Megint az íróasztalnál ült a kapitányságon, mint ahogy minden nap az elmúlt hónapokban. Késő este volt már, elérkezett az idő, hogy hazamenjen, de nem tudta abbahagyni a munkát. Egyébként is, az üres lakáson kívül nem várta senki odahaza.

Fáradtan dörzsölte a szemét, talán az elmúlt időben túlhajszolta magát, szüksége volt pihenésre, de fiatal rendőrként muszáj volt kitaposnia magának az utat. Nem olyan családból származott, ahol aranyélete volt és minden a lába előtt hevert, mint sok más fiatalnak a korosztályában. Mindenért meg kellett küzdenie, csak a szerencséjén múlt, hogy nem lett belőle is díler vagy drogfüggő, ahogy az a legtöbb barátjával történt.

Belekortyolt a jéghideg kávéba, hogy aztán fintorogva lökje vissza a rendőrségi bögrét az asztal szélére. Szörnyű íze volt a kávénak, de még mindig jobb volt, mintha nem ivott volna semmit. A kollégái többsége már hazament, ki a családhoz, mások a szeretőjükhöz, de többségük a kocsmában lelt menedékre. Ritka volt az olyan zsaru, aki ezt a munkát ép ésszel kibírta anélkül, hogy bármilyen függőségbe ne esett volna.

A rendőri munkában egyedül a papírmunkát utálta, de azt túlságosan is. Ha tehette, folyton halogatta a jelentések megírását, amiért nem egyszer kapott alapos fejmosást a kapitánytól, miközben az idősebb kollégák jót röhögtek a szerencsétlenségén. Jobb lett volna, ha ezt valaki más elintézi helyette, de nem volt akkora szerencséje. Civil ruhás rendőrként kiváló volt, fiatalos megjelenése sokat segített a drogosztálynak a munka során, könnyen mások bizalmába tudott férkőzni.

Most is, hallotta, ahogy nyílt az ajtó és az éjszakai műszakban dolgozó két járőr kolléga egyik tagja fiatal nőt húzott maga után. Már távolról hallotta őket, a nyitott iroda segített a hang terjedésében, bár sokszor utálta is pontosan ezért a központi részt. Felpillantott az előtte heverő irathalomból, figyelte a kollégáit, viszont feltűnt számára, hogy az egyik talán már túllépte a hatáskörét. Ahogy a hátrabilincselt kezű nő testén lejjebb csúszott a keze, durván belemarkolt a fiatal nő fenekébe. Érdeklődve vonta fel a szemöldökét, hátradőlt a székén, hogy jobban lásson, miközben ezek veszekedtek.

– Engedjetek el! – kiáltott a nő, csinos arca dühös grimaszba torzult, tekintete vad fényben csillogott. Az egész lány megjelenése feltűnő és kívánni való volt, megfordult a fejében, hogy kurva lehet, de ebben a szakmában nem minden volt a külcsín. Korabelinek tippelte a csajt, esetleg pár évvel volt fiatalabb nála. Világosbarna haja egyenesen simult a hátára, pár kósza tincs az arcába lógott, ahogy odafordult a röhögő kollégájához, aki rámarkolt a lány fenekére.

– Ugyan, ne kéresd magad, tudom, hogy te is akarod! – A kollégája hangja még számára is borzalmasan irritáló volt, soha nem bírta Jack ragyás pofáját, de most mutatta meg igazán a foga fehérjét, hogy nem volt itt senki a kollégáján, meg persze rajta kívül.

– Hülye fasz, ha még egyszer hozzám nyúlsz, nem úszod meg! – Dühösen és mérgesen csattant a lány hangja, miközben próbált Jacktől hátrébb lépni, de így beleütközött Simonba. Most már egyre jobban érdekelte, mi lesz ennek a vége, mert neki nagyon az volt az érzése, hogy ez a fiatal nő simán szétszedi ezt a két szerencsétlent.

– Ne játszd magad! Gyerünk, indulsz a fogdába, majd ott megnézzük, mennyire lesz nagy a szád! – Jack gúnyos röhögése nem ígért sok jót, de még mielőtt tovább mehettek volna, a lány úgy fordult, hogy beletérdelt Jack ágyékába, a kollégája összegörnyedt, Kade pedig majdnem hangosan felröhögött. Titkon a csajnak szurkolt, azonban ez nem tartott túl sokáig. Simon keze a magasba lendült és pofonvágta a lányt, ami viszont már egyáltalán nem volt szórakoztató.

– Hé, teljesen elment az eszetek?! – csúszott hátra a székkel és gyors léptekkel a három veszekedőhöz sietett, mielőtt Simon keze megint eljárt volna. A nőhöz lépett, aki kétkedve nézett fel rá a földről, gyorsan felhúzta onnan a lányt. Bármennyire is vicces volt kezdetben a szóváltás, úgy foszlott semmivé, mikor megütötték a lányt.

– Ne add az ártatlant!

– Mit foglalkozol vele, ez is csak egy kis koszos kurva! – Jack durva hangon felcsattant, Kade abban a pillanatban visszarántotta a lányt, mielőtt Jacknek esett volna hátrabilincselt kézzel.

– Fejezzétek be! Menjetek a dolgotokra!

– Mi a faszról beszélsz, ne szórakozz már velem?! – Mielőtt Jack és Simon befejezhette volna, úgy lépett előre, a lányt maga mögé rántotta. Kezdett felmenni benne a pumpa, főleg, hogy ez a kettő rendfokozatban alatta állt azon a bizonyos ranglétrán. Dühösen lépett még egyet előre, a két járőr meglepetten hátrált. Lehet, hogy ritkán emelte fel a hangját, de ha kihozták a sodrából, nem érdekelte, hogy ki volt az. Felőle aztán a rendőr-főnök is állhatott volna előtte. Fiatal kora ellenére a vére és az igazságérzete hajtotta, kiválóval végzett az akadémián, átkerült ebbe a körzetbe az iskola után, szóval, ha arról volt szó, a sarkára állt bárkivel szemben.

– Tűnés innen, most! – Pillanatokig úgy tűnt, ezek ketten nem fognak meghátrálni, aztán a verbális harcot elveszítve kullogtak el a bejáraton kívülre. Kade sóhajtva fordult a nőhöz, aki kétkedve nézett vissza rá.

– Mi vagy te, valami főnök?

– Olyasmi, gyere! – Fogott a lány karjára, figyelve arra, hogy ne szorongassa meg túlságosan. Csendben sétáltak egymás mellett, egy félreeső irodába kísérte be a nőt, aztán leültette az asztal előtti székre. A kihallgató szoba ismerős illata megszokott volt a számára, a hatalmas ablak visszatükrözte a gyér fényt, ami elárasztotta a szobát, mikor felkapcsolta a neon lámpákat. Amint a lány leült, levette a bilincset a csuklójáról.

– Miért segítesz? Ez valami hülye vicc köztetek?! – Joggal volt felháborodva a nő. – Mert ha igen, akkor már itt sem vagyok! Nem csináltam semmi szabálysértőt, ez a két fasz odajött az utcán, aztán behoztak minden ok nélkül!

A nőt hallgatva Kade felült az asztalra, más ülőalkalmatosság nem volt a szobában. Érdeklődve figyelte az előtte ülő lányt beszéd közben.

-o-o-o-o-o-

Az elmúlt napokban azon a helyen portyázott ez a két faszkalap, ahol dolgozott, ezzel elijesztették a legjobb kuncsaftokat. A stricije nem volt elragadtatva, azonban még mindig szerencsés embernek mondhatta magát, mert a pénzkiesés miatt nem büntették meg úgy, mint másokat. Ha kipofozva ment volna dolgozni, minden normális kuncsaftot elijesztett volna magától.

– Mit akartok megint?! – tette fel ismét a kérdést, szinte kiabálva. Rossz érzés kúszott a bőre alá velük kapcsolatban. Túlságosan ijesztő volt a sóvárgó tekintet, amivel ezek ketten méregették. Persze, aki kurvának állt, az viselje a következményeket, de hogy pont a zsaruktól kellett ezt eltűrni, az a vicc kategóriába tartozott. Erről a kettőről azonnal lerítt, hogy a rosszabb fajtába tartoztak, akiket egy kis szempilla rebegtetés nem fog levenni a lábukról, több kellett ide, viszont olyannak nem akarta adni magát, aki még csak nem is fizetett, főleg nem ennek a kettőnek.

– Ejnye, kislány, hát így kell köszönteni a rend őreit? Csak vigyázunk rád!

– Hogyne! Ezért vagytok folyton a nyomomban?!

– Ilyen édes kislánynak nem kéne késő éjszaka az utcán lenni. Mit szólsz, ha elviszünk egy jobb helyre? – nézett most rá az idősebb férfi, ragyás fejétől hányingere támadt. Tudta, hogy nem jár jól, ha ellenkezik, mégsem akart velük menni, gyomra görcsbe rándult a két zsaru látványától.

Úgy tűnt, a másik kettő is hasonló következtetésre juthatott, mert váratlanul kipattantak az autóból, s kisebb kergetőzés után rángatták be a járőrkocsi hátuljába. Fogalma sem volt róla, miért vitték a közeli kapitányságra, bár hallotta korábban pár lánytól, hogy ott szokták éjszaka megejteni az ilyen kis játékokat, ott mindenki elfordította a fejét, nem törődve semmivel és senkivel. Próbált ellenkezni, kiszabadulni a bilincsből, de minél inkább húzta a kezét, annál jobban feszült a fém a csuklóján, a járőr autóból pedig nem tudott szabadulni.

Mikor bent voltak az őrsön, észrevette, hogy volt ott valaki más is, de képtelen volt visszafogni magát és a következő mozdulattal ágyékon rúgta a ragyás pofájút, de a káröröm nem tartott sokáig. A fiatalabb keze lendült, arca lüktetett és vörös volt a pofon után, miközben a padlóra esett. Várta a következő csapást, de valaki durva és mély hangja megállította a lendületet. Értetlenül és kétkedve nézett fel a harmadik alakra, túl fiatal volt. Úgy tűnt, a másik kettő is szépen meghunyászkodott előtte, csodálkozva nézett az ismeretlenre, viszont mikor már ő kezdte el vinni magával, megint felsejlett előtte a balsejtelem. Biztos ez is azt akarja, mint a másik kettő, azonban meglepte, hogy a kihallgató szobába vitte és ott levette a bilincseket, amik a csuklóját vágták.

Értetlenül nézte a férfit, aki közben felült az asztalra. Átható kék szeme volt, fiatalos, szinte már kisfiús vonásokkal, barna haját rövidre nyírta, a borosta viszont öregített rajta pár évet, mint ahogy a szeme alatt éktelenkedő sötét karikák is. Nagyon nyúzottnak tűnt, nem tudta elképzelni, mit kereshetett ez a korabeli srác egy ilyen lepratelepen, mint ez a kapitányság.

– Biztos minden ok nélkül hoztak be? – Jött a dörmögő kérdés, ami inkább tűnt őszinte érdeklődésnek, sem, mint kötekedésnek. A fiatal férfi karba tette mellkasa előtt a kezét, láthatta, amint a póló sötétzöld anyaga megfeszült a kidolgozott izmokon, egy tetoválás is felsejlett a póló ujja alatt. Még önmagának is meglepetten vallotta be, hogy szimpatikusnak tűnt a srác, ritkán látott hozzá hasonló férfit ezen a környéken. Sportos volt, egyszerű, hétköznapi ruhát viselt. Fekete tornacipője porosnak tűnt első pillantásra, koptatott farmerja és a sötétzöld pólója tisztának. A dögcédulája a póló alatt veszett el, az övére csatolt rendőrségi jelvény és pisztoly szokatlanul hatott így együtt.

– Tényleg zsaru vagy? – Nem állhatta meg kérdést, a kékszemű férfi meglepetten pillantott rá.

– Igen, bár már unom, hogy ezt folyton megkérdőjelezik.

– Mert túl fiatal vagy – válaszolt, miközben apró mosoly költözött lüktető arcára, amit rögtön le is törölt az éles fájdalom. Odanyúlt, ahol az a barom megütötte.

– A kollégáim nevében is elnézést kérek, néha elszalad velük az a bizonyos. Hozok jeget – kelt fel az asztalról a rendőr, pár perccel később tiszta törölközőbe csavart valamivel tért vissza, amit a kezébe adott. Óvatosan elvette tőle a nehéz és hideg rongyot, és égő arcának nyomta. A hideg kellemesen csökkentette a fájdalmat, biztos volt abban, hogy az ütésnek nyoma marad jó pár napig!

– Már megszoktam, nem szorulok mások könyörületére!

– Valóban? Nekem nem úgy tűnt, mintha egyedül megbirkóznál a helyzettel – felvont szemöldökkel nézett rá a férfi, mire azonnal elkapta a pillantását. Annak a kék tekintetnek súlya volt. Nem tudta eldönteni, hogy akart-e tőle bármit is, vagy valóban csak kedves akart lenni vele. Túl sokszor hozta össze az élet alvilági figurákkal.

– Mindegy! Elmehetek, vagy te is akarsz valamit?

– Várjunk még, ha sejtéseim nem csalnak, még itt lesznek a környéken. Jobb, ha most nem futsz össze velük, ha lehet, kerüld el őket messzire! – Csodálkozva nézett a férfira, még ilyet sem hallott rendőr szájából korábban, bármikor volt dolga velük.

– Hogy hívnak?

– Kade.

– Sam. – Kade bólintással fogadta el a bemutatkozást, végül csend telepedett köréjük, csak a falon függő óra monoton kattogása törte meg ezt. Mikor érezte, hogy a rongyba csavart valami kezdett felmelegedni, elvette az arcától és megtapogatta az ütés nyomát. – Szerintem nem marad nyoma, túl lányosan ütött.

– Reméljük. Gyere, kikísérlek! – Beszéd közben Kade elvette a rongyot és az asztalra dobta, aztán intett neki, hogy kövesse. Nem arra mentek, mint ahol bejöttek, értetlenül nézte a férfi széles vállát és formás fenekét, ahogy megfeszült rajta a farmer járás közben. Egy hátsó ajtóhoz igyekeztek az épület másik felében, amit Kade szélesre tárt előtte.

– Ennyi? Tényleg nem akarsz semmit? – fordult a zsaruhoz, miután kilépett az utca hűvös levegőjére. Megrándult a hidegtől. A falatnyi ruhában fázott a benti kellemes meleg után, nem feltétlenül akart volna elmenni, ha már Kade ilyen kedvesen fogadta.

– Ezt most nem veszem sértésnek, ha nem bánod.

– Furának tűnsz, talán meleg vagy? – Úgy tűnt, ezzel az egy kérdéssel sikerült úgy meglepnie a másikat, mint eddig senki mást. Kade szemöldökét összerántotta, az orra alatt morogva válaszolt.

– Nem vagyok, és nem akarok semmit! A francba a hülye jó szívemmel... – A férfi válaszát azonban nem állhatta meg nevetés nélkül, arckifejezése mindent elárult, amit tudni szeretett volna.

– Édes vagy! Kösz a mait, remélem, még összefutunk, Kade. – Fordult az utca ellenkező irányába, minél előbb maga mögött akarta hagyni a rendőrséget és ezt a fura srácot.

– Ne kerülj bajba többet! – kiáltott utána Kade, pár pillanatig látta csupán, ahogy ott állt a lámpa fényében, fejét csóválta, arcán mosollyal fordult vissza az épület felé. Sam kivételesen mosolyogva, nyugodt szívvel hagyta maga mögött az épületet.

Talán újra találkoznak. Igazából, ha úgy akarja, akkor találkozhatnak még. Ki tudja, mit hoz a holnap.

Kelt: Budapest, 2024.05.10.