Orromat ismeretlen illatok csapták meg, ezért azonnal kinyitottam a szemeimet. A hasam azonnal korgott egy hatalmasat, amikor megpillantottam a fejem melletti szekrényen lévő pizzás dobozt. Nem csoda, öt napja egy falat sem ment le a torkomon, de azt hiszem muszáj ennem valamit. A mellettem fekvő Jungkookra pillantottam és elkapott a bűntudat, hogy én it vígan falatozgatni fogok, amíg ő küzdd az életéért. Nyeltem egy nagyot és a pizzás dobozért nyúltam, majd az ölembe tettem.

" Nem tudtam, hogy melyik a kedvenced, ezért az én kedvencemet rendeltem neked" - állt a kis papíron, ami a doboz tetején hevert.

Elmosolyodtam, hiszen ezek szerint Mr. Shin hozta nekem fel, mivel elmondása szerint ennem kellene. Nem tehetek róla, de akaratlanul is elhagyta a számat egy apró nyögés, amikor végre lenyeltem az egy falatot. El is felejtettem milyen jó érzés enni és jelen pillanatban képes lettem volna még öt ilyen nagy pizzát megenni. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy három perc alatt megettem az egészet, plusz még a mellé kapott tiramisumat is befaltam. Megnyaltam a számat és elterültem az ágyon, hiszen félig-meddig jól laktam.

- Most eszembe jutott, amikor először csináltunk közösen pizzát és a végén tűzoltókat kellett hívni, mert majdnem felégett az egész konyha - nevettem fel, amikor magam elé képzeltem el a rémült arcunkat, amikor a tűzet oltották éppen el a piros ruhás emberek. Nem voltunk tapasztaltak a konyhában, mi még is be akartuk bizonyítani, hogy egy nyamvadt pizzát meg tudunk csinálni. Hát sajnos még ahhoz is iszonyat bénák voltunk, azóta pedig egyikünk sem próbálkozott, inkább maradtunk a rendelésnél.

- Szép napot - jelent meg Mr. Shin a szobában, mire elmosolyodtam.

- Köszönöm szépen a pizzát és a tiramisut - köszöntem meg tőle, mire legyintett egyet.

- Ugyan, semmiség - sétált szokásosan Jungkook mellé, de összeráncolta a szemöldökeit, ahogy odaért mellé. - Jungkook felébredt? - kérdezte, mire megráztam a fejem.

- Nem, nem kelt még fel, de miért?

- Mert elmozdult a kanül a könyökénél- nyúlt az említett helyre és kiszedte a tárgyat, hogy lecserélhesse.

- Tessék? - néztem rá továbbra is zavarodottan. - Azt hogyan?

- Fogalmam sincs, én sem értem, hogy hogyan történhetett ez. Talán az egyik nővér rosszul tette be. Utána járok, hogy ki volt itt tegnap és megérdeklődöm, hogy alapos munkát végzett e.

- Rendben - bólintottam és Jungkook kezéért nyúltam, hogy szokásomhoz híven szorongatni tudjam.

- A kezei már nem hidegek, igaz?

- Nem hideg, sőt, amikor sokáig fogom, akkor egy idő után izzadni kezd - mondtam, mire az orvos elmosolyodott.

- Ez jó jel. Ezek szerint a teste már érzékeli a külvilágot, szóval a következő állomás, hogy magához térjen.

- Remélem minél hamarabb magához tér - mondtam halkan, inkább magamnak, mintsem neki, de szerintem ő is hallotta.

- Este még egyszer benézek, ha bármi történik, akkor szóljon az egyik nővérnek és már itt is vagyok - pillantott vissza rám, mielőtt még elhagyta volna a szobát.

- Köszönöm szépen, maga tényleg nagyon rendes - mosolyodtam el, mire felnevetett, majd kettesbe hagyott Jungkookkal.

Beharaptam az alsó ajkam, ahogy realizáltam, hogy tulajdonképpen Jungkook már érzékeli a külvilágot. Akkor, ha beszélek hozzá, azt is hallja? Vagy érzi, hogy fogom a kezét?

- Jungkook-ah - szólaltam meg és közelebb csúsztam hozzá. - Hallasz engem Jungkook? Nagyon szeretném, hogy hallj engem. Meg tudod szorítani a kezemet, ha hallasz engem? - kérdeztem tőle és éreztem, hogy hasam olyan szinten görcsölni kezdett, hogy azt hittem leszédülök az ágyról. - Kérlek szorítsd meg a kezemet Jungkook-ah - szipogtam egyet, ahogy semmi sem történt.

- Hogy lehetnek ilyen aprók a kezeid? - mosolyodott el Jungkook és a jobb kezemért nyúlt.

- Szerintem neked vannak baták kezeid - vigyorogtam, mire játékosan vállba ütött.

- Pont passzolnak egymáshoz - nyomta tenyerét az enyémnek, így már eléggé látszott, hogy mennyivel is nagyobb a keze az enyémnél.

Beharaptam az alsó ajkam és nem bírtam levenni a szemeimet a kezeinkről. Jungkook egy idő után észrevette, hogy mennyire bámulom azokat, ezért összekulcsolta az ujjainkat és a szájához húzta, hogy egy apró puszit adhasson a kézfejemre.

- Úgy szeretem az apró ujjaidat, ahogy vannak - adott egy gyors csókot a számra.

- Ennek örülök - mosolyodtam el és a mellettem fekvő jobb kezéért nyúltam, hogy az arcomhoz emeljem.

Én is adtam egy apró puszit a kézfejére, majd jeleztem neki, hogy szeretném, ha kinyújtaná az öklét, ugyanis szeretném, ha végigsimítana az arcomon. Értette a célzást és a lehető leggyengédebben simította végig az arcom jobb oldalát. Ujjait többször is átvezette az ajkaimon, majd átvette a helyüket a szája. Lágyan csókolt, de talán ezzel tudott a legjobban megőrjíteni. Néha tudott mohó is lenni, viszont általában gyengéd volt és óvatos. Mintha attól félt volna, hogy valami kárt okoz bennem, pedig erről szó sem volt. Minden egyes csókja és gyengéd érintései egyre több érzelmet váltottak ki belőlem és egyre jobban kezdtem beleszeretni Jungkookba.

- Pont passzolnak egymáshoz, igaz? - töröltem meg bal kezemmel a szemeimet és azt hiszem, nem tesz jót, ha ilyen boldog és szép emlékekre gondolok vissza. - Jungkook kérlek ébredj fel! - zokogtam fel, majd a mellkasára borultam és keserves sírásba kezdtem.

A pólója alját szorongattam és egyszerűen nem bírtam abbahagyni a sírást. Meddig kell még szenvedjek? Mikor lehetek már ismét boldog? Mikor kaphatom vissza Jungkookot?

- Annyira hiányzol Jungkook, nem bírom már nélküled - rázkódott a testem egyre jobban és kezdtem teljesen elveszíteni az irányítást a testem felett. - Nem hagyhatsz itt, nem hagyhatsz egyedül. - szorítottam meg a kezét.

Azonnal abbamaradt a sírásom, sőt még levegőt is elfelejtettem venni, amikor gyengéd szorítást éreztem meg a kezemnél. Azonnal felültem és nagyokat pislogtam, hogy ez most komolyan megtörtént vagy csak kezdek ténylegesen becsavarodni. Vettem egy mély levegőt és megszorítottam ismét Jungkook kezét, reménykedve abban, hogy megismétli az előző cselekedetét. Majdnem felsikítottam, amikor a saját szememmel láttam, hogy ujjai lassan mozogni kezdenek és ismét megszorítják a kezemet.

- Istenem - pattantam fel azonnal az ágyról és a folyosó felé vettem az irányt, hogy szóljak az egyik nővérnek, aki tudja értesíteni Mr. Shint a fejleményekről.

Alig kellett öt percet várnom, a férfi már meg is jelent a folyosó végén. Odarohantam hozzá és könnyektől küszködve meséltem el neki, hogy mi is történt az elmúlt pár percben, amit még mindig nehezemre esett felfogni.

- Először azt hittem, hogy csak képzelődök, de utána másodjára is megszorított a kezemet - mondtam neki, miután visszaértünk a szobába.

- Beszélt hozzá vagy mit csinált? - kérdezte, mire zavartan oldalra pillantottam.

Most valljam be neki, hogy sírógörcsöt kaptam és könyörögtem neki azért, hogy ne haljon meg? A végén még azt fogja hinni, hogy valami nincsen rendben a fejemben. Megköszörültem a torkom és végül csak annyit mondtam neki, hogy beszéltem hozzá. Ez lényegében igaz is, nem?

Tudom, hogy hallottad, amiket neked mondtam Jungkook! Kérlek minél hamarabb ébredj fel, mert szükségem van rád!