Történetünk egyik leány főszereplője, becses nevén; Yume Alexisz, az elkövetkezendő, azaz a holnapi napon fogja ünnepelni tizedik születésnapját. Ebben pedig van még egy extrán jó dolog is, azonkívül, hogy serdülő korának korai szakaszába lép, még pedig az, hogy erre a kellemes tavaszi napra lett kijelölve a három hónaponta egy alkalommal megrendezett első Pokémon kiválasztásának ideje is. Az ilyen és ehhez hasonló alkalmak során különböző városokból, falvakból érkeznek fiatal, vagy éppen idősebb, kalandokra és kihívásokra vágyó emberek, hogy a Kanto régióban honos kezdők közül választhassanak maguknak egyet, az Evelor város szomszédságában található laborból, melyet a kedves és szorgalmas Sissy professzornő - rendes nevén Silene - üzemeltet. Nyilvánvalóan másik három főszereplőnkre, avagy Moshiki Natsumira, Rukujiri Naomira és Kirigami Kiritóra is ez a sors vár, már lassan elég türelmetlenül... Hiszen ők már ezelőtt több, mint három hónapja elérték a megfelelő kort. De, mint legjobb barátok öt-hat éves korukban megfogadták, hogy hosszú, akkoriban küldetésnek hívott útjukra együtt indulnak el, kerül, amibe kerül. Nos, szimplán csak napok, hetek és lehetne még taglalni milyen időformátumok választották el őket kezdetleges céljuktól, amire lelkileg és képzelőerőileg már talán teljesen fel voltak készülve.

Ugyanis, vegyük csak például Kiritót, ő teljes mértékben az apjára ütött, és itt nem csak bohókás személyiségére, vagy éjfekete, dús hajára gondolok, hanem a jövőbeli vágyaira is. Amióta tud beszélni és járni, szóval nagyjából itt a két esztendős baba Kiritóról beszélünk, azóta édesapja régi képeit elnézegetve mindig kérte, hogy meséljen neki a Pokémon harcokról, a teremvezetők elleni csatákról vagy akár a ligáról, ahonnan sajnálatos módon apukája már a harmadik körben kiesett. Azt hiszem, ezek lehetnek azok a bizonyos régi, "szép" emlékek... Ám, ahogy ezeket a történeteket időről-időre hallgatta, a fiúban körvonalazódott, hogy ő is ezen a téren akar elindulni és túltenni apja legjobb eredményén, mivel igen... a férfi többször is indult a ligában, hogy próbára tegye magát és Pokémonjait, de a már említett helyezésnél jobbat soha nem ért el. Így, kicsit nagyobbacska korában kikönyörögte, hogy szülei beírassák a városban lévő karate órákra, hogy legyen némi harci tapasztalata. Itt vetélytársakat és barátokat egyaránt szerzett, de mind ezek mellé elszántságot is bőven gyűjtött, emellett több lehetősége volt kamatoztatni remek humorát is, valamint fárasztó vicceinek tárházát. Ám legtöbb idejét családján, azaz húgán és szülein kívül Naomival, Natsumival és a kicsivel később megismert Alexisszel töltötte, ahogy az legjobb barátok között szokás.

Míg a másik két lánnyal nagyszerűen és békében kijött, addig a harmadik pörgős, szószátyár Natsumival akadtak konfliktusai. Amik főként az egymás piszkálódásaiból és a kettejük között kialakuló "Na, ki a viccesebb?!" és ezekhez hasonló versenyekből adódtak. Ennek ellenére a hosszú, világosbarna hajú leányzó hiába ennyire hiperaktív legtöbb szabadidejét mégis csendes olvasással szokta tölteni. Ez pedig főként annak köszönhető, hogy ő is történeteken nőtt fel, szülei és dédszülei rengeteget meséltek és olvastak neki. Volt néhány könyv is, amit dédpapája személyesen írt és az egyikkel még díjat is nyert annak idején, Natsumit ez pedig teljesen lenyűgözte. Sajnos dédpapája és dédmamája elhunytak, mikor még csak három éves kicsiny lányka volt, de - ezen anyukája és apukája is eléggé meglepődtek - pár, határozott emlékfoszlánya maradt lányuknak róluk és dédapja édes, öreg szőrpamacsáról, egy Eevee Pokémonról, akit hihetetlenül imádott, rengeteget játszott és szórakozott vele, már amennyire egy pár éves tipegő képes rá. Ezek az élmények pedig annyira meghatározóak voltak a lány életében, hogy mikor nagyobb lett, hobbiszerűen írni kezdett és elhatározta, hogy ő bizony írónő fog lenni és életének történéseit, képzelőerejét és tudását felhasználva egy befutott könyvet fog alkotni. Emellett pedig minden és legnagyobb vágya, hogy ő is szerezzen maga mellé egy aranyos Eevee-t, akivel sírig tartó barátságot alakíthat ki, akárcsak dédpapája.

A Pokémon befogási álmairól pedig talán Naomival tud a legtöbbet viskurálni. Ugyanis a szőke hajú, amióta csak az eszét tudja, szeretne egy Pikachut, bár néha-néha az is megfordult a fejében, hogy szerez egy Pichu tojást és ő maga neveli fel egészen Raichu koráig, de ettől Alexisz minden alkalommal óva intette, tekintve, hogy Naominak nincs elég nagy felelősségtudata, ezenfelül a baba Pokémonokat nehéz kordában tartani, temérdek percet kell rááldozni, hogy elfogadja a mesterét és hallgasson is rá. Viszont, ha ennek a rajongásnak az okát megkérdeznék, a lány nem igazán tudna rá indokot mondani, csak okosan pislogna világoskék szemeivel arra, aki hozzá szegezte a kérdést. Azonban, ha szülei is jelen vannak ők általában azt szokták fejtegetni, hogy, mikor megszületett első ajándéka egy plüss volt, amit az elektromos egérről mintáztak, ráadásul volt kisebb gyermekkorában egy kedvenc műsora, amely a "PokémonQuiz - Samantha Laurával" címet viselte, ebben a műsorvezető társa pedig egy kisfiú Pikachu volt. Régebben gyakrabban el is játszotta otthon szülei és két fiú öccse előtt, hogy ő vezeti a PokémonQuizt, ebből következett, hogy egyre több ilyen fajta műsort követett nyomon a tévében, míg egyik nap meg nem pillantott egy Pokémon szépségversenyt a kedvenc csatornáján. Egy alolai Vulpix tartott éppen bemutatót, mesterével a színpadon és, ahogy a hópelyhek táncot jártak egymással az teljesen elvarázsolta az alig hét éves kislányt és miután anyukáját kikérdezte pontosan mi is ez az egész, azóta ő is ilyen koordinátorként szeretne fellépni és természetesen sikeres is lenni benne. Itt kifejezheti egyediségét és kompenzálhatja szeszélyességét, valamint valljuk be, egóját is ugyanúgy növelheti, bár ebből alapból nem szenvedett eddig sem hiányt.

Ahogy Natsumi és Kirito sem, ha összerakjuk hármójukat szinte azt lehet mondani, hogy megkapjuk a világ legegoistább embereit. Ennek ellenére eme hat év folyamán Alexiszt nem igazán sikerült megrontaniuk vele, ő megmaradt egy sokkal szerényebb alkatnak. Viszont épp ennyire bizonytalan is, hiszen igazán felnéz apukájára, aki egy eléggé híres Pokémon nevelő a régiók szerte, de ezzel egyetemben a harc és a versenyzés világa is lenyűgözi, így pontosan nem tudja eldönteni mi is szeretne lenni a jövőben. Talán négyük közül ő az, aki a legtöbbet tud ezekről a különleges lényekről, nyilván szülei jóvoltából. Bár ugyanakkor, miután négy éves korában Evelorba költöztek, megismerkedett Sissy professzornővel, akihez gyakorta járt látogatóba, akár egyedül, akár családjával. Kis idővel később, mikor anyukájával és édesapja Butterfree Pokémonjával kimentek sétálni a parkba, a sötétbarna hajú leányzó vígan fogócskázott a pillangóval, s figyelmetlenségének hála neki ütközött Natsumi hátának, majd kibillenve egyensúlyukból Naomit is a földre taszították, és majdnem Kiritót is, aki szerencséjérr még éppen időben el tudott onnan ugrani és jót nevetett a szerencsétlenül járt bagázson.

Érdekesen kezdődött barátság volt, de azóta is szorosan kitart közöttük, bár Alexiszen kívül a többiek születésüktől Evelorban laktak, tehát nyilván ismerték már egymást. Főleg azt nézve, hogy Naomi és Natsumi szomszédok, ezért ez talán még egyértelműbb. De talán a lényegesebb, hogy most mi a helyzet a gyerekekkel, így egy nappal első társuk megkapása előtt. Magától értetődően mind a négyen már lassan túlbuzgóba átmenő izgatottsággal várták a másnapot. Ami abban mutatkozott meg, hogy egész álló nap fel-alá, ide-oda járkáltak, szinte mindenhol. Elkóricáltak a boltokban, végig járták vagy háromszor a parkot, nagyjából minden órában beültek egyik kedvenc helyükre, a Señorita kávézóba inni egy limonádét vagy teát, esetleg enni egy sütit vagy bármilyen könnyen emészthető kis ételt. Volt, hogy órákat eltöltöttek ki-ki házában, majd Kirito anyukájának javaslatára késő délutánra sikeresen megállapodtak az Eveloron átmenő, Howlit folyó partjával, majd egy szusszanást követően ténylegesen belemártották magukat abba, hogy mi is vár rájuk holnap, mivel valami érthetetlen okból ez napközben nem jutott eszükbe, bár végülis gyerekek...

- Amúgy Natsumi, még nem is kérdeztem, te melyik Pokémont fogod holnap választani? - Naomi, fejét a mellette üldögélő felé fordította, mire barátnője csillogó zöld szemével összenézett vele.

- Én egy Eevee-t szeretnék, ez olyan egyértelmű! - felelte végül tenyerét összecsapva, majd szájára hatalmas, hófehér vigyor húzódott.

- Tudod, hogy azt nem lehet, csak a kezdőkből lehet választani, Eevee pedig nem az. Lexisz már elmagyarázta melyikek azok, nem is egyszer... - sóhajtott fel mondata végén feladóan, majd csak megpaskolta Natsumi felé néző vállát.

- Oh... Lehet... Hmmm... Akkooor... talán Bulbasaurt. - szögezte le az első kis lényt, aki eszébe jutott, majd fejét jobb tenyerébe támasztva kicsit gondolkodóra fogta. - Igen-Igen, Bulbasaurt! - kiáltott fel hirtelenjében, nagyjából öt másodperces mély elgondolkodást követően. - Hiszen van egy olyan plüssöm, szeretem is azt a plüssöt, meg amúgy aranyos is. - szórakozottan magyarázva topogtatta lábait a füves talajon, majd átvezette tekintetét lágyan mosolyogva a folyóra, ahonnan abban a pillanatban egy a megszokottnál világosabb színű Goldeen ugrott ki, majd egy kisebb, a lemenő nap fényeiben megcsillanó loccsanással vissza a vízbe. - Na és te Naomi, te kit szeretnél?

- Charmandert, ki mást? - halkan felkuncogva ő is ráemelte pillantásait a lassan folyó vízre, majd folytatva gondolatmenetét szintén elmosolyodott. - Szerintem ő az egyik legcukibb Pokémon a világon, persze csak Pikachu után! - egy bólintással egyszerűen leszögezte igazát, eközben figyelme valahogy átterelődött a folyót kémlelő fiúra, aki hozzájuk képest kissé előrébb ült. Némi ideig elmélázva a helyzeten egy alattomos vigyor kerekedett a szája szélén, majd Natsumival szinte egy időben néztek össze hasonló tekintettel, mindketten egyszerre tudták, mire is gondol a másik.

- Kiritoo! - egy nagy levegővétel után hangosan rákiáltottak a fiúra, aki a váratlan zajt hallván láthatóan összerezzent. - Melyik kezdő Pokémont szeretnéd? - folytatták együtt vigyorogva, immáron már normális hangnemben, örömük pedig abból fakadt, hogy tervüknek megfelelően sikerült ráijeszteniük barátjukra.

- Én Squirtle-t, azt hiszem... - unott és némileg morcos ábrázatát hátra fordulva, vontatottan a lányokra emelte.

- Mi ez a szűkszavúság? - heccelte vidáman, nyelvét kitolva rá mindenkori kedvenc vetélytársa, míg Naomi küszködve próbálta nevetését visszafojtani.

- Tudod, éppen a világ értelmének nyitjára jöttem volna rá, ha nem szóltok közbe.

- Szerintem csak az a bajod, hogy megijedtéél! - utolsó szavát némileg elnyújtva, elváltoztatott hangjával gúnyolta a fiút, majd végül a két lány együttesen elnevette magát.

Az utolsó csapattag, egyáltalán nem foglalkozva barátaival csak álmodozva bámulta hanyatt fekve az eget, gondolatban egy teljesen más helyen járva. Így sajnos nem hallhatta Natsumi és Kirito újabb szócsatáját, ahogy azt sem, amikor Naomi már szabályosan fulladozott a nevetéstől. Legközelebb leányunk akkor tért csak vissza a jelenbe, mikor az égen szemei előtt pár Pidgey és Pidgeotto repült el, s ahogy barátai beszélgetését meghallotta és fejét elfordítva elpillantott feléjük egy gyengéd mosoly kerekedett ajkai szélén. Ám, miután ismét felnézett a bárányfelhőkre néhány röpke másodperc alatt újra gondolatai tengerében úszkálva találta magát.

- Nyugi van, na! - Naomi megpaskolta, még mindig kissé kacagva az egyre mérgesebb Kirito vállát, aki időközben közelebb kúszott hozzájuk, majd fejével Alexisz felé biccentett, hogy inkább érdeklődjön nála is a Natsumival való bajlódás helyett.

- Alexisz! - fordult el teljes testével a lány irányába, előtte elejtve egy beletörődő sóhajtást. - Te mit gondolsz erről a kezdő Pokémonos dologról? - mondatát befejezve belegondolt, hogy valóban érdekli a lány válasza, hiszen ők már mindhárom itteni kezdőt felsorolták. - Lexisz! Alexisz! - megunva, hogy barátja nem reagál egyáltalán a szólongatásra közelebb mászott hozzá, majd kezével integetni kezdett a lány szemei előtt. - Föld hívja Yume kisasszonyt! Hahó, élsz még?

- Hm? Mi az? - komótosan felkecmergett törökülésbe, majd kíváncsi pillantásokat vetett az őt bámulókra.

- Ha jól látom a neved jelentéséhez hűen ismét álomvilágban jártál, nem igaz? - a lány egyetértően bólintott, majd várta, hogy Kirito folytassa azt, amibe belekezdett. - Azt beszéltük a lányokkal, hogy kit fogunk holnap választani. Te kit szeretnél? Válaszd te is Squirtle-t! Akkor egyen Pokémonunk lenne! - mondata végén boldogan rávigyorgott barátjára, miközben várta a válaszát.

- Hát, nem is tudom. - vonta meg lágyan vállait, kisebb gondolkodó fintorokat vágva. - Nekem őszintén mindegy. Majd, ha ott állok abban a pillanatban, úgyis ki fog derülni, kit kapok. - felelte végül teljesen nyugodt hangnemben, majd száját egy kisebb vigyor keresztezte, ahogy belekezdett következő mondatának bevezetésébe. - Bár igazából elfogadnám bármelyik Pokémont, a kedvenceimet meg pláne, de azokat meg amúgy is tudod, nem?

- Őszintén, azokat ki nem tudja? - villantott felé egy Kirito féle bohócos mosolyt. - Tuti, hogy még Saani, a 90%-os ördögi jegyszedő is tudja. - váltott át vigyorgása lágyabb nevetésre, aminek példáját Naomi és Natsumi, majd végül halk kuncogással Alexisz is követte.

- Kirigami, nem ér! - egy pillanat erejéig felhagyva a nevetéssel lágyan rácsapott a fiú hátára. - Ezt a nevet én találtam ki!

- Ez az élet Moshiki! - mutató és középső ujját a lány felé mutatta, ami ebben az esetben a „győzelem" jelet jelentette, ha ki lehet ezt így mondani, akkor ez volt Kirito védjegye.

- Amúgy is az egy gonosz ember, elvette a jegyemet! Igaz, kicsivel később visszakaptam, de csak a reklamálás miatt. - morfondírozott el emlékeit felidézve a közös nyaralásukról, amikor pár éve egy másik régióba, pontosabban Alolába utaztak.

Egy közös családi ebéd alkalmával, amin mind a négyük egész családja, azaz a szülők, Natsumi bátyja, Kirito húga, valamint Naomi kisöccsei is részt vettek, megbeszélték, hogy azon a nyáron közösen elmennek nyaralni és a Nivina városból induló egyik hajóval fognak utazni. Pár héttel később, mindent összepakolva kiindultak a vonat állomásra, majd egészen a tipikus vízi városig utaztak, az ottani leszállóhelytől pedig elsétáltak a kikötőig. A felszálláshoz készülődve a jegyszedő nyilvánvalóan ellenőrizte érvényesek-e a pár napja vett jegyek, mindenkiét rendben találta és ki is lyukasztotta, viszont Alexisz jegyével valami problémája akadt, így érvénytelennek nyilvánította és nem engedte felszállni a lányt. Ezt követően a kicsiket Natsumi akkor tizenhat éves bátyjára bízták, amíg mind a nyolc szülő a kapitányhoz vette az irányt, hogy reklamálni tudjanak még indulás előtt. Végig hallgatva a történteket a vezető rögvest elkérte és ellenőrizte a jegyet, amit ő teljesen érvényesnek talált, ahogy ez volt is. Így a jegybeszedővel - akinek egyébként nem tudták meg a nevét - tartott egy kisebb elbeszélgetést. A lány a tettéért pedig elnevezte Saaninak, a 90%-os ördögi jegyszedőnek, mivel nála ez gúnynévnek számít, a szelvény pedig kissé kedvezményes volt, ebből jött a 90%. Ezt pedig néha-néha azóta is felemlegetik, hogy egy jót tudjanak nevetni, ugyanis még az úton Kirito és Natsumi még közösen ki is parodizálták a férfit.

- Nekem mennem kell haza! - kiáltott fel hirtelen Naomi, a nosztalgiázást befejezve, mikoris meglátta a fiú karóráján mennyi az idő. - Húsz perc múlva otthon kell lennünk, és kezdődik az a Pokémonos bemutató műsor, amiben a professzornő is szerepel. Sziasztok! - állt fel sietősen magyarázása közepette, majd bézs színű nadrágját leporolva intett egyet a többieknek és futó lépésben megindult otthona irányába.

- Tényleg, el is felejtettem! Sziasztok, majd holnap! - pattant fel gyors tempóban a világosbarna hajú lány is, majd kiáltozva barátnője után futott. - Naomi, várj meg!

- Ahj, nincs kedvem hazamenni! - nyavalygott sóhajtva Kirito egy sort, majd végül lassan feltápászkodott a földről. - Gyere! - nyújtotta a kezét Lexisznek, majd, ahogy a lány elfogadta, azonnal fel is segítette. - Na, csövi! Én is megyek inkább! - intett a lány felé röpkén egyet, kacsintással tettét megfűszerezve, majd zsebbe csúsztatott kezekkel elkezdett haza fele kullogni.

- Szia! - egy kisebb, vidám mosoly kíséretében barátja után integetett, majd rövid idő után az ellentétes irányba szintén hazának indult.

***

Ahogy a gyerekek otthon betoppantak az ajtón rögvest tisztálkodásra is intették őket, mivel már mindenhol kész volt a vacsora. Azt követően pedig le is ülhettek együttesen az asztalokhoz. Vicces módon a családoknak van egy közös szokása, ami annyit takar, hogy minden második hétfőn, mint, amilyen ez a nap is, donburit esznek, ezt pedig igazán kreatívan „Donburi hétfő"-nek hívják. Az étkezés végére érve lassacskán meg is kezdődött az a műsor, amit olyannyira vártak a gyerkőcök, de azért Naomi emlékeztetője némelyiknek jól jöhetett, példának okáért Kirito biztosan elfelejtette volna a létezését, hiszen szokása volt a műsor ismétléseit általában másnap megnézni, mikor leadják újra vagy miután felkerül az internet valamelyik videómegosztóplatformjára. De így, hogy ez nem következett be, ki-ki családtagjai társaságában helyet foglalt a televízió előtt és érdeklődve hallgatták a bevezetőt vagyis, hogy pontosan miről is lesz szó ebben az adásban. Naomi két kis tesója társaságában próbálta, de tényleg csak próbálta nézni a bemutatót, ugyanis a két fiú szokásukhoz híven szívta egymás vérét, de végül anyukájuk nagy nehezen szétválasztotta őket, így már nyugodtan lehetett figyelni a műsort vezető nő és férfi szavaira. Natsumi semmiképpen sem akarta egyedül nézni, hiszen az ő szavaival élve, az olyan frusztráló érzés, ezért hát addig nyúzta alapból is ritkán haza látogató Pokémon tréner bátyját, amíg le nem ült mellé kanapéjukra, később pedig szüleik is csatlakoztak hozzájuk. A Kirigami házban viszont eléggé nagy zsivaj volt, ugyanis a forró csoki készítő géppel valami probléma akadt, ezért a fiú húga eléggé nagy nyavalygást rendezett, de szerencsére apukájuk hamar rendbe tudta hozni, így igaz pár perc késéssel, de a két testvér is le tudott ülni a kanapéra tévét nézni. Alexisz pedig apukájára vállára hajolva követte végig a televízió minden képkockáját a díványon helyet foglalva, miközben az ölében pihenő Butterfree Pokémont simogatta.

A műsornak számos érdekes pontja volt, ami fontos új információkkal szolgált a leendő mesterek számára, de legfőképpen talán a kódexek újítása volt a legnagyobb hír. Hiszen kifejlesztettek egy új rendszert, amit a legközelebbi kezdő választáskor néhány újonc trénernek oda is adnak kipróbálásra. Mindezek mellett tanácsokkal, élményekkel és emlékekkel is szolgáltak, valamint a Sezerro városi terem vezetőjét meg is hívták egy kisebb beszélgetésre. Az adásnak nagyjából este kilenckor lett vége, ami után minden gyerek, a fontos higiéniai szösszenetek elvégzését követően ágyba lett zavarva, hogy rendesen ki tudják pihenni magukat.

***

Másnap reggelén, olyan nyolc óra tájékán már volt, aki a labor előtt állt és várt. Kirito megigazította a fején lévő kedvenc baseball sapkáját, majd lehajolta, hogy tornacipőjének fűzőjét megköthesse. Ahogy felállt és nyújtózkodott, fehér pólója, amin egy vidám Jolteon minta volt, kicsit felhúzodott, majd arról kezdett el panaszkodni a mellette állóknak, hogy mennyire kényelmetlen a farmerja. Natsumi szokásához híven el is kezdte piszkálni miatta, majd körbefordult, hogy dicsekedjen a lenge, szövet rövidnadrágjával, hogy az mennyivel kényelmesebb. Két oldalt kissé felhasított lila, csillogó pólója miatt pedig még kevésbé volt melege ebben az eléggé nyárias időben, annak ellenére, hogy tavasz volt. Az éppen az előkertbe érő Naomi már előre forgatta rajtuk a szemét, majd mosolyogva köszöntötte őket. Ahogy megállt, hátizsákját levette, hogy világos kék pólóját beletűrje a térdnadrágjába, mert úgy érezte, hogy dereka eléggé fázik. Nem sokkal később a labor ajtaja kinyílt, majd meg is jelent a labor tulajdonosa. Az ajtóban a derékig erő, sötétvörös hajkoronával rendelkező professzornő állt, tipikus összegombolt fehér köpenyében, amihez egy szintén ilyen árnyalatú csizmát párosított. A gyerekek illedelmesen köszöntek a mosolygó nőnek és szinte már pattogva az izgatottságtól várták, hogy Alexisz is befusson végre, annak okán, hogy megkaphassák életük első Pokémon társát. Mindenkinek egyszer jön el ez a pillanat az életében, így valamelyest érthető volt a türelmetlenség, de ennek ellenére furcsállták a helyzetet, a sötétbarna hajú leányzó sosem volt az a késős fajta. Úgy döntöttek pár percet még várakoznak, de mivel barátjuknak se híre, se hamva nem volt, így mindenki arcára egy kis aggodalom nőtt ki, ám a professzornő úgy határozott, hogy beinvitálja a három jó madarat. Belépve egy hatalmas labor tárult a gyerekek szeme elé, mindenféle számukra ismeretlen géppel, szerkezettel, villogó fényekkel és a nő segítői közül kettő éppen tevékenykedett valamit, az egyik egy Weavile társaságában. A terem balra esőbb része felé lépdelve észrevehettek egy leginkább amolyan kör alapú bárasztalra emlékeztető gépezetet, amelynek a tetején egy üvegbúra húzódott végig, viszont átlátni azon nem lehetett. Sissy néhány színes gombot, sorozatszerűen megnyomott azok közül, amik az üveg mellett voltak láthatóak, s néhány másodperc várakozás után a búra lecsukódott és három piros-fehér labda vált láthatóvá a gyerekek számára.

- Natsumi! - hangzott az elsőként választható neve. - Feltételezem már megbeszéltétek ki melyiket szeretné, de így talán formálisabb. Szóval, kit szeretnél a három Pokémon közül? Bulbasaurt, Charmandert, esetleg Squirtle-t? - mosolygott a vidám arcú lányra, kezeit közben kitárva a labdák elé.

- Ezt a labdát! - emelte ki azt, amelyik előtt egy kis táblán a 'Bulbasaur' név díszelgett. - Vagyis a kis növény Pokémont! - ahogy csillogó zöld szemével végig forgatta kezében a tároló eszközt, úgy érezte egyáltalán nem hozott rossz döntést.

- Remek választás! - törődő mosoly kíséretében vállon paskolta a mellette álló leányzót, majd ezt követően a szőkeség felé fordult. - Naomi, te következel!

Említett emberkénk már szabályosan ugrándozott az izgatottságtól és az örömtől, világoskék szemei pedig szinte csillagokat szórtak magukból. Miután pár mély levegővétel után kicsit lenyugtatta magát, vígan elszökdécselt a labdákig. A kicsit hátrébb álló Kirito, immáron már Natsumi társaságában pedig jókat somolygott barátjuk jelenetén.

- Charmandert szeretném! - oly hangosan kiáltotta jókedvétől átitatott rövid mondatát, miközben elemelte a labdát, hogy még a teremben lévő többi ember és Pokémon is ijedtek kapták felé fejüket. A professzornő zavartan megsimította a lány hátát, majd segítői irányába intve, jelezte, hogy nincs semmi probléma.

- Hát Kirigami, neked nem maradt sok választási lehetőséged. - elemelve az utoljára ott maradt Pokémont egy galád vigyor kíséretében a fiatal fiúnak nyújtotta, aki csak zsörtölődő arckifejezéssel nézett össze a nála sokkal magasabb nővel, tekintve, hogy nem szerette, ha vezetéknevén hívják.

- Nekem tökéletesen megfelel Squirtle, de még mindig Kirito vagyok!

Sissy szelíden elnevette magát a fekete hajú fiú reakcióján, majd az egyik asztalhoz battyogva felvett onnan három kódexet, két pirosat és egy feketét, valamint néhány labdát mindegyik tréner számára. Akik jókedvűen viskuráltak újdonsült Pokémonjaikról, majd végül úgy határoztak, hogy ez egy remek alkalom arra, hogy megismerjék a három kis lényt. De, mielőtt bármit is tehettek volna kopogás hallatszódott a bejárati ajtón, ezután pedig kinyílva egy lihegő, fehér alapon, sárga csillagos pizsamás Alexisz sétált be rajta.

- Bocsánat, hogy elkéstem! - beszéde kissé akadozó volt, de miután az ajtófélfának támaszkodva vett egy hatalmas levegőt, légzése valamelyest normalizálódott. - Tegnap este kaptam egy új hordozható órát, de azt a szüleim nem mondták, hogy nincs benne elem, így nem csörgött, ők pedig azt hitték, hogy már elmentem.

- Semmi baj, gyere ide Lexisz! - intett neki bal kezével, mely a kódexekkel volt teli, majd az asztaltól ellépve ő is visszavette az irányt a gyerekekhez.

- Látom ti már megkaptátok a saját Pokémonjaitokat... - motyogta barátai mellé érve, enyhén elszontyolodott hangon, az újonc trénerek pedig csak némán bólintottak.

- Gyerekek, itt lenne a szokásos kezdőcsomag, labdák, no meg a kódex. - a nőhöz legközelebb álló Kirito sorban elvette tőle, majd mindenkinek egyesével szétosztotta és ki-ki zsebébe vagy táskájába csúsztatta a dolgokat. - Most menjetek szerintem, Alexisszel úgyis elidőzünk itt egy kicsit. - valamelyest lejjebb hajolva átkarolta a lány vállát. - Sok sikert kívánok mindhármótoknak, amint tehetitek, hívjatok majd fel, hogy mi újság veletek! - halványan kirúzsozott ajkaira egy büszke mosoly szökött, ahogy végig nézett a kifelé haladókon.

A kis hármas csapat egy pillanatra megállt a Natsumi által már kinyitott ajtóban és egy biztató vigyorgással egybekötve integettek a beljebb tartózkodóknak, mirefel ők is viszonozták a gesztust, majd a gyerekek ki is léptek a terjedelmes fehér ajtón. Egyikőjük sem felejtette el barátjuk szülinapját, de úgy érezték nem ez a legjobb pillanat az ajándékozásra, így jobbnak látták ezt későbbre halasztani. Bent az épületben a vörös hajú nő egy szoros ölelésbe vonta a fiatal lányt és szóban ő is felköszöntötte, aminek hatására a háttérben dolgozók is boldog szülinapot kívántak neki.

- Köszönöm... De, ha szabad érdeklődnöm, én kit kapok kezdő Pokémonnak? - pillantott fel a már egyenesen álldogáló nőre, aki magában szintén ezen gondolkodott.

- Délután érkeznek az új kezdők, de szerintem addig nem szeretnél várni, szóval hadd gondolkozzak... - állát simogatva bámészkodott percekig a falak között, majd, ahogy egyik segédje, Lauren behozott egy sérült Lickitungot egyszeriben támadt egy remek ötlete. - Gyere velem! - lágyan megpaskolva a lány feje búbját sietősen megindult a hátsó, fotocellás ajtó irányába.

Alexisz egy ideig értetlenül bámulta, ahogy beszél egy pár sort a rózsaszín Pokémont vizsgáló lánnyal, majd, miután szem elől tévesztette, rögvest elkezdett futni utána, a nyílászárón áthaladva pedig egy kétirányú ablakfolyosó tárult szemei elé. Nem is figyelve arra, hogy Silene merre haladt tovább, elképedt ábrázattal az átlátszó üvegekhez sétált és kezeivel megfogva azt, elvarázsolt pillantásokkal figyelte a kert egén repkedő, a földjén futkosó, fájain ugráló és a kisebb tavában úszkáló Pokémonokat. Leányunk csak ámult és bámult, majd akaratlanul is mosolyra gyúlt a szája a lényeket figyelve.

- Alexisz! Erre gyere! - meghallva a nő hirtelen balról jövő hangját egyből arra fordította fejét, majd még abban a pillanatban az álldogáló mellé sietett.

A professzornő egy hosszadalmas hümmögés után nyugtázta magának, hogy biztosan ez lesz az, ahova jönni akart, majd kéz lenyomatát leolvastatta egy az ajtó mellett lévő gombbal és miután kinyílt, át is lépett rajta. A sötétbarna hajú lány viszont nem igazán értette miért idejöttek, hiszen a bejárat fölött fényesedő kiíráson az szerepelt, hogy 'Elsősegély szoba', de nem foglalkozva tovább vele az őt bámuló közelébe lépett.

- Lexi, ők itt Ponyta, Vulpix és Ninetales. - vezette oda három Pokémonhoz, akik szalmaágyon pihentek, nevükre pedig egyszeriben felemelték a fejüket. - Mindhárom súlyosan sérült, úgy gondolom valami harcba keveredhettek. Mivel még nagyon fiatalok, így könnyebb volt őket legyőzni, fejletlen képességeik miatt. - simított végig beszéde közben lágyan Ninetales fején. - Vulpix nem tud járni. - guggolt le a kis róka Pokémon mellé, majd végig mutatott bekötözött lábain. - Ninetales, pedig sántít az egyik hátsó lábára. - biccentett a csikó oldala mellett fekvő nagyobbik rókára. - Ponyta, ő bír járni, de szintén nagyon megsérült. - lassan felállt, majd köpenyét megigazítva szembe fordult a lánnyal. - Választhatsz a három közül kezdőt. Szóval kit szeretnél?

Főszereplő leánykánk, pillantásait Silene-ről vontatottan a tűz Pokémonokra emelte, majd tekintetét egy rövid időre mindegyikével, egyesével összefúrta, végül a csikón megállapodva. Szívében igen erős sajnálat ébredt, el sem tudta képzelni ki vagy mi tehette ezt ezekkel az ártatlan, édes lényekkel, viszont valamilyen szinten örült is, hiszen titkon mégis csak ez a három volt a kedvenc Pokémonja, és ezt nyilván Sissy is nagyon jól tudta. Az újonc edző semmiképpen nem szerette volna itt hagyni egyiket sem, mindenképpen segíteni akart rajtuk, így végül egy nagy sóhajtást követően erőt vett magán is újra szemkontaktust létesített a professzornővel.

- Nem lehetne mindhármat?

- Ugyan már Alexisz... - sóhajtott fel, vörös haját megigazítva, majd értetlenül megcsóválta a fejét. - Három kezdő egyszerre az nem szabályos, ezt te is tudod. Már azért is épp elég bajba kerülhetek, hogy egy sérült Pokémont adok egy most elinduló trénernek. Az, hogy nem ők a hivatalosan bejegyzett kezdők még úgy ahogy elfogadható, de azt is meg kell majd egy levélben indokolnom, hogy ez miért történt így...

- De kérem szépen! - kezeit összekulcsolva, szemeit kérlelően szegezte a nála sokkal magasabb felnőttre.

- Nem lehet, sajnos... - gyengéden hajába túrva inkább elnézett oldalra, hisz tisztában volt vele, hogy egyáltalán nem képes kibírni a lánynak ezen pillantásait.

- Kérem! Ha mindhármat elvinném, akkor a Pokémon kórházban még hamarabb meg is tudnák őket gyógyítani. - kicsit belegondolva helyzetébe úgy vélte, hogy ezzel a mondattal végérvényesen megnyerte a csatát, így diadalittasan elvigyorodott.

- Jó, rendben, legyen... - sóhajtott fel beletörődően, homlokát fáradtan végig dörzsölve. - De egyet mindenképp választanod kell, akit kezdőnek írunk jóvá, hogy némileg szabályos legyen ez az egész. Arra meg ki kell találnom valamit, hogy hogyan lett hirtelen ráadásnak még kettő olyan Pokémonod, amik nem honosak a környéken...

- Köszönöm!! - kiáltott fel eléggé hangosan örömében, aminek hatására a szobában fekvő néhány alvó Pokémon felriadt és morogva, szúrós pillantásokat vetettek a lányra.

Alexisz körbe kémlelve elejtett egy zavart nevetést és elnézést kérve intett a kis lényeknek, mire Sissy csak mosolyogva ingatta meg fejét. Ezután végül megegyeztek a lánnyal, hogy a professzornő a tűz csikót írja jóvá neki a rendszerben hivatalos első társként, s amíg ezt ő elintézi, addig haza küldte az újdonsült trénert, hogy hozza el a cuccait és azért felöltözni sem ártana, mert nem pizsamában lenne jó neki kezdeni ennek a hosszadalmas útnak.

***

Otthonában rögvest, ahogy belépett az ajtón apukájával találta szembe magát, aki amint meglátta lányát,felhúzott szemöldökkel kezdte el méregetni öltözetét. Majd a kezében tartott fémtálcát lehelyezte az egyik komódra és bohókásan vigyorogva leguggolt Alexisz elé.

- Hát te? Pizsiben? Az utcán?

- Hát öhmm... igen! - vigyorogta el magát ő is kissé butuskán, majd eltűrt az arcából egy kósza tincset.

- Szeleburdi kislány vagy te! - jobb kezével mosolyogva megsimította kislánya arcélét, aki durcás arccal ellenkezett erre a kijelentésre, de végül csak-csak elnevette magát.

- Anya hogy érzi magát?

- Pihen, ez a hirtelen láz nem tett jót neki. - túrt bele sóhajtva feketés barna, hullámos hajába.

- Sajnálom, hogy most megyek el, annyira maradnék még segíteni... - arcáról az előbbi jókedve hamar kámforrá vált, helyette egy szomorúbb ábrázat vette át a helyét, s fejét lehajtva kémlelni kezdte a fa berakásos padlót.

- Semmi gond, édesem! - lánya sötétbarna haját gyengéden megsimította, késztetve rá, hogy újra felnézzen rá, s küldött felé egy ösztökélő hófehér vigyort. - Vigyázok majd rá! - susogó hangon mondva közelebb vonta magához Alexiszt és egy szoros, megnyugtató ölelésben részesítette. - De most inkább öltözz fel, pakolj össze mindent, ami kell, viszont el ne felejts elköszönni Fhree-től és Dash-tól! Meg persze Zorrótól is! - lágyan megcsikizve a lány oldalát kicsikart belőle egy kis nevetést, majd elengedve összeborzolta a haját és már indult is tovább dolgára, amit az előbb nem fejezett be.

Alexisz szapora lépteket téve felbattyogott a házban elhelyezkedő pár lépcsőfokon, majd tüstént be a szobájába. Íróasztalára már tegnap kikészítette minden holmiját, ételt, ruhákat, higiéniai dolgokat, apja jóvoltából kapott Pokémon eledelt és természetesen minden egyéb szükséges dolgot, felszerelést. Mindezeket gyorsan bepakolta oldaltáskájába, majd szekrényéből kiválasztotta kedvenc tavaszi ruházatát, egy lenge fehér pólót, rajta világos rózsaszín virágokkal, mellé pedig egy fekete térdnadrágot. Sötétbarna haját megfésülte, majd felcopfozta és így cuccaival indult meg le, onnan pedig a hátsó ajtó felé, ahol megtalálta sportcipőjét. Táskáját addig a kijárat mellé helyezte, majd a szúnyoghálós ajtón kilépve máris Dash keresésére indult, a hátsókert legtávolabbi részébe, ahol az istálló található.

- Dashi! - kiáltott el magát, ahogy egyre jobban közelebb ért a dióbarna színű épülethez.

Addig viszont nem is kellett elsétálnia, ugyanis hamarosan gyors ütemű vágtatást kezdett el hallani a háta mögül, megfordulva pedig azonnal meg is látta a felé csörtető Rapidash Pokémont. Vidám mosollyal az arcán várta meg, amíg pajtása meg nem érkezik hozzá. Ahogy pedig a felnőtt, kifejlett csődör odaért, rögvest meg is nyalta a leányzó arcát, aki ezután végig simított a ló fején lévő orrcsíknak nevezett fehér mintán.

- Szia Dashi! Képzeld, ma indulok el arra a nagy útra, amin régen apa is volt és találkozott veled! - a Pokémon árgus szemekkel figyelte egész végig Alexiszt és füleit hegyezve hallgatta mondanivalóját. - Hiányozni fogsz, de mindenképp át akarom élni azt, amit ti ketten apuval! - a ló tekintetében felfedezhető volt a bánatnak foszlánya, amit a lány szavai váltottak ki belőle.

Amióta Lexi megszületett azóta ismerte és azzal is tisztában volt, hogy mi minden másért különleges ez a nap, hisz ott volt abban a pillanatban, mikor a kórházból kettő helyett hárman jöttek ki, azt az angyalarcú alvó kisbabát pedig aligha fogja elfelejteni. Mivel egy Pokémon túl nagy ajándékot nem képes adni, ezért hát egyszerűen a tréner karjaiba nyomta fejét és az ölelés után elváltak útjaik. A lány, ahogy elhaladt a ló mellett, még végig simított a hátán, majd integetve elköszönt a még mindig ott álló, őt bámuló Pokémontól. Ezt követően pedig a kicsit előrébb lévő gyümölcsösbe vette az irányt, hiszen jól tudta, hogy az Fhree legkedvencebb helye, hiába van neki megtiltva, mindig szereti titokban megdézsmálni a terméseket, ami, ha kiderül, általában mestere, azaz Alexisz apukája jól le is szidja érte.

- Fhree! Fhree!! - kiáltozta kis barátja nevét, már a gyümölcsös végén, az almafák alatt sétálgatva. - Hol lehet ez a Pokémon? Fhree! - mikor az utolsó növények lombjai alatt ballagott végig, lassacskán már úgy határozott, hogy feladja a keresést, amikor is hirtelen egy érett, piros alma pottyant a fejére, amit pedig egy szép kis pillangó követett, szintén a lány fejére zuhanva.

Ettől pedig kissé ki is billent egyensúlyából, de szerencsére, ahogy bal lábával egyet előre lépett sikeresen meg tudta tartani magát, elesés nélkül. Alexisz a jelenetet követően szórakozottan elnevette magát, majd óvatosan leemelte Butterfree-t a fejéről, aki elengedése után elkezdett aprókat csapdosni szárnyaival, így a levegőben tartva magát. A lány mosolyogva dédelgette meg a Pokémon arcocskáját, s egy kuncogást elejtve belekezdett mondandójába.

- Végre megvagy! Ma kezdődik a kalandom Fhree! Az amiről már évek óta mesélek neked! - mosolya egy hangyányit alábbhagyott és elérzékenyülve sóhajtott egy kicsit. - Nagyon hiányozni fogsz! De megígérem, ha haza jövök... - szavai kicsit megakadtak és azon kezdett el morfondírozni, hogy mit is hozhatna egy bogár Pokémonnak. - Hozok... Mi lenne, ha hoznék egy Butterfree barátot? - mint a villám csapott az ötlet hirtelen a fejébe, tekintete pedig egyszerre boldogságot tükrözött, ahogy elképzelte a két játszó lepkét.

Leányunk javaslatára a lila kis pillangó édes hangját hallatva ismételgette nevének a „Free" részét, majd barátja fejére rászállva igyekezett átölelni kobakját, már amennyire ez rövid lábai mellett lehetségesnek bizonyult. Alexisz még utoljára megsimogatta a Pokémon buksiját, ki ezután lefelé repülve, a földről igyekezett felemelni az imént lepottyant almát, végezetül, sikerrel járva pedig a lány kezébe helyezte. Hiszen ő ugyanúgy tisztában volt vele, hogy mestere kislánya ma ünnepli születésnapját, ezért, ha csak ilyen kis ajándékot is, de szeretett volna adni neki valamit. Alexisz szívét megmelengette a Pokémon tette, így elfogadva a gyümölcsöt még utolsó alkalommal megcirógatta Butterfree arcát, majd röviden intve neki visszaindult házuk felé. Ahogy pedig az épület már teljes látótávolságban volt, megpillantotta édesapját és Zorrót, otthonuk oldala mellett ügyködni valamin.

- Apu! Zorro! - Lexi kiabálva és szapora léptekkel indult meg feléjük, amint pedig röpke percek alatt melléjük ért, ráeszmélt, hogy csak a szokásos rutin ellenőrzést tartják az ételek, gyógyszerek és növények között.

- Szia, indulsz, édesem? - a sötétbarna hajú leányzó eltökélten bólintott, úgy érezte készen áll az elkövetkezendő útra, ami előtte és bajtársai előtt áll. - Sok sikert, remek Pokémon edző lesz belőled, ebben biztos vagyok! - egy elkószált könnycsepp mellett szorosan átölelte gyermekét, ehhez pedig a majdnem két méter magas, piros bogár Pokémon is csatlakozott.

- Köszi, apu! - mosolygott bele jókedvűen édesapja mellkasába, majd, mikor vége szakadt a csoportos ölelésnek elköszönés gyanánt pedig pacsizott még egyet a Zorro nevezetű Scizor Pokémonnal.

Alexisz szökdécselve visszabattyogott házuk belsejébe, majd, ahogy táskáját felvette olyan érzése támadt, mintha elfelejtett volna valamit, így hát gyorsan felsietett szobájába és szemet is szúrt neki a majdnem itt hagyott tárgy. Igaz, hogy a Moltresről mintázott hordozható vekker reggel nem keltette fel, de elemet is pakolt el, ennek okán pedig gondolta, hogy majd megcsinálja, biztos még hasznos fog lenni. Immáron már az órát is elpakolva még egyszer végig nézett a nyugodtas hatású, halvány levendula lila szobán, s ezután indult csak meg kifelé az építményből. Viszont kilépve egy nem várt látvány fogadta, amin először teljesen meghökkent, ugyanis otthonuk előtt apját vélte felfedezni Rapidash, Butterfree és Scizor Pokémonja társaságában. Kissé meghatódottan végig nézett rajtuk, majd miután mindenkit ismételten egy mély ölelésbe vont, visszaindult a professzornőhöz.

Mikor már valamelyest távolabb volt lakásuktól megfordulva lágyan visszaintegetett a még mindig ott álldogálóknak, s legnagyobb meglepetésére beteg anyukáját is megpillantotta, ahogy mályvaszínű köntösében támaszkodott az ajtónak, szintén integetve lányának, arcán pedig az a büszke mosoly is ugyanúgy megbújt. Erre a látványra pedig eltökéltsége még inkább megnőtt, így útját sietősen folytatta tovább a labor felé.

Odaérve Sissy professzornő már a bejárati kapu előtt várta őt, a három sérült lény társaságában. A nő rögvest bele is ugrott a mély vízbe, ugyanis a köszönést követően első dolga volt elmagyarázni Alexisznek hogyan, s miként kell ápolnia a tűz Pokémonokat, amíg el nem érnek a legközelebbi Pokémon Kórházba, azaz Kristály Völgy városba, emellett pedig az ezekhez szükséges dolgokat is átnyújtotta neki. Valamint szintén megkapta pirosas kódexét, azokkal a piros-fehér labdákkal egyetemben. Minden segítséget és tanácsot megköszönve óvatosan átvette Vulpixot a professzornőtől saját karjai közé, majd fürkésző tekintettél végig nézett a Silene egyik oldalán álló csikón és a mellette ülő szőke bundázatú rókán is. Végül egy elszánt „Indulás!"-t kiáltva menetelésbe kezdett az előttük elterülő földúton, hogy barátait minél hamarabb és sikeresen beérhesse.