-o-o-o-o-o-

Másnap reggel hulla fáradtan csoszogott be az épületbe, Kade úgy vonszolt magát, mint akin átment az úthenger. Kótyagos fejjel sétált keresztül a recepción, intett a szolgálatot teljesítő kollégáknak köszönésképp, majd tovább ment a benti irodákhoz. Odabent a szokásos fogadta. Hatalmas zsivaj, amibe a telefonok csengése keveredett a kiabálással vagy a kihallgatottak beszélgetésével.

Kihúzta a székét az asztalánál, ledobta magát rá, fejét az asztal lapjára fektette, miután a kapucniját is felhúzta. Fáradt volt és aludni akart, minimum három napon keresztül.

– Mi van veled, Kade? Csak nem szórakoztál éjszaka? – Philip játékos, már-már gúnyolódó hangjára felmutatta jobb kezének középső ujját, fel sem nézve, hol állhatott vajon a kollégája. A hangos röhögés megadta a választ, tőle jobbra.

– Hagyj békén, fáradt vagyok!

– Miért nem veszel ki pár napot? Jót tenne neked, szarul festesz!

– Valaki más esetleg elintézi helyettem a papírmunkát? – Kénytelen volt beszéd közben megemelni a fejét, főleg, mert megérezte a rendőrségi kávé jellegzetes illatát. Azonnal nyúlt a forró ital után. Philip mindig tudta, mivel billentse helyre a lelki egyensúlyát. – Megcsinálod?

– Mennyit fizetsz érte? – Philip az asztal sarkának dőlve állt, szintén egy bögre valamilyen itallal a kezében. Kade-ben feléledt a gyanú, hogy kollégája nem szimpla kávét szürcsölgetett.

– Hogyne, még ezért is fizetnem kell? – feleselt vissza, aztán belekortyolt a keserű italba. Víz és kávé íze volt, nem több, de legalább volt valami, nem panaszkodhatott. Orrnyergét masszírozva hunyta le a szemét, csak pihenni szeretett volna. Philipnek talán igaza volt és szabadságot kéne kivennie, főleg a tegnap este történtek után.

Ahogy eszébe jutott az este látott lány, úgy jelent meg a színen Jack és Simon is, tetőzve eddig sem épp rózsás hangulatát. Gyilkos pillantással mérték végig egymást, a két férfi végül tovább állt a konyha irányába.

– Miről maradtam le, hogy ennyire utáljátok egymás pofáját?

– Hagyjuk, hosszú volt az éjszaka!

– Remélem, nem tettél keresztbe nekik, mert akkor megnézheted magad. A kapitány visszafokoztat járőrnek. – Philip beszéd közben felült az asztalra, miközben Kade hátradőlt a székén. Pulóvere kellemesen melegítette ezen a hűvös napon, az őrsön most is rohadt hideg volt.

– Csak nem teszi meg...

– Elhiheted, hogy megteszi! Jack és Simon egyike a kedvenc pincsikutyáinak, téged viszont ki nem állhat.

– Kösz a bátorítást, Philip! Tudtam, hogy rád mindig számíthatok – nézett fel barátja barna szemébe. Philip jó kiállású, markáns stílusú rendőr volt, fekete rövid hajjal, hatalmas arcszőrzettel a képén. A negyvenes évei elején járhatott, már elkezdett pocakosodni, de még mindig simán lefutotta a bűnözőket, ha arról volt szó. Philip volt az egyedüli ezen a helyen, aki lényegében tárt karokkal fogadta, mikor erre az őrsre helyezték. A többiek leginkább kerülték vagy szóra sem méltatták, tekintve, hogy ő volt a legfiatalabb a csapatból.

– Tulajdonképpen mi történt este? Mikorra értél haza?

– Hajnali négyre, azért vagyok ennyire fáradt és még így sem végeztem. Faszom ebbe a nyomorult papírmunkába! – szórt válogatott szitkokat az orra alatt, kikerülve Philip kérdését az éjszakára vonatkozólag. – Mikor kezdődik az eligazítás?

– Szerintem egy óra múlva, addig kapd össze magad, mielőtt a kapitány meglát. Szívj el inkább egy cigit.

– De hideg van... – fonta karba a kezét a mellkasa előtt.

– Ne nyafogj! Húzz ki és szívj el egy cigit a kávéddal! – Beszéd közben Philip felkelt az asztalról, Kade kezébe nyomott egy doboz Lucky Strike-ot. Kade a szemét forgatta, ennek ellenére felkelt és barátjával együtt kisétáltak az épület elé a dohányzásra kijelölt helyhez.

Odakint ugyanolyan hűvös volt, mint mikor megérkezett. A forró itallal teli bögre melegítette a kezét, miközben ajka között égett a cigaretta. A füst körbevette kettősüket, ezért először fel sem tűnt az ismerős alak, csak mikor közelebb ért hozzájuk, Kade majdnem eldobta a bögrét a kezéből.

Meglepetten nézett a vidáman mosolygó nőre, aki megállt tőle alig pár lépésre. Még gyönyörűbb volt, mint tegnap éjszaka. Az időnek megfelelően magassarkú csizmát viselt, ami a combjáig ért, feszülős farmernadrággal fűszerezve. A nadrág láttatni engedte formás fenekét. Fehér póló feszült a fiatal nő mellére, a szőrmés bőrkabát kiemelte a lány karcsú testét. Hosszú, barna haját lófarokba fogta, ovális arca gyönyörű volt. Bőre napbarnított, szürke szeme vidáman csillogott. Egyedül az rontott az összképen, hogy a nő arcának bal oldala még fel volt püffedve a tegnap este után. Erről a lányról meg nem mondta volna, hogy kurva, a felső tízezer tagjai közé sorolta rögtön a márkás holmikkal és azzal az édes illatú parfümmel, ami titokzatosan körbevette Samet.

– Szép jó reggelt, biztos urak! – Sam hangja kellemes és lágy volt, nyoma nem volt a tegnap este látott mérges nőnek. Kade döbbenten pislogott, miközben a fiatal nő a köszönés alkalmával odalépett hozzá, kicsit pipiskedve nyomott két cuppanós puszit az arcára, Philip mellette alig kapott levegőt a döbbenettől.

– Helló? – Hirtelen azt sem tudta, mit tegyen vagy mondjon, erre nem volt felkészülve, ehhez neki még nagyon reggel volt.

– Kade, merre találom a kapitányt, szeretnék vele beszélni? – A lány beszéd közben végig fogva tartotta a tekintetével, le sem tudta róla venni a szemét. Philippel együtt az épületre mutattak, pontosan ugyanabban az időben. Sam csak mosolygott, kivette Kade kezéből a cigarettát, elnyomta a kukán, aztán belé karolt és se szó, se beszéd, irányította is az épület felé.

– Hogy? Várj! Mi? Miért kell a kapitány?!

– Nyugodj meg, csak szeretnék vele váltani pár szót! – A lány nem mondott többet, még mindig belé karolva sétáltak vissza az épületbe, a hátuk mögött Philip kullogott. Kade értetlenül pillantott hátra vigyorgó barátjára, miközben besétáltak az irodákhoz, ahol aztán minden szem rájuk szegeződött, hogy érezte, kezd vörösödni ettől a sok figyelemtől. Mellette Sam teljesen természetesen, sőt, kifejezetten odaadóan és kedvesen viselkedett.

Mikor elérték a kapitány irodáját, meglátták odabent Simont és Jacket, Sam ajkát egy pillanatra dühösen összepréselte, majd újra mosolyt erőltetett magára. Kade-t a frász kerülgette ettől a pillantástól, fogalma sem volt róla, mire számítson és már meg sem tudta akadályozni a nőt, mert az minden köszönést mellőzve lépett az irodába.

– Mr. Eric Smith? – Lépett egyet előre a fiatal nő, közben Kadet is magával húzta. Simon és Jack döbbent pofája láttán kedve lett volna hátraarcot venni és elmenni, de Sam egyre csak kapaszkodott a karjába, érezte, ahogy megszorította figyelmeztetőleg.

– Mit tehetők önért, kisasszony? – A kapitány mindig is mogorva külsejű, kora hatvanas, szemüveges férfi volt. Pont az a fajta, akinek büdös volt a munka és szeretett mások sikerével villogni, ezért is volt az, hogy ki nem állhatták egymást Kade-del. Simon és Jack volt a két hűséges besúgó kutyája. Most is, szúrós szemmel nézett Kade-re a kapitány, aztán a fiatal nőre kapta a tekintetét. Soha nem szerette, ha valaki kopogás nélkül zavarta meg az irodájában.

– Beszélhetek Önnel hatszemközt, Mr... – Sam kérdőn fordult felé.

– Rivers.

– Szóval Mr. Rivers társaságában? Lenne pár dolog, ami önt is érdekelhetné.

Először úgy tűnt, a kapitány nem hajlik a beszélgetésre, főleg, hogy Jack és Simon fordult oda hozzá, hogy nehogy beszéljen velük, végül ki tudja miért, talán Sam mosolya győzte meg, mikor kiküldte a kutyákat és hellyel kínálta kettejüket az íróasztalánál. Kade óvatos pillantással fordult hátra, majdnem az egész őrs ott koslatott az üveg előtt és hármójukat nézték, élükön Philip vigyorgó fejével. Fejét csóválva fordult vissza a kapitány irányába, fel nem foghatta, mit forgatott a fejében Sam.

– Mi lenne az a fontos dolog, ami érdekelhet és aminek köze van... nos, Rivers nyomozóhoz? Talán gondot okozott önnek? Nem ez lenne az első eset! – Az öreg szúrós szemmel nézett Kade-re, mintha tehetne is ő bármiről mostanában.

– Nem, dehogy! Félreértett! – Sam nyugodt, kedves hangja furcsa volt ebben a helyzetben, ahogy a viselkedése is merőben ellentéte volt a tegnap este látott nőnek. – Szerettem volna hálámat kifejezni Rivers nyomozó munkájáért, és ki máshoz jöhettem volna emiatt, mint önhöz, uram. Ilyen erős és fiatal nyomozónak biztos olyan vezetője van, akire felnézhet és aki példát mutat előtte! A múlt éjszaka a nyomozó megmentette az életemet, ezért szerettem volna hálámat kifejezni és egyben kisebb anyagi hozzájárulással honorálni az ön, és a rendőrség áldozatos munkáját. Remélem, elfogadják tőlem és a családomtól a felajánlást. Édesapám üdvözletét küldi önnek, kapitány úr! – Sam a mondat végén felállt a székből, még mindig bájosan mosolygott, miközben húzta magával Kade-et is. A kapitány velük együtt állt fel, teljesen zavarban volt az öreg.

Sam benyúlt a vállára helyezett táskába, egy csekket és egy névjegykártyát nyújtott át a kapitánynak. Az öreg rendőr szeme akkorára kerekedett, akár a kistányér. Kade-nek fogalma sem volt arról, ki lehetett ez a nő, hogy még a kapitányt is megvette kilóra.

– Uram isten, Ms. Cole! Mi történt tegnap éjszaka? – A kapitány csak beszélt, de szöget ütött Kade fejében a Cole név, valamiért ismerősen csengett, de nem tudta, miért. – Kedvesem, miért nem hívott azonnal?!

– Kellemetlen helyzetbe keveredtem két rendőrtiszttel és a fiatalember jött a segítségemre. Remélem, megérti, miért nem szóltam másnak. Úgy éreztem, jobb, ha ezt személyesen beszéljük meg.

– Természetesen, kisasszony! Ki volt az a kettő, kérem, mutassa meg őket és azonnal repülnek a testülettől! – Az öreg feje rákvörös lett, Kade kezdett egyre jobban összezavarodni. Ide-oda kapkodta a fejét, miközben Sam teljesen a testének dőlt.

– Nem, erre semmi szükség! Jobb szeretném, ha másik körzetbe kerülnének, nem akarom, hogy a családjuk miattam kerüljön nehéz helyzetbe.

– Természetesen, ahogy csak óhajtja, kisasszony, ahogy csak óhajtja.

– A másik, amennyiben volna rá keret és lehetőség, szeretném, ha a nyomozó kapna fizetésemelést. Becsülje meg, még sokra viheti az ön védőszárnyai alatt, Smith kapitány! – Sam megrebegtette a pilláit, amivel a kapitányt kenyérre tudta kenni, legalábbis Kade ezt vette le a helyzetből. A főnöke bólintott a lány szavára, majd Sam Kade-hez fordult. – Emailben átküldöm önnek a két rendőr személyleírását és nevét, a többit intézzük el csendesen. Nyomozó, lenne olyan kedves? 

– Ms. Cole, ne vigyem haza inkább én?

– Nem, köszönöm. Mr. Rivers megfelel. Nyomozó, kérem! – Sam egyre csak húzta az ajtó felé, finoman fejével is intett, hogy induljanak már, de Kade annyira le volt döbbenve, hogy köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől.

Akkor tért észhez, mikor együtt kiléptek az őrs ajtaján. Korábban a bögréjét letette a recepciós pultra, mielőtt kijöttek volna, most viszont Sam a parkolóban álló sötét szedánhoz sétált. A lány az autó ajtajának dőlt karba tett kézzel, mindentudó mosollyal az arcán nézett rá.

– Ez mégis mi az isten volt?!

– Ügyes húzás tőlem annak érdekében, hogy megháláljam, amit értem tettél.

– De... de hogy? – tátogott Kade, fel nem foghatta, hogy tudta ezt Sam elérni a kapitánynál, mert biztos volt benne, hogy megkapja azt az emelést.

– Legyen az én titkom, szépfiú! Ha este unatkozol, felhívhatsz és beszélgethetünk – kacsintott rá kacéran Sam, végül nyitotta a szedán ajtaját és helyet foglalt a volán mögött. – És hívj, mert ha nem, morcos leszek! – Sam beindította az autót, ami nem sokkal később meglódult, Kade viszont döbbenten bámult a lány után, kezében a névjegykártyával, amin Sam telefonszáma volt felírva.

Kelt: Budapest, 2024.05.10.