

- Te Natsumi, ez nem Lexisz fényképezője?

- Az övé, de múltkor kölcsönadta, csak azóta elfelejtettem neki visszaadni. De nézd a jó oldalát, lett egy jó képe! - fordította barátnője felé vigyorogva a kamerát, aminek kijelzőjén az előbbi kézfogásos pillanat volt látható.

- Aranyos kép lett! - Nao lágyan elmosolyodva, amolyan tipikusan majd' elolvadó arcot vágott végig nézve a fotón, majd Kiritonak is biccentett, hogy érdemes megnéznie a képet.

A fiú átvette Natsumi kezéből a felé nyújtott gépet, ezzel egy időben Squirtle fel is mászott trénere vállára, hogy mindketten jól szemügyre tudják venni a fotót. A vízi Pokémon mosolyogva fordult el a kép készítője felé, hogy tapsolás mellett a tudtára adhassa mennyire is tetszik neki a fénykép.

- Én mindegyik képen jól nézek ki! - vonta meg egoista módon a vállait, majd visszanyújtotta a kamerát Natsuminak.

- Álmodozz csak Kirigami! - zölden tündöklő szempárját megforgatva, fintorogva helyezte vissza táskájába a fényképezőt, gondolván, hogy ma már biztos nem lesz rá szüksége.

- Nézzétek! - kiáltott fel váratlanul Naomi, majd egyenesen előre mutatott, ahol nem is oly messze éppen egy madár Pokémon készült leszállni. - Ott van egy Pidgey!

- Szuper! Squirtle, benne vagy egy kis harcban? - hófehér vigyorát megvillantva összenézett a vállán lézengő Pokémonnal, aki csak eltökélt mosollyal megfűszerezve bólintott egyet, majd a felálló mestere nyomába szegődött, előző tartózkodásihelyéről leugorva.

- Hajrá Kirigami! Hajrá Kirigami! - a két lány egy-egy vidám mosollyal arcukon kezdtek el szurkolni a fiúnak, kezeikkel pom pom lány szerű mozdulatokat imitálva a levegőben.

- Most Pidgey, nem lesz kegyelem! - a kismadár érdeklődve fordult el a hang irányába, s egy szökkenéssel le is ugrott a szikláról, amin eddig nyugodtan álldogált. - Squirtle, ökleld fel!

A vízi Pokémon tökéletesen követte az egyszerű utasítást, mely szerint futólépésben indult meg lábain ellenfele irányába, majd egy célirányzott felugrást követően neki is csapódott az eddig érdeklődően bámészkodó Pidgey-nek. A tollas lényt valamilyen szinten váratlanul érte a csapás, hisz az eddigi történésekből valamiért egyáltalán nem erre számított, tehát egyszeriben reagálni sem volt képes rá. Így az öklelés telibe is találta, aminek köszönhetően neki vágódott annak a nagyobbacska sziklának az oldalának, melyen még nem is olyan régen pihent. A teknőc és mestere az első sikeresen bevitt csapást követően össze is nézett egymással egy pillanatra, Kirito pedig egy bólintással fejezte ki elismerését.

A madárka szemeit lassan és komótosan nyitotta fel, de ezt követően, egy percet sem habozva, szúrós és éles pillantások kíséretében azonnal lábra állt, szárnyaival alig kettőt csapott, így maga után egy kis port is felkavarva a földről, majd már szelte is cikázva a levegőt. Amint ellenfele helyzetét szeme sarkából sikeresen bemérte, zuhanó repülésben készült arra, hogy megközelítse. A levegőben el-eltünedezve, ám de gyorsan fel is bukkanva cikk-cakkos formában haladt a kisteknős felé, 'ki megijedve a közeledő, mérgesen őt figyelő madártól azon nyomban menekülőre fogta helyzetét és gyors iramú meneteléssel megindult az ellenkező irányba, hátha valahogy sikerül elkerülnie Pidgey támadását.

- Haver, bújj el! - kiáltott rá Kirito menekülő pajtására, a teknős pedig hallgatva mestere szavára, minden végtagját egyenest behúzta páncéljába.

Viszont a madár Pokémon, lendületének köszönhetően már nem volt képes arra, hogy időben megálljon és felhagyjon a támadással, így csőrével neki csapódott pontosan a páncél közepének, majd a kényszeres megállás pillanatában átfordult Squirtle pajzsán és háttal a földre zuhant. Kirito, Pidgey pillanatnyi szédültségét kihasználva ismételten öklelésre szólította fel Pokémonját, aki természetesen azonnal reagált is a parancsra. Először lábai, s kezei, majd szélsebesen feje is elő pattant búvóhelyéről, ahogy pedig észrevette a közvetlen előtte fekvő, már éberedő Pidgey-t, rögvest lábra állt és néhány lépést elhátrálva neki futásból ismét neki iramodott, az oldalról érkezett csapás következtében pedig a madár egészen a legközelebbi bokorig szállt, majd végül bele esett teljesen a növény közepébe, ahol pár ág le is horzsolta szárnyait és kobakját a Pokémonnak. A cserjének fogságából csak nehézkes kapálózások árán tudott kikecmeregni, ám kilépésének pillanatában azon nyomban a földre is rogyott. Egy utolsó, leheletnyi halk „Pi" elmormolása után pedig végezetül teljesen eszméletét is vesztette.

- Most, most, most... - kapott hirtelen motyorászva Kirito a fejéhez, majd zsebéből nagy nehezen előkapott egy labdát, melyet abban a percben egyszerre el is hajított Pidgey felé.

Az általános színekben pompázó szerkezet pirosas árnyalatú fényével be is szippantotta magába a szárnyas lényt, abban a pillanatban pedig az egész társaságot síri csend fogta közre, csak a lengedező szél susogása és a labdában mocorgó Pokémon hangja volt hallható. Mind a négyen árgus szemekkel figyelték a történéseket, míg nem mindannyian egy kattanó hangot véltek hallani, melynek váratlanságától kicsit össze is rezzent a csapat, szép lassan pedig a gömb villogó fényjátéka is kialudt. A fiatal tréner eleinte csak elképedve emelte fel sapkáját, s túrt bele éjfekete hajába, majd már csak arra eszmélt fel, ahogy Squirtle vidáman hozza oda neki az imént elkapott Pokémonja labdáját. A srác egy hatalmas mosollyal arcán guggolt le első társához és annak feje búbját megsimogatva, vette ki aprócska kezeiből a tárolóeszközt.

- Nagyon ügyesen harcoltál! - Kirito vigyora egy másodpercre sem hagyott alább, miközben a teknős fejét dédelgette, 'ki az elkövetkezendő pillanatban hasonlóan boldog arckifejezéssel nyújtotta fel mestere felé kezét, pacsira várva, melyet természetesen némi hezitálás után meg is kapott tőle.

Ezután újdonsült társa labdáját körültekintően zsebébe csúsztatta, majd mind a ketten visszaindultak az egyébként eléggé intenzíven és hangosan cseverésző lányokhoz, akik nagyban nézegették a fényképezőgép képernyőjét, ami Natsumi kezében pihent, míg Naomi közvetlen mellette ülve bámulta és mutogatott rá egyes esetekben.

- Nekem akkor is ez a kedvencem, ez lett a legjobb! - bökött egyet ismételten a szőkeség a kamerára, ahol egy véletlenszerűen felugró kép volt látható az előbb még harcoló párosról.

- Szerintem ez sokkal jobb lett! - az egyik oldalsó nyíl segítségével tovább léptette a fényképeket egy-kettővel, majd annál a fotónál állt meg, amin Squirtle éppen nagy mosollyal száján fut a bárgyún álldogáló Kirito felé, kezében az elfogott Pokémon labdájával.

- Min vitáztok? Majd én eldöntöm. - odaérve, érdeklődve guggolt le a lányok elé a képeken szereplő egyén, alkalmanként váltogatva közöttük a tekintetét, a lábai mellől kíváncsian kukucskáló teknős pedig szintén így tett.

- Ohh, semmi lényegesen! - legyintett hanyagul egyet a kamerát tartó leány, majd kikapcsolta a gépet és ebben a formában vissza is helyezte a ketyerét batyujába, azon belül is annak vízhatlan tárolójába.

Ahogy pedig kezét igyekezett kihúzni galaxisos hátizsákjából, az véletlen beleakadt egy másik tárgyba is, amit így sikerült kirántania belőle. Így tehát kezdő Pokémonja labdája önkéntelenül hullott alá a földre, melyre gazdája először meglepődve nézett rá, majd egy halvány mosollyal kezébe is vette.

- Naomi, mit szólnál hozzá, ha mi is megismerkednénk velük? - fordult el vigyorogva a szőkeség felé, s szemei előtt lóbálni kezdte a tárolóeszközt, ezzel jelezve, hogy társaikra; Charmanderre és Bulbasaurra céloz.

- Ez jó ötlet! - vidáman felkiáltva előhalászta ő is táskájából a kis tűz Pokémont, majd rámosolygott az immáron kezében lévő fényes labdán látható tükörképére.

A két leány az izgatottságtól felderült arccal egymásra nézett, ezzel egy időben kezükkel kissé rá is szorítottak a labdákra, míg végül Naomi 3; 2; 1-es visszaszámlálása után egyszerre is nyomták meg a rajtuk lévő fehér gombocskákat. A fehéresen tündöklő fénykavalkádnak így esélye volt kijutni fogvatartó helyéről és másodpercekkel később már tökéletesen látható volt a kicsi kis Bulbasaur és Charmander is, ahogy egymás mellett álldogálnak. Kettejük közül a tűz Pokémon lépett elsőnek; mosolyogva végig tekintett minden jelen lévőn, Squirtle-nek még vissza is integetve, majd, ahogy pillantásai Naomihoz értek, édesded hangocskájával vígan magyarázni kezdte nevének „Char" részét, aminek hatására mestere az ölébe is emelte, kobakját egy hatalmas vigyor mellett megsimogatva. Ezt követően már neki is Natsumi Pokémonja felé terelődött el a figyelme, tekintve, hogy amióta a társaságot erősítette szemeit még csak ki sem nyitotta és reszketett, mint a nyárfalevél, emellett arcán néha fintorokat öltött a gyermekded félelem a többiek hangját hallván.

- Natsumi, nem kellene csinálnod valamit? - suttogta a szőkeség alig hallhatóan a mellette helyet foglaló lány fülébe, miközben jobb kezének mutatóujjával elbökött a növény Pokémon irányába.

- De mégis mit? - az imént szóló hangnemét átvéve folytatta tovább az ifjú tréner a susmusolást, arcáról pedig csak az volt leolvasható, hogy erősen törte a fejét egy esetleges megoldáson.

- Mondjuk, hogy ne féljen vagy hasonlót, nem tudom, nem értek én ehhez...

- Hé, Bulbasaur... - kezdett bele végül egy előzetes sóhajtást elejtve bizonytalan hangzású monológjába, hisz még mindig nem volt fogalma arról, hogy mit is mondhatna. - Nincs okod félni, itt Kiritón kívül mindenki jó barát, de vele meg nem kell foglalkozni, butább, mint a tök! - hirtelen ötletének hála igyekezett kissé hóbortosabbra venni a figurát, s reakciót mindenképp sikerült is ki váltania valakiből, aki nem más volt, mint maga a fekete hajú srác, 'ki morcosan vállba is bokszolta a kuncogó leányzót.

Az örömöt sugárzó apróbb zajok, avagy nevetések, kacarászások és a vidám aurával rendelkező mosolygások hatására pedig a kis növény Pokémon úgy érezte, talán nem olyan nagy baj, ha mégis színesben és fényesben látja a világot, így eléggé komótosan és lassacskán kinyitotta előbb a bal, majd a jobb szemét, melyekkel egyszerre a barátságosan mosolygó mesterét pillantotta meg. Óvatosan tovább vezette többiekre tekintetét, akik azokban a percekben összenéztek Bulbasaurral és szintén fülig érő, barátságos szájgörbülettel intettek vagy csak biccentettek neki, még az előbb oly lükének beállított Kirito is. Végül piros íriszei ismételten mesterén, avagy Natsumin állapodtak meg, akihez vontatottan lépkedve odatipegett és gyengéden megkapargatta a lány lábát, ezzel azt jelezve, hogy szeretné, ha felvenné. A kérésnek eleget téve Natsu, Bulbasaur elülső mancsai mögé nyúlva elemelte a talajtól a kis lényt, s karjai közé zárva egy szeretetteljes ölelésben részesítette őt. A Pokémon reakció gyanánt mosolyogva bújt hozzá tréneréhez, majd emellett még egy boldog „Bulba-Bulbasaur" is elhagyta a száját.

***

Ideje, órája már, hogy a kis csapat végtagjait pihentette a tölgyfának árnyékában, ennivalójuk nagyrészét is elfogyasztották, valamint kulacsaik is igazán kezdtek kiürülni. Ezen adott pillanatban Kirito, Pokémonja társaságában az égen szálló bárányfelhők egyenetlen mozgását vizsgálgatta, hanyatt fekve a letaposott pázsiton, míg Natsumi az ölében fekvő, félig-meddig szundikáló Bulbasaur fejecskéjét simogatva kémlelte a horizontot és az ott fel-felbukkanó lényeket. Közülük többnyire a kéken csillogó szempárral rendelkező volt a legaktívabb, hiszen már elég régóta szórakozott Charmanderrel, jelenleg apró mancsait fogva ide-oda vezette mosolyogva, imitálva azt, mintha éppen táncolnának. De egyik pillanatban, egy kis idő elteltével Naomi megunta a tevékenységét, pillantásai pedig véletlen Bulbasaurra terelődtek, amitől támadt is egy hirtelen, de valamelyest remek ötlete.

- Hallod, Natsumi! Nem lenne kedved egy kis gyakorló meccshez, amolyan csata féléhez? - szegezte rá, közvetlen a kérdés után vigyorgó arckifejezését barátnőjére, aki eleinte csak értetlenül állt - avagy ült - a hirtelen kérdéssel szemben.

- Öhm... - a felelni készülő végig nézett a két Pokémonon, majd Bulbasaur buksiját megsimítva parányi hümmögéseket hallatott, ami elgondolkodottságát jelezte, míg végül szólásra nem nyitotta száját. - Legyen, benne vagyok! - felelte elmosolyodva, s le is emelte lábairól társát, hogy fel tudjon állni és Naomit is felsegíthesse a talajról.

- Erre kíváncsi leszek. - a harmadik jelen lévő személy érdeklődve tápászkodott fel törökülésbe, Squirtle pedig a srác mellé közvetlen leülve figyelte az eseményeket.

A leányzók kicsivel messzebb egymástól, szemben felálltak, oldalukon saját-saját kezdőjükkel, s az elszántság mindkettejük szemében ugyanúgy felcsillant, bár a szőkeségében talán valamivel jobban. Ez az érzet pedig Pokémonjaik íriszeiben is egyaránt megmutatkozott, bár a tűz gyíkocskáéban erőteljesebben, de Bulbasaur sem volt már annyira megijedve, mint eleinte, az eltelt időben már igazán hozzá szokott új barátai közelségéhez. Egy közös megegyezést követően úgy határoztak, Natsumi adja ki az első, kezdő parancsot, aminek hála el is tudott indulni az edzőcsata.

- Bulbasaur, ökleld fel!

- Charmander, ne hagyd, kerüld ki és oldalról karmold meg!

Kezdők révén nem túl informatív parancsokat sikerült adniuk, de Pokémonjaik a lényeget így is értették és igyekezték is teljesíteni azokat. A növény Pokémon a talajhoz érő lábacskáit megindította, fejét egyenesen a gyík irányába helyezte, s szemeit, fogaival egyetemben összeszorítva próbálta minden erejét a támadásba koncentrálni. Charmander viszont sokkalta gyorsabbnak bizonyult, emellett az is hozzá segített helyzetéhez, hogy Bulbasaur nem igazán látta, hogy merre is tart egészen pontosan. Bal tappancsa segítségével, könnyű szerrel ugrott el oldalra ellenfele elől, megcsillanó karmaival pedig még egy azon pillanatban le is sújtott rá. Natsu Pokémonja az őt ért csapás hatására vetett néhány hátra bukfencet a földön, mire végül hasára fordulva elterült egy füvesebb részen. Pár darab fűszál még fejére és arcára is rászállt, s engedve becsukott szemének szorításából, le is fújta, illetve rázta magáról a vékonyka gazokat. Tekintete ezután a vidáman vigyorgó tűz Pokémonra vándorolt, majd enyhe arckifejezését máris egy valamivel harciasabb vette át, és a saját fajtáját meghazudtoló sebességgel pattant fel álló pozícióba. Hangszálai egy elszánt „Bulbasaur"-t alakítottak hangos hangokká, ezt követően pedig a kislány Pokémon újra támadásba is lendült.

- Gyerünk Bulbasaur, kapd el! - kiáltott felé örömtől csengő hanggal mestere, s kezeit lágyan összecsapva, tapsikolva szurkolt kis barátjának.

- Ugord át, Charmander! Aztán karmolás!

A gyíkocska, mozgékonyabb testalkatának köszönhetően ismételten a növény Pokémon fölé kerekedett, így kikerülve a felé irányuló támadást. De, ennek ellenére Bulbasaur sem volt rest... Trénerének felkiáltását szószerinti parancsnak értelmezte. Íriszeivel végig követte a fölé ugró ellenfelét, s lábait a földön csúsztatva, egy éles kanyarral megfordult, majd szájával elkapta Charmander farkának középső részét. A futás és forgás által szerzett hatalmas lendületnek hála pedig könnyűszerrel elhajította a tűz gyíkot a legközelebbi fa irányába.

- Ez menő volt! - motyorászta az eseményeket szemlélő srác, elbambulva az imént látott jeleneten, egészen meglepődött a kis lényecske találékonyságán.

- Charmander! - kiáltott fel a szőkeség aggódva, majd rögvest pajtásához sietett és karjai közé véve azonnal azt kezdte el fürkészni, fájhat-e neki valahol.

A kezdő Pokémon fejének hátuljával csapódott neki a terebélyes növény törzsének valamivel fentebbi részének, onnan pedig teljesen a talajig csúszott le, nyekergő hangokat hallatva. Hátsójára leérkezve rögvest kobakjának fájó részét kezdte el simogatni, neve „Char" részének mormolása közepette. Naomi csak ezek után érkezett meg kis barátjához, s vette fel kezei fogságába, vizsgálgatva azt a csúnya, pirosas horzsolást, mely a Pokémon fején éktelenkedett.
Ezen események közepette Natsumi, oldalán Bulbasaurral odaballagott a kis sérülthöz és szintén aggodalmas arccal kezdték el fürkészni őt mind a ketten. A világosbarna hajú társa még saját nyelvükön bocsánatot is kért Charmandertől, 'ki erre csak elmosolyodva megrázta a fejét, utalva arra, hogy egyáltalán nem haragszik. Immáron már mind a négyen vissza is sétáltak Kirito és Squirtle társaságába, a srác pedig egy Pokémonoknak készített kenőccsel kezében várta az odaérkezőket.

- Tessék! - nyújtotta ki egy szende mosoly mellett kezét Naomi felé. - Ezt kend rá a sérülésre, hamar begyógyul tőle!

- Köszi szépen! - a fiú cselekedetétől a szőkeség arca valamivel vidámabbra váltott át, majd táskája mellé lehuppanva, bele is kezdett kezdő társa ápolásába.

- Egyébként, gratu Natsumi! Meg mertem volna esküdni, hogy Nao fog nyerni. - kissé szórakozottan felnevetve fordult el immáron Natsu felé, aki hirtelenjében csak értetlen pillantásokkal nézett rá a fekete hajúra. - Nem gondoltam volna, hogy a Bulbasaurok ilyen leleményesek is tudnak lenni. - Kirito leguggolva egy barátságos mosoly mellett megsimogatta a kis leány Pokémon fejét, 'ki belesimulva a srác tenyerébe, víg mosolygás mellett nyújtogatta indáit felé.

- Ja, hogy izé... Várj, mi? Te jó ég, a harc!! - akárcsak a villám, olyan sebességgel csapott a lányba a felismerés, hogy ők ketten, pajtásával gyakorlatilag megnyerték az imént lejátszódó küzdelmet.

- Mert, mi lenne? Néha olyan vagy, mint aki nem is a Földön jár. - szemeit megforgatván csak felsóhajtani tudott, miközben a vele szemben álló tekintete egyre inkább csak csillogni kezdett az izgalomtól.

- Ügyes voltál Nats', büszke lehetsz Bulbasaurra! - immáron már Naomi is derűsen csatlakozott bele a kis csapat beszélgetésébe, lábai mellett a krémtől fehér kobakú Charmander társaságában, s egy baráti pacsira is felnyújtotta a kezét.

Majdan ebben a percben Natsumiból ki is tört minden eddig bent tartott öröme és egy eléggé hangosan csattanó ötöst adott barátnőjének, amitől a leány bal keze kissé fájni is kezdett, majd lassacskán egyre pirosabbá is vált. A soron következő másodpercben pedig ölébe kapta Pokémonját és önfeledten nevető táncolásba kezdtek, énekelve a „Győztünk-Győztünk!" sorokat, példáját pedig kis barátja is követte, saját szavaival szintén hangos és vidám éneklésbe kezdett. Barátai mind ezt unott arccal követték nyomon, míg Pokémonjaik csak jót mulattak a táncolókon. Kis kettecskén, az ifjú trénerek lassan elhátrálva felvették táskáikat és Natsu mellett elsomfordálva már készültek arra, hogy elinduljanak.

- Hova-Hova? - ugrott oda hirtelen a csapatocska elé gyanakvó arccal a leányzó, de ez az arckifejezése sokáig nem tartott ki, hamar visszaváltott a túlontúl lelkesre. - Ohh, hát tényleg, gyertek utánam és kövessétek a győztest Kristály Völgy városba! - mutatóujját az égnek szegezte, majd a már lábai mellett álló Pokémonjával együtt menetelésbe kezdtek, szerencséjükre pont a jó irányba.

- Miért lett megáldva ilyen nagy egóval? - sóhajtott fel Kirito és Naomiegyszerre, miközben az utóbbi még kezei közé is kapta barátja csillagoktóltarkított táskáját. A végén azért halkan mind a ketten elkuncogták magukat,majd battyogni is kezdtek Squirtle és Charmander társaságában az életvidámleányzó után.